Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. augusztus 5. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Útlevéllel, határon túl Húsz éve még nem ütköztünk meg azon, ha egy hetvennyolcvan évet megélt idős ember egész életében ki sem lépett faluja határából, s ha netán útra kelt is, a legközelebbi kisváros már ritka és messzi úticélnak számított. Ma pedig az a természetes, hogy utazunk, és főleg külföldre. Csak Szabolcs-Szatmárban körülbelül 500 millió forint jut utazásokra egy év alatt. már konkrét kéréssel érkeznek. De volt jónéhány olyan csoport, amelyik közölte: van öt napjuk, „X” forintjuk, és híres történelmi helyeket szeretnének látni. Hová utazunk? — Ami nálunk sláger, sokat mond az igényekről, lehetőségekről, a jövedelmekről — summáz Kalotai László, az IBUSZ nyíregyházi iroda igazgatója. — Húsz éve Karlovy Vary, Mariánske Lazne volt az óhajtott külföldi úticél, s boldog volt, aki egy társasutazás résztvevője lehetett. Ma is szerepelnek programjainkban ezek az úticélok, és telt ház is van mindegyik csoportban. De már nem számítanak kivételes lehetőségnek, hiszen a szomszédos baráti országokba bárki, bármikor utazhat. Az utazási sláger azonban csaknem olyan gyorsan változik, mint a kedvenc énekes. A szabolcsi utazók később a Tátra felé fordultak, eljutottak a Lomnici csúcsra, majd néhány autóbusszal a lengyel Tátrába, Zakopanéba — távolabbi úticélok jó tizenöt éve szóba sem kerültek. Aztán a motorizáció egy- csapásra nagyon sokat lendített a külföldjáráson is. A nagyobb egyéni utazási szabadság egy rövid időre megapasztotta a szervezett csoportok számát és sokan indultak kéthetes egyéni „világlátásra”. Ám hamar kiderült, hogy a lehetőség önmagában nem sokat ér: a nyelvtudás nagyon szegényes, túristáink zöme elrobogott a világhírű látnivalók mellett is, nehezen jutottak szálláshoz, és sokszor okozott gondot egy ebéd rendelése is. De elkezdtünk utazást tanulni. Nem sokkal később jött az ötnapos jugoszláv, majd bécsi hajóút, az egyhetes olasz út, aztán Párizs volt a sláger, öt-hat éve „Spanyolba” indultak a nagyobb karavánok, most a görög—török utak felé fordult az érdeklődés. Ám úgy látszik, a túrista érzékeny ember. Nyugat- Európában is egyre drágább az üzemanyag, többe kerül a megélhetés. Üjra a csoportok kerülnek előtérbe, szívesebben utaznak megyénkből is autóbusszal, vonattal, repülővel, „komfortos” utakra. Két korosztály létszáma különösen megnőtt az utóbbi négy-öt évben. Sokkal többet utaznak a nyugdíjasok, s egyre több gyermek lát világot drága turistautakon. Ez utóbbin néha fennakadnak a forgalom emelésében érdekelt és utaskívánságoktól edzett idegenforgalmi szakemberek is. Gyakran kémek teljes csoportokat általános- és középiskolások számára, egész osztályok utaznak. Sokan viszik az egészen kicsi gyerekeket is a hosszú, több országot érintő utakra. Vajon ők mit adnak később? Vannak visszajáró ügyfelei az utazási irodáknak, sokan kipróbálták a társasutazást és az egyénit, a sátorszállást és a luxushotelt. Mindez persze kortól, egyéniségtől, pénztárcától függ. Utazó ínyenceket is ismernek, akik rendszeresen megjelennek az utazási irodában, s a programok meghirdetésének első napján már biztosítani akarják következő évi útjukat. Így érkezett haza a naookban szabolcsi utas az IBUSZ útiáról Marokkóból, Phenjanból, New Yorkból. forinttól kezdődnek az árak — ezért például Ótátrafüre- den hét nap teljes ellátást adnak, ha a résztvevő egyénileg utazik az üdülés színhelyére — ez lényegében bárki számára elérhető. Az árskála egyébként rendkívül széles, 15—20 ezer forintig terjed, de vannak még drágább utak is. Az átlagnál egyébként többen utaznak az orvosok, tanárok. Megnőtt a fiatalok száma. Az Ifjúsági és Diák Utazási Irodával például évente háromezer fiatal utazik külföldre, s mintegy ötször ennyi belföldre — hallottuk Szigligeti Imrétől, az Express nyíregyházi vezetőjétől. Viszonylag kisebb az utazók között a parasztság aránya. Főleg a szakmai utakra mennek el, a barátságvonatokon utaznak, amelyekkel csoportosan indulhatnak. Körükben a Szövetkezeti Utazási Iroda, a COOPTOURIST mezőgazdasági, szövetkezeti szakprogramjai tartanak számot nagyobb érdeklődésre. Sokan jutalomként kapják — gyakran életük első — külföldi útját. Az ipari üzemek munkásai hat-nyolc évvel ezelőtt szintén nehezen szánták rá magukat az utazásra, az utóbbi egy-két évben a jelentkezők száma megnőtt, s akik korábban csak jutalomútra vállalkoztak, maguk is önálló utazók lettek. • Hogyan utazunk? — Sokszor jönnek be hozzánk programot kérni azzal, hogy mit ajánljunk — mondja Csallány Géza, a Nyírtourist megyei idegenforgalmi hivatal vezetője. A hazai utaknál gyakran szerepel okként: az illető ott volt diák, vagy iskolás korában szerveztek egy kirándulást a Dunakanyarba, s most meg akarja mutatni a családjának is — de már igényesebben. Sokat számít a gépkocsi, a televízió, amely lerövidíti a távolságokat. Természetesen vannak, akik megtartják a fokozatot, országjárást követ az első külföldi út — mások minden előzmény nélkül nekivágnak az új kocsival a nyugati autósztrádáknak. Fellelhető itt-ott az úticélvá- lasztásban a divat, vagy egyszerűen a nagyzolás: elmondhatjuk, hogy „mi itt jártunk!” Egyre többen utaznak viszont komoly előkészületek után. A nyugdíjas nyíregyházi tanárházaspár F.-ékről híre kelt, hogy amikor egy hosz- szabb szovjetunióbeli utazásra készültek, felosztották egymás közt az útikönyveket, jegyzeteket készítettek, indulás előtt megbeszélték a látnivalókat, s egyetlen egy érintett nevezetes hely mellett sem mentek el kérdezés nélkül. ök valóban világot láttak. De ugyanúgy említik dr. P.-t, egyik beregi nagyközségünk orvosát, B. A. nyíregyházi nyugdíjas főkönyvelőt, akik szinte országról országra (és mindig felkészülten) ismerik meg Európát. Gyakran utaznak ma vállalati brigádok. Ha van köztük egy „szakértő”, aki választ a nekik tetsző utakból, Milyenek vagyunk, mint utazók? — Szinte mindenki másként és másért utazik — mondja Dávida Magdolna, az IBUSZ nyíregyházi munkatársa, aki az irodában a külföldi társasutakkal foglalkozik, de sok csoportot is kísért már külföldre. — Van, aki a történelmi múltból akar meríteni, más a tájat, a népet, a szokásokat akarja megismerni, de van olyan is, akit csak az érdekes, finom ételek érdekelnek, vagy éppen a boltokat részesíti előnyben. Az utóbbi években — a hazai üzletek választékának javulásával párhuzamosan — csökken a „bevásárlóbuszok” száma, s egyre fontosabb helyet kap az igények között a látnivaló. A csoportok különben gyorsan összeszoknak, a második nap már legtöbbször nincs szervezési gond. Érdekes a három korosztály egymás mellett élése ezeken az utakon: fiatalok, középkorúak és idősek egyaránt vannak a csoportokban. S ami különösen figyelemreméltó: az idősebbek kevésbé fáradékonyak, s talán érdeklődőbbek is... • % Milyen a magyar társasutazó anyagi helyzete? — Sokkal jobb, mint amilyennek általában tartják — fogalmaz Kalotai László. — Például a szocialista országokba szervezett társasuta- kon az utas napi négyszáz forintnak megfelelő költőpénzt is kaphat — ez tekintélyes summa. A társasutazáson résztvevő tehát nem szorul rá a költőpénz kiegészítésére („csencseléssel” vagy kicsempészett pénzzel). A magyar utas tehát akár bőkezű is lehet külföldön. A tőkés országok valutáiból is többet lehet vásárolni, bár itt a lehetőségek korántsem korlátlanok. De ezzel az összeggel már lehet utazni... Hogyan költjük a pénzt külföldön? — A legkülönféleképpen — mondja Borsi Béla főhadnagy, a záhonyi vámhivatal vezetője. — Azt mindenképpen előre kell bocsájtani, hogy az utasok túlnyomó többsége jogszerű keretek között gazdálkodik pénzével, náluk gondnélküli, rövid a vámvizsgálat. Az emberek azonban nem egyformák, s esetenként nagyon különböző módon értelmezik például az ajándék fogalmát is. — Biztosan sokan emlékeznek még — veszi át a szót Miklós Gyula főhadnagy —, amikor másfél évtizeddel ezelőtt egy Bécsből hozott nyloning micsoda szenzáció volt. De amikor 1964-ben a záhonyi közúti átkelőhely megnyílt, már nagy érték volt egy fényképezőgép, de a kapronharisnya, a kávé, a bors, a Selga kisrádió a komoly értékek közé tartozott. Nemcsak a lehetőségek, de az életmód változásait is tükrözi, hogy ma az apróbb ajándéktárgyak mellett megszaporodott a háztartási cikkek száma: barkácsgépeket, villanyfúrót, varrógépet, porszívót hoznak, s gyakori a kempingezésnél használatos mini-tévé is. Kik utaznak ma, luxus-e egyáltalán a társasutazás? Nincsen olyan osztály, réteg, foglalkozási ág, amelynek képviselői hiányoznának az utaslistáról. Az utazás már nem számít luxusnak, 1550 Vesztes a közönség, a műsorpolitika Hakni ellen nincs orvosság? Házalók járják ilyenkor a községeket, a városokat. Művelődési házalók ... Személyesen és írásban ajánlják felülmúlhatatlan műsoraikat, hivatásos művészek fellépésével., A haknicsoportok vezetői, művészei a rábeszélésnek, a zsákbamacskaműsorok „eladásának”. Tarsolyukban mindig van egy-két „nagy név” — akiről az előadás kezdetekor gyakran kiderül, hogy „éppen külföldön forgat”, vagy „beteg ...” Trükkös személycsere Régebben történt, de időszerű: a vásárosnaményi művelődési házban —, ahol nagyon is igényesek az ilyen műsorok iránt — egy Harsá- nyi Gábor nevével „fémjelzett” műsorra kötöttek szerződést. Már az egyórás késés is botránynak számított, de ez még nem minden a konferanszié „sajnálattal” jelentette be, hogy Harsányi Gábor ilyen és ilyen okok miatt nem lehet itt, de van egy másik Harsányi: Frigyes, az operetténekes, ő itt van ... Átlátszó trükk — tipikus haknizó fogás. Tudják ezt a műsorok szervezői is, de azt is, hogy a kész helyzet nekik kedvez. Mit tegyen ilyenkor a művelődési ház vezetője? Küldje haza a közönséget? És a vártnál „kisebb” művészeket is, — természetesen fellépti díj nélkül? Megteheti, sőt olykor meg is kellene tenni. Más kérdés, hogyan toboroz majd közönséget egy újabb előadásra, ahol várhatóan nem csalódna a közönség. Marad hát legtöbbször a kényszermegoldás: „ha már itt vannak, lépjenek fel.” És következnek a rögtönzések, a közönség megnyerésére minden rutinfogás bevetése. Ma már a gyakoribb mégis az, hogy a neves művészek nemcsak a plakáton, hanem a valóságban is megjelennek. De — sajnos — olykor futószalagon, mint egy gyorsan pergő filmben. A szervezőnek — és a fellépő művésznek is — természetesen anyagilag érdeke, hogy egy nap alatt minél több fellépést kössenek le. „A művész ugyanazt nyújtja, nem fárad ...” — érvelnek a haknizó csoportok vezetői. Elfogadható-e azonban, ha egyetlen délután és este három—öt helyen lép közönség elé a művész? Hofi Gézának ez év tavaszán a megyeszékhelyen az egyik -napon öt fellépése volt. Az első délután 4-kor kezdődött... Garas, az „agitátor" A túl élelmes hakni-csoportvezetők egyféle faltérének is felhasználják a művészeket, ha valaki megkérdőjelezné a műsort, vagy a fellépések számát túl sűrűnek találná. így volt nemrég a városi tanács művelődésügyi osztályán, Nyíregyházán, ahol Garas Dezső — a megyében is méltán népszerű művész — igyekezett elég magas hangon meggyőzni a tanács illetékes művészeti előadóját: ne avatkozzanak bele, hol és hány alkalommal lép közönség elé a nyíregyházi üzemekben. Nehéz volt a művésszel megértetni, talán nem is sikerült, hogy a tanács törvényadta jogkörét gyakorolja, amikor engedélyezi — vagy netán megtiltja — egyes műsorok bemutatását. Azt is megnézi, vajon nem árnyéka-e önmagának az illető művész, amikor isten tudja, hányadszor lép egyetlen este a pódiumra ... Hogy szükség van-e hakniműsorokra, aligha lehet kérdéses. Nyáron, amikor a színházak nem játszanak és a tévé sem kényezteti el a nézőket jó műsorokkal, helyük lehet a pendliző csoportoknak is a deszkákon. Ezt olyan tény is bizonyítja, minthogy: a megyében évente 1600—1700 műsoros estet rendeznek csak a művelődési házakban, klubokban. Ezek több mint felénél hivatásos művészek lépnek a közönség elé, s legalább minden második műsoros előadás szereplői „haknizók”. Kevés a színvonalas szórakozást nyújtó fellépés. Sokkal több az „összedobott”, a művészek egyéniségéhez igazított vegyes műsor, amely operával indul és cigánynótával fejeződik be, megspékelve közben unalmas, gyenge tréfákkal. Á szomszéd már megfizette Hakni ellen nincs orvosság? — kérdezhetnénk, a se- kélyes, tartalmatlan, rossz műsorok tovább-burjánzását látva. Szerintünk több orvosság is van, csak nem élünk vele. Az egyik: a műsorokat engedélyezők — elsősorban a nagyközségi tanácsok — ne tekintsék adminisztrációs munkának ezt a fontos művelődéspolitikai jogkört. li- előtt a pecsétet ráütik a a- pírra, konzultáljanak a r >p- művelőkkel. A másik: a művelődési házak vezetői ne engedjenek a szervezők nagy szövegének, és a nagy nevek varázsának. Nézzék meg a felkínált műsort. Sokszor a papírról kiderül, mennyit ér, s ne szégyelljék elővenni az ŐRI által kiadott fellépési tarifát. Ne hagyják magukat becsapni, s olyan költségeket —, hangszerszállítás, szállás stb. — is megtéríteni, amelyek nem illetik meg a hak- nizókat, vagy már a szomszéd megfizette... Miután a műsoros rendezvények engedélyezésének jogköre a megyétől a városi és nagyközségi tanácsokhoz, a községek esetében pedig a járási hivatalokhoz került — a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának szakemberei csak akkor tudnak intézkedni, ha már baj van. Volt' rá eset, hogy letiltottak egyes haknizókat az ŐRI jelzése, vagy a megyebeli tapasztalatok után. Kevés az erejük és lehetőségük azonban arra, hogy valamennyi hakniműsort előzőleg, vagy menetközben megnézzenek, s ezek után tegyék meg ajánlásaikat, informálják a művelődési házakat, mit érdemes fogadni és mit nem. Segítségül lehetne hívni a megyei művelődési központ munkatársait, és a nagyobb városi és nagyközségi művelődési házakban a tapasztalt vezetőket, szakembereket, akik — első „szűrőként”, zsűriként megnéznék az egyes műsorokat és informálnák a megyei művelődési osztályt. Különben marad a „ki-ki maga dönt, nyer, vagy veszít” játék, amelynek gyakori vesztese a közönség, a műsorpolitika, nem kevésbé a művelődési házak. Erkölcsileg és anyagilag egyaránt... Páll Géza Vasárnapi képek 1 Csarodai templomtorony. Császár Csaba felvétele A kisvárdai vár. Vincze Péter felvétele KM Utazni tehát jó. Tanuljuk is, gyakoroljuk is. Szokásaink, lehetőségeink gyorsan változnak, bővülnek, ahogy a családok jövedelme lehetővé teszik. Lassanként ezt is megszokjuk: az utazó turista „nem hivatásos diplomatája” hazájának, s ez bizony kötelez is... Marik Sándor
