Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. augusztus 12. Tisztelt Tankóczi elvtárs! Közelmúltban folytatott beszélgeté­sünket utólagos engedelmével közzéte­szem. Igaz, a téma nem afféle könnyű nyári csevegés, de hát ezen a nyáron hozzászoktunk ahhoz, hogy még az iz­zasztó kánikulában is foglalkozzunk meleg dolgokkal. A fehérgyarmati ru­házati szövetkezetről volt szó, amely­nek ön az elnöke. Tudom, ez az üzem nem a magyar könnyűipar fellegvára, de a példák, amelyeket elmondott, arra kész­tetnek, hogy beszéljek róluk. Bizonyára emlékszik arra, hogy a könnyűipari miniszterasszony július­ban, a Hét egyik műsorában kissé re­zignálton szólt az iparág rekonstrukció­járól a televízióban. Elmondta: főleg a vidéki telepítések körül vannak gondok, sok helyütt nem nőttek fel a nagyobb követelményekhez. Lehet, hogy a kivé­tel valóban erősíti a szabályt, ezért is izgatott fel az önnel folytatott beszélge­tés. Mert az ilyen kivétel valóban szto­ri, mégpedig a javából, s talán nem túl­zás, ha azt mondom, napjaink igazi szenzációi közé sorolható. Mint mondotta, ipari szövetkezetük immár évente 23 milliót exportál, főleg nyugati piacokra. Hogy ez miként sike­rült, annak indoklására hozzátette: minden termelő munkásuk teljesít­ménybérben dolgozik, munkásaik több mint 85 százaléka szakmunkás. Eredmé­nyeik és erőfeszítéseik, valamint terve­ik olyannyira meggyőzőek voltak, hogy a bank exportnövelő hitelt is nyújtott, melyet megtoldva a saját erővel, 8 és fél milliós beruházást is megvalósítot­tak. Korszerű gépek sora szolgálja a ter­melést. Tudom, ennek híre van Fehérgyar­maton és a környéken is: szövetkeze­tükhöz bekerülni rangot jelent. Módjuk van válogatni a végzett szakmunkások között, képesek megkövetelni és betar­tatni a szigorú munkafegyelmet. Évről évre növekednek a bérek, a jól és még jobban dolgozók jól és még jobban ke­resnek. Mindez összességében normális, mondhatja valaki, ez a természetes. És hogy a szigor, a fegyelem nem riasztó, arra példa az is, hogy a kiváló terme­lés mellett — nem helyett — dolgozóik­nak nagy a kedve, hogy művelődjenek, bekapcsolódjanak a város kulturális életébe, részt vegyenek a társadalomért végzett munkában is. A minap egy Tisza menti üzemben az üzemvezető nevetve mondta: „zár­dának neveznek minket. Mindez csak azért, mert fegyelem van. Pedig az embe­rek ezt szeretik. Jönnének is ide. De mi válogatósak vagyunk”. Ezt a kis kitérőt csupán azért tettem, hogy bizonyítsam: a fegyelmezett munkahely megtartja, sőt mi több, csábítja a jó dolgozót. A teljesítménybér, mely lehetőséget ad a kiváló munka révén a nagyobb kere­setre, vonzerőt jelent. Az üzem céljai­nak ismerete felkelti a tevékeny és tu­datos munka vágyát és hozza a sikert. Egy nagyüzemünk vezetője nem is olyan régen lezser eleganciával közölte, hogy egy negyedév alatt sikerült össze­szedniük több tíz milliós exportveszte­séget. Ugyanitt egy munkás nem sokkal ezt követően így fogalmazott: szemlé­letváltozásra lenne itt szükség igazga­tótól kezdve a melósig minden poszton. A szervezetlenségre aztán adócjptt egy másik példa is innen: egy-egy terméket a kooperálóktól többször is megrendel­tek, aztán sehol sem fizettek, mert oda­lett a hitelük. így talán még érthetőbb, hogy miért találtam megírásra méltónak az önök példáját. Nem a szövetkezet nagyság­rendje, nem a hatalmas termelési érték sarkallt erre. Hanem az a felelősségtel­jes gondolkodás, mely jellemző az üze­mükre. Mert a szervezés, a fegyelme­zés, az igényesség nem egy-egy gyár nagyságától függ, hanem attól: munkás és vezető érzi-e azt a nagyon komoly terhet, melyet a mai piaci és termelési körülmény reá rak. Fehérgyarmatot — szerintem helytelenül — úgy emlegetik, mint várost a világ végén. Tény, hogy nincsenek közel a tűzhöz, de a távolsá­got vagy közelséget nem csak kilométe­Csermely Tibor kultúrpolitikai munkatárssal az értelmiség szerepéről A Megyénkben az értelmiségre nagyobb ^ tennivalók várnak, mert a lakosság számarányához viszonyítva kevesebben vannak, mint az ország más megyéiben. Véleménye szerint hogyan segíthetik eredményesebben a megye gazdasági, társadalmi, kulturális, egészségügyi fej­lődését? — Az utóbbi időben két testület állásfog­lalását is alkalmam volt áttekinteni. Ez év márciusában a Hazafias Népfront megyei bizottsága vizsgálta az értelmiség részvételét a közéletben, majd pedig júniusban a TIT megyei szervezete értékelte az értelmiség között végzett társulati tevékenység helyze­tét és időszerű feladatait. Lényegében mind­két jelentés számot ad arról, hogy megyénk társadalmi-gazdasági struktúráját tekintve a közel negyedmillió aktív kereső népességen belül az iparban, építőiparban, közlekedés­ben és a szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya 52—53 százalék, a mezőgazdasági dol­gozók 23—24 százalék, a szellemi dol­gozók pedig 17 százalék. (Ez utóbbiak ará­nya prszágosan 24 százalék.) — Az is nyilvánvaló, hogy társadalmunk­ban egyre jelentősebb lesz az értelmiség sze­repe, anélkül természetesen, hogy ez a mun­kásosztály vezető szerepét csorbítaná, hiszen a számában és jelentőségében növekvő ér­telmiség túlnyomó többségében a dolgozó osztályokból kerül ki, általános és politikai műveltségénél fogva pedig pontosan ismeri helyzetét és feladatát a társadalmi munka- megosztásban. — Szívesen mondok példákat is — hiszem azonban, hogy sokan nagyon is evidensnek tartják ezeket —, éppen ezért a saját szű- kebb szakterületemnél maradva, a pedagó­gus munkájára tennék egyetlen megjegyzést. Szabolcs-Szatmár iskolái ma olyan pedagó­gusokat várnak, akik szilárd politikai elkö­telezettséggel, magas általános és szakmű­veltséggel rendelkeznek. Nem könnyű meg­valósítani, de a katedrán állónak az adott szituációban a legbiztonságosabb ideológus­nak, a legtudatosabb pedagógusnak, a legpre­cízebb szaktudósnak kell lennie, hogy fel­adatának maradéktalanul eleget tegyen. S ma ez a legfontosabb! Az tesz ma ^többet az asztalra” minden szellemi pályán, aki a kor igényei szerint tudja megragadni a „követ­kező láncszemet”, s ezért eredményesen kész munkálkodni. A Megfelelőnek tartja-e az értelmiség w utánpótlását, a főiskolások és egyetemi hallgatók megyei arányát? — Ha lehetne a kérdésre kategorikus vá­laszt adni, akkor igennel válaszolnék, azon­ban nem ilyen egyszerű a dolog. Nyilván ar­ra gondolt, amikor a kérdést feltette, hogy bizonyos statisztikák ' szerint szabolcs-szat- mári fiatalok viszonylag kevesebben vannak az egyes felsőoktatási intézményekben, mint amilyen mértékben szükség volna utánpót­lásra megyénkben. — Messzire vezetne ez a beszélgetés, hä az egyetemi és főiskolai felvételik — lényegében tehát a kiválasztás — kérdésébe belebonyolód­nánk. Az utóbbi időben egyébként is sokat vitáznak ezen az illetékesek, hiszen pillanat­nyilag a lexikális tudáson túl alig van lehe­tőség a rátermettség, a hivatástudat, az el­kötelezettség mértékének kitapintására. Pe­dig azt hiszem, hogy az értelmiség utánpót­lásának ügye valahol a kiválasztással, sőt azt megelőzve a jó pályaorientáló munkával kez­dődik. — A megye értelmiségi utánpótlását nagy­mértékben segíthetik azonban a munkahe­lyek is, nemcsak a tanulási időt könnyítő társadalmi ösztöndíjakkal, hanem a munka­kezdés gondjait enyhítő anyagi eszközökkel, s nem utolsósorban a munkahelyi, és társa­dalmi beilleszkedéshez adott erkölcsi segít­séggel. A Jól élünk-e megyénk értelmiségének w szellemi kapacitásával? — Nem tudom pontosan, de azt hiszem lehetne sokkal jobban is. Arra gondolok, hogy sohasem optimális a kihasználtság, ha az értelmiségi képzettségének és tapasztala­tának nem megfelelő munkát végez. Több­nyire azt jelenti ez, hogy kevesebbet, jelen­téktelenebbet, mint amire képes lenne. Meggyőződésem, hogy minden értelmiségi munkavégzés alkotó tevékenység a szó igazi értelmében. Ha ettől az alkotásélménytől megfosztjuk az embert, könnyen szellemi ki- zsákmányoltnak érezheti magát. — Ügy gondolom, hogy az a gyógyszerész, aki nemcsak a receptekre felírt gyógyszer­árakat adja össze, vagy az a mérnök, aki tervező munka helyett csak rajzmásolást és adminisztrációt végezhet, vagy az a tanácsi dolgozó, aki maga kénytelen ügyiratait az írógépen pötyögtetni, Vagy a jogász, akinek csak „tyúkperek” jutnak — és folytathatnám a sort — kevésbé érzi át az alkotás, a „felfe­dezés” élményét, mint aki „igazi” feladato­kat kap. 0 Ki ezért a felelős? — Mindenekelőtt a vezetés igényességét kell e tekintetben is felvetnünk. Olyan köz­vetlen irányítókra, vezetőkre van szükség, akik differenciált módon, a rábízottak szel­lemi kapacitásának és ambíciójának ismere­tében tudják a munkafeladatokat szétosz­tani. Hiba lenne azonban mindig csak a ve­zető felelősségét emlegetni, hiszen gyakran a munkavégző értelmiségi igénytelensége, kö­zömbössége, nem egyszer más irányú mun­kában őrlődő anyagiassága is oka lehet a nem kívánatos átlagon aluli munkavégzés­nek. 0 Mi a jellemző a művelt értelmiségire? — Közhelyként emlegetjük már, hogy a polihisztorok kora régen lejárt, de az igaz­ság másik oldalához az is hozzátartozik, hogy az úgynevezett szakbarbár sem jelent ideált az értelmiségi pályákon. Egyre többet vetődik fel szakemberek körében is a korsze­rű műveltség tartalmának kérdése, úgy tud­niillik, hogy kit tekinthetünk ma korszerű­en művelt embernek. — Annyi bizonyos, hogy a probléma nem egyenlő a ki, mit, mennyit tud kérdéssel. Több ennél. Etikai, világnézeti összetevői is vannak, s a képességek és készségek állapo­tát is jelenti. JA Mik a fő motívumok az értelmiség to- w vábbtanulásában? r — Sokfélék! A magasabb jövedelem, a doktori cím elnyerése, a szakmai, hivatali előrejutás, a belső igényesség, mind fellelhe­tő a motívumok sorában. Többnyire nem ön­magukban szerepelnek, hanem összetett mó­don befolyásolják az értelmiségiek tovább­képzését. — Naponta kénytelen tapasztalni orvos, mérnök, pedagógus és más szakember, hogy az egyetemen, főiskolán elsajátított ismeret- anyag elegendő lehet a pályán történő elin­duláshoz, de a felelősségteljes alkotó mun­ka a permanens önképzést és sok esetben a szervezett továbbképzést igényli. A Munkahelyén, lakókörzetében milyen w pluszt adhat az értelmiségi dolgozó? — Megvallom, vártam ezt a kérdést. Azért, mert — sokakkal egyetértésben én is — nem elsősorban diplomához vagy munkavégzés­hez kötöm az értelmiségi minőséget, hanem alapvetően életmód, életvitel kérdésének te­kintem. Ebbe éppen úgy beletartozik a poli­tikai aktivitás, a társadalmi, gazdasági érzé­kenység, a közügyek iránti érdeklődés, mint a szakmai ambíció, a példamutató magánélet és a jó közösségi szellem. Aki környezetében kultúrára fogékony légkört tud indikálni — úgy hiszem, az az igazán értelmiségi. A Milyennek tartja az egyes értelmiségi w csoportok anyagi megbecsülését? — Bár az utóbbi időben határozott törek­vést érzékelhettünk a nagy anyagi különb­ségek közelítésében — még mindig igen na­gyok a differenciák. Az is igaz viszont, hogy semmi sem indokolna valamiféle egyenlős- diséget. — Annyi bizonyos, hogy társadalmunk általában az orvosokat, jogászokat és a mű­szaki, (újabban) az agrárértelmiségieket te­kinti anyagilag a legmegbecsültebbnek, míg általában a pedagógusokat, népművelőket, hivatali apparátusban dolgozókat anyagilag szerényebbnek. — S itt kapcsolódik a másodállás, mellék- foglalkozás dolga. Ebben a kérdésben az a lé­nyeges, hogy mi motiválja a túlmunka vég­zését. Vannak esetek — s szerencsére ez a többség —, amikor egyértelműen a társadal­mi igény. Ha azonban ez a tendencia kizá­rólag az anyagi előnyök hajszolását jelenti — társadalmilag károsnak minősíthető. JA Mennyire közéleti, politikus a szabolcsi w értelmiség? — Próbáljuk meg sorba venni! Műszaki és agrárértelmiségünk elsősorban tudományos egyesületekben fejt ki eredményes tevékeny­séget. Imponáló az MTESZ-ben 1978-ban el­hangzott 162 előadás 7000 hallgató előtt. A fentieken túl társadalmi munkában építési, adaptálási tervrajzokat, költségvetési doku­mentációkat készítenek, s nem utolsósorban gazdaságpolitikai agitációt fejtenek ki, s a munkahelyi politikai légkört pozitívan befo­lyásolják. — Jogászaink, közgazdászaink nagy része aktív társadalmi munkás. Jogpropagandá­ban, gazdaságpolitikai munkában, ingyenes tanácsadásban, ismeretterjesztésben vesznek részt. Az egészségügyben dolgozók főleg a népfrontban, a Vöröskeresztben, a szakszer­vezetben és a TIT-ben tevékenykednek. A körzeti orvosok mindegyike részt vesz a he­lyi tanácsok munkájában. — Sokszínű és szerteágazó a kulturális közélet, amelyben az oroszlánrészt a peda­gógusok vállalják. Számuk ma már megkö­zelíti megyénkben a kilencezret. Kétségte­len, hogy az évek legnagyobb fegyverténye az oktatási és a köaművelődési párthatározat végrehajtása volt. — Az igazsághoz tartozik, hogy ebben a felsorolásban most elsősorban a pozitív és jellemző tapasztalatok jutottak szóhoz. Nem lennénk korrektek, ha elhallgatnánk, hogy gyakran le kell még küzdeni az érdektelen­séget, a bezárkózottságot, s nem mindig jár sikerrel ez az igyekezetünk. A Mit tesz a népfrontmozgalom az értel­miség összefogásáért, tájékoztatásáért? — A Hazafias Népfront a társadalom va­lamennyi rétegével, így az értelmiséggel is igyekszik közvetlen és intenzív kapcsolatot létesíteni. Hosszúra nyúlna a felsorolás, de néhány jelentősnek mondható tendenciát ki kell emelnem. A különböző népfronttestüle­tekben a megyében 1082 értelmiségi, a tag­ság 16 százaléka tevékenykedik. Különösen jelentős a társadalmi bizottságokban: a pe­dagógiai, közművelődési, jogi, várospolitikai, nő- és rétegpolitikai, honismereti, gazdaság- politikai, béke-barátsági, olvasótábori mun­kabizottságokban való részvételük. — Különösen jelentősnek tartjuk, hogy az utóbbi időben részben megvalósítottuk, rész­ben tervezzük a megye művészeti életének képviselőivel való baráti beszélgetéseket. így került sor a fiatal írókkal, képzőművészekkel, az amatőr filmesekkel való találkozóra, s tervezzük a megye zenei életének vezetőivel való beszélgetést. — A rendszeresen működő politikai vita­fórumok előadói is többnyire értelmiségiek, akik így a politikai ismeretterjesztés munká­jából is kiveszik részüket. Megyei bizottsá­gunknak az is feladata, hogy rendszeres gazdasági, politikai tájékoztatót tartson az egyházak papjai számára. A Mint értelmiséginek és a népfront kultúr- w politikai munkatársának, milyen kap­csolatai vannak az értelmiségi társak­kal? Milyennek szeretné látni a holnap értelmiségét? — Pályám az iskolában kezdődött. Nem messze Nyíregyházától feleségemmel együtt tanítottunk magyar nyelvet és irodalmat. Az első igazi értelmiségi tűzkeresztség az volt számomra, amikor rám bízták a körzeti magyar szakos tanárok munkaközösségének vezetését. A csoportban akkor én voltam a legfiatalabb! Aztán úgy alakult, hogy csaknem 15 évig a megye oktatásügyében dolgoztam, s társadalmi megbízatásként a Magyar Peda­gógiai Társaság megyei tagozatának titkári teendőit láttam el 1968 óta. — A megyei népfrontbizottságban jelen­leg kultúrpolitikai munkát végzek. Alkal­mam volt hosszú időn keresztül igen széles skálán kapcsolatot teremteni értelmiségiek­kel, s főleg pedagógusokkal. Az utóbbi idő­ben munkám révén ez a kör szélesedik, s örömömre többször van alkalmam jogászok­kal, orvosokkal, gyógyszerészekkel, közgaz­dászokkal, mérnökökkel, művészekkel való eszmecserére. Egyébként, mint család sem tartozunk a bezárkózottak közé, baráti kö­rünket is többnyire a kollegiális kapcsolatok határozzák meg. Sok friss szellemiségű, nyi­tottságra kész ismerőst szereztünk. — Ami a kérdés második részét illeti, nem igen vállaikozhatom valamiféle értelmi­ségi futurológiára. Szeretném hinni azonban, hogy bár e beszélgetésben többnyire a máról esett szó, mégis némileg kirajzolódott egy­fajta értelmiségi ideál, amelynek kiteljese­dése a jövő feladata. A Köszönöm az interjúi. Páll Géza KM Vasárnapi LINTERJÚ e

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom