Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
4 KELET-M AGYARORSZÁG 1979. március 11. A hét címszavakban: HÉTFŐ: Vietnam elrendeli az általános mozgósítást. Peking nyilatkozatában bejelenti a kínai agressziós csapatod visszavonását, de továbbra is jelentenek harcokat a hét folyamán — Nemzetközi Vietnam-konferencia Helsinkiben — Tanácskoznak az afrikai frontországok KEDD: Kádár János és Leonyid Brezsnyev megkezdi moszkvai tárgyalásait — Észak-Jemen megszegi a fegyverszünetet, újra felélénkülnek a harcok az Arab-félszigeten — Botrány Luns NATO-főtitkár náci múltja miatt SZERDA: Ismét Andreotti próbálkozik kormányalakítással Olaszországban — Carter Kairóba, közel-keleti 'kőrútjának első állomására utazik CSÜTÖRTÖK: Hírek és cáfolatok Bazargan iráni kormányfő lemondásáról — A francia elnök Romániában — Nem sikerül áthidalni a belga kormányválságot — Bonnban megkezdődik a parlament leszerelési vitája PÉNTEK: Növekvő kínai nyomás Laoszra — Amerikai nyilatkozatok a SALT-egyezményről — A Biztonsági Tanács elítéli a rhodesiai rezsim akcióit SZOMBAT: Koszigin szovjet kormányfő indiai megbeszélései — Heves, fegyveres összetűzések Uganda és Tanzánia között módon létrejött közel-keleti körútja kapcsán. Egyik órában arról szólnak a jelentések, hogy a különbéke már aláírásra kész, a másik órában elhangzanak a cáfolatok, s előtérbe kerülnek az ellentétek. A tudósítók egy része azzal érvel, hogy nyilván megtörtént a nagy alku, különben Carter aligha vállalná az újjáválasztási esélyeit is érintő kudarc kockázatát. Ugyanők a szokásos túldra- matizálással magyarázzák a hírek és hangulatok hullámzását. Néhány vélemény viszont arra hivatkozik: ki hitte volna szeptemberben. Camp Davidben, hogy égy fél év múltán még mindig csak itt fognak tartani? A különútviszonyok tehát Hanoiban nagygyűlésen biztosították támogatásúkról a fiatalok a Vietnami Kommunista Párt felhívását, amely a haza megvédésére szólította fel az ország lakosságát. Á hét három kérdése O Befejeződött-e a kínai agresszió Vietnam ellen? A nemzetközi politikában is gyakran előfordul, hogy valaki a szükségből igyekszik erényt kovácsolni. Peking agressziója Vietnam ellen — egyértelműen kudarcot vallott. A kínai támadóknak rendkívül magas veszteségekkel kellett fizetni a 20—40 kilométer mélységű behatolásért, jóllehet vietnami oldalon nem a tényleges főerők, hanem csak a különböző helyi és területi milicista egységek vették fel a harcot. Ugyanakkor a kínai vezetés érezhette a nemzetközi tiltakozás súlyát s kénytelen volt tudomásul venni, hogy provokációjával nem ingathatta meg a nemzetközi viszonyokat. (Erre utalt, a moszkvai tárgyalások kapcsán pohárköszöntőjében Leonyid Brezsnyev és Kádár János amikor a szocialista közösség további erőfeszítéseit helyezte kilátásba az enyhülés érdekében.) Minden jel szerint Peking belső vitái és a hatalmi harcok is felélénkülhetnek a balsikert követően. Mindezek a tényezők alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy miután Teng Hsziao- Ping 33 napos háborút, sőt hosszabb lehetőségeket említett, végül is kénytelenek voltak a visszavonulás mellett dönteni. Figyelmeztető lehetett az a vietnami lépés is, amely elrendelte az általános mozgósítást s ezzel jelentősen fokozta az ország védelmi készenlétét. A nagy kínai roham tehát nem érte el célját, de Pekingben szemmel- láthatóan nem tettek le agresszív szándékaikról. Ezért nem lehet múlt időt használni. A kínai agresszió nemcsak abban az értelemben nem fejeződött be, hogy folynak a harcok, hanem reálisan számolni lehet újabb, változatos módszerekkel történő próbálkozásaikkal. Erre vall, hogy a visszavonulást bejelentő.nyilatkozat is hemzsegett a fenyegetőzésektől, s kínai csapatösszevonásokról érkezik hír a Laosszal szomszédos térségekből. Vietnam kész tárgyalni Kínával, de ennek természetesen van három alapfeltétele: a támadó csapatok teljes kivonulása, a lemondás a további fenyegetésekről, s Vietnam szuverenitásának tiszteletben tartása, Vietnam rendezett és békés állapotokat kíván Délkelet-Ázsiában, de a közelmúlt eseményei bebizonyították, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni, barátai szolidaritását élvezve, képes megvédeni magát. Az események alakulása most elsősorban attól függ, hogy a megleckéztetett lee- kéztetők, a kínai vezetők mikor és mennyiben hajlandók felismerni a kérlelhetetlen realitásokat. változatlanul bonyolultak. A három érdekelt vezető, Szádat, Begin és Carter személy szerint messzemenően érdekelt abban, hogy a szerződést aláírják. Ám időközben olyan események zajlottak — a bagdadi csúcstalálkozó, az iráni fordulat, a palesztin mozgalom sorainak rendezése —, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A kü- lönbéke-szerződés számára kedvezőtlenebbé vált külső körülmények azt eredményezték, hogy előkerültek a megoldatlan, szőnyeg alá söpört problémák is. (Főként négy vitapont: a palesztin önkormányzat — nem önrendelkezés! — pontos időbeni menetrendjének meghatározása; a békeszerződés viszonya Egyiptom arabközi szerződéseivel; a nagykövetcsere megvalósítása; s magának a békeszerződésnek bizonyos idő elteltével történő felülvizsgálata.) Ügy tűnik, megint nagy a hajlam: a szerződéshez csaO Mi áll Carter közel- keleti kőrútjának hátterében? A szokásos „hidegmeleg kúra” tanúi lehetünk Carter, meglepetést keltő tolt különböző levelekkel úgy oldják meg a vitákat, hogy azok ne oldódjanak meg. Ebben az esetben viszont nem lenne meglepő, ha az újabb események követAbu Dhabiban tanácskoznak az arab országok képviselői energia- politikájukról. A konferencián az Arab Liga 22 tagállama képviselteti magát. keztében (máris szóba került egy arab külügyminiszteri találkozó, vagy csúcsértekezlet lehetősége), az ellentétek megint felújulnának. Akármilyen egyezség is születik tehát a „Carter-ingázás” kapcsán, a különbéke változatlanul törékenynek ígérkezik — _£gy átfogó és tartós rendezés továbbra is várat magára a Közel-Keleten. © Milyen új fejlemények jelentkeznek a nyugateurópai politikában? Olasz* országban Andreotti második kísérletet tesz a kormányválság áthidalására, Belgiumban Teheránban egy iszlám forradalmi bíróság ítélete alapján kivégeztek egy rendőrtisztet, aki a sah rendszerének idején sok embert meggyilkolt és megkínzott. harmadik hónapja nincs állandó kabinet, Londonban — a skót és walesi népszavazás fiaskója nyomán — bizonytalanná vált a Callaghan- kormányzat utolsó néhány hónapja is. (Októberig ugyanis mindenképpen választásokra kerül sor Nagy-Britan- niában.) Ha mindehhez hozzávesszük a társadalmi feszültségek fokozódását Franciaországban. akkor a kora nyárra esedékes, úgynevezett európai parlamenti választások s az áprilisban ünneplésre váró NATO-jubileum előtt nem tűnik valami rózsásnak a „kilencek” képe. Ráadásul a jelen és a jövő gondjai mellett — a múlt is kísért. A magyarázkodások ellenére ma már nem lehet tagadni, hogy a NATO főtitkára, a hidegháborús hangjairól híres és hírhedt Joseph Lunsről bebizonyosodott: három éven keresztül a holland náci párt tagja volt. A holland parlamentben a többség ugyan megakadályozta az erre vonatkozó részletesebb vitát, de a munkáspártiak most vizsgáló bizottság f elállítását--javasolják. S az egyes tagállamok belső bajai mellett ezért erősödnek a híresztelések: személyi változások várhatók az atlanti apparátusban. Konkrét nevek ugyan nem hangzottak el, de a cserék magas posztokon is történhetnek, a főtitkár múltban viselt dolgai kevéssé szolgálhatnak vonzó cégérül. Réti Ervin MEW YORK-I LEVELÜNK Fellendülő „iparág” H a bankrablásról hall az ember, a sötétség leple alatt falat bontó, páncélszekrényt fúró-banditák képe jelenik meg lelki szemei előtt. Természetesen így is hozzá lehet jutni a pénzintézetek széfjében őrzött értékekhez. Amerikában azonban egy kevésbé munkaigényes és jóval egyszerűbb módszer a divatos, amelyhez sem szerszám, sem fúró, de még csak pisztoly sem feltétlenül szükségeltetik. A delikvens fényes nappal odasétál a bankpénztárhoz és feltűnés nélkül letesz a tisztviselő elé egy csekklapot, ugyanúgy, akárcsak a többi ügyfél. A különbség mindössze annyi, hogy ezen a papíron nem összeg és aláírás szerepel, hanem néhány sokat mondó sor (lehetőleg írógéppel írva, hogy később ne adjon munkát az írásszakértőknek, de sokan ezzel sem törődnék): „Bankrabló vagyok. Azonnal adja ide valamennyi magánál lévő nagy címletű bankjegyet, különben lelövöm!” És a pénztárosnál tagadhatatlanul vannak nagy címletű bankók. (Ellentétben a taxisofőrökkel, aki egy maga által is kinyíthatatlan páncéldobozban tartja még az 5—10 dollárosokat is és a zsebében csak aprópénzt hordoz, vagy a benzinkutassal, aki éjszaka eleve nem fogad el készpénzt, csupán hitelkártyát.) Hogy van-e fegyver a rabló zsebében, vagy csak blöfföl, azt a pénztáros nem tudhatja. Tehát fizet. Lábával nyomogatja ugyan a vészcsengőt, de mire a rendőrség megérkezik, a tettes már árkon-bokron túl van. Igaz, a fényképe rendszerint hátramarad: arra való a rejtett kamera, amely kiváló pillanatfelvételeken örökíti meg. De hát az még nem minden. Ha nincsen priusza (vagy netán álarcot visel), a rendőrség nem sokra megy. a fényképpel. És még ha megállapítja is kilétét (mint tette annak idején a milliomos lány Patricia Hearts esetében, aki géppisztollyal biztosította terrorista társait, korábbi elrablóit, egy bank kirámolása közben), utána még, hónapokig- > évekig körözheti, amíg a nyomára bukkan. Annyi bizonyos, hogy ez az „iparág” fölöttébb fellendülőben van az Egyesült Államokban. A Szövetségi Nyomozó Iroda adatai szerint 1977-iben 3988 bankrablást hajtottak végre az Egyesült Államokban, míg tavaly már 4600-at. Vajon miért e „nagy ugrás”? A szakemberek az első pillantásra meglepő okkal magyarázzák e jelenséget: az inflációval. „Az elhara- _ pódzó bankrablásokról a gazdasági helyzet tehet — jelentette ki Boris Melnikoff, egy georgiai pénzintézet igazgatója. — A hivatásos bűnözőknek is egyre több pénzre van szüksége ahhoz, hogy megéljen.” A rendőrségi szakemberek viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a bankrablók között — a hivatásos, visszaeső bűnözők mellett — mindinkább emelkedik az úgynevezett, köz,éppsztáfyhoz tártQ?ő.''k2é(Tiélyek száN éhány hónSjSja általános feltűnést-keltett Amé- | rikában egy Clevelandben megesett história. Dennis Kucinioh, a város fiatal polgármestere — tiltakozásul a nagy bankok machinációi ellen — alapos csinnadrattával, fotóriporterek, tv-operatőrök jelenlétében, demonstrativ módon kivette a bankból minden ott őrzött pénzét. Alig két nappal később (a két esemény között egyébként nincsen összefüggés!) a polgár- mester öccse, Perry Kucinich vette ki egy clevelandi bankból... a bank pénzét. Magyarán mondva — kirabolta. New York, 1979. március DCultLixi* c)shyúti \ GALAMBOS LAJOS: Diagnózis 3. Kétdecis poharakba töltötte Ozsgyán Vince a pálinkát. Kintről hallatszott, hogy nagy hápogások és gágogások közepette Ozsgyánné dugja a sok baromfit. — Ha vinni akar, doktor úr, csak száz forint öt liter. — Szeretném látni a kutat. — Hát akkor megyünk mindjárt, a szentségit. Ott van a mezsgyén. Közös az is, az én Fekete Samu sógorkomámmal. Az egyik fele pontosan ide szolgál, a másik pontosan amoda. Ha akár dinnyét eresztünk le hűteni, betartjuk a felét-felét. Igaz, Samu? Soha a kúton össze nem vesztünk mi még. De máson se. Egy léből valók vagyunkj mondtam már? A kút szent. Megitták a két-két deci pálinkát, doktor Ihász Máté csak belekóstolt a magáéba. — öntetek majd az asz- szonnyal magának egy csa- tost — mondta Ozsgyán Vince, s a pálinkától megtörölte a szemét. Odamentek a kúthoz, amely pontosan a mezsgyén állt. Még elegendő -világosság volt ahhoz, hogy látni lehessen. A kút felső részén teljesen friss, új betonkáva volt. — Mikor csináltatták? — Mit? — Ezt a kávát. — Van annak már másfél hónapja is. — Annak előtte nem volt itt semmiféle káva? Akár deszkából. — Minek? — mondta mindkét férfi. — Kútfedő. Az sem volt? — Minek a? Ha azt a kávát leszámítjuk, gondolta doktor Ihász Máté, a régi kútnyílás pontosan megegyezik’ a föld szintjével. — Odaát öt gyerek van? — Eteti már őket az anyjuk, ne féljen — mondta Fekete. •— Itt is öt volt. — Annyi is lesz nemsokára — mondta Ozsgyán Vince. — Ezeket a villákat mikor építették? — kérdezte csendesen doktor Ihász Máté. — Van annak már öt éve. — És ezt a kávát csak másfél hónapja? — Nem jutott rá előbb. — Mennyibe került ez a káva? — Sok .pénzbe. Négyszáznyolcvan forintba. — S nem jutott rá eddig. — Erre nem, eddig. — Csak a kislány halála után. — Csak akkor, amikor megkaptam a temetkezési segélyt. „— Én szép kicsi szerelmem, Katalin, gyógyulj meg. NEM halj meg.” — Csuda, hogy eddig egyetlen gyerek se esett bele, se innen, se odaátról — mondotta doktor Ihász. „Ö, én szerencsétlen gyermekkorom, nekünk is ilyen kútunk volt, egyenlő nyílású a föld színével, de az én első szerelmem, Jolán beleesett abba. Ott is csak akkor öntöttek még egy kávát. Addig nem jutott rá.” — Csuda. — Hát a gyerek nem állat. — S akkor egyszer csak a kutya? Tüzelt épp. — Hogyan vették észre? — Híjtam reggel a budi rá — mondta Ozsgyán VinGe —, velem szokott jönni, míg a dolog tart, elbeszélgetek véle. Híjom, hem jön. Na. Megyek vizet adni a tehénnek, hát akkor a kútból csak vonít. Szólok a Samunak. Igaz, Samu? Leeresztettük a nagy vedret. Hát milyen a kutya? Belekapaszkodott az mindjárt. Reszketett, hogy reszketett, Samu? Nevettek. — Két napig száradt a spór alatt, addig verte a hideg. De helyrejött, nincs már baja. {Folytatjuk) I íIf H ^ ff-JA1 >T»1 p. m l __w * v____i ■ i i > t a i |
