Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

Tisztelt brigádtagok! S okáig töprengtem: ki is legyen e levél címzettje? A panaszos, aki sérelmesnek találta, amit vele tettek, vagy a brigádvezető, aki intézke­dett, esetleg önök tizennyolcán, a Vo­lán kisvárdai főnöksége Üj Március Szocialista Brigádjának tagjai? A leg­több érv ez utóbbi mellett szólt, mert valamennyien érdekeltek az ügyben. A történet azzal kezdődött, hogy egyik brigádtagjuk tollat ragadott, mert nem tudta, miért nem kapott a múlt évi munkája után jutalmat. Mi úgy gondol­tuk, legjobb lesz, ha vállalatuk vezetőit kérjük fel a vizsgálatra, mert ha netán valamilyen szabálytalanság történt, nyomban orvosolhatják is a sérelmet. A vizsgálat megvolt — legalábbis így kaptuk a tájékoztatást — s az önök igazgatója leírta: a múlt évi munka alapján a jutalmat a brigádvezető ja­vaslata alapján a brigád tagjai szavaz­ták meg, s egyértelműen egyetértettek azzal, hogy ... akikkel egész évben problémák voltak, ne részesüljenek ju­talomban, brigádtagsági értékelésük szüneteljen. Ez a válasz lényege, a korábbi prob­lémák pedig azok, hogy a panaszos meg­szüntette szakszervezeti tagságát, nem vett részt a társadalmi munkákban s a brigád összejövetelein. A választ nem csak mi, hanem a jutalomból kizárt brigádtag is megkapta, s mivel sok mindent nem értett, ismét hozzánk for­dult A megismételt • panasz után jobbnak láttuk, ha személyesen találkozunk Önökkel, az Üj Március brigád tagjai­val, hogy tisztázzuk munkatársuk ügyét. Sajnos, sajátos elfoglaltságuk miatt — a járás egész területét járják autóbusz- szal — csak a brigád felével sikerült ta­lálkozni, ám így is érdekes dolgok ju­tottak tudomásunkra. Például az, hogy egyetlen brigádtag sem tud olyan brigádgyűlésről, összejö­vetelről, ahol közösen döntöttek a juta­lomból kizárt brigádtag sorsáról. És ez még nem is minden: a brigádvezető azt mondja, hogy a panaszost nem csak a jutalomból, hanem a brigádból is kizár­ták. Csak erről sem tud senki. Legalábbis a brigádnak az a fele, akikkel beszél­tem. Ilyen előzmények után joggal gon­dolhatom: a brigád másik fele sem volt azon a nevezetes gyűlésen, mert azt a brigádgyűlést nem is tartották meg. Lehet, hogy a naplóban utólag rögzítet­tek ilyet, de az újságíróval beszélgető brigádtagok még meghívót sem kaptak, szóban sem invitálták őket, az pedig va­lószínűtlen, hogy a brigádvezető csak a társaság felét hívta volna össze ilyen fontos napirend megvitatására. Önöknek, az Üj Március brigád tag­jainak azért volt véleménye a panaszos sorok írójáról. Többen is kifogásolták, hogy sem tavaly, sem az idén nem vett részt a ZIL fékmegbontásában, ami egyenként is legalább 100 óra társadal­mi munkát jelentett; nem volt ott a családi összejövetelen, amit a Tisza-par- ton rendeztek, de soroltak olyan mun­kákat-, amelyekből ő is kivette részét. Mindent nem tudok leírni, amit a műhelybizottság titkárával együtt el­mondtak a 26 éve Önökkel együtt dol­gozó panaszos ellen és mellette, annyi azonban egyértelműen kiderült: valami nincs rendben a brigádban. Lehet, hogy sok bajuk volt és van a panaszossal; talán több brigádtag egyetértene azzal, hogy ne csak a jutalomból, a brigádból is zárják ki. De akkor ennek megvan a módja: ezt megfontoltan, s főleg együtt, közösen kell eldönteni, s nem a brigád­vezetőnek egyszemélyben. Brigádjuk, az Űj Március hosszú évek óta bizonyította, hogy jó kollektíva: minden elérhető fokozatot elnyertek már, voltak a vállalat, majd a szakma kiváló brigádja, segítőkészségükről, ön­zetlenségükről sokat tudnak Nyírká­rászban, Tiszakanyáron, Dombrádon, Mándokon, ahol óvodákat, gyermekott­hont patronálnak. De az utóbbi időben mintha csökkent volna a lendület, mintha túlságosan megszokottá vált vol­na az együtt dolgozás. Ezt árulták el azok is, akik kimondták véleményüket, s azok is, akik hallgatásukkal véleked­tek. S mindez nem a panasz miatt volt, legfeljebb ennek ürügyén kényszerültek színvallásra. Azért még nem helyrehozhatatlanok a dolgok. Csak le kell ülni, s együtt, de valóban együtt dönteni. Ön, a dolgozók nyíregyházi Kossuth Lajos középiskolájának igazgatója, 35 éve foglalkozik a felnőttek oktatásával, nevelésével. Milyennek látja a megtett utat? Hálás vagy hálátlan feladat fel­nőttekkel foglalkozni? — Eredményesnek látom a 25 esztendőt. Talán nem is a számszerűség a legfontosabb, hogy hányán végezték el az utóbbi 25—30 év alatt az általános és középiskolát. Számomra az a lényegesebb: eljutottunk odáig, hogy a felnőttoktatás polgárjogot nyert nálunk, ok­tatási rendszerünk szerves részévé vált. Éppúgy kell számolni vele, mint az óvodai, általános iskolai, vagy a szakmunkásképzés gondjaival, bajaival. — Az eltelt időszakban szép eredménye­ket értünk el módszerekben, tapasztalatok­ban. Nem utolsósorban a munkahelyek és az iskolák olyan élő kapcsolatában, amilyenről korábban nem is álmodhattunk. — Elsősorban a magam nevében beszélek, de kollégáim is megerősítenek abban, hogy az egyik leghálásabb feladat a felnőttekkel való foglalkozás. Amennyire nagyszerű do­log az óvodás korból és iskolás korba lépő gyermekeket megtanítani a betűvetésre, írás­ra, olvasásra, legalább olyan hálás a felnőtt emberek szemét rányitni a világra, rádöb­benteni őket arra, hogy sokkal teljesebb az élet a nagyobb tudás birtokában. Ök job­ban érzik, hogy milyen fontos a tanári se­gítség, mint a nappali tagozatosok. Amikor a pedagógus ezt látja, igyekszik még többet adni. Ha megfelelő talajba jut az elhintett mag, a sok nehézség, esetleg kudarc ellené­re is új erőt ad a további munkához. Mi lehet az oka, hogy az utóbbi évek­ben csökken a felnőttek tanulási kedve? Különösen a dolgozók általános iskolái­ban kevesebb a jelentkező, mint koráb­ban. — Nehéz lenne csupán egyetlen okot em­líteni. Szerintem a mi megyénkben közre­játszik ebben az, hogy viszonylag még min­dig magas az ingázók, a más városokban, megyékben dolgozók száma, akiket rendkí­vül nehéz megnyerni a továbbtanulásnak. Van egy másik tényező is: lehet, hogy rosz- szul látom, de társadalmunkban sokakban van olyan törekvés, amely előbbre helyezi az anyagi javak megszerzését, mint a tanulást. Van persze ebben sok reális igény, lakásépí­tés, a felnövekvő gyermekek segítése. Mind­ez sok áldozattal, s főleg időveszteséggel jár, különösen, ha mindent egyszerre akar vala­ki elérni. Ez a tanulástól veszi el a figyel­met. Belejátszik a tanulási kedv megcsappaná­sába az is, hogy a nagyobb tudás értéke ná­lunk még nem került a megfelelő helyre. Sokszor nincs összhangban a magasabb tu­dás és a magasabb anyagi elismerés. Ha ná­lunk egy munkás elvégzi a szakközépiskolát, lehetne művezető, vagy más középvezető. Többen ezt nem vállalják, mert sókkal ke­vesebb lenne a keresetük, mint jelenleg ... S van egy egészen emberi, természetes ok is: sokan azért húzódoznak az iskolától, mert szégyellik, hogy nincs meg az alapvégzett­ségnek számító nyolc általánosuk. És amed­dig lehet, titkolják. Persze, ugyanez lehet a tanulásnak serkentője, motiválója is ... A Mivel magyarázható, hogy a középisko- ^ Iák iránt viszont változatlanul nagy az érdeklődés megyénkben is? — Mindenekelőtt a megye gyors ütemű iparosodásával és a megyeszékhely nagyvá­rossá fejlődésével. A szabolcsi üzemeknek mind több középiskolai végzettségű szakem­berre van szükségük, s mind több szakmun­kás kap kedvet az érettségi megszerzéséhez. A másik dolog az, hogy a felnőttoktatás kép­zési formái tovább korszerűsödtek, s ez is sokak számára tette vonzóvá a középiskolai tanulást. Az esti és a levelező formákra és a magántanulási formákra és a 3 éves szak- középiskolára gondolok. Az üzemeknek szük­ségük van újabb és újabb középszintű veze­tőkre. A Nem játszik ebben szerepet a divat is? ^ Ma már szinte divat az érettségi meg­szerzése ... — Szerintem ez is közrejátszik. De ez olyan divat, aminek inkább örülnünk kell. S akik sikeresen befejezik a tanulásukat, és leérettségiznek, a legjobb agitátorai, népsze­rűsítői lesznek a tanulásnak. — Elég sokan megfogalmazzák azt is: „tanul a gyermekem, nem tudok segíteni ne­ki, ha én is nem tanulok tovább. Ügy érzem, több vagyok, tartalmasabb az életem, ha to­vábbtanulok, megszerzem az érettségit” — mondják a felnőtt tanulóink. Bizonyos belső igény találkozása ez a társadalmi igények­kel ... — Azt mondhatom, nem elég változatosak a tanulási formák. Rendkívül nehéz a ha­gyományostól elszakadni. Sokszor nem tud­juk elképzelni a tanulást csak a hagyomá­nyos felfogás és gyakorlat szerint, minthogy valaki beiratkozik, beül négy évig az iskola­padba és felel, dolgozatot ír, beszámol, kon­zultáción vesz részt. — Jóllehet rendkívül sok erőfeszítést tett az utóbbi időben is az Oktatási Minisztéri­um, az Országos Pedagógiai Intézet a tanu­lási formák szélesítéséért, de még mindig bő­víteni kell azokat. Eléggé merev például az esti és a levelező tanulási forma. Az egyiknél sok a kötöttség, a másiknál kevés. Az estin hetenként három este beülni a padba, távol lenni a családtól, és „diákként” viselkedni, nem könnyű. Ráadásul a hét másik három napja is foglalt, mert otthon készülni kell az órákra, házi feladatok vannak, és így to­vább. A levelezőn viszont kevés az iskolához való kötöttség: jóllehet az új tanterv jelez ebben is változást. A magántanulási lehető­ségeket pedig alig ismerik a felnőttek. Kiknek használ a tévé, a rádió denki iskolája" című műsora? ,Min­— Szerintem azokat segíti, akik előtte már megismerkedtek a sorra kerülő tan­anyaggal, megerősíthet, elmélyíthet, szinte­tizálhat ismereteket. De jócskán vannak hát­rányai is a tévés, rádiós tanulásnak, hiszen a műsor időhöz kötött, így eléggé gyorsan pergő, s nem könnyű úgy megragadni a lé­nyeges összefüggéseket, mint a személyesen átélt tanulásnál, vagy közös munkánál. Fiatalodnak vagy öregednek a felnőtt tanulók? Milyenek az életkor szerinti arányok? — Országosan, így megyénkben is jellem­ző az erős fiatalodás. Ritka most már a 30 év körüli, vagy azon aluli felnőtt tanulónk, de nem ritka a 15—20 év közötti. Ennek van­nak előnyei és hátrányai. A fiatalodás nagy előnye, hogy lényegesen közelebb vannak az általános iskolai ismeretanyaghoz, megvan a tanulási rutin, frissebben, könnyebben ta­nulnak, sok mindent nem kell velük elölről kezdeni. Ugyanakkor ők hátrálnak meg a leg­hamarabb. Ez sajnos megint társadalmi je­lenség: a fiatalok sok mindent hamar elér­nek, nem tanulják meg a küzdést, nem ed­ződnek meg az akadályok leküzdésében, így előfordul, hogy hamar feladják ... A Talán ez az egyik oka, hogy igen nagy w a lemorzsolódás a középiskolákban, száz beiratkozott elsős tanuló közül alig hat­van jut el az érettségi vizsgáig? Mi ját­szik még szerepet a kudarcokban? — Az iméntieken kívül sokszor a családi problémák — házasság, szülés, házépítés, el­költözés, katonaság és így tovább. Nagyon ke­vesen vannak azok, akik a munkahelyi se­gítség hiánya miatt hagyják abba a tanu­lást. Viszont előfordul, hogy sokan nem mé­rik fel reálisan az erejüket, a teherbírásu­kat. A kedvezőtlen kép ellenére azt mond­hatom: a kimaradók egy része később újra jelentkezik és folytatja a tanulást. Más kér­dés, hogy ez nem éppen előnyös sem a nép­gazdaságnak, sem az egyénnek, mert a szük­ségesnél hosszabb idő alatt szerzi meg a kö­zépfokú végzettséget. Végül akadnak olya­nok is, akiknek egyszerűen nincs kitartásuk, nem szeretik a rendszeres tanulást és ürü­gyet keresnek, hogy kimaradhassanak. A Milyen „védelemben” részesülnek a to- w vábbtanulók? Megfelelőek-e a tanulást segítő rendeletek és rendben van-e azok alkalmazása? — Jelenleg elégedettek lehetünk a társa­dalom által biztosított kedvezményekkel. 1974-től munkaügyi miniszteri rendelet sza­bályozza a továbbtanulókat megillető ked­vezményeket. Amit viszont ezen belül hiá­nyolunk: a rendeletek értelmezése nem egy­séges. Különösen ott sok a félreértés, a vita, ahol a munkahely nem javasolta a dolgozó továbbtanulását az adott iskolatípusra. — Sajnos, esetenként visszaélésekkel is találkozunk, olykor a kimaradó, a sikertele­nül vizsgázó is sorba áll a kedvezményért és a munkahelyek nem mindig tudják őket el­lenőrizni, noha mi azonnal jelezzük, ha va­laki kimarad az iskolából. — Az a kérésünk, hogy a munkahelyi ve­zetők törődjenek többet a továbbtanuló dol­gozókkal, s ez ne csak azt jelentse, hogy mennyi tanulmányi szabadság és egyéb jut­tatás jár nekik. Emberileg kerüljenek köze­lebb a munka mellett tanuló felnőtthöz, érttessék meg velük, hogy tanulásuk fontos a munkahely számára is. Érdeklődjenek, kérdezzék meg, hogy haladnak, milyen prob­lémák nehezítik a tanulásukat? Sok helyen külön jutalomszabadságot ad­nak az eredményesen tanuló dolgozóknak. Rugalmasan osztják be őket műszakba, a konzultációs napokat úgy dolgozzák le, hogy az nem zavarja a tanulási kötelezettségek teljesítését, de az üzemi munkából se jelent kiesést. A legtöbb helyen az érettségizők fi­zetésemelést kapnak. Épp az imént volt itt az egyik munkás az érettségi bizonyítvá­nyért, azt mondta, ha bemutatja a munka­helyén, 500 forint fizetésemelést kap ... Mi a véleménye a kihelyezett osztályok­ról? — Ha a dolgozók kényelmét nézzük, egy­értelmű, hogy helyük van a kihelyezett osz­tályoknak. Megszokott környezetben, fárasz­tó utazgatás nélkül járhatnak iskolába és ez előnyösnek látszik. Én mégsem kedvelem a kihelyezett osztályokat egyértelműen, mert hiányzik az iskolai atmoszféra, amely önma­gában is hat az emberre, inspirál, nevel. A másik dolog: nem lehet biztosítani azokat a tárgyi feltételeket, amelyekkel az iskolák többsége rendelkezik. Lehet persze, hogy én maradi vagyok, majd eldönti a gyakorlat, van-e jövőjük a kihelyezett osztályoknak. Addig is, a leglényegesebb: a kihelyezett osztályok eredményesebben dolgozhatnának, ha az üzem műszaki értelmisége jobban be­kapcsolódna a tanításba... A Milyenek az iskola személyi és tárgyi feltételei? Mi hátráltatja az eredménye­sebb oktatómunkát? — A dolgozók Kossuth Lajos gimnáziuma a nappali tagozattól független, de ugyanab­ban az épületben van, nincs önálló tantes­tülete. Egy ilyen nagy város, mint Nyíregy­háza, meggyőződésem szerint megérett arra, hogy a dolgozók középiskolája, ahol 8—900 felnőtt tanul, önálló iskolai épületet kapjon és legyen a felnőttképzéssel foglalkozó önál­ló tantestülete. így meg tudnánk oldani az üzemek munkarendjéhez igazodó kétműsza- kos tanítást. És van egy dédelgetett tervem is: kismamaosztályt indítanánk, ahol azok is járhatnának iskolába, akiknek kicsi gyer­mekük van. Az egyik tantermet — akár egy egészségügyi szakközépiskolás kislány fel­ügyeletével — a kisgyermekeknek rendez­nénk be. A kismamák a szünetben együtt lehetnének a gyermekeikkel és zavartalanul tanulhatnának... A Milyennek tartja a pedagógusok erköl- w esi és anyagi megbecsülését? — Tizenkilenc éve tanítok ebben az isko­lában, 67 óta mint valamilyen szintű veze­tő, igazgatóhelyettes, igazgató... Az az ér­zésem, és ebben megerősítenek mások is, hogy az itt tanító kollégák nagyon szívesen dolgoznak ebben az iskolában, nem óraadó tanároknak érzik magukat, hanem tantestü­leti tagnak. Közösséget alkotunk, és ennek a közösségnek köszönhető, hogy a hallgatók is általában jól érzik magukat, szeretik az iskolát, ők is közösséget alkotnak. Ez, mint összetartó erő, átsegíti őket a nehezebb aka­dályokon is. A Tartogat-e lényeges tantervi változást a w folyamatosan bevezetésre kerülő oktatá­si reform? — Az 1981—82-es tanévtől várható majd mind a gimnáziumokban, mind a szakkö­zépiskolákban a tantervi változás. Ez bizo­nyos formai, meg tartalmi változást is je­lent. Szó van például a levelező tagozat két­napossá alakításáról, ahol nagyobb hangsúlyt kap az elméleti anyagok gyakorlása. Úgyne­vezett fakultatív tantárgyakkal bővülnének a hallgatók ismeretei; ezeknek az egyik része kötelezően választható, a másik része szaba­don választható lesz. A Mi foglalkoztatja, amikor hazamegy és szeretne kikapcsolódni? — Jóleső érzés úgy hazamenni, hogy egy- egy óra élményét is magammal vihetem. Az élményt számomra az jelenti, ha látom: a hallgatók megértették a napi anyagot, sike­rült valamit közösen elmélyíteni, az iroda­lomban, a művészetekben a szépet megmu­tatni, a nyelvtanban az érdekeset, sikerül olyan élményt adni, ami könnyebbé is teszi az egyéni eligazodást. — Szerencsére a feleségem is pedagógus, a gyerekek is közelebbről ismerik a mun­kánkat, velük is megbeszéljük a nevelési gondokat. Ha másért nem, azért is jó ez, mert van, aki meghallgassa az embert. $ Köszönöm az interjút. Páll Géza ^fasárnapi LINTERJÚ Bessenyei Lajos igazgatóval a felnőttek tanulásáról KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. július 8. Elég vonzóak, változatosak a felnőtt ta­nulási formák? Ismerik-e a továbbta­nulni akarók a kötetlenebb, a magánta­nulási és vizsgázási lehetőségeket? Mit adnak a rendeletekben előírtakon túl a dolgozóknak a munkahelyek?- Ahány munkahely, annyiféle megoldás.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom