Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-02 / 27. szám

Újabb fejlemények Iránban Ruhollah Khomeini kormányalakításra készül Khomeini ajatollah visszatért Iránba. Képünkön: a síita vallási vezető hívei gyűrűjében a teheráni repülőtéren. (Ke- let-Magyarország telefotó) Ruhollah Khomeini ajatol­lah, az iráni síita ellenzék 15 éve önkéntes száműzetésben élő vezetője csütörtökön meg­érkezett Teheránba, hogy a sah által kinevezett polgári kormánnyal és a hadsereg­gel megvívjon egy „iszlám köztársaság” alapításáért Iránban. Az AIR France kü- löngépe, fedélzetén a vallási vezetővel, 50 munkatársával és a nemzetközi sajtó 150 képviselőjével, teheráni idő szerint 9 óra előtt néhány perccel ért földet a mehra- badi nemzetközi repülőtéren. Fogadására több millió iráni sereglett össze a katonák gyűrűjébe vett repülőtér kö­rül. Ruhollah Khomeini aja­tollah, síita vallási vezető csütörtökön, röviddel Tehe­ránba való hazaérkezése után bejelentette: soha nem fogja megengedni a sah visszatéré­sét és a nemzet támogatásá­val új kormányt nevez ki. A több millióra becsült lel­kes tömeg örömújjongása közepette hazaérkezett Kho­meini a teheráni Beheste Zahra temetőben mondta el 40 perces, a sah rendszerét élesen bíráló beszédét. Az ajatollah részletesen ecsetel­te a sah által életre hívott rendszer törvénytelen voltát. Megkérdőjelezte magának a dinasztiának a törvényességét is, majd illegálisnak bélye­gezte a parlamentet csakúgy, mint a kormányt, amelyet a sah nevezett ki. Mint mond­ta, a sah rezsimje tönkretet­te az iráni embert, lerom­bolta az iráni kultúrát, gaz­daságot. A császári rendszer által elfogadott 1906-os al­kotmányt is elvetette, mert azt „szuronyokkal kénysze- 'rítették ki”. A rendszer poli- 'litikáját bírálva elítélte a külföldi fegyverek tömeges vásárlását, s azt, hogy impe­rialista hatalmaknak adott katonai támaszpontokat az ország területén. Ezek után az ellenzék ve­zéralakja a hadsereghez for­(Folytatás a 4. oldalon) Automata géppel töltik a tejfelesdoboz okát a nyíregyházi tejüzemben. (E. E.) MA Jelentés a munkás­ellátásról (2. oldal) Á szabályozók módosítása (3. oldal) Lázár GySrgy fogadta Kiril Zarevet Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja csütörtökön a Parlamentben fogadta Kiril Zarevet, a Bol­gár Népköztársaság minisz­tertanácsának elnökhelyette­sét, a Bolgár Állami Tervbi­zottság elnökét. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Huszár István mi­niszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke, a Politikai Bizottság tagja. Jelen volt Vladimir Videnov, Bulgária budapesti nagykö­vete. Hazaérkezett a Szovjetunióból a szabolcsi küldöttség Csütörtökön hazaérkezett a Szovjetunióból az a Szabolcs- Szatmár megyei küldöttség, amely az Ukrán Kommunis­ta Párt Kárpátontúli területi Bizottságának meghívására 4 napon át tanulmányozta Kár- pát-ukrajnában a közoktatás és köznevelés pártirányításá­nak kérdéseit. A delegáció — amelyet dr. Cservényük László, a me­gyei pártbizottság propagan­da- és művelődési osztályve­zetője vezetett — ott-tartóz- kvdása során megbeszéléseket folytatott a területi pártbi­zottságon, ipart és mezőgaz­dasági üzemeket, oktatási és kulturális intézményeket ke­resett fel. A megyei tejipari vállalat 1979-ben nem kevesebb, mint 140 millió liter tejet szándé­kozik felvásárolni, 8 száza­lékkal többet, mint 1978-ban. (Csak az összehasonlítás kedvéért: 1970-ben 64 millió litert vásárolt meg a tejipari vállalat.) A vállalat idén növeli a a feldolgozási lehetőségeket. Ezt a célt szolgálja majd az a túró- és tejüzem, amit az év második felében Máté­szalkán helyeznek üzembe. Itt naponta 150 ezer liter a feldolgozott tej. A vállalat a lakosság fogyasztásának 5 százalékos emelkedésére szá­mít ★ Legalább negyedével több üdítő italt gyártanak 1979- ben a Kisvárdai Szeszipari Vállalat üzemeiben, mint egy évvel korábban. A szá­mok nyelvére fordítva: 1978- ban 100 ezer hektoliter üdí­tőt hoztak forgalomba 50 millió darab 2 deciliteres palackban, idén viszont 125 ezer hektoliter Coca-Colát, Sztár narancsot, tonikot és Sztár kinget adnak a keres­kedelemnek. A mennyiségen kívül a pa­lackozásban is eltérések lesz­nek a múlt évihez képest. Miskolcon ugyanis 1978-ban egy olyan üzemet indítottak, amely egyliteres palackozás­ban gyártja az italok egy ré­szét. Ennek következtében 4,5 millió darab literes töltésű palackot hoznak forgalomba a 40 millió kétdecisen kívül. Az eddigi három megyét — Szabolcsok Hajdút és Borsodot — ellátó üzem 1979- ben a fővárosi kereskedel­met is segíteni fogja: a lite­res üvegek jelentős részét Budapestre szállítják. Az üdítőital-fogyasztás fel­lendítését úgy is támogatni próbálják, hogy ahol lehet, oda saját gépkocsival és sa­ját emberekkel szállítják a palackokat. Arra töreksze­nek: ha mód nyílik rá, ak­kor a járatok sűrítésével is előmozdítják a rendszeresebb ellátást. ★ A Nyíregyházi Dohányfer­mentáló Vállalat a belföldi értékesítési lehetőségek 8 szá­zalékos csökkenésével szá­mol. Ez azt eredményezi, hogy — az exportlehetőségek maximális kihasználása mel­lett is — árbevételük 22 mil­lió forinttal lesz kevesebb, mint 1978-ban volt. Ered­ménytervüket — mindezek figyelembevételével — 32 millió forintban határozták meg. A fermentáló 1979-ben megközelítően 11 ezer hek­tár terület termelésére szer­ződött le, ami optimálisan számolva 13 ezer 900 tonna nyers dohány begyűjtését te­szi lehetővé. ★ Növekszik az idén mind a szocialista, mind a tőkés ex­A jégtörő hajók folyamatos munkája és a növekvő víz- nyor^ás hatására szerdán dél­után a Vencsellő térségében korábban kialakult jégtorlasz megindult. A Felső-Tisza-vi- déki Vízügyi Igazgatóság — számolva a torlasz elakadá­sára és visszaduzzasztására — felkészült a védekezésre, beavatkozásra azonban teg­napig nem volt szükség. A Tiszán Dombrád és Tokaj között gyenge jégzajlás van, fölötte és a Tisza bal parti folyóin elolvadt a jég. Csütörtök reggel Tiszabecs- nél megkezdődött a folyó apadása, így itt az árvízvé­delmi készültséget megszün­tették. Harmadfokú készült­ség van viszont a Tiszán Vá- sárosnaménynál, ahol 854 centiméterrel tetőzött a víz­állás, Záhonynál, ahol 650 centiméter, áradó, és Tisza- bercelnél, ahol 766 centimé­ter a víz magassága. Domb- rádnál másodfokú készültség van érvényben. portból származó jövedelem az állatforgalmi és húsipari vállalatnál. Ez elsősorban a vágómarha és a juh esetében várható, mert nő a piaci ke­reslet irántuk. Ezért 1979-ben a terv szerint élő vágómar­hából rendelés szerint folya­matosan több mint 14 ezer 500 darabot szállítanak kül­földre, s ennek jelentős ré­szét a tőkés országokba ex­portálják. Különösen keresett és közkedvelt a juhús Olasz­országban * és az arab álla­mokban. Ezért is növeli élő juhból az exportját a válla­lat az idén. A szállításra kerülő mint­egy 43 ezer darab juh főleg a fejlődő országokba és az olasz piacra kerül. Valame­lyest csökken az idén a ta­valyihoz képest a vállalat élő hízottsertés-exportja, de még így is 10 ezer darabot küldenek a szocialista orszá­gokba és a nyugati partne­reknek. Már tavaly is szállí­tott a megyei állatforgalmi és húsipari vállalat vágólo­vakat a tőkés országokba, főleg olasz megrendelőknek. Idén az exporttervben 400 vágóló kerül tőkés piacra Szabolcsból. S. Z. A Szamoson és a Túron másodfokú, a Krasznán har­madfokú a készültség, de Ág- erdőmajornál már megkez­dődött az apadás. Harmadfo­kú készültséget tartanaik a Lón yai-csatornán, ahol az áradó víz magassága elérte a 787 centimétert Megfeszített erővel folyik a belvízvédekezés: a nyíri öblözetben másodfokú, a töb­bi öiblözetben harmadfokú készültséget tartanak. A bel­vízzel elöntött terület nagy­sága tovább növekedett, csü­törtökre 36 ezer hektár föl­det öntött el a belvíz. Ettől nagyobb területen csak 1940 —41-ben és 1967-ben volt belvíz. A vízügyi igazgatóság dolgozóinak erőfeszítései el­lenére sem számíthatunk gyors javulásra, hiszen a fo­lyók magas vízállása miatt nem lehet az elöntött terüle­tek vizét a folyókba vezetni. Jelenleg 33 szivattyú és öt hordozható szivattyú üzemel, 14 szivattyú telepítésén most dolgoznak. GÖRÖG EXPORT. Az Érdért Vállalat mátészalkai tele­pén egy műszak alatt 30—40 köbméter fűrészárut gyártanak görög exportra. (Cs. Cs. felv.) DOLGOZNAK Á SZIVATTYÚK Harminchatezer hektár belvíz alatt ÉLELMISZERIPARI TERVEK Több tej, hús, üdítő ital Nemet a nukleáris fegyverekre Hét szocialista ország javaslata a genfi leszerelési bizottság előtt A genfi leszerelési bizott­ság csütörtöki ülésén hét szo­cialista ország: — Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Ma­gyarország, Mongólia, Len­gyelország és a Szovjetunió — munkaolkmány formájá­ban javaslatot terjesztett elő, amelyben tárgyalásokat kez­deményeznek minden fajtájú nukleáris fegyverek gyártá­sának betiltásáról, valamint a nukleáris fegyverkészletek fokozatos csökkentéséről és teljes megsemmisítéséről. Az előterjesztés a nukleáris le­szerelés sürgősségét és fon­tosságát hangsúlyozva java­solja, hogy a tárgyalásokra valamennyi nukleáris hata­lom, illetve néhány — nuk­leáris fegyvereikkel nem ren­delkező — más ország bevo­násával kerüljön sor, A szocialista országok által előterjesztett dokumentum szerint a tárgyalások külön­böző szakaszaiban foglalkoz­hatnának a nukleáris fegyve­rek minőségi fejlesztésének, illetve a katonai célú nukleáris hasadóanyagok előállításának megszüntetésével, valamint a nukleáris fegyverek és ' hor­dozó eszközök fokozatos csök­kentésével — egészen a fegy­verek teljes megsemmisítésé­ig­A hét szocialista ország kezdeményezése a tárgyalá­sok előkészítésére és folyta­tására megfelelő fórumnak tartja a genfi leszerelési bi­zottságot, de nem zár ki más tárgyalási lehetőségeket sem. A javaslat szerint az előké­szítő megbeszélésekre már a genfi leszerelési bizottság je­lenlegi ülésszakán sor kerül­hetne, mert ebben az esetben még 1979-ben megkezdőd­hetne az érdemi kérdések megvitatása. IXXXVI. évfolyam, 27. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. február 2., péntek 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom