Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
A TENORIST A: CUKRÁSZMESTER Az aranykoszorú után Nyírbátorban hosszú-hosz- szú éveiken át csak vendégeik énekeltek: nem volt önálló kórusa a városnak. Két és fél éve azonban egyre gyakrabban hallani a nyírbátori vegyes karról — amelynek a helyi ÁFÉSZ a gazdája. Legutóbb nagyszerű sikerükről számoltunk bt lapunkban is: országos minősítő versenyen „aranykoszorús” címet szereztek! — 1975-ben kerültem Nyírbátorba — mondja a kórus karnagya, Szabolcsi Miklós. — A következő évben, 1976 őszén kezdte meg munkáját a városi zeneiskola, melynek igazgatója lettem. Ebben az időszakban volt részem egy szerencsés találkozásban, melynek aztán a mai kórus lett a „szülötte” ... Kókai Istvánnal, az ÁFÉSZ elnökével beszélgettünk egy este társaságban, s ő felvetette: szívesen venné a szövetkezet, ha egy szakember kézbe venné egy kórus szervezését, ök anyagilag támogatnák a kezdeményezést. Több sem kellett nekem, pár nap múlva felkerestem az1” elnököt, és hamarosan együtt kezdtük járni a várost... Hatvantagú vegyes kar — Megkerestük azokat a többnyire idősebb embereket, alkiik valaha énekeltek, még az ötvenes években, egy nyírbátori kórusban — folytatja Kókai István. — Hamarosan megtudtuk, hogy sok emberre számíthatunk ma is: egykettőre összeállt az énekkar. Bevontunk per- sze aztán másokat is, fiatalokat, idősebbeket, és ma a Nyírbátor és Vidéke ÁFÉSZ vegyes kara hatvantagú. Évente mintegy 130—150 ezer forintot áldoz a szövet- kezet a fenntartásra — ebből persze nem a dalosokat fizetjük, hanem fellépéseik költségeit, felszerelésüket. Félszáznál több művet tudnak ma a kórus tagjai, s ezeket már mind hallhatta a városka zenekedvelő közönsége is Sőt, nemcsak a „vájtfülűek”,.. — 1976 november elején volt az első fellépésünk. A siker rendkívül megörvendeztette a kórustagokat, hiszen nem is számítottunk akkora lelkesedésre . . . Amikor februárban önálló koncertet adtunk, telt ház előtt, nagy tetszéssel fogadtak bennünket. S a városban élők közül nemcsak azok jöttek el meghallgatni bennünket — emeli föl ujját a karnagy — akilk zeneértők. Mivel itt élő és dolgozó emberek a kar tagjai, családtagjaik, ismerőseik érthetően kíváncsiak voltak rájuk. S azt hiszem, ez az egyik legfontosabb feladatunk: olyan közönségnek énekelni, akik jó része máskor nemigen ülne be egy koncertre. . . Közönségnevelő szerepük is van! — A kórustagok egy része az ÁFÉSZ dolgozója, de van köztük téesztag, pedagógus, egészségügyi és tanácsi dolgozó, még lelkész is — fejtegeti az elnök — ám mindannyian tagjai szövetkezetünknek! A városban és környékén tizenegyezer ÁFÉSZ- tagunk van összesen. Angliai vendég- szereplés Az első jelentős sikerüket 1977 nyarán érték el, amikor Püspökladányban az országos szövetkezeti dalostalálkozó területi versenyén elsők lettek, és felléphettek — sikerrel — a szolnoki országos versenyen. Nyilván ennek köszönhették, hogy tavaly nyáron a SZÖVOSZ őket javasolta egy angliai vendégszereplésre: Walesben jártak júniusban. — Nagy élmény volt — mondja az emlékek föleleve- nítésekor Szabó Győző, aki a szövetkezet cukrászmestere. — Nemcsak, hogy sikerrel szerepeltünk, többek között egy BBC-rádióf el vétel is tanúsítja ezt, hanem, hogy sok barátot szereztünk a cwmbach-i murikáskárusban. Ök voltak a vendéglátóink. Pár hét múlva viszonozták látogatásunkat, s azóta is többen levelezünk walesiekkel ... Van, aki látogatóba készül a nyáron. A tenorista cukrász még azt is hozzáfűzi: örömmel érzik a kórus tagjai, hogy a bátornak büszkék rájulk. És az sem lebecsülendő, hogy augusztusban, a zenei napokon fellépnék: Schubert G- dúr miséjét éneklik *a műemlék templomiban neves szólisták közreműködésével. Fellépés: hét végén — Közönség elé lépett már a vegyes kar koncerttermeken kívül is — teszi hozzá Kókai István. — Többek között a nyírbátori Csepel- üzemben, a Borúiban, a Nyír- lugosi Állami Gazdaságban vagy Nyírmihálydiban. Az angliai út előtti nyilvános főpróbát a város új rendelőintézetében tartották... Nyitrai Istvánná a takarékszövetkezet pénztárosa Nyírbátorban. Két fiú édesanyja, ám a család sem tartotta vissza, hogy 1976-ban a kórus tagja legyen. — Hétfőn és csütörtökön este a férjemé a család — mondja nevetve —, s ö nem is tiltakozott egy percig sem. Igaz, a kisebbik fiú sokat nyűgösködik, ha fellépésre megyünk hét végén, de hát... nem tudnám elképzelni, hogy abbahagyjam az éneklést. Gimnazista korom- tói szívesen énekelek, s ez bizony idestova húsz évet jelent már . . . Pediig most még hétfőnként KRESZ-tan- folyamra is járok. Jó közösség alakult ki a kórusban, ez is nagy kötőerő. — Az első minősítésünk ragyogóbban nem is sikerülhetett volna — fejezi be végül Szabolcsi Miklós. — Most a legnagyobb feladatunk a májusi országos szövetkezeti dalosfalálkozóra való jó felkészülés. Emellett persze részt veszünk a váror si megmozdulásokon, és még több fellépést szeretnénk megszervezni üzemekben, környékbeli falvakban Az aranykoszorús minősítés nemcsak cím — kötelez is bennünket. Tarnavölgyi György hogy nem szabad — erre kirohantak a fehérek és mészárolni kezdik azokat, akik az én szavamra dobták el a fegyvert és akkor — akkor én kapom fel az első puskát és leszek megint áruló — én kapom fel a fegyvert, melyet én dobattam el, és lövöldözök a gyilkosokra. Ez nem gondolat, nem okoskodás volt. Látta a József központ ablakait csillogni a napban, ott volt, mindezt látta, tette — csak mikor körülnézett, s letörölte a homlokát, látta, hogy tán egy perce sincs még, hogy Vértes elindult, mert ott látta a sarkon Sar- kadival, s Báti most már sietett utánuk, a szovjet házba. • A monitorról a szovjet házat vették célba a fehérek. A tető egy részét meg két lakószobát szétromboltak. Üresen állt a szovjet ház, a népbiztosok családjai is elhagyták az ostromolt épületet. A jóruhás csőcselék, mely a szovjet ház körül leselkedett, még habozott. Vértes a városparancsnokságra ment, hogy a szovjet ház védelmére őrséget szerezzen, míg Báti Sarkadival együtt az utcáról hozott be rongyos embereket, öregeket és fiatalokat asszonyokat és lányokat, mert az utcán nemcsak ellenség, hanem — rongyosok is álltak. A Lenin-fiúk őrszobájából fegyverezték fel őket, és Sarkadi a Duna- partra ment ki velük, hogy tűz alá vegyék a dunai monitort. Mikorra Vértes visz- szajött, már a rongyosok egész kordona vette körül a szovjet házat; akiknek nem jutott fegyver, azok csak úgy álltak, s Báti karabéllyal a vállán, derékszíján kézigránáttal állt köztük a szovjet ház előtt. Báti azóta az éjszaka óta, hogy Vértes a hitről beszélt neki, nem mondott el semmit Vértesnek arról, hogy milyen messze került Vértes hitétől. Igaz, az volt az érzése, hogy Vértes keresztüllát rajta, keresztül ezen a hirtelen elhallgatásán, s tán meg is veti. Mikor Báti kiment a frontra, s elköszönt Vértestől, Vértes, aki fontosabbnak tartotta volna, hogy Pesten maradjon az agitáció miatt, azt mondta Bátinák búcsúzóul: Tudja, hogy a frontra menés is lehet a dezertálásnak egyik módja? Igen, Vértes volt az, aki ezt a szót a fejébe ültette. Vajon tudta-e Vértes, hogy mi történt Bátifoan ezen a napon — mennyi minden addig, míg megint karabéllyal a vállán, át nem vette a, szovjet ház parancsnokságát? Hogyha nem tudta, akkor miért lett volna az, hogy a városparancsnokságról jövet, mögötte a ' magával hozott Lenin-fiúkkal, s a kordonon túl leselkedő emberek tömegével — amint megpillantotta Bátit, kinyújtotta feléje mind a két karját, és szó nélkül, a két kezével kétszer megsiimogatta Báti arcát? Bátina'k hideg futott végig a hátán — ő maga is ebben a pillanatban eszmélt csak rá, hogy mit tesz. — Stratégiailag tán nem fontos a szovjet ház — mondta a következő percben már tárgyilagosan Vértes —, de nemzetiszínű zászló a szovjet házon: ez az ellenforradalom számára felbecsülhetetlen szimbólumot képviselne. A monitorok nem hiába vették célba éppen a szovjet házat. Ez volt a jeladás. — Volt — mondta már Vértes, mert a monitorok egyelőre eltűntek a Sarkadi- ek tüzelése, s főleg az ágyúk előd, melyéket a budai hegyekre katonák és ifjúmunkások állították fel. — A fehérek számítása az volt, hogy a támadás a szovjet ház ellen — általános felkelést vált ki. Azt hitték, hogy már itt az ideje. A két kaszárnyában azonban a tiszteket elfogták, s a legénység megint mellettünk van. Csák a József központ előtt tart még a harc. Tisztek és háromszáz kadét tartja az épületet. Mi van Lányival? Lányi csak késő este bukkant fel. Szemüveg nélkül, bekötött fejjel. Akkor már a vöröskaton ák visszafoglalták a József telefonközpontot. De tizenhét vöröskatonát öltek meg a ludovikások, mielőtt mégadták volna magukat. Lányit, aki a Vörös Űj- ság számára az elesettek névsorát hozza, körülállják a hallban. A tizenhét név közt Báti ott látja Sárosi Pali nevét is. Az ellenforradalom azonban le volt verve. MEGYÉNK TÄJAIN Nagyar N agyar, hétköznap, délelőtt. Az utcák kihaltak, alig látni egy-két járókelőt. Szinte kivétel nélkül öregek. A falut néhány ikurta lépéssel be lehet járni, a Tisza és a Túr találkozásának állandó szemlélője a község. Szinte teljesen körülöleli a két folyó. Az ölelés — különösen tavasz- szal — indulatos fojtogatás- sá válik, a víz sokszor nem ‘kímélte meg Naigyart. A környékbeli áradások után mindig itt alakult ki a legnagyobb ár és az évszázadok óta veszélyeztetett kis község a nevében is rögzítette a természettől való függést. Az 1900-as években még ilyen címem érkeztek a léVelék ide: X. Y. .....úrássz'óhyha'k, Nagy-Ár. Az évtizedek so- rán a kát elválaszt/hatatlan fogalom a falu nevében is összeolvadt. A 900 lelkes kis falu haj- dián igazi uraságoknak adott otthont Erről tanúskodik az a jó néhány kúria, amelyek fénye mára megkopott, de homlokzatuk még jelzi az egykori gazdagságot. Többségében ezeket az épületeket már csak denevérek lakják, pókhálót borított rájuk a feledés. Ilyen kúriában rendezték be a Kisarhoz csatolt tagiskolát. Kívülről szürkés- fehér vakolat óvja az épületet. A látszat azonban palástolni igyekszik a lényeget: a tagiskola életveszélyes, a négy tanterem közül csak egyben tanítanak. A földbe mélyedő, alacsony igazgatói szoba, a nevelői és a tantermek zárva. A padlásra vezető csigalépcső korhadt, az öreg tetőn át az ég egy darabkája látszik. — Az idén 300 ezer forintot költünk az iskolára, felújítjuk a tetőszerkezeteit. Nagyon ráfér már. Igaz, tavaly is tataroztuk, de szinte nyeli a pénzt ez a régi épület — mondja Fekete Béla tanácséin ök. Nemcsak ez a ház jutott ilyen sorsra. Az 1970-es emlékezetes nagy árvíz után, aki csak tehette, elment a faluból. Így került jó néhány házra lakat, az ablakokra deszika. Vevő nemigen jelentkezik ezekre. Nem is olyan régen még foglalkoztak helytörténeti kutatással a nagyari iskolában. Szilágyi Sándorné akkor csapatvezetőiként tevékenykedett és az úttörőszobában a gyerekek mini tájmúzeumot akartak berendezni. össze is gyűjtötték a padlásokról a mángorlót, a gerebent, a rokkát, de az árvíz idején kisebb gondjuk is nagyabb volt, mint a régiségeket menekíteni. A mai nagyari gyerekek a 3—4 kilométerre fekvő Kis- arra járnak iskolába. Nevével ellentétben ez a falu modern központtal is rendelkezik, nagyobb vonzást gyakorol a környékre. Több fiatal telepszik le véglegesen itt. A nyolcadik osztályban éppen most töltik ki a jelentkezési lapokat, mindenki a várasba, nagyközségekbe vágyik. Győri Éva a fehérgyarmati közgazdasági szakközépiskolába, Czipták Judit ugyancsak Gyarmatra, a szakmunkásképzőbe, Bihari Zsolt a gimnáziumba, Semeczki Edit a nyíregyházi kereskedelmibe kérte felvételét. — Az érettségi, a szakmunkásvizsga után maradnátok-e otthon, Nagyarban? Győri Éva: — A téeszben szeretnék könyvelő lenni, a termelőszövetkezet központja viszont Szatmárcsekén van. , ... vv„r „ Czipták Judit: — Női szabónak készülök, most úgy gondolom, hogy visszajönnék a faluba lakni. Bihari Zsolt: — Engem a történelem érdekel, történész Jen né k legszívesebben. Maradnék a faluban, de itt hol lehetne elhelyezkedni? Semeczki Edit: — Ruházati áruházba készülök, eladónak. Tetszenek a modern, nagy üzletek, a szép házaik, én városon akarok lakni. Nemcsak az iskolások vélekednek így. Bakó Sára nyugdíjas tanárnő itt élte le az életét, de legszívesebben a régmúlt időkre emlékezik. — Nemcsak azért, mert akkor voltam fiatal, hanem akkor sok minden összekötötte az itt élő embereket. Emlékszem, az urasáig csűr- jében télen-nyáron tartottuk az előadásókat, népszínműveket játszottunk. Alakítottunk egy dalárdát, ahol szívesen töltöttük az estéket. Még a 20-as, 30-as, 40-es években is nagy hagyománya volt a farsangnak. Februártól egészen húshagyó keddig tartott. A legények a falu egyik végén gyülekeztek, egynéhányuk csengőt, a többiek ladangot (kolompot) vittek magukkal. Este kezdték az egyik szélen;- végig- ladamgoltáik a falut. A lányos házakhoz beköszöntöt- tek. Az számított már „komoly” férfinak, akit a legények magúk közé fogadtak az ilyen alkalmakkor. — De nem kell visszamenni 40—50 évet, még néhány éve is jártak a fiúk, férfiak kántálni Karácsony este az ismerősöket felkeresték, közös éneklés, kínálás, baráti beszélgetés zárta a látogatást. Manapság már nincs ilyen. Pedig tudom, hogy a középkorúikat nem elégíti ki a tévé, csak várnak a hívásra. Lehetne kézimunka- szakkört szervezni — itt sokan varrnak beregi keresztszemest bedolgozóként. Bizonyára jelentkeznének páran, ha lenne egy énekkar. De nincs aki szervezzé, irányítsa az embereket. Nagyar mindenben a rö- videbbet húzta a körzetesítések során. A tanács és az isíkola Kisarra, az ÁFÉSZ Fehérgyarmatra, a téesz Szatmárcsekére települt. Az emberek naigy része hajnalban, kora reggel elhagyja a falut és este hazamegy aludni. Akiik napközben otthon vannak, nyugdíjasok. Az oregék napközi otthona is zsúfolt, sokan töltik ott napjaikat. — A belvizet kell a legsürgősebben megoldanunk — mondja a tanácselnök. — Már tart a csatornázás. Tavaly akartunk kialakítani 3 kilométeren egy földutat. Tarpán, a kőbányában kifizettük a „túlfolyós” követ, de eljött a betakarítás, így a munka, is abbamaradt-: - Talán idén majd folytatjuk.’Dé ami a legnagyobb gondunk: a falu lassan, de biztosan fogy. Építkezni senki nem alkar. Tavaly egyetlen új házat sem építettek, az előző évben is csak háromhoz kértek engedélyt. Pedig mindössze harminc forint a telek négy szögöl je, de így sem kell senkinek Egyre öregszik a falu, így a temetővel szaporodnak a teendőink. A KÖJÁL előírta, hogy 1975. december 31-én zárjuk le a temetőt, annyira zsúfolt, nem lehet többé használni. A református temetőben az egyik utolsó halott egy öreg bácsi volt. akit napok múlva — de már január elején — követte a felesége. Pedig egész életükben szinte csak annyit kértek, hogy majd egymás mellé tegyük őket, a rendelet azonban közbeszólt ... Az újonnan nyitott temetőben a néni volt az első ... A falu utolsó házát az Öreg-Túr választja el a temetőtől, amely elég gyorsan telik. Monumentálisnak ható márványfaragások és a táj jellegét őrző kopjafák váltják egymást. Szemben a híres Petőf.i-fa, amely az irodalomban is megörökítette Nagyar nevét. A hagyomány szerint állítólag ez alatt írta Petőfi Sándor A Tiszánál című versét. A magányos fa megtekintése még a megyejáró kirándulások útiprogramijában is szerepel. Á multjában, hagyományaiban gíazdag falu mára megkopott. Pedig van út, mini ABC, villany, szinte minden háztetőn antenna De nincs munkalehetőség, nincs építési kedv, a fiatalok elvágynak innen. Akit nem köt ide nagyon erősen a táj, a múlt emléke, az vándorbotot fog és elköltözik a faluból. És ami a legjobban hiányzik: az itthon maradottak közt sincs olyan valaki, aki szervezné az embereiket, aki programról gondoskodna és itt elsősorban nem a fiatalokra gondolok. Hogy aki Nagyar mellett tette le a garast, az is többet kapjon. Tóth Kornélia KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. március 25.
