Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-30 / 100. szám

Ki a munkás? A kérdés hallatán négy beszélgetőtársam, négy munkás, meg- hökken. Valóban, ki a munkás? Mit fed a fogalom? Sárkány Éva, Pankotai Gá- borné, Tardi Pálma és Ferenczi Lajos a szálkái MOM-ban segített megfejteni,

Mitől munkás a munkás?

Majális a tölgyek alatt

„Ez az én falum. 1946-ban itt ropta a táncot az egész falu május 1-én és a kenyérünnepen, és hát egyszer magam is köztük. Ezek azok a tölgyek, a Rákóczi-fák." Károlyi Mihályné Andrássy Katinka grófnő mondta ezt néhány hónappal ezelőtt egyik látogatójának jelenlegi pesti lakásán, amikor a tiszadobi kastélyparkot ábrázoló képre mutatott.

★

Harminchárom évvel később, 1979. április végén tűző napfényben járom a falut, faggatom az embereket:

— Emlékeznek Katinka grófnőre?

— Nem.

— Pedig itt az áll, hogy 46-ban itt ünnepelt Tiszado- bon, szülőfalujában, s még táncolt is a jókedvű tömegben.

— Hiába erőltetem az agyamat, nem emlékszem rá.

— A felvonulásra, a majálisra sem emlékeznek?

— Csak nagyon halványan, régen volt az már. A majálisra meg végképp nem.

Ezt mondja idős Bán György, Szűcs Imre bácsi, meg idős Hock Mihályné is.

★

Elcsodálkozik viszont özvegy Szikszai Lajosné, született Árvái Rozália azon, hogy milyen feledékenyek az emberek :

— Már hogyne emlékeznének! Akkor volt az első felvonulás Tiszadobon. A Tubus-toronytól, a mostani helytörténeti szobától indult el a menet, amelynek az élén Vasing Rudolfné, Sironkai Ilonka vitte a zászlót. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Az meg hogy lehet, hogy Szűcs Imre semmire sem emlékszik, ö vitte a szekeren az ekét, meg a boronát, a szekér ki volt gallyazva, meg fel volt virágozva. Elindultunk a posta felé, azután meg a kastély alsó kapuján mentünk a tölgyerdőbe, a Rákóczi-fák alá. Emlékszem, mintha most lett volnaa. Idegenből volt valami programoló, mindenki nagyon hallgatta, mert akkor már a népek kezdtek a kommunisták felé húzódni. Akkor mehettünk be először a gyönyörű parkba. Volt egy kis emelvény, a kis iskoláslányok be lettek tanítva táncra, meg szavalatra, az volt a műsor. Azután meg Rézműves Kálmán bandája húzta a nótát, arra táncoltunk május 1-én is, meg az új kenyér ünnepén is. Azt

én már meg nem mondom, hogy melyik alkalommal volt ott egy nagyon szép úri nő, gyönyörködött a Rézművesek nótáiban, azután meg ő rendelt nótát és táncolt. Még a nótára is emlékszem, azt huzattá, hogy Sárgul már a fügefa levele.

Szikszainé, Róza néni nem emlékszik pontosan rá, hogy melyik ünnepen lehetett ez. Károlyi Mihály „Hit, illúziók nélkül" című művéből viszont kiderül, hogy május 1-én semmiképp nem lehetett ez az esemény. Magyarország első köztársasági elnöke ezt írta könyvében: „1946. május 8-a volt. Autónk, amelyet több más kocsi kísért, keleti irányban elhagyta Bécset. Hazafelé tartottunk. Huszonhat évi száműzetés ért véget.” Nyilvánvaló, hogy felesége, a tiszadobi kastélyban született Andrássy lány sem táncolhatott még május 1-én a Rákóczi-tölgyek alatt, legfeljebb augusztus 20-án, vagy 1947. május 1-én. Az is bizonyos, hogy hazatérésük után nem sokkal Károlyiék körútra indultak és meglátogatták egykori birtokaikat, volt kastélyaikat, amiről Katinka grófnő leírja, hogy mindenütt ünnepélyesen fogadták őket. Tiszadobon tanú nincs, aki emlékeznék rá, hogy valójában melyik népünnepély vendége volt 33 évvel ezelőtt Károlyi Mihályné.

★

Porkoláb Efraim Tiszadob tanácsának vb titkára:

— Már 45-ben is ünnepeltük május 1-ét, csak akkor nem volt felvonulás, hanem a sportpályán gyülekeztünk. Ott aztán elhatároztuk, hogy ezután mindig a parkban ünnepelünk. így volt ez már 46-ban május elsején és a kenyér ünnepén, meg akkor is, amikor a diósgyőri vasmunkások helyreállították a pontonhidat és mi marhát vágtunk, ingyen ebédet osztottunk. A napra én már nem emlékszem pontosan, de az is szép népünnepély volt... Még csak annyit a 46-os május elsejéhez: nagy tűzvész után volt a falu, március 23-án vagy 30 ház leégett. A Boltháti részen kezdődött, s mivel fújtak a böjti szelek, a hatalmas lángok szinte repültek a levegőben. De jellemző a felszabadulás utáni bizakodó hangulatra, hogy május 1-én már ünnepelt a falu. A leégett nádasházak helyén újak építéséhez kezdték, rengeteg uradalmi épület volt a tanyavilégban, ezeket odajuttatták a károsultaknak elbontották, fa meg volt bőven a közeli erdőben . ..

★

Figula István az igazgató jelenleg az „Ilku Pál Gyermekvárosban”, amely az egykori Andrássy-kastély- ban van:

— Volt ez az épület hadikórház, aztán görög menekültek gyermekeinek otthona, majd 1950-től gyermek- otthon. Azóta évenként 50— 60 vagy még több fiatal hagyta el a gyermekvárost, kapott szakmát, jó nevelést. Az ide kerülő gyerekek túlnyomó része árva, vagy félárva, aki itt válik emberré. Harminchárom év alatt sokat változott itt az élet: 100 fős kollégium épült, tornatermet, ebédlőt, konyhát kapott az otthon, 64-ben egy hattantermes iskolát. Jelenleg öt szakmában képezünk fiatalokat, fő patró- nánsunk a gyár- és gépszerelő vállalat. Most az ő segítségükkel fiatalodik meg a kastély is: teljes villanyszerelést végeztek, kicserélik a csőhálózatot és központi fűtést kap ez a híres András- sy-fészek.

★

Nagy Kálmán, Tiszadob tanácsának elnöke:

— A kastély körül egy óriási grófi birodalom volt, tizennégyezer holdból még ezer sem jutott a népnek. A felszabadulás után, ha nem is rohamléptekkel, de változott az élet. Földosztás, majd a tsz-ek megalakulása, egyesülése. Az egykori uradalmi épületeket vették igénybe középületeknek. így gyorsan lett mozi az egykori közös pitvaros cselédlakásokból. meg iskolához is így jutott a község. Ez jó volt akkor. de gát most, mert már elavultak, új kellene helyettük. A négyezer lelkes Tiszadobon jelenleg 1100 lakás van, ennek közel a fele új vagy felújított 120 autó után adóznak, van vagy 800 tv, rádió meg több mint a ház. Óvoda épült, meg vízmüvünk van 23 kilométeres hálózattal. Azért sok minden hiányzik, ami már új igény. Építünk is például egy új iskolát, jövőre kezdjük. Minek soroljam? Inkább dolgozunk, mert van értelme. Most már minden évben van mit ünnepelnünk május 1-én a Rákóczi-tölgyek alatt.

Angyal Sándor

— Munkás, aki dolgozik. Jól dolgozik.

— Akinek olyan az életmódja.

— Aki ismeri gyára feladatát, s azt el tudja helyezni a nemzeti tervek között.

— Aki fizikai munkát végez, s aki azt irányítja, közvetlenül.

— Aki nemcsak egy feladatot tud elvégezni.

— Van áttekintése. Tudatosan dolgozik.

— Vállal társadalmi tevékenységet.

— Igényes, lépést tart a követelményekkel.

Peregnek a válaszok. Nem pontos definíciók, részigazságok. Érdemes rákérdezni egy-egy válaszra.

Érdekek

— Milyen ez az „olyan életmód?”

— Tisztességes, fegyelmezett.

— Igényes a családban és a szabad időben is.

— Áldozatot is vállal.

— És az, aki csak nyolc órát dolgozik, utána berúg, aztán a kertjében bíbelődik, hat osztálya van, az nem munkás?

— Nem.

— De.

— A munkás nem egyszerűen foglalkozás. Magatartás is. Elsősorban az.

— Van egy asztalos, herceg Eszterházy. Jól dolgozik, becsületes. Képezi magát. Társadalmi munkát végez. Munkás?

— Igen.

— Nem.

— Egy osztályba nem lehet beleszületni. Én érettségiztem, szüleim alkalmazottak. Értelmiségi, ha úgy tetszik, polgári családból jöttem. Munkásnak érzem magam, mondja Éva.

— Azt hiszem az elkötelezettség, a tudatosság nélkülözhetetlen. Nem kibicelni, hanem vállalni a munkás- osztály érdékeit — magyarázza Pankotainé.

— Mi az érdeke?

— öröm a munkában.

— Az üzem sikere, a népgazdaság eredményessége.

— Természetesen a jobb kereset ennek nyomán.

— A tudásom méltánylása.

— Lakás, gyermek.

— Tartalmas élet.

— Ez mind szép — vágok közbe —, de mindenki így végiggondolja? János, a részeges segédmunkás is így vélekedik, mint az érettségizett optikus?

— Nem. Csepelen tanultam szákmát — így Ferenczi —, már ott is láttam: a munkás érdeke csak általában azonos.

— Mindez függ a szaktudástól.

— Az általános műveltségtől.

— Nem csak ez van: a lelkiismeretességtől is. Ne fogjunk mindent’ a tudásra.

— A közösségtől, amelyben dolgozik.

Átmenetek

Kifulladunk a gyors eszmecserében. Nyugtázzuk az eddig tisztázottakat. A munkás fogalom nem egyszerűen foglalkozás, hanem tartás, öntudat, életforma. Munkásnak nem egyszerűen születik az ember, hanem azzá is válhat. Az osztály, éppen átmeneti korunkban rétegződik, tudás, érdek, szándék, törekvés szerint. A mind oldottabb körülmények között markánsabban fogalmazódnak a tanulságos egyéni sorsok.

— Ma is falun élek — kezdi Ferenczi —, szüleim földművesek voltak. Gyakran gondolkozom sorsomon. Más az életem, bár mindig visz- szaköszön a családi múlt. Szabad időm a kertben telik, sokban köt a falusi életforma. Félúton vagyok, bár úgy érzem, már munkásnak mondhatom magam. De mondhatom?

— Főiskolán felvételiztem, sikertelenül — magyarázza Sárkány Éva. Szüleim keserűen fogadták, amikor gyárba készültem. Időnek kellett eltelnie, amíg tudomásul vették: nekem ebben a munkában telik örömöm.

— Én is főiskolára készültem. Egy évig tanultam a szakmát Budapesten — folytatja a sort Pankotainé —, nagyon megszerettem. Érdekes, annak ellenére, hogy munkás lettem, megmaradtak iskolai jó barátaim, akik ma mérnökök, tanárok. Nem érzem magam kevesebbnek. Sőt, úgy érzem, az élet valóságát sokkal jobban megértem, mint ők. Sokban eltér a véleményünk. Ügy érzem, éretlenebbek. A munkáskö- zösség nagyon a valóságra nevelt.

— Nékem eszemben sem volt, hogy érettségi után tanuljak, egyenesen- üzembe készültem. Aztán rájöttem, hogy itt is kell tanulni. De legalább azt, aminek hasznát veszem. Megszereztem a technikusi végzettséget — mondja Pálma —, és nagyon iól megtaláltam a helyemet. Munkásnak érzem magam.

Értelmiségi, polgári, paraszti környezetből érkezett fiatalok, ma munkásnak vallják magukat, vállalják az ezzel járó felelősséget. De vajon hogyan érzik rangjukat? Van-e rangja annak, hogy valaki ma munkás?

Á presztízs

— Mindig büszkén mondom, hogy munkásnő vagyok.

— Van, aki furcsállotta, és

azt kérdezte: csak ennyi az

ambícióm?

— Falun karrier munkásnak lenni.

— Idő kell, míg elfogadják, hogy érettségivel gyárba kerül az ember.

— Mert nem minden munkás munkás, ezért nem mindig jó a megítélés.

— A munkahelytől is függ, mit ér a cím.

— Nálunk, Ököritófülpö- sön a MOM márka. Ha valaki itt munkás, az komoly cím.

— Hiszem, mondja Pankotainé, hogy a munkásokon múlik, milyen a megítélésük. A példa, amit Pálma mondott a MOM becsületéről bizonyítja: kizárólag az itt

dolgozóktól függ, mennyit ér munkásnak lenni.

— Hogy a beszélgetés elejére utaljak — így Sárkány Éva —, nem a foglalkozást, hanem a magatartást kell megbecsültté tenni.

Van igazság a dologban. A munkások története nem egyszerűen megesik velük, hanem ők alkotják. És újra látni, mint válnak szét érdekek, milyen módon rétegződik az osztály, mint adódik egyre több gond. És máris kínálkozik egy tanulság abból, amit mondtak: ha az

emberi tekintet a valóságos viszonyok akármilyen csekély, szerény változásából saját akaratát olvashatja vissza, ez mindennél többet változtat szemléletén, öntudatán, egész személyiségén.

Á hatalom

— És vajon a maguk fiatal munkásnemzedéke érzi-e, hogy részese, birtokosa, gyakorlója a hatalomnak?

— Kezdjük azzal: nem

tisztázott nekünk a tulajdonosi viszony. Pedig ott kezdődne a hatalom ismerete.

— A hatalom a demokratizmus.

— A hatalom egyenlő a felelősséggel.

— A munkás részfeladatot végez. Képes az egészért felelni? — kérdi Éva.

— Bírálhatok, javasolhatok, beleszólhatok az üzem életébe. A hatalom nem funkció, lehetőség.

— A jó célra kényszerítés jelenti a munkásosztály hatalmát — így Pankotainé. Ehhez sok fórum van. Hogy élünk-e vele?

— Ereznünk kell, hogy van hatalmunk.

— A hatalom — őszinteség.

És elmondják: meglepődtek, amikor a gyárba léptek, s a munkásoktól azt hallották, amit gondoltak. A „láncaikon kívül semmit nem veszthetők” igazmondása volt ez? Vagy más? A már munkások felelős egyenessége? Ma sem tudják pontosan. De csak érzik, mert sosem tanították velük, hogy valahol itt kell kereskedni ahhoz, hogy a tudatos munka mellett cselekvő gazdák is legyenek.

— És gyermeküket munkásnak szánják? — kérdezem a szokványos fordulattal.

— Nem szükségszerűen — mondja Éva. Ha van képessége, tanuljon.

— Ügy hiszem, mire az én •gyermekem felnő majd —

mondja Pankotainé —, ez a kérdés nem lesz ilyen drámai. Hiszen látható: a korszerű iparban a munkás egyre műveltebb, s lassan alig különbözik egy értelmiségitől.

— Legyen csalódott nevelő, de értelmiségi? — kérdez vissza Tardi Pálma: — Legyen, amihez kedve lesz. Persze nem kívánom, hogy segédmunkás legyen.

— Ki tudja lassan, hol a határ munkás és műszaki vagy értelmiségi között? — morfondíroz Ferenczi. Lehet, hogy egy munkás értelmisé- gibb, mint egy leragadt szellemi dolgozó. Sosem fogom kényszeríteni a gyermekemet, mi legyen. Legfeljebb arra, hogy képessége szerint tanuljon.

Reálisak, igényesek. Szabad idejükben politikai, társadalmi munkát végeznek. Olvasnak, szórakoznak, családjuk körében élnek. Vitáznak barátaikkal helyzetükről. Büszkék gyárukra, szőkébb közösségükre, amelyben dolgoznak. Beszélgetésünk végén így fogalmaztak: — Jó volt így szembenézni magunkkal. Kiderült: de sok minden kell ahhoz, hogy az ember munkásnak mondja magát! A szembesítés tanulságát ezért is adom közre. Segítségül magunknak, másoknak. Hogy tájékozódni tudjunk korunk nagy kérdése hallatán, valóban: mitől munkás a munkás.

Bürget Lajos

KM ÜNNEPI MELLÉKLET

1979. április 30.