Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
4 K ELET-M AGY ARORSZÁG 1979. április 30. Világ proletárjai, egyesüljetek! Erő hétköznapi dolgainkhoz Tárgyalásaink az enyhülést, a békét szolgálták Giscard d’Estaing nyilatkozata moszkvai útjáról H a közvéleménykutatást rendeznénk május elseje hagyományairól, a történelmi előzményekről, bizonyára hasonló válaszokat kapnánk, legalábbis azoktól, akiknek megfelelő ismeretek állnak a rendelkezésükre a felelet megformálásához. Viszont minden bizonnyal sokszínű, különböző tartalmú lenne a válaszok sora, ha villámkérdésünket így fogalmaznánk meg:s „Mit jelent önnek május elseje?” Most, az ünnepre készülve, megkíséreljük mindkét kérdésre megtalálni a legmegfelelőbb, a legőszintébb választ. Mert hiszen szé'p kötelességünk az emlékezés azokra, akik előttünk jártak. Harcuk, küzdelmeik és áldozataik felidézése nem-csupán tanulságokkal szolgál. hanem erőt is ad hétköznapi dolgaink elvégzéséhez. A világ munkásai, a nemzetközi munkásosztály kilencven éve ünnepli meg május elsejét, mint a nemzetkö- zli munkásszolidaritás nagy ünnepét. 1889-ben, Párizsban. a II. Internacionálé alakuló kongresszusán döntöttek úgy, hogy ezt a napot évről évre ünnepük a világ munkásai, ezzel is nyomatéket adva követelésüknek: a nyolcórás munkanap bevezetésének. A napot kiválaszthatták volna akár azért is, mert ez a „legtavaszibb” hónap első napja, mintegy magában hordozza a jövő ígéretét, a holnap biztatását. Május elsejének azonban ennél gazdagabbak voltak a hagyományai. Már évszázadokkal korábban, amikor az olasz munkások először tüntettek elnyomóik, kizsákmányolóik ellen és nem sokkal a II. In- ternacionálé alakuló kongresszusa előtt, 1886-ban ezen a napon zajlott le a haymar- keti vérengzés. A négy hay- marketi mártír emlékére, illetve az amerikai munkások iránti szolidaritás kifejezésére juttatása érdekében jelölték meg május elsejét nemzetközi munkásünneppé. Ez hát a történelem. Bár jogos büszkeséggel emlékezhetünk arra is, hogy a magyar munkások már 1890-ben megünnepelték május elsejét. Azt pedig aligha lehet e néhány sorban felidézni, menynyi áldozattal járt, milyen harci sikereket hozott a múlt század vége óta a tavaszi munkásünnep, amelyet a világon egyre többfelé ünnepelnek 1917 óta szabadon. A világ proletárjait egységbe szólító klasszikus üzenet ez idén is sokfelé felhangzik majd a májusi munkásünnepen és időszerűsége legalább akkora, mint akkoriban volt, amikor a május elseje megünneplésére szóló felhívás megjelent. Mert — bár a munkásosztály sok követelése azóta teljesült — a dolgozók megosztottsága legalább akkora, mint kezdetben Volt. A nemzeti és a nemzetközi szakszervezeti központok csaknem mindegyike felhívja tagjait a munkásünnep megtartására, de világszerte módosul az ünnep tartalma, mondanivalója. Nem egy helyütt az osztálybéke fórumává avatják az osztályharc hagyományos napját. De nem az egymás bírálatainak, gyakorlata elemzésének kívánjuk szentelni ezeket a sorokat. Mert vannak — és ezt éppen május elseje alkalmából helyes elmondanunk — biztató jelei a közeledésnek, a jobb megértésnek a nemzetközi szakszervezeti mozgalmon belül. És most, 1979-ben ezeknek a biztató jelenségeknek megőrzésére kell a figyelmünket fordítani. A hatvanas—hetvenes évek politikai enyhülése nem maradt hatástalan a nemzetközi munkásmozgalomra sem, bár jóval lassabban és jóval több bizalmatlansággal ment végbe a közeledés folyamata, mint a különböző társadalmi berendezkedésű államok közt. Az ideológiai, világnézeti különbségek meghatározóbban gátolták az együttműködést, mint más területen. S gyakorlatilag egy negyedszázad során megkövesedett gyanakvást kellett feloldani. A nemzetközi monopóliumokkal szemben a siker reményében csak a nemzetközi összefogás erejével vehetik fel a harcot a munkások. Ehhez pedig nem elegendőek a kétoldalú kontaktusok. A sokoldalú együttműködés kereteit eddig csak Európában sikerült kialakítani. Vagy pontosabban: sikerült fórumot teremteni az olyan kérdések megvitatása számára, amelyekben nagyjá- ból-egészéből egyetértés mutatkozik. És ez nem kevés! Idén ősszel lesz a svájci Géniben az európai szak- szervezeti vezetők harmadik konferenciája. Egy előkészítő tanácskozás után ugyanis már két ízben foglaltak helyet egy tanácskozóteremben a kontinens valamennyi nemzeti szakszervezetének irányítói. A munkásokat közvetlenül érintő kérdéseket vitatták meg. Sokan nehezményezik, hogy olyan általános érvényű, és lényegében ugyancsak érdekvédelmi kérdések, mint a béke megőrzése, a biztonság garanciáinak megszilárdítása, a leszerelés előmozdítása, nem kerültek napirendre. Ezekben a politikai kérdésekben azonban már túl sok a lényeges nézetkülönbség, így napirendre tűzésük azzal a veszéllyel járna, hogy az egész konferencia kudarcba fullad. Ezt pedig nem szabad megkockáztatni. B evezetőben két kérdést tettünk fel. A szubjektív jelentéstartalmú másodikra még nem adtunk választ. Május elseje a számunkra a béke Ígérete. Biztatás arra, hogy a világon mindenütt emberibbé formálódik a munkásélet, szorosabbá válik a kézfogás, erősebbé a szolidaritás. Mert 90 esztendő bebizonyította, hogy a nemzetközi munkásszolidaritás nagy győzelmekre képes. Púja Frigyes Thaiföldre és Indonéziába utazott Púja Frigyes külügyminiszter vasárnap — hivatalos látogatásra — Thaiföldre és Indonéziába utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Vudhi Chu- chom, a Thaiföldi Királyság, és Imrad Idris, az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete is. TELEX MOSZKVA Moszkvában befejeződtek a május elsejei ünnep előkészületei. A vasárnapra virradó éjszakán a színpompás fényfüzéreket is felszerelték a jól ismert középületekre és a Moszkva folyót átívelő hidakra. A hagyományos ünnepi felvonulás, amelyet a Lenin-mauzóleum mellvédjéről megtekintenek az SZKP és a szovjet állam vezetői, délelőtt 10 órakor kezdődik. A felvonuláson ezúttal is nagy számban vesznek részt külföldi szakszervezeti küldötségek. A moszkvaihoz hasonló felvonulásokra, vidám majálisokra kerül sor a Szovjetunió valamennyi köztársaságának fővárosában és más városokban is. HANOI Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára Vietnamban tett háromnapos látogatásának befejeztével vasárnap Ho Si Minh városból ázsiai kőrútjának következő állomására, Pekingbe utazott. A világ- szervezet főtitkára két napot töltött Hanoiban és eszmecserét folytatott Nguyen Duy Trinh külügyminiszterrel a délkelet-ázsiai helyzetről, továbbá az ENSZ, valamint a világszervezet szakosított szervei és Vietnam közötti kapcsolatokról. Waldheimet fogadta Pham Van Dong, a VSZK miniszterelnöke és a vietnami nép és kormány nevében megköszönte az ENSZ és szervezetei által Vietnamnak nyújtott támogatást. Szombaton az esti órákban visszaérkezett Párizsba Va- léry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök, aki Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének meghívására hivatalos látogatást tett Moszkvában. A francia főváros Órly repülőterén Giscard d’Estaing a TASZSZ tudósítójának nyilatkozva igen pozitívaknak értékelte látogatásának eredményeit. A moszkvai tartózkodás alkalmából aláírt és Giscard d’Estaing megítélése szerint rendkívüli jelentőségű dokumentumok közül a francia elnök külön is kiemelte az enyhülést és a békét szolgáló szovjet—francia együttműködés további fejlesztésének programját. Giscard d’Estaing hangsúlyozta: véleménye szerint a két ország közötti együttműködés továbbfejlesztéséhez adva vannak a szilárd és tartós alapok. A jelenlegi bonyolult helyzetben nem szűkölködő időszakban a Szovjetunió és Franciaország kapcsolatai a stabilitás, az egyetértés és a békére való törekvés mintapéldájául szolgálnak — jelentette ki a francia államfő és hozzáfűzte: „Boldog vagyok, hogy megállapíthatom: az enyhülés és a béke a szovjet és a francia vezetők közös célkitűzése.” Az interjú további részében a francia államfő igen jóknak mondotta a szovjet— francia kapcsolatok továbbfejlesztésének távlatait. A moszkvai tárgyalásokat szívélyes, bizalommal telL- légkör jellemezte állapította meg, majd így folytatta: „Elősegítette ezt, hogy már régóta és jól ismerjük a szovjet vezetőket. Valamennyiünket igen meghatotta az a rendkívül szívélyes fogadtatás, amelyben a Szovjetunióban részesítettek.” A francia elnök befejezésül köszönetét tolmácsolta a szovjet népnek és mindazoknak, akik részt vettek a tárgyalásokban és hozzájárultak a találkozó sikeréhez. Május elsejét köszöntik a Szálját—6 űrállomáson Első ízben köszöntik május 1-ét űrhajósok az űrállomáson. A Szaljut—6 állandó személyzetének tagjai, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin erre a napra pihenőt kaptak, s televízión nézik majd a moszkvai dolgozók május 1-i felvonulását. Az állandó expedíció tagjai üdvözletüket küldték a világűrből a szovjet embereknek s a világ minden dolgozójának a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepére. Nyikolaj Rukavisnyikov és bolgár társa, Georgi Ivanov közben felkereste a földi irányítóközpontot, hogy megköszönje a segítséget a Szojuz—33 űrhajó földre szállításáért. Mint erről a Pravda beszámol, a központ vezetői elsősorban az űrhajósok nyugalmát, önálló cselekvését dicsérik, mivel a leszállás valóban sok gondot okozott s csak a földi irányítók és az űrhajósok együttműködésével sikerült megoldani. A lap tudósítója megírja: Az összekapcsolási próba kudarca után az űrhajósoknak pihenőt adtak, hogy pihentek legyenek a nehéz és bonyolult visszatérési manőverre. Hiába adtak azonban erre megfelelő időt, Rukavisnyikov egy szemernyit sem tudott aludni, Ivanov pedig csak három órát pihent. Mindketten a különböző leszállási manőverek tervezésén gondolkodtak. A kidolgozott variációkat azonban szerencsére nem kellett alkal- mazniok: a Szojuz—33 a tartalék hajtóművel is vissza tudott térni a Földre. 1919 ÁPRILISÁBAN, Eötvös Loránd temetésén mondotta a tanácskormány közoktatási népbiztosa. Lukács György: ......a proletárság küzdelme... a tudomány nevében indult meg, amely tudomány a prolétárál- lamban soha nem remélt fölvirágzáshoz jut”. E szavak utaltak arra, hogy a szocialista társadalom létrejöttének törvényszerű szükségességét Marx és Engels tudományos elemzés alapján mutatták ki. A tudomány és a szocializmus szoros eszmei és gyakorlati kapcsolatát mindennél jobban bizonyítja az a viharos fejlődés, amely a forradalom győzelme után u szocialista társadalmi rendet építő országokban lezajlott. Ezt mutatják a szovjet tudomány kiemelkedő eredményei a fizika, a fiziológia, az atomtudomány, az űrkutatás terén. A világ első atomerőművének megalkotása, az első szput- nyik, az első ember a kozmoszban, mindez beszédes bizonyítéka a szocialista ország alkotóképességének. A magyar tudomány is „soha nem remélt fölvirágzáshoz'’ jutott az elmúlt évtizedekben. 126 kutatóintézetben, 17,6 vállalati kutatóhelyen, több mint ezer egyetemi és főiskolai tanszéken, múzeumokban, könyvtárakban folyik az alkotó tudományos munka. A magyar kutatók tollából évente több mint 1000 tudományos kötet, 2000 könyv, dolgozat jelenik meg, ezek tekintélyes része eljut távoli országok könyvtáraiba, laboratóriumaiba is. A világhírű magyar matematika mellett egyre több eredményünkre figyelnek fel a fizika, a kémia, a biológia terén is. Nem kerülheti el azonban figyelmünket, hogy az eredmények nem mindig vannak arányban az elérésükhöz szükséges szellemi és anyagi ráfordítással, a dolgozatok egy része bizony visszhang nélkül hever a könyvtárak polcain, születnek olyan munkák, amelyek nem fejtenek ki hatást a tudományos fejlődésre. A magyar tudomány alkotó erejét olyan alkotások bizonyítják világszerte, mint a Szocializmus Heller—Forgó-féle legkondenzációs rendszer, a növényi fehérje előállítását szolgáló VE- PEX-eljárás. E sikeres alkotások láttán is felmerül a kérdés: eleget tettünk és teszünk-e útjuk egyengetéséért, annak érdekében, hogy az ilyen és ezekhez hasonló szellemi termékek hasznát a magyar népgazdaság lássa minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben. * Az elmúlt évtizedekben alakult ki hazánkban a marxista társadalomtudományi kutatás. Most jutottak el a magyar kutatók a szintetizáló, nagy munkák készítéséhez: már évekkel ezelőtt elkészüli a hatkötetes magyar irodalomtörténet és készül hazánk történetének marxista feldolgozása, a tízkötetes Magyarország története. Múltunk tanulmányozása, a múlt tapasztalatai, a jelen gondjainak jobb megértéséhez segítenek hozzá, a tegnap tanulságainak levonása a mai cselekvés helyességét mozdítja elő. Ügy látjuk, úgy érezzük, a magyar tudomány az elmúlt évtizedekben jól szolgálta az országot, erejéhez mérten kivette részét az emberi haladás előmozdításából is. Látnunk kell azonban a gondokat, a hiányosságokat is. Tudnunk kell, hogy amit eddig tettünk, az ma már nem elég, amire eddig képesek voltunk, az holnap már kevésnek bizonyul azok között az új körülmények között, amelyek új, nehezebb feladatok megoldását követelik a kutatóktól, a tudomány, a technika művelőitől világszerte és hazánkban is. A ’70-es évek során végbement világgaz- • dasági változások ráirányították a figyelmet arra a tényre, hogy a Föld erőforrásai korlátozottak. A növekedés azonban nem állhat meg, mert ez ellentétes a Föld lakosságának létérdekeivel. A megoldás: az erőforrások, a és tudomány természeti kincsek ésszerű és körültekintő felhasználása, az anyagban rejlő adottságok maximális kihasználása, új előnyösebb termelési eljárások bevezetése az iparban, a mezőgazdaságban. Hazánk is erre az útra lépett. Épül az első magyar atomerőmű Pakson, széles körben terjed az automatizálás, a számítástechnika módszereinek alkalmazása az iparban és a gazdálkodásban, bár nem mondhatjuk el, Tíogy a már ma rendelkezésünkre álló gépi erőt eléggé felhasználjuk, hogy jól gazdálkodunk az emberi munkaerővel. Üj, hatékony agrotechnikai eljárásokat vezettek be, mezőgazdasági termelési rendszereket valósítottak meg, de még nem mindig a legcélszerűbben használjuk fel a'termőföldet. A korszerű, modern fejlődés útjára léptünk, de még nagy utat kell megtennünk. A népgazdaság feladatainak megoldása, a termelési szerkezet módosítása igényli a tudomány részvételét a célok meghatározásában és megvalósításában. Az eddiginél sokkal jobban kell összpontosítani a kutatás erőit a legfontosabb feladatokra. Többek között ilyen az alapanyag- és energiatermelés, a gyógyszer- és növényvédőszer-gyártás, az elektronika, a komplex gépészeti rendszerek, a i'ehérjeellátás új lehetőségeinek kihasználása. A kutatómunka feladatainak meghatározásánál és a munka egész folyamatában gondosan mérlegelni kell a megvalósítás műszaki és gazdasági lehetőségeit, alkalmazkodni kell a valósághoz a reális körülményekhez. Nem feledhetjük: nemcsak az a fontos, hogy valamit „meg tudunk csinálni”, hanem az is, hogy hogyan, milyen ráfordítással. Nem tekinthető műszaki szempontból korszerűnek a gazdaságtalan gyártási eljárás. Az oktatás, a tudomány és a gyakorlat között a gondolatok, az eredmények és a szakemberek intenzív cseréjét kell megvalósítani, hogy az újszerű követelményeknek eleget tegyünk. A magyar kutatók nehéz és felelősségteljes munkájukban támaszkodnak a szocialista országok közötti tudományos és műszaki együttműködésre. Az együttműködés nagymértékben hozzájárult a korszerű atomfizikai és izotóptechnikai kutatás kiépítéséhez, a műszer- és híradástechnikai ipar gyors fejlődéséhez, a számítástechnikai ipar létrehozásához. A szocialista országok összefogása ad módot arra, hogy a magyar tudomány az űrkutatásnak, ennek a rendkívül nagy anyagigényekkel járó modern tudományágnak is aktív résztvevője lehessen. A szocialista országok közötti tudományos együttműködés még sok olyan lehetőséget kínál, amelyek megragadása meggyorsíthatja előrehala- dásunkht. TERMÉSZETES, HOGY A SZÁMVETÉS, az elszámolás az eredményekkel a gondokat állítja előtérbe, hiszen minél előbbre haladunk, annál több az új probléma. Így van ez a kutatásban, hiszen minden egyes kutatási eredmény új kérdéseket vet fel, minden új tudományos módszer megjelenése új vizsgálatokat tesz lehetővé. Ugyanez érvényes az élet minden területére: jobb életkörülmények növekvő igényeket keltenek, magasabb iskolázottság növekvő kulturális igényeket táplál és ez így van jól. A növekvő igények kielégítéséhez a tudománynak is hozzá kell járulni. Ez nem valamiféle csere a tudomány és a társadalom többi területe között — ez a tudomány és a társadalom közös ügye és közös felelőssége — talán ez az alapvető a szocializmus és a tudomány kapcsolatában. Tétényi Pál akadémikus, a tudománypolitikai bizottság titkára