Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-11 / 84. szám

1979. április 11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Csepeli minta Nyírbátorban A Csepeli Szerszámgépgyár nyírbátori gyáregységének udvarán új üzemcsarnokok sorakoznak, két programvezér­lésű gép beszerelését most végzik. Alaposan megváltozott, illetve megváltozik a termékszerkezet az üzemben és ez új feladatok elé állítja az itteni kollektívát. A cselekvési prog­ram szorosan kapcsolódik a változásokhoz — erről beszél­gettünk Nótin Jánossal, a pártvezetőség titkárával. , A nagy múltú csepeliek ad- tak-e segítséget a cselekvési program elkészítéséhez és megvalósításához? — A Csepeli Szerszámgép- gyár pártbizottságával szoros a kapcsolatunk. Az elmúlt év végén a pártbizottság és a mi pártvezetőségünk együttmű­ködési megállapodást kötött. Évente kétszer közös testüle­ti ülést tartunk, az első már megvolt Csepelen, a második ősszel nálunk lesz. A csepe­liek negyedévente meghív­nak minden olyan fórumra, amely a párt- és a gazdaság- politikával kapcsolatos. Eze­ken a fórumokon elmondjuk javaslatainkat és segítségre is számíthatunk. A megálla­podás szerint a csepeli párt- bizottság titkára évente lega­lább két alkalommal részt vesz a mi pártvezetőségünk ülésén. Közvetlen a kapcso­latunk, így természetes, hogy a cselekvési programunk a helyi sajátosságokat is figye­lembe véve csepeli mintára készült. A végrehajtást nem csak ellenőrzi a pártbizott­ság, támogatást is kapunk, például a szakmunkáskép­zésben, a személyi feltételek javításában. — A nyírbátori üzem az intenzív fejlesztés korát éli. Az ezzel járó feladatok meg­valósítását hogyan segíti a cselekvési program? — Az új csarnokok beüze­melése, az új termékek gyár­tása valóban pluszt jelent, hiszen tanulnunk kell, a szakmai rutin megszerzésére is szükség van. A párttagok­tól, elsősorban az idősebbek­től és a középvezetőktől azt várjuk, hogy adják át ta­pasztalataikat a fiataloknak. Azt is feladatul tűztük ki ne­kik, hogy különös gondot for­dítsanak az új termékek gyártására, figyeljenek üzem­részükben a többi dolgozóra, a jó minőségű munkára. A júniustól sorozatgyártásra, il­letve szállításra kerülő fúró­gépek 80 százaléka exportra kerül. Ezt külön is hangsú­lyoztuk a programban. A gyáregység gazdasági veze­tésének egyebek között fel­adatul adtuk: bátrabban ve­gyék figyelembe a tapasz­talt, kezdeményező szakem­berek véleményét, fejlesszék az üzemi demokráciát. Szi­gorúbb ellenőrzésekkel szi­lárdítsák a munkafegyelmet, javítsák a technológiai fe­gyelmet. Vassal, acéllal, ér­tékes alapanyaggal dolgo­zunk. Fontos az ésszerű kész­letgazdálkodás, a takarékos­ság. Az új munkákhoz jók a műszaki feltételek, a prog­ramban előírtuk a szakmai képzés és továbbképzés fej­lesztését. Dolgozóinktól el­várjuk, hogy önképzésükre is gondot fordítsanak. — Miként informálják a dolgozókat a fontos teendők­ről? — Három alapszerveze­tünkben kilencven kommu­nista végez pártmunkát. Fel­adatuk az, hogy példamuta­tóan dolgozzanak és ismer­tessék a párthatározatokat, a cselekvési programot a pár- tonkívüliekkel. Megmagya­rázzák egy-egy feladat cél­ját és fontosságát. A politi­kai oktatás és az agitáció haszna szintén tapasztalható. Az üzem bejáratánál van egy jókora tábla, rajta áll havi bontásban az eredmény, de a hiány is. A műhelyekben kifüggesztett táblázatok, köz­érthető grafikonok szintén is­mertetik az eredményeket és a feladatokat. A szóbeli agi­táció ezekkel a szemléltető­táblákkal együtt meggyőző és mozgósító jellegű. — A KISZ és a szakszer­vezet mit vállal magára? — A fiatalok segítik a pártépítő munkát, az idén szeretnénk legalább húsz fia­talt felvenni a pártba. Az új tanműhelyben bekapcsolód­nak a tanulók gyakorlati képzésébe. Céljuk, hogy ered­ményesebbé tegyék az „Alko­tó ifjúság”, a „Ki minek mes­tere” és a „Munkád mellé add a neved” című mozgal­makat. Negyvenöt brigádunk versenyez a szocialista cí­mért. A szakszervezeti akti­vistáktól azt kértük, hogy módszerbeli segítséget is ad­janak a brigádoknak. Az üze­mi szb-nek feladatul szab­tuk, hogy növelje a reszort­felelősök önállóságát és lép­jen fel az egyenlősdi szemlé­let ellen, összegezve elmond­hatom: ebben az évben külö­nösen bizonyítani akarjuk, hogy méltóak vagyunk a nagy múltú Csepel névre. Nábrádi Lajos Hivatal és emberség Erősebb a paragrafusnál Példák Dombrádról ) Á front gyorsan közele­dett. Az ágyúdörej már a gyárba is behallat­szott, az udvaron egyre ide­gesebben futkostak a néme­tek. Az utolsó csepp benzint is el akarták vinni. Egy öreg munkás gyűrött röplapot mutatott nekünk. A rímbe szedett sorok így szól­tak: „Ne félj ^ogdány, nem bántunk, Te leszel a mi gyá­runk!” Bár a szó igazi ér­telmét még nem értettük, mindenesetre nyugodtan vár­tuk a fejleményeket. ★ Délben még valahol Nyír­egyháza körül zajlott a har­ci zaj, de kora délután hir­telen csend lett. Elnéptele­nedett a gyár is. Mintha megállt volna az idő. Szinte idegesítő volt a nagy csend, aludni sem tudtunk másnap reggelig. Két front között voltunk. Reggel apámmal éppen a kapuban álltunk, amikor a műút felől — mintha csak a földből bújt volna elő — fegyverét lövésre készen tart­va egy kozák sapkás lovas­katona vágtatott felénk. Előbb a szomszéd házánál állt meg, ahol Zsiga bácsi lengetett a kezében egy fehér törölközőfélét. — Szoldát... kotona... Ván?! Miután a kérdezett taga- dólag rázta a fejét, legyintett és tovább nógatta lovát. Mi­kor hozzánk ért, apám meg­Egy­szerűbben Megszüntettek negyvenöt, a mezőgazdaságra vonatkozó jogszabályt. Közöttük olyat is, ami arról rendelkezett, hogy piacot (vásárt) csak el­kerített részen lehet tartani. Ez utóbbihoz csak annyit, a vásártereket a jogszabály jó­val túlélte, mert sok vásárte­ret — vagy annak nagy ré­szét — házhelynek adták, be­építették. De most nem erről van szó. Sok a jogszabály, a rendelet, a hatósági előírás és sok a kimutatás, a jelentés, az igazolás. Egy termelőszövetkezeti jogtanácsos mondta el, mi­után rákérdeztem, mi volt az első komolyabb feladata munkába állásakor: „Csinál­tattam 12 méter polcot a MÉM-rendeleteknek és uta­sításoknak, hat méter polcot az egyéb rendeleteknek.” Vic­celt, de a vélemény, amit így kimondott, nagyon is komoly, valóságos helyzetet tükröz. A rendeleteket — és mind érvényes — méterre, sőt ki­lóra lehet mérni. Mindez miért? Nehéz len­ne megmondani. Sokan azt tartják, kell a rendelet, mert jogállamban élünk. Ez igaz, de a jog, vagy a joggyakor­lás nem feltételezi a bürok­ráciát. Szóval megszüntettek negy­venöt jogszabályt, és ennek csak örülni lehet. Tisztább és egyszerűbb lesz néhány területen az ügyintézés, né­hány centiméter azon a bizo­nyos polcon felszabadul. S. E. bekerítsék őket — mondta apám. Egy gyöngyháznyelű zseb­kést pillantottam meg az asz­talon. Már nyúltam is érte... — Hagyd — szólt rám az apám. — Még visszajönnek. Az este mutatta: emlék a — A lakosság 3 százaléká­nak javára fordítjuk a költ­ségvetés 9 százalékát. így összegezte Dombrádon Soly- mosi László elnök a szociális gondoskodás mai állását. A Domlbrádot, Tiszakanyárt és Űjdomibrádot irányító tanács tehát neim szűkmarkú akkor, amikor az öregekről van szó. Hem darabra — Nem volna szerencsés, ha az öregek kérdését csak a számok tükrében néznénk — folytatja a beszélgetést Vitéz Ferencné, igazgatási előadó Ha most azt kérdezd, mennyi a rászoruló, azt fo- gom mondani: nem tudom. Mert lehet, hagy több mint tegnap, hiszen «a sorsok vál­tozók. Éppen ezért alakult ki a három község gyakorlatá­ban az, hogy állandóan fi­gyelemmel kísérjük az idős emberek életét. Hogy mégse maradjunk tá­jékoztató fogódzók nélkül, néhány adat mégiscsak ide kívánkozik: a három telepü­lésen 7621-en élnek. Húsz százalékuk hatvan év fö­lötti. Közülük rendszeres se­gélyt kap, havi 1100 forintot 58 fő, jánadékkiegészítést 40, rendszeres ingyenes étkezte­tésben részesül 34, öregek napiközijében kapott elhelye­zést 30 idős ember. A domb- ráddn 'kívül ilyen intézmény épül most Tdsaakanyáron, s a nyár folyamán ezt is átadják. kell. „Öltözz fel, mert már fagy odakinn” — tette még hozzá. Kicsit meglepődtem, ami­kor megpillantottam a fegy­veres szovjet katonát, de mindjárt meg is nyugodtam, amikor több gyári munkást is megláttam a sorban. Szót­lanul haladtunk a sötétben mintegy öt kilométert. Csak a katona szólalt meg néha biztatón: „Davaj, davaj...” Kétszeresen melegünk lett, mire megérkeztünk. Ott már várt bennünket egy tiszt és a tolmács. Bemutatkozott, hogy ő Vaszil, a gyár kato­nai parancsnoka. Azért van, hogy segítse a mielőbbi üzembe helyezést. Azonban erre csak akkor kerülhet sor, ha az elhurcolt gépeket, be­rendezéséket visszahozzák. Addig is menteni kell azt, ami itt maradt. Itt a tél, a hideg, vízteleníteni kell min­dent, nehogy szétvesse a fagy a tartályokat, szivattyú­kat, kazánokat — Dolgozzanak nyugod­tan, ha segítség kell, szólja­nak — fejezte be az „eliga­zítást”. ★ Kínlódva, keservesen dol­goztunk. Sok mindent kellett pótolni. Gőz már volt, de áram még nem. Vaszil, a ka­tonai megbízott mindent Ezenkívül vannak azok, aiknk egyszeri segélyt, rendkívüli juttatást kapnak. Személyesen — Nem is tudom, hány évtizede dolgozom már Dombrádon — kapcsolódik a beszélgetésbe Szántó Ká­roly, az igazgatási csoport vezetője. Ismerek is min­denkit személyesen. Más­ként, mint emberi kapcsolat­tal, nem ds lehet ezen a te­rületen dolgozni. Ezért is szerveztük úgy: minden ta­nácstaig állandóan látogatja az öregeket, s ha valami gond van, azonnal értesít, Ök ismernék mindenkit, lát­ják a sorsokat, körülménye­ket. Meg aztán nem is ijesz­tően „hivatalos”. — Tudjuk, hogy M. néni, aki fia tőszomszédságában lakik, szenved a fiatalok kö­zömbösségéitől, s ránk szorul. Nógatjuk a fiatalokat, de nem törődnek az öreggel — mondja Solymosd László. Az­tán van, aki maga panaszko­dik. Találkozunk az egyik vasutassal, mondjuk: máért nem nézel az apádra? Vonja a vállát, s minden marad a régiben. Próbálunk emberi­leg is szót érteni, de sosem várunk tétlenül. Akin segíte­ni kell, az bízvást jöhet a ta­nácshoz. — A másik igen nagy do­log a házi gondozás — ma­gyarázza Vitézné. Két főállá­megtett, hogy szerezzen egy generátort. Jött, ment, tele­fonált napokon át... Aztán egyszer csak embe­rekért jött a műhelybe. Sza­bó Józsi bácsi, a főgépész engem és Blaner Bandit, egy idős segédet szemelt ki. Azt sem tudtuk, hová megyünk. Felültünk a teherautó plató­jára, elhagytuk Kisvárdát és átmentünk a Tiszán is. Csa­pon egy malomban kötöttünk ki. Az ottaniak még segítet­tek is feltenni a generátort a gépkocsira. Lement a nap, mire vissza­felé a félúthoz értünk. Fáz­ni kezdtünk. Már éppen arra gondoltam, hogy bezzeg a fülkében jobb idő lehet, ami­kor a sofőr fékezett. Vaszil kiszállt, legombolta magáról a tiszti köpenyt és hátraad­ta. — Zima, zima! — mondta és mutatta, hogy bújjunk csak össze, úgy jobban takar. Mikor megérkeztünk teát főzött és vodkával kínált Másnap felszereltük a gene­rátort, és kigyulladt a vil­lany is... Tóth Árpád Nemrég ünnepelte 75 éves fennállását a nyírbogdányi olaj­finomító. Kollégánk, aki há­rom évtizede a gyár munkása volt, a felszabadulás napjaira emlékezik. TMK Egy gyár, vállalat termelé­sében sok múlik a tervszerű, megelőző karbantartási mun­kákat végző dolgozókon. A vásárosnaményi faforgács­lapgyárban 167 fő látja el ezt a munkát. Nagyrészt ne­kik tulajdonítható, hogy a gyár, a gépek zavartalanul termelhetnek, s ebben az esz­tendőben 55 ezer köbméter — ennek 70 százaléka első osztályú — faforgácslapot gyártanak. Papp Lajos hegesztő és Fejes Károly lakatos, a gyár saját kivitelezésű keverőgé­pét készítik. (Elek Emil felvétele) sú és 4 társadalmi munká­sunk van. Egy közülük férfi. Húsz helyre járnak el napon­ta. Főznek, takarítanak, segí­tenek, gondját viselik a rá­szorulónak. Ez a legjobb megoldásnak látszik. Nem esetleges, megszeretik a gon­dozót, bíznak benne. Szinte családtagnak tekintik. Ét a gyermekek? Többször is említem: miért nem szigorúbbak a gyerme­kekkel, családokkal ? Miért vállal át minden gondot a ta­nács? — Nézze, tárgyalunk, vi­tatkozunk, megkíséreljük a meggyőzést, vannak törvé­nyes eszközök. De vajon mi legyen addig az öreggel, amíg ez tart? A gyermeki hálát­lansággal nem állíthatjuk szembe a hivatali ridegséget — mondja szenvedéllyel az elnök —, nem volna becsüle­tes, ha mindig valami jogsza­bály mögé rejtőznénk. — Tudja — folytatja Vi- ■tézné —, pontos előírása van annak, ki a rászoruló, mire jogosult. De hogy mi a va­lóság, azt mindig mi tudjuk. Bizonyos határokat sosem lé­pünk át. De az emberség sokszor erősebb a paragra­fusnál. Sok évre előre Dombrádon a nagyközségi tanács sok mindent megol­dott. Ha ma azt mondjuk, az öregék helyzete itt megnyug­tató, akkor talán nagyon is óvatosan összegeztük a té­nyeket. De mit tartogat a jövő? — Elsősorban a gondolko­dáson kell Igazítani — mond­ja Solymosi László. Sokkal többet 'kell a fiataloknak tö­rődni elaggot hozzátartozó^ ikkal. Nem engedhető meg, hogy anyagiasság, családi né­zeteltérés, oktalan vita, sze- retetlenség jellemezze az idő­sek és fiatalok viszonyát. Emellett azonban nekünk is hosszú távra előre kell nézni. ★ Dombrádon és más közsé­gekben is milliókat fordít a társadalom az öregek zavar­talan életére, a rászorulók megsegítésére. Okos, jó intéz­kedések, emberséges megol­dások születnek. A hivatal nem lélektelen. De, s ez újra és újra felmerül: hol hibáz­tuk el? Miért kell győzköd­ni gyermeket arról, hogy se­gítse a szülőt. Furcsa, de a magyar családjog arra kész­teti a szülőt, hogy akkor is gondoskodjék gyermekéről, ha saját sorsa veszélybe jut. A gyermek kötelessége vi­szont csak addig terjed, amíg érdekét nem sérti. Bürget Lajos „Vojna kaput11 köszörülte a torkát és hiá­nyos, első világháborús orosz nyelvtudását összeszedve bi­zonytalanul ráköszönt: — Zdrasztutye... tovaris... A lovas megtorpant és elő­ször értetlenül nézett ránk. Aztán leugrott a nyeregből és kezet szorított apámmal. Nekem már csak egy barát­ságos vállveregetés jutott, mert megjöttek a többiek, és menni kellett tovább. Menet közben azért még visszaszólt: — Vojna kaput, papa! ★ Még aznap este egy szov­jet tiszt szállásolt «be hoz­zánk. Sokáig beszélgetett apámmal. Mikor reggel fel­ébredtem, már nem volt se­hol. — Visszavonultak, nehogy menyasszonyától. Biztosan keresni fogja. Nemsokára lódobogás hal­latszott és izzadtan, csapzot- tan, de mosolyogva megje­lent az ajtóban a lovas is. Felkapta az asztalon heverő zsebkést, valamit mondott és már rohant is kifelé... Harmadnap hallottam, hogy a csatornahíd mellett, a vasúti töltésnél halva talál­tak egy orosz katonát. Hátul­ról lőtték le a híd alatt meg­búvó németek. Még a csiz­máját is lehúzták a lábáról. Valahányszor rágondolok, restellem magam ... ★ A hajnal még messze volt, amikor zörögtek az ajtón. Anyám költögetett, hogy a gyárból keresnek, mennem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom