Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. augusztus 19.o „Ti lesztek a falu jegyzői" Ketten az Államigazgatási Főiskola szabolcsi hallgatói közül Az idősebbek számára ma is jól ismert — emlékezetes — fogalom: jegyző. A falun élők tudják, micsoda nagy úr volt a maga községében a jegyző, aki az Államot képviselte. Megfellebbezhetetlen volt a döntése. Ki merte vál- • lalni a szembeszegülést, amikor tudva tudták: odafönt a sógor-komaság ül a székekben .., Tanult ember volt a jegyző, szentigaz. Ismerte, s jól forgatta a törvényt, tudta, hol vannak a rejtett kiskapuk, s sok mindent „el tudott intézni”. Felső fokon diplomával Sokan mondták már tréfásan azokra a fiatalokra, akik a valahai Tanácsakadémiát, a mai Államigazgatási Főiskolát végzik: Ti lesztek a falu jegyzői! Mert való igaz: a tanácsokon a végrehajtó bizottsági titkárok is felkészült, jól képzett emberek. S a főiskolán végzettek jó része erre a posztra számíthat, amint kézbe kapja a diplomáját. — Egy részük! — mondja dr. Mezősi Pál, a megyei tanács személyzeti és oktatási osztályának vezetője. — Ma már sok helyütt az a követelmény a tanácsokon, hogy felsőfokú végzettségű emberekkel kell betölteni bizonyos posztokat. Városokban, nagyközségekben például csak ilyen végzettséggel lehet valaki csoportvezető, osztályvezető, főelőadó... A tanács- törvény megjelenése óta egyébként a megye tanácsi apparátusában megkétszereződött a felsőfokú végzettségű dolgozók száma, s a jövő is biztató, hiszen jelenleg hu- szonhatan tanulnak tőlünk Budapesten az Államigazgatási Főiskolán! Ez a szám tovább növekszik a következő tanévben: tizenkét új szabolcs-szatmári hallgatója lesz a főiskolának. Közülük tízen nappali tagozaton tanulnak majd három évig. Szívesen, türelmesen — Tavaly jelentkeztem először a főiskolára — mondja Géberjénben Antal Erzsébet, aki a Győrteleki Közös Községi Tanácson dolgozik 1976 óta. Amikor szót váltottunk, éppen a falu házait járta kartársnőjével: a személyi számok kiosztásán fáradoztak. — Akkor levelezőre szerettem volna menni — folytatja — de helyhiány miatt nem vettek föl. Idén nappalira jelentkeztem, és sikerült. Erzsiké pénzügyi szakközépiskolában érettségizett három esztendeje, s szeptemberig az eddigi munkáját végzi a győrteleki tanácson: igazgatási előadó. Az eltelt években alaposan megismerkedhetett a tanácsi munkával, s hogy továbbtanul, ez azt jelzi; meg is kedvelte. — Szinte nincs olyan terület, amit ne ismernék itt a tanácson — nehézségekkel és az örömökkel együtt. Talán az a legnehezebb, amikor nemet kell mondani... én szívesen, s azt hiszem, türelmesen magyarázok bárkinek. Örömet jelent számomra, amikor mindenki megelégedésére intézek el egy-egy ügyet... Közélet sok gonddal Ha végeznek a nappali tagozaton tanulók, mindannyian visszatérnek a megyébe. A megyei tanács szerződést kötött velük: havi 700 forint ösztöndíjat kapnak három évig, ennek fejében három évig ott dolgoznak majd, ahová helyezik őket. Tízen írták alá az ösztöndíj-szerződést a megyei tanácson: közülük öten előzőleg gyakornokként dolgoztak valamelyik tanácson, mások pedig egyenesen az érettségi után vágtak neki a felvételinek az államigazgatási főiskolán. Az utóbbiak közül való Képíró Angéla Nagydoboson. — Fehérgyarmaton a gimnáziumban érettségiztem. Eleinte a pedagóguspálya vonzott nagyon, de aztán édesanyám munkájának hatása alá kerültem, ő ugyanis itt Nagydoboson vb-titkár. Kedvet érzek a tanácsi munkához annak ellenére, hogy jól tudom: nem könnyű. Egy tanácsi vezetőnek nem nyolc óra- a munkaideje, közéleti ember, sok a gondja. Mégis nekivágtam, s örülök, hogy sikerült. Igaz, akik már végzik a főiskolát, azt is elmondták: nem lehet majd félvállról venni a tanulást, a vizsgákat. Mi a legfontosabb? Angéla példája arra ütal: itt-ott már alakulóban vannak a „tanácsi dinasztiák”. Persze fellengzősnek tűnhet a kifejezés, holott ha a sző legjobb értelmében vesszük, igencsak örvendetes és reményt keltő a dolog. A tanácsi munka rangjának, elismerésének fokmérője, ugyanakkor jelzi: jó irányú változás indult meg az államigazgatási munkában. Egyre gyarapszik a felkészült, megfelelő képzettségű dolgozók száma tanácsainkon. A „mai jegyzők” (s még inkább a jövőbeliek) nem botladoznak a rendeletek, törvények dzsungelében, mint ahogy ez bizony megesett a „hőskorszak” tanácsi vezetőivel. És remélhetőleg örömet szerez nekik, ha mindenki megelégedésére intéznek el egy-egy ügyet”. Mert ez a legfontosabb. Tarnavölgyi György Csak akkor pihenj... Tirpák Mancinak emlegetik u kisvárdai Vulkánban Farkas Ottónét, s a legtöbben, főleg az idősebbek, ismerik élete történetét is. Hogyne ismernék, hiszen 48 esztendős létére 35 évet a vasöntöde munkásaként töltött. Szokták még emlegetni a „Tirpák Miska bácsi lányának” is. Mert aki csak ismerte, jó emlékezetében őrzi a mindig jóke- délyű, őszinte, pontos munkásembert, a fiatalok barátját, tanítóját, aki nemcsak fizikai erejét, szaktudását adta a Vulkánnak, hanem idehozta hat gyermekét is. Tizenhárom éves fekete ' lányka volt Mancika, amikor félre kellett tennie iskolaszert, játékokat, s be kellett állni nehéz kenyeret keresni. Betanított zománcozó lett az öntödében. István, Ilona, Ibolya és Mihály, az idősebb testvérek akkor már itt dolgoztak. Hogy esténként, a 13—14 órai munka után milyen gondolattal ment haza a serdülő lányka? Azzal, hogy nem csinálja tovább! De másnap mégis elment munkába. Édesapja egy-egy szem gyümölccsel kedveskedett neki, és biztatta: Meglásd, jobbra fordul a sorunk, csak nem szabad megfutamodni! Mancika ilyenkor zománcmarta, vérző ujjaira nézett, de hitt az édesapjának. Ez a szeretet, bizalom segítette át a legnehezebb éveken, amik neki a gyermekévek voltak. Számára teljesen új világba kősóit, amikor 1949. nyarán a szabolcsi delegációval elküldték a Világifjúsági Találkozóra. Mi minden új volt itt neki? Akkor látta meg először Budapestet, ott találkozott 63 nemzet fiataljainak kavalkád- jával. Egyik rendezvény a másik után — színesebb, pompásabb egyik a másiknál. Aztán haza sem kellett jönnie, újabb meglepetés érte. Megtudta: ott lehet a Parlamentben a Magyar Alkotmány törvénybe iktatásakor. Alkotmány. Mit jelentett neki akkor ez a fogalom? Valami nagyot, újat, amiről lényegében csak annyit tudott, hogy változást ho2 majd életében. A változást azonban csak később észlelte, bár nem sokkal később. Tizennyolc évesen már ötévi munka volt a háta mögött, s akkor érte meg először, hogy nem látástól vakulásig, hanem csak 8 órát kell dolgoznia naponta. Akkor érte meg, hogy fizetett szabadsága legyen, s azt akkor vegye ki, amikor legnagyobb szükségét érzi. Addig csak robot volt, vagy kényszerpihenő, amire nem járt fizetés. Üdülni is 1949-ben jutott el először, Leányfalura. Hármukat küldték a gyárból. Ezt is élete nagy eseményei közé sorolja. A legjelentősebbnek azonban 1958-at tartja. Akkor lett párttag és édesanya. Édesapja, a Vulkán Miska bácsija haláláig, 1964-ig járt be az öntödébe. Utóbb már nyugdíjasként jött, a fiatalokat tanítani. Átadta nekik is, mint saját gyermekeinek szaktudását, munkaszeretetét, a munkaeszközök becs ülését. Kedvenc mondása volt: Fiam, csak akkor pihenj, amikor ráérsz, de amíg elvégezetlen munkád van, addig soha ne érj rá. Mancika a tanultakat saját lányának adta tovább, aki szintén a Vulkánban dolgozik. Ö ezzel engedte útjára gyermekét: „Mindig csak azt halljam rólad, amit a nagyapád rólam hallani akart!” Kádas Viktória .A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben Droppa István lemezradiátor-elemeket állít össze. (Császár Csaba felvétele) Tanyázás a dinnyeföldön A dinnyések februártól augusztus végéig vannak kint a földön. Éjjel, nappal. Hárman dolgoznak látástól vakulásig. Van a gunyhó körül — Gálné mondta, hogy gunyhó — rengeteg aprójószág. Ez is jövedelem: csirke, tyúk, kacsa és liba. Malacok is röfögnek a kiserdő lombjai alá rögtönzött karámban. Sokat- érő. De van konyhakert is. Ezekért is meg kell, meg kellett dolgozni. • A dinnyésekre most jó idő járt. Annyi dinnye van a szabolcsi piacokon, hogy soha máskor. Millió lék és millió édes kóstoló. Finom a diny- nye, az ára is elfogadható. A megyei ZÖLDÉRT vállalat is teljesíthette, teljesítheti az 500 vagonos exporttervét, Vigye hát Gál Ferenc haza, Hevesbe a maga pénzét. Marad elég a piricsei Egyesült Erő Tsz-ben is. • Ha csak tehetem, minden évben elmegyek egy dinnyeföldre. Nem azért, hogy a gépkocsi csomagtartójába betegyék azt a néhány dinnyét. Megyek a dinnyeföldre, mert szeretem látni. Vonzanak az indák végén hízó hamvas, zöld gömbök és várnám rendületlen, hogy görögjenek. Le a dombról, a homokon. De azt is nézem, rajzolják-e még a dinnyét. Egyszer még gyerekkoromban láttam a piacon egy szekér dinnyét. Mind teleírta a dinnyés, koronákkal, templomokkal, házakkal. De a legtöbb dinnyén ez állt: „SZERETLEK TE!” Akkor azt hittem, a dinnyés a diny- nyét. Most viszont tudom, a dinnyét családi alapon termesztik. Megnéztem magamnak Gál Ferencet. Apró termetű, szikár, de nagy akarata lehet. Hogy miért néztem meg Gál Ferencet? Láttam a kiserdőben a favázas ekekapákat. Mellettük szánkóféléket. — Hát ezek? — Szánkók. A homokon szánkózom velük. A kapákat a traktor után akasztjuk és amíg fiatalabb voltam gyalogoltam, úgy tartottam az ekekapa szarvát. Most már fájnak a lábaim, a derekam. Kitaláltam a szánkót. Ezt is a traktor után kötjük és én a szánkóra állok, úgy ekeka- pázok. Később történt, hogy feltűnt még valami. Néhány dombhányáson egy-egy olajos doboz. — Mi ez? — kérdeztem. — Nyúlcsapda. Látom, nem érti. A vadnyulak rákaptak a dinnyére. Hogy elriasszam őket kitaláltam ezt '■ts. A dombok úgy helyezkednek el, hogy a mécsesek sugara egybe esik. Mint egy kerítés. A nyulak nem mernek átmenni a fénypásztán. Jobb ez, mint egy csősz. • Van a dinnyeföldön csősz is. Jöttünk előtt éppen lábat mosott. — Kell a tisztálkodás — mondta Rákos József. — Mert én itt egész álló éjszaka talpon vagyok. Aztán alszom egy kicsit és magam körül is elvégzem a dolgom. Józsi bácsi, a csősz. A dinnyecsősz végig úgy beszélt, hogy hosszú nyelű, kisbaltából készült fokosára könyökölt. Tekintete még így is, mindig pásztázta a határt. — Hány éves? — 903-as vagyok. Régi cseléd. Ebben éltem én mindig, ezt csináltam, kerülő voltam, csősz. — Most nyugdíjas ... — Járadékos. Ézer forinttal. Nem azt mondom, hogy sok, de a lányomnál vagyok, jó dolgom van ott. Csak egészség legyen. Az meg van hála istennek. — Most mennyi a csősz- ködésért a fizetsége? — Még nem tudom, merthogy az agronőmus is mondott valamit, meg én is másként gondolom. Majd tisztázzuk. A tisztázásra nem kellett sokáig várni. Jelen volt az elnök, Batai Ferenc, aki megkérdezte: — Tavaly mennyit kapott Józsi bácsi? — Kétezret. — Most sem lesz kevesebb. ízleltük, kóstoltuk a diny- nyét. Kenyérrel, úgy a finom. De előtte még bekérezkedtem a kunyhóba. Láttam én földházat 1945 előtt. Sok szegény, nincstelen paraszt lakott olyat. Azokban pries volt, rongy, szegénység. Tüdőbaj. — Nézze csak — mondta Gálné. — Nem olyan mint egy ház, de el lehet lakni benne. Igazán el lehet lakni, kényelmesen. A kunyhó kétrészes, elöl a konyha, benne valódi bútorok, táskarádió. A szobai rész hosszú, két sorban állnak az ágyak. Felnőtteknek, unokáknak külön. • Ettük a dinnyét, beszélgettünk. Tanyáztunk, mint ahogyan Szabolcsban tanyázás- nak mondják az ilyen vendégeskedést, estézéseket. Gál Ferenc a nyár eleji ijedelmét mondta: — Egyszer csak az indák elkezdtek sorvadni, pusztulni. Mi lesz velünk, ha kimegy az egész? Mondtam az agronómusnak. Permeteztünk. Szerencsére rendbejött. Most már szép. — Szép, de nem a legjobb — szólt közbe a felesége. — Túl van műtrágyázva a föld. A dinnye azt nem szereti. Csak puffad, belül üres. Aztán nagy vastag, fehér erek vannak benne. Olyan föld kell a dinnyének, amiben csak istállótrágya van. A piricsei határban 15 hektár dinnyét ültettek. Tizenhat mázsás termést terveztek hektáronként. Kétszáz mázsán felül lesz. Hogy pontosan mennyi, nehéz megsac- colni. — Csak túl lennénk már rajta. Mert amíg a dinnye a földön van, baj is van. Akkor nyugszom én meg, ha elment az egész. A dinnyés aggodalma érthető. Nemcsak a dinnyével, mindennel úgy van az ember, akkor termés a termés, ha már magtárban van, ha már piacra jutott és elkelt. • Még egy utolsó pillantás a dinnyeföldre. Szép. Erdők és akácfasorok határolják a zamatos gyümölcsöt termő ligetet. Rossz homok, hét aranykoronát érő futóhomok. Azért tud az teremni, örömet okozni. És éltet. Nem is akárhogyan. Látszik az a községen, az embereken. Ott, ahol valamikor tíz kastély árnyékában — tíz birtokos volt — nagy volt a szegénység, most a hajdani napszámos, cseléd az úr. De nemcsak birtokolja, műveli is a határt. Seres Ernő KM
