Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-11 / 59. szám
1979. március 11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Tojás és stopperóra A FALUBAN, ahol gye- rekeskedtem, negyvenötben, negyvenhat nyaráig, tojással vagy liszttel fizettünk a mozijegyért. A nagyobbak a hátunk mögött, ha úgy látták, már nem jut hely nekik, ökölbe szorították a kezünket, s jót röhögtek a földre csurranó tojássárgáján és a kisgyerekek könnyein. Amikor bejött a forint, mi azt tudtuk biztosan, hogy az a kis pénzecske biztonságot ad nekünk, sorunk szerint válthatunk jegyet — egyszóval a nagyokkal szemben is megvéd bennünket. A pénzünket a legjobb helyre dugtuk, s ha már csak klottgatya és a bőrünk volt a nyári szerelés, felvágtuk a korcot, s úgy 'körberaktuk magunkat a filléreinkkel, mint Tom Tiller a vadnyugati filmekben a tölténytáskáját golyóbisokkal. Pénz találni, akár tíz fillért is, nagy öröm volt. A továbbiakban nem az a tanmese kerekedik ebből az írásból, tanítsuk meg a gyerekeinket gazdálkodni, hogy a kicsit összekössük az egésszel, a társadalommal. Másról bár, de mégis a pénzről lesz szó. Arról, hogy nálunk a pénz — elvileg — annak a jele, hogy valaki a munka jogán jutott hozzá, s any- nyihoz csupán, amennyiért valójában megdolgozott. Ha csak így kerülne pénz az emberekhez — megint csak elvileg —, akkor mindenhol az érdemelné a legnagyobb erkölcsi megbecsülést is, aki a legtöbbet kapta. Hogy ez nincs így, arról már sokat cikkeztek, tanulmányokat és drámákat írtak róla, s bírósági ítéletek is tanúsítják, hogy a jogtalanul szerzett pénznek egy ideig nincs szaga. Az tehát, hogy valakinek van száz forintja, nem feltétlenül bizonyítja, hogy száz forint értékű munkát adott a társadalomnak. Nálunk csak úgy lehet felülfizetni valakit, hogy mást alulfizetnek. És gyakorlatilag ugyanez történik, ha különböző teljesítményt nyújtó emberek között egyenlősdi alapon osztják a bért, emelik a fizetést. Végső fokon ez a társadalom számára végzett hasznos munka lebecsülése, melyet minden érdemtelenül kifizetett egy forint kiáltó- an bizonyít. A szűkebb közösségben mindenki szeme láttára és tudtával történik meg az igazságtalan elosztás. Ezt szóvá is teszik a bátrabbak, de az egyenlősdi ellen már „nem illik” fellépni. MERT VÁLÓJÁBAN mi történik? Van, aki azért hallgat, mert bizonytalan, vajon ő megérdemelte-e a fizetést, míg a másik tudja, kevesebbet adtak neki a megdolgozottnál, s ezért úgy találja, hogy nem érdemes igyekezni. Végül a gyengét, a lustát meg nem ösztönzi a munka javítására á „talált pénz”. S ez még a jobbik eset; a rosszabbik, ha nevet a markába. Megtörténik, hogy a pénz elosztásakor a szerény, jól dolgozó embereket tudatosan; a hallgatásukra számítva, kihagyják a béremelésből, a jutalomból, hogy a nagyszájúakat feltétlen kielégítsék. Az elv- telenség nyilvánvaló. Sajnos, az ilyen és ehhez hasonló eseteknek, sok mindenen túl az is táptalaja, hogy a teljesítménybérezés alkalmazása a szükségesnél lassabban terjed el, s a normák tekintélyes része nem műszaki számításokon vagy a dolgozó és a normás megegyezésén, folyamatos alkudozásán nyugszik. Azaz: a szubjektivizmuson. Az alkalmazotti szakmák egy része pontos munkaköri leírás esetén „normázha- tó” volna, de ahol ez felvetődik, hirtelenjében minden munkakörről szeretnék az érintettek bebizonyítani: hogy „alkotó” munkát végeznek. Nem kell munkaügyi szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a szellemi munkás is „lead” egy bizonyos teljesítményt, mely mérhető csak hált más módon, bonyolultabb eszközökkel, és más időtényezők alapján, mint az esztergapadnál. A KÖZÖS, az alapvető minden szakmában, hogy munkával méretünk meg, s emberként is ez tesz bennünket egyenlővé. Ez a szocializmus legsajátosabb törvénye. — Miután a munkánk társadalmi haszna különböző, az a „jogtalanság” következik be, hogy jövedelmünknek is egyenlőtlennek kell lennie. Jó, ha tudatában vagyunk, hogy az egyenlősdi, a teljesítményhez lazán kapcsolódó bérezés a nemzeti jövedelem pazarlásának egy sajátos formája; nem szólván arról, hogy a jól dolgozó és többre is képes emberek visszatartják a teljesítményüket, aminek végül is mindannyian kárát látjuk. Az egyenlősdi, a teljesítményeket mellőző magatartás legjobb ellenszere, ha nem úgy csinálják, mert az emberek szemléletére a helyes gyakorlat van a legnagyobb hatással. Nemzett érdek, hogy a munka szerinti elosztás törvényének fokozottabban érvényt szerezzünk minden munkahelyen, s egy szélesebb értelemben üzem és üzem között is. Ez pedig azt jelenti, a kereseteknek jobban kell a teljesítményekhez igazodniuk és olyan munka szerinti differenciálásra van szükség, amely valóban jobb eredmények elérésére ösztönöz. Elkerülhetetlen tehát, hogy egyes emberek jövedelmének növekedése mellett másoké ne csökkenjen. LEEGYSZERŰSÍTVE; az a jó a társadalomnak, ha a pénz, a többletjövedelem megszerzése nehezebbé válik mindenütt. Emiatt sok mindent végig kell gondolni, illetve másképp kell alkalmazni például olyan berozsdásodott fogalmakat, mint fluktuáció, netán törzsgárdatagság. Hiszen például az, hogy valaki 20 éve dolgozik egy munkahelyen, nem érdem, ha 20 éve gyengén dolgozik. És lehet valakinek azért alacsony a keresete, mert nem érdemel többet, s nem azért, mert sokszor kifelejtették a béremelésből. Az ilyen embernek miért kellene fizetés- emelést adni? Jótékonykodásból? És a béremelések szokásos esetenkénti indoklása is ismerősen hangzik, ugye? „Már két éve nem kapott; ő OTP-re vett lakást, sok a részlete; már megint adjunk neki, még azt mondják, hogy futtatjuk .. PEDIG AZOKAT érdemes anyagilag és erkölcsileg futtatni, akik tudnak futni, s hajlandók többet és keményen dolgozni a jó eredményért. Valamennyien vesztesek leszünk, ha az átlaghoz igazítjuk a tempót és a díjazást. Az időmérők pedig ne felejtsék el, hogy már elektronikus stopperóra és nem tojás van a kezűikben. Fábián Péter A nagykállói Virágzó Föld Termelőszövetkezetben a hét végén próbálták ki azt az új műtrágyaszóró gépet, amely a debreceni MEZŐGÉP gyárban készült. A NEUGRAN ES—35 típusú 12 méteres szélességben levegő nyomásával szórja a műtrágyaszemcséket. Az eddig használatos gépekkel szemben az új gép a legegyenletesebben teríti a műtrágyát a földre. (Elek Emil felvétele) TÉCSI AZ EGET NÉZTE. SZIKORA ELEGEDETT VOLT. LAKATOS AZ ŐSZRE GONDOLT. NAGY NAPOT KÖVETELT. LÉNÁRT A FARA MASZOTT. Araszolnak a fóliasátrak. Mint hét kígyó terpeszkedik a mesterséges nyár háza. Az előnevelőben 24 ezer saláta, sok ezer káposzta, paprika, paradicsom vár szétültetésre. — Csak a nap, az nem akar sütni — mohog Nagy Béla zöldségkertész. — Egyelőre drága pénzért jár a kályha éjjelente, óránként megeszi a 10 liter olajat, de ez kevés. Kellene a nap, nagyon kellene — teszi hozzá szinte imádkozva. Versenyfutás az idővel Körbevezet birodalmán a nyírtass! Dózsa húsz éve kertészkedő szakembere. Március 15-re a paprika a hollandi ágyba kerül, így tervezik. A máskor szabad szombaton lévő asszonyok is bejönnek, hiszen itt versenyezni kell az idővel. — Nézze azt a lányt — mutat a szélső, készülő ágy felé. Az ilyenek kedve és munkája teszi könnyebbé az életet. Tóth. Ilonáról senki nem mondaná, hogy tíz éve dolgozik a tsz-ben. Gyereklánynak mondhatná akárki. A villa úgy mozog a kezében, mintha férfi lenne. Teregeti a friss trágyát. — Nehéz munka ez, de szeretem csinálni. Gondosság kell ahhoz is, hogyan terítjük el. Ez melegít majd — mondja, s egy percre sem áll meg. Év eleji gondok — Szereti a tavaszt? — teszem fel neki a banális kérdést. T avasz Nyírtasson — Az ideit kiváltképp — mondja —, hisz’ májusban férjhez megyek. Demecserbe. — Igen, egy jó munkaerővel kevesebb — mondja Lakatos András elnök. Nagy István párttitkár társaságában beszélgetünk a kezdésről. — Nem dúskálunk a munkaerőben — magyarázzák. Éppen ezért nem marad más, miint szervezni ,b megint csak szervezni. A minap voltam Dunavarsányban — így Lakatos — s ott azt láttam, hogy csak érettségizett lányt vesznek, fel a tehenészetbe. Mi meg megsiratjuk azt, aki elmegy, akit elszipkázik tőlünk a környék ipara. Pedig a minőségi áru termeléséhez egyre több minőségi ember kellene. Most már megértem, miért is csábítgatta Técsi László főagronómus a fóliánál Tóth Ilona leendő férjét is a tsz- be. Mert igaz, a tavaszról általában minden szép eszébe jut az embernek, de a jó gazda a munkaerőt is számba veszi ilyenkor. — Meg az időjárást — teszi hozzá Técsi. Én most nagyon haragszom az esőre — folytatja —, mert keresztülhúzza a számításainkat. Nem tudunk haladni a műtrágyázással, a föld fagya már kiengedett, s az eső hamar felpuhítja a talajt. Egy kis jó szeles idő kellene, hadd szikkadjon a föld. Á határban Mint őrtüzek lobbannak fel a határban a meggyújtott gallycsomók. Az almásokból kikerült ágakba kapnak a lángok. Kesernyés illattal ég a tűz. — A főkertésznek is rossz a mostani idő? — teszem fel a kérdést Szikora Jánosnak. Nézem ezt a jó kötésű fiatalembert, aki már hadat üzent a hidegnek, zakóban s pulóverben járja a kerteket. Mosolyog, s úgy felel. — Nekünk most jó. Igaz, nincs túl meleg, de a metszéssel jól haladunk. Mi volt itt januárban! — sóhajt fel. — Hat napot sem dolgoztunk. Most viszont haladunk, s 30 ezer fával végzünk hamarosan. A Kallá-taghoz érkezünk. Dél van, az almafák mellett nyolc férfi. Gépszerelők, vontatóvezetők. Most a metszőbrigád. Lénárt András viszi a szót: — Most már le is lehet ülni. Melegít a pázsit. Nagy nevetés követi szavait. Persze minden viszonylagos. Januárhoz képest valóban jó az idő. Nézem a férfiak kezét. Erős, hatalmas tenyerek, izmos csuklók. Ezer és tízezer fölös ágat vágtak le eddig. — Öröm most dolgozni — mondja Lénárt —, ha az ember a fákat most nézi, csak jót várhat. — Csak a virágzáskor... — kezdi a mondatot Szikora. s gyorsan elhallgat. Mert a fagyról nem szabad beszélni. Még meghallja. — Maholnap nem lesz elég ember, aki ért a metszéshez — mondja a főagronómus. Kontráz a főkertész: — Egy részük már a gépműhelyben van, vagy bejáratos kocsira ült. Érezni a tempón. De honnan vegyünk fiatalt, aki érti is, meg hajlandó is csinálni? Csak súgva teszi hozzá: húszforintos órabérért. Lehúzták a gallyat Napok kérdése és indul a negyven hektáron az almaültetés. Lakatos Andrást, az elnö- köt elmenőben nagy munkában találom. Szerbe-számba veszi: ezen a napon 150 ember dolgozott. Folyt a metszés, az almaválogatás, kora reggel fejtrágyáztak, pikíroz- tak a fóliák alatt, 30 fö gépeket készített a szemlére, 40 hektáron melioráltak, elkezdték a kihúzott gyümölcsfák elszállítását, lehúzták a galy- lyat az almásokból, s el is szállították a zömét. Tizennégy gép és jármű dolgozott március nyolcadikán. Tavaszi nap volt. Esős. Néha biztató langyos áramlat melegített, majd zord szél jött. Az évszak romantikája helyett gondja mutatkozott. Bürget Lajos r elefonáilt az öreglány, menjek, javítsam már meg az ajtó zárját. Mentem. Mert amúgy fanom lelkű jó ember vagyok. Pitiáner dolgokért nem futkosok, de ha az öreglány szól... Vannak történeted. Én reszelek, fúrok, ő meg duruzsol erről, arról. Aztt nem szeretem, ha túl közel áll. Mondtam dis: adja ide, belököm azt a félöecit és csücsüljön vissza a fotelba. Onnan már jöhet a szöveg. Nem tehetek róla, de idegesít, ha nézik, mit csinálok. Erre fel azt mondja: — Blaczó úr, magának baj vám a modorával. Teszek rá, gondoltam ... Rákérdeztem. — Aztán mii lett azzal a Macával? Karatyolt valamit németül, vagy franciául. Nem lehet tudni mikor, hogy uri- zál, de végül is folytatta: — A férje alaposan megdorgálta. — Köszönöm szépen — mondtam én. — Talán inkább agyba-főbe verte. — Na, de Blaczó úr. Jobb embereknél az ilyesmi nem volt szokás. A lamellák elkoptak. Kár ezzel a zárral vacakolni. Venni kell egy újat és kész. Az öregasszony nem nyilatkozott,. csak újra töltött. Egye meg a fene, gondoltam kiigazítom őket tűreszeüővel. Meg kell adni, a pálinkája erős és büdös. — Na és? — kérdeztem. Csend. A nyanyóka befészkelte magát a régimódi öblös, bársony fotelba és tisztára elbambult. Ö persze másképp mondta: — Elrévedeztem. Elrévedezett, hogy eszem a szívét. — Látja, ott azt a képet? Megnéztem. — Ne nyúljon hozzá az olajos kezével. Nem nyúltam. — Na, ugye, szép asszony. Nem is tudom minek őriztem meg. A férje hagyta itt, amikor vidékre menlt. Azóta sem láttam, a fényikép meg ott maradit... Katika az egy kegyetlen asszony volt. Nem lehetett gyereke és ezt azon a szerencsétlen Péteren bosszulta meg. — És akikor a Péter jól meghányta. — Már mondtam Blaczó úr, az nem lett volna fér. Péter erélyesen figyelmeztette Katinkát, hogy úriasz- szony ném kokotál idegen urakkal. — Mit csinált Katika az idegen uraikkal? — Érti azt maga. — Lehet Csak az ürgét nem értem. Ilyenkor az a helyes eljárás, ha jól megkenik a nőt és otthagyják a francba. Az öreglány elnémult. Na nem mondom, egy kicsit erős voltam, de már kezdett az agyamra menni a finom kifejezéseivel. — Maga csak ne beszéljen olyan durváin és ne mondjon elhamarkodott véleményt. Péter elment. Pedig Katóka sohasem csalta meg sem előtte, sem utána. Csak flörtölt. — Akkor meg elég hülye volt mind a kettő. Minek csaptak akkora cirkuszt? — Nem ért maga ahhoz. Persze, hogy nem értek. Cukkolták egymást. Kint a szomszédba ütköztem. Behívott, nézzem már meg a fürdőszobaboylert, mert csepeg. Raktam rá egy tömítést és csak úgy mellesleg megkérdeztem; — Ismerd a szomszéd nyanyát? — Nagyon jól. — És ki az a csinos nő azon a fényképen a kisasztalon? — Az? Hát a Katika. — Jó vicc, annyit én is tudok, de ki az a Katika? — Hát ő. A szomszédasz- szony. Istenem, de szép volt! Egy trampliért hagyta el a férje. Seres Ernő A szép
