Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
Móricz Zsigmond és Szabolcs-Szatmór Ököritó és Ecsed Mi adta a riporteri tollat Móricz kezébe, aki inem éppein erre a műfajra „termett”, hisz újságnál dolgozott már 1903-tól, de a Hét krajcár című elbeszélés előtt és utána sem int riportokat. Tail'án nem is lehetett jó véleménye az újságbeli riportokról, mert azok sokszor felszíni jelenségeket ragadták meg. Unalmas, jelentéktelen tudósítások írására kényszerült az újságíró Móricz Zsigmond, többnyire művészeti és tudományos .társulatok üléseiről kellett beszámolnia. ö maga is tudatában lehetett annak, hagy nem erre született, nem olyan a vérmérséklete, hogy napi hírek, szenzációk után •loholjon és azokat gyorsan (tálalja is a lap olvasóközönségének, alig-alig találva lehetőséget az egyéni hangra, az egyéni vélemény kifejtésére. Aztán jött a tragikus ökörítói tűzvész, amelynek híre 1910 áprilisában bejárta az ország, sőt a világ minden táját. A világon •addig történt legnagyobb tűzvészek között a negyedik-ötödik helyre tették az ököritód tragédiát, amely csaknem négyszáz halálos áldozatot követelt. „Az ökörítói tűzvész, az urak és parasztok oktalanságán, bűnös köny- nyelmőségén érzett felháborodása adta a riporteri tollat a kezébe...” írja Nagy Péter •irodalomtörténész, a több 'kiadást megért Móricz-monográfia szerzője. A tragikus tűzvész fáklyája az író szülőföldjének környékéit világította be, rettenetes mementót rajzolva minden felelősen gondolkodó ember elé. Vajon mi játszódhatott le az író lelkében? Hogyan lehetséges, hogy a mindent látná akaró, mindenről személyes élményeket szerző Móricz nem utazott nyomban a helyszínre, hanem leült íróasztalához és megírta az ökörítói tűzvészről szóló riportját? S hiába nem járt a helyszínen, mégis az ő riportja volt a legmegrázóbb, a legigazabb, a legmélyebben szántó? A magyarázatot Móricz tehetségében találhatjuk meg, amely azonban önmagában kevés lett volna, ha nincs meg az a biztos iránytű, amely a mélyben hullámzó (társadalmi, szociális okok gyökerének felismeréséhez vezette el, Móriczot. Egyik könyvének címlapja Aki újra fellapozza, vagy netán először olvassa az ököritói tűzvészről írt riportját, talán még egy Ms csalódást is érezhet. Móriczot nem a dramatizálás, nem a könnyez- tetés, nem is 'annyira a részleteik megjelenítése izgatja, hanem a mélység ......Háromszázhuszonöt halott, kilencvenkilenc sebesült — indítja hatásosan riportját. —Mind halottan, valamennyit gyászolom. Földjeim, s ami művésznek talán legfontosabb, modelljeim. Ott tanultam megismerni nem csak a magyar parasztot, hanem az embert is...” Várnánk a folytatást, a történések sorrendjében, de Móricz látszólag a tűzvészhez alig tartozó dolgokkal folytatja az 1910 április 10-én megjelent riportot. Minden bizonnyal az 1903-itóL 1907-ig tartott nagyon is figyelő, a valóságot kutató szatmári barangolások élményei érlelődtek itt be, s amelyek elmondására, úgy érzi, most nyílik lehetőség, mert a tűzvész eleven sebet hagyott az ország testén. Évtizedek, sőt évszázadok .társadalmi bajait világítja meg az ökörítói fáklya, amelyet .éppen az ökörítói riportban tart a legmagasabban az író. „Számtalan mély és nagy oka van, hogy ez a .borzasztó baleset megtörténhetett...” — írja. Feleleveníti a riportban a lápi világban Az újságíró tett .korábbi utazását, amikor á parasztok iszonyatosan szidták az urakat, mert kijátszottak őket. Elvették tőlük a csíkászó, halászó, nádtermő szabadvizet, amely kenyeret és munkát adott a láp népének, összevásárolták a lápilletményeket a parasztoktól potom pénzért, adlak nékik jó, Mélt szántóföldet. „...örült a paraszt, hogy húsz hold vízért egy holdat vagy kettőt, vagy csak három vékást kapott, mert ugyan ki hitte volna, hogy legyen idő, .amikor vederrel keli a lápra hordani a vizet...” A láp lecsapolásának úri huncutsága, a parasztok kisemmizése, az elfojtott indulatok, a tehetetlenség bármikor felrobbanó aknáit rakta le a szatmári parasztokban. „Bör- vely, Domahida a láp déli részén van, ököritó az- északi sarkában. Vonat még akkor nem memt, akkor építették a csenged vonalat, s akkor tervezték az ecsed it...” Mindentől elzárt világ volt ez, ahol a megélhetés nyomorúságát tetézte a nép szellemi elmaradottsága. Ez a magárahagyott, isten háta mögötti világ a maga képére formálta az embert, a szatmári parasztot, akiben éppúgy megvolt a jóra, a türeknességre, a beletörődésre váló hajlam, mint a kirobbanásra, a vad indulatokra a kivagyiságra. S mire is jó egy mulatság, egy bál, mint ki- táncolni a nyomorúságot, de úgy, hogy ibele- remegjen a föld is... Húsvét első napján kibérelték a legnagyobb csűrt, beszegezték az ajtókat, egyetlen rés maradt csak, nehogy fizetés nélkül jöjjenek be a foálozók. Még a császár se jöhet be fizetség nélkül, amíg a koronát le nem teszi. S itt már a riportban is a részletek következnek. A lampionokról, a karjával hadonászó szabadSágos katonáról, az első szikráról, a pánikról, a nyers állattá váló, menekülő, egymást letaposó, égő fáMyaként fet- rengő emberekről... Móricz nem kíméli fajtáját, a szatmári parasztot a ibigottságáért, a kivagyiságért, az ész-ellenes, buta virtusért, amely erősen közrejátszott a tűz-tragédia előidézésében. De 'mindig tudja: ez csak következmény. ,;A magyar nép olyan, hogy azzal lehet valamit kezdeni, de az a baj, hogy a fölötte álló rétegek nem olyanok, amelyekből jó árádh ásson lefelé...” „És ez mind oka annak, hogy Ököritón leégett egy csűr s benne ne- gyedfélszáz ember...” Még egyértelműbben mondja ki, amikor arról szól: ha felelős a magyar paraszt az árVa és elmaradott, nyers lélékért, sokszorosain felelősek az összes fö- löttes hatóságai, amiért nem képesek rájuk hatni, s a lelkűkben lévő értékeket kiművelni. Aligha olvashatunk abban az időszakban vérlázítóbb vádiratot a „fölöttes hatóság”, a társadalom vezető rétegének cinikus magatartásáról, mint a hírhedtté vált alispáni sürgönyt, amelyet Móricz 'is idéz. Az alispán a Segítségüket felajánló fővárosi mentőknek azt sürgönyzi vissza, „...értesítem, hogy Ökö- ritón egyéb munkálat nincsen, mint háromszázon felüli hulla eltemetése...” •Igaz ugyan, hogy Móricz riportja nem lett kötelező olvasmány az iskoláikban, az okokat később is igyekeztek elleplezni a inép elmaradottságáért felelős „fölöttük álló rétegek”, de a móriczá vádibeszéd még jó három évtizedig nem veszít időszerűségéből, igazságtartalmából: „Az ököritói szerencsétlenségért felelős minden tanító, minden pap, minden szolgalbíró, minden jegyző, S minden vármegyei hivatalnok, akinek 1848 óta köze volt ehhez a faluhoz.” Vajon elfelejtették-e ezt a címzettek, a vármegye urai ? Páll Géza * Irattan naplósorok a brigádról Legközelebb a szívhez Ha lenne írni szerető ember egy-egy szocialista brigádban! De a lakatosoknak, hegesztőknek nem kenyere az írás. Így azítán a MEZŐGÉP nagykállói gyáregysége Gagarin Szocialista Brigádjának naplójában nemigen van több szűkszavú bejegyzéseknél. Énről az évről mondja Nagy János bnigádvezető: — Már volt egy 'Ms társadalmi munka. Gyermekév van, arra dolgoztunk legutóbb szombaton. Bent volt az egész brigád. Koncertre is elmentek a fiatalok. Valamilyen beat volt, vagy micsoda, az ilyet szeretik. Summázva: az események számontartása így távolról sem fejezi ki azt, ami egy lakatosüzemben az emberekkel nap mint nap történik. Ment vegyük csak azt a pillanatot, amikor a műhelybe beléptem. Csend volt. A rideg szerelőcsarnokban emberek nélkül árválkodtak a behemót thermogenerátorok, a szemetestartályok vaslemezei sem zengtek a kalapácsütésektől. A brigád reggelizett. Beszélgettek. Niéhányan nézték az előző esti, tv-adást, a külpolitikai fórumot Ivánka István a tőle megszokott halk hangon a kínai—vietnami helyzetet magyarázta. Viitakoztak is. Ha ezt a brigádnaplóba írnák! De úgy, ahogy valójában a vas munkásai beszélni tudnak dolgokról. A napló lapja üresen maradt. Még a,z az egyetlen mondat sem került bele: „1979. április 11-én reggelizés közben politizáltunk.” o AMkkel beszélgetek, igyekszem őket közelebbről is •megismerni. Rákérdezek az •életükre. Nagy János is készséggel mondta el, huszonnyolc éves, két éve vezeti a tizennyolc tagú 'brigádot. Ügy érzi, rátermett a brigádvezetésre. — Tizenegy éve dolgozom a gyáregységben. Sokat tapasztaltam, sok mindent csináltam. Szakma nélkül kerültem ide segédmunkásnak, most lakatos vagyok. Miiért nem tanultam szakmát előbb? Sokan voltunk otthon, nyolcán testvérek. Akkor a pénzre nagyobb szükség volt. Amikor leszereltem, itt beszéltek rá. Bejártunk tanulni a 110-eSbe Nyíregyházára. — Bejártak? — Igen. A gyáregységből jártunk be hatan, heten, a brigádból rajtam kívül még Boros Pista, Dankó Mihály és Fenyőfalvi József. Van aki most is tanul. A második, vagy a harmadik szakmájukat szerzik. o Ivánka — dologtalanul soha sem hagyja a kezét, most is egy csődarabbal bajlódik, — a tanulást a világ legnehezebb dolgai közé sorolja. — Jártunk mi itt egy tanfolyamra. Feladtak egyszer egy számtanpéldát, órákig törtük rajta a fejünket, mégsem tudtuk megoldani. Hazamentem, mondtam otthon a lányomnak, na ezt nézd meg, meg tudod-e ezt csinálni? Pillanatok alatt kész volt vele. Azt mondta, egyszerű ez Apuka. Egy nyavaját egyszerű. O A munkásnak mindég, mindenben első a dolog. Amiből él, az van szívéhez a legközelebb. Valamikor Nagykálló- ban az Ikarus-vázakat készítették szakmánybán. Sokat vesződtek vele, de sok fortélyát okoskodták ki, hogy a vékony lemezek az emberi akaratnak megfelelően idomuljanak. Amikor már jól ment a munka, akkor is adódtak problémák. Most do- hányszárítőkhoz a thermoge- nerátorokat és a szemester- mény-'tárolókat gyártják. Üj munka. Ezzel hogyne lenne baj? — Nem megy minden úgy, ahogy mi szeretnénk. A fene se érti, tavaly sürgős volt a generátor, most nincs 'hozzájuk ventillátor. Az a veszedelmünk, ha egy-egy munkát kétszer-háromszor kell kézbevenni, mert valami hiányzik. A tartálygyártás sincs még kiforrva teljesen. Ezekhez a peremeket Derecskén hajlítják. Próbálkoztunk mi is, de nem sikerült. A múlt hónapban nagyon sehogyse ment, bérkiegészítést kaptunk, mert nem volt meg a ,százalékunk. Ezelőtt három éve történt, hogy az egyik hónapban 97 százalékot teljesítettünk, akkor Ss kiegészítettek. Rossul esett. Ez a mostani még rosszabbul. — A brigád nem tud tenni semmit, hogy minden flottul menjen? — Ha nincs anyag, alkatrész, akkor mit tegyünk. Ha meg minden van, akkor igyekszünk. Normában vagyunk. Tavaly 116 százalék volt az éves átlag, mert ha kell, mi ráverünk. Próbálunk a munkán könnyíteni. Az élmúlt évben a generátorokhoz sablonokat készítettünk. Lesz most is újítás. Három is, elképzelés már van, de erről még korái lenne beszélni. o * A gyáregység bejáratánál kivágták a harminc évvel ezelőtt ültetett nyárfáik egy részét. Kiöregedtek. Itt-ott áll a versenytábla, s a Gagarin szocialista brigádot tetszetős számokkal, előkelő helyen jegyzik. — Volt szocialista brigádvezetők értekezlete. Elégedettek voltunk a helyezéssel — mondja Nagy János — kellett is ez, mert tavaly egy baleset miatt elestünk a magasabb fokozattól. Most az ezüstöt kaptuk, idén következik majd az arany. — Az több pénzzel jár? — Persze. De nemcsak azért hajtunk rá, becsületből is. — Mit vállaltak? — A minőségre most nagyon rászálltak, ebben szeretnénk valamit tenni, mert ha nem akarjuk ás, becsúszik probléma. Tanulni, ugye, most három ember jár: a Szegfű József, a Márkus István, meg Szász hajós. Ez elég. Patronáljuk a hármas számú óvodát, tavaly kerítést készítettünk, erre az évre hintát, csúszdát, meg mászókát ígértünk. Május 8-ra szeretnénk, sajnos, nincs rá elég idő, leköt bennünket az új munka. Otthon is akad probléma Én most például a lakást építem, másnak meg mást kell csinálni. O A reggelizésnek már jócskán vége. Zeng is a műhely úgy istenigazából és innen is, onnan is vakítóan villan a hegesztés fénye. A beszélgetést, amit nehezen kezdtünk, most még nehezebb abbahagyni. Félkört formálunk a műhely közepén, mert „még ez is fontos, az is fontos”, mert -még „ennek is, annak is van” véleménye. —_ Nem jó az elektróda — mondják — forgatni kell tízszer is, aztán jön a MEO és kritizál. — Menetközben is ellenőrizni kellene a munkát. Mert amikor már kész valami, akkor nehéz rendbehozni. Ilyen, és hasonló mondatok szüremlenek át a munka zaján. Nem lehet minden szót tisztán érteni. A lényege azonban an-nalk ás megmarad, amit a a termelési tanácskozáson mondtak, amit kifogásoltak. Rossz a műhely megvilágítása. A tető tíz-tizenöt helyen beázik, az esővíz rá- csorog a hegesztőgépre, balesetveszélyes. Egy helyiség is kellene, ahol a délelőttösök reggelizni, a délutánosok vacsorázni tudnák. — Van foganatja a bíráló szónak? — A világítást imár csinálják. Talán a tetőre .is sor kerül hamarosan. O A beszélgetés elején kérdeztem a fiatal brigádvezetőtől: „tizenegy éve dolgozik a gyáregységben, milyen változást lát most?” — A munka változott többször. A munkakörülmény nem nagyon. Az emberek is változtak. Nem úgy értem, hogy elmentek, nem vándorolnak itt. Hanem úgy, hogy egyre összeszokottabb a gárda. Mert ha néha vitatkozunk is, például ki menjen vasat, anyagot rakodni, mert kevés a segédmunkás — szóval, ha vitakozuink is, az összetartás megvan. A munka nem fog ki rajtunk. Csak adják. Adják az anyagot, az alkatrészt, aztán a többi a mi dolgunk. Seres Ernő Munkástrón. Kiss István szobra. KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. április 30. Q
