Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
1979. január 7, 0 Terítés Budapesten, a józsefvárosi kiállító teremben Terítés címmel, a modem étkezéshez használt terítési módokat ismertető bemutató nyílt. Képünkön: a kiállítás részlete. (Hauer Lajos felvétele — KS) Néhány jó recept Halból készül HALLEVES. 2 db hagymát megtisztítunk és egész apróra vágjuk. 3 evőkanál olajat felmelegítünk és a hagymát világos sárgára pároljuk a zsiradékban. 20 dkg halfilét 1 cm-es kockákra darabolunk, egy csipet fokhagymát adunk hozzá és jól elkeverjük. 2,5 dl fehérbort, sót. borsot és fél babérlevelet teszünk a leveshez és 5 percig együtt főzzük. Majd a halat szűrővel kiemeljük a levesből, másik edénybe tesz- szűk és fél doboz paradicsomlevet. 5 dl húslét teszünk hozzá, majd 5 percig főzzük. 1 csapott kanál ételízesítőt (vegettát) kevés fehérborral elkeverünk és hozzáöntjük, felforraljuk. Ráöntjük a levest és 3 dkg reszelt sajttal és snidlinggel megszórjuk. Tehetünk a levesbe pirított kenvér- kockát. TONHAL RIZZSEL. Hozzávalók (2 személynek): fél kg rizs. 2 fej hagyma, 1 evőkanál vaj, 15—20 dkg tonhal, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem. 1/4 kávéskanál rozmaring, fokhagyma. A rizst megfőzzük. A hagymát csíkokra vágjuk és serpenyőbe megolvasztott vajban állandó ke. verés mellett világosbarnára pirítjuk. A tonhaldarabokat beletesszük. Petrezselyemmel, rozmaringgal és fokhagymával fűszerezzük. Rövid ideig pároljuk, majd a rizst hozzákeverjük, felmelegítjük és tetszés szerint fűszerezzük. FOTÓSAROK Téli tájakon A havas képek készítésének technikája sokban megegyezik a jeges témák feldolgozásával. Alapvető a szokásosnál keményebb negatív és pozitív techni. ka, ezért közepes érzékenységű felvevő anyagot kell használnunk. A megvilágításnál arra kell ügyelnünk, hogy a nap lehetőleg oldalról, vagy szemből süssön, ugyanis a hó sohasem fehér, mindig találhatók fényesen csillogó és árnyékos részletek. Havas témáknál nem érdemes színszűrőt használni, hacsak különlegesen szép felhők nincse. nek az égen. A havas tájképek akkor hatásosak, ha nemcsak a táj, hanem az égbolt is fehér. Természetesen a jól megkomponált havas tájfelvételekhez ez még kevés, a kép ellenpontját, kontrasztját a feketén kiugró részletek adják, például fák, bok_ rok, erdőrészletek. Tovább emeli a kép hatását, ha nagyobb nagyításnál a kép szélén vékony fekete csíkot hagyunk. Nagyon szépek a grafikai hatású fekete-fehér redukált fotók, de ne feledkezzünk meg arról sem. hogy a téli témákhoz is hozzátartozik a dolgozó, a pihenő, a szórakozó ember. Felejthetetlen élménynek lehetünk részesei, ha felkeressük a téli erdőben dolgozó favágókat. Ugyancsak izgalmas, változatos pillana? tokát örökíthetünk meg egy téli vadászaton is. Természetesen eh_ hez előzőleg az illetékesektől engedélyt keli kérni. De engedély nélkül fényképezhetjük a hegyekben sielő sportolókat, szánkózó gyerekeket. A havas tájfelvételeknél külön gondot keli fordítanunk a fény- mérésre. mivel a hóról visszave. rődő hatalmas fénymennyiség/ szinte ,,megbolondítja„ a műszert, s felvételeink könnyen alulexponáltak lehetnek. ezért érdemes a mért értéknél eggyel nagyobb lencsenyílást használnunk. Az automatikus gépeknél három DIN-nei kisebb filmérzé. kenységet keli beállítanunk. Az elején már szóltunk a megvilágítás fontosságáról. Nos a nap nem mindig süt, ám egy kis ügyességgel könnyedén helyettesíthet, jük. Sokszor a kevés többet mond, mint a sok. tehát nem feltétlenül fontos, hogy nagy nyitott totál képkivágást alkalmazzunk. megörökíthetjük a téli táj egy-egy kis apróságnak tűnő részletét is, például a fák ágaira rakódott hópelyheket, vagy a már olvadásnak indult jégcsa. pokat. Ilyen közeli beállításoknál a napfényt az örökvakuval is pótolhatjuk, de a fénynek ebben az esetben is szemből, vagy oldalról keli a témát megvilágítani. Ebben az esetben arra kell ügyelni, hogy a megvilágítást úgy határozzuk meg, mintha nem is használnánk örökvakut, azután a kapott értékből egy fél rekesznyit le keli vonni. így az előtér és a háttér összhangban marad. Vida András Körítésként dobozos zöldbabot fogyasztunk hozzá, melyet lévé vei együtt megmelegítünk, majd a levét leöntjük kévét; vajjal és frissen őrölt borssal fűszerezzük. HALSALATA. Hozzávalók: 40 dkg főtt hal. 20 dkg zeller. 15 dkg eidámi sajt. 2 db alma, 1 nagy fej hagyma. 3 evőkanál ecet, 2 evőkanál olaj. só. bors, mustár. 1 csipet cukor. 3 evőka_ nál apróra vágott snidling. A halat kifilézzük és darabokra vágjuk. A zellert, sajtot, almát apró csíkokra vágjuk. A vöröshagymát szintén feldaraboljuk. Majd ezeket az alkotóelemeket összekeverjük. Ecetből, olajból, fűszerekből, snidlingből mariná- dot készítünk és a keverékre öntjük. Körülbelül fél órát hűvös helyen állni hagyjuk. Igen ízletes halsalátát kapunk. HALRAGU. 75 dkg főtt. vagy párolt halfilét kicsontozunk és nagy darabokra törjük. 1 kg frissen héjában főzött burgonyát lehámozunk, és felszeletelünk. 4 finomra vágott hagymát 2 evőkanál vajban vagy margarinban szép sárgára pároljuk, a halat hozzá, tesszük és jói elkeverjük. Két gerezd apróra vágott fokhagymát 1 doboz paradicsomhoz keverünk. Majd a halhoz adjuk A halat, a burgonyát és paradicsomot kivajazott tűzálló tálba tesszük. 2 evőkanál finomra vágott petrezselyemmel. sóval, borssal ízesítjük Tetejét reszelt sajttal megszórjuk, és 1 evőkanál olvasztott vajjal leöntjük. Körülbelül 200 fokon 25 percig sütjük. HAL GOURMANDOKNAK. Hozzávalók: (2 személy részére) 1 közepes nagyságú hal és 1 hal. amelyből halkeveréket készítünk. 3 szem mogyoróhagyma. 6 evőkanál vaj, fél pohár száraz fehérbor, 2 evőkanál tejszínhab (felvert), 1/4 kg paraj (friss), 1 póréhagyma, 1 sárgarépa. 1 kis darab zeller. 12 dkg tejfel. Ä halat filézzük. Először halkeveréket készítünk: a líalhulladé- kot szálkákkal együtt vízben és 1 pohár fehérborban felfőzzük 1 sárgarépa. 3 mogyoróhagyma, fél csomag kapor, kis csomag petrezselyem hozzáadásával. Körülbelül 20 percig főzzük, utána le_ szűrjük. A parajt megtisztítjuk és forrásban lévő vízben fél percig pároljuk. Majd leöntjük hideg vízzel, leszűrjük és enyhén kinyomjuk. Vajban rövid ideig átmelegítjük. sózzuk. Szósz készítése: A mogyoróhagymát apróra vágjuk, vajban megpároljuk, fehérborral felöntjük és hozzákeverjük a halkeverékét és a tejfelt. Majd habverővel 4 evőkanálnyi puha vajat keverünk bele. Végezetül a tejszínhabot is hozzákeverjük. A halszeleteket a felforrósított halkeverékhez adjuk és együtt körülbelül 2 percig pároljuk. Majd a parajt előmelegített tálra tesszük, erre tálaljuk a halat és leöntjük szósszal. Szobanövények téli gondozása A virágok és növények lakásunkat otthonossá teszik, díszt tik. Cserébe — az évszakoknak megfelelően — törődnünk kell velük. A szobanövények számára a tél a legkedvezőtlenebb és legnehezebb időszak, Nagyon fontos, hogy alaposan meggondolva — a lehetőségekhez képest — a legjobb megoldást találjuk a teleltetésükre. A növények számára alapvetően fontos: a fény. hő és páratartalom. A fény minden növény szá, mára nélkülözhetetlen. Ezért igyekezzünk a növényeket úgy elhelyezni, hogy a lehető legtöbb fényt kapják. Az optimális hőmérséklet biztosítása általában nagyon nehéz feladat. A növények szamára a tél a pihenés időszaka. Ebben az időszakban a fejlődés lelassul. Általában a plusz 3—15 Celsius- fok körüli hőmérséklet volna a legkedvezőbb. A levéldísznövé. nyéknek pedig plusz 18—22 Cél- sius-fok. Téli időszakban erős fejlődést ne várjunk a növényektől. A keUő páratartalom U nagyon fontos. Ezt vízpárologtatóval tudjuk megoldani. A fűtőtestre tett edénybe helyezzünk vizet s ha egy nap alatt nem is párolgott el teljesen — naponta cseréljük. Űjabb megoldás az elektromos szobai szökőkút vagy még modernebb a hydroexe alkalmazása. Az öntözést sem szabad túlzásba vinni A téli időszakban, amikor az életfolyamatok lelassulnak. jóval kevesebb vízre van szüksége a növénynek. A túlzott öntözés gyökérrothadáshoz, illetve a növény pusztulásához vezet hét. Általános szabályt természetesen nem lehet meghatározni: a vízigény fajtánként változik. Lényeges követelmény, hogy az öntözésre használt viz hőmérséklete egyezzen meg a növények tárolására használt szoba, vagy helyiség hőmérsékletével. A kaktuszok számára a plusz 8—12 Celsius-fok hőmérséklet a legkedvezőbb, de a relatív pára tartalomnak 60—80 százalékosnak kell lenni. Ügyeljünk arra, hogy plusz 5 Celsius-foknál kevesebb és +15 Celsius-foknál több ne legyen a hőmérséklet ott, ahol a kaktuszokat teleltetjük. Fordítsunk kellő gondot arra, hogy ezek a nagyon fényigényes növények lehetőleg az ablakok közelébe kerüljenek. A növényeket Időnként gon dósán vizsgáljuk át és amennyiben kórokozókat vagy betegség tüneteit észlelnénk, akkor egészséges virágok közül távolítsuk el a károsodott növényeket Lakásban méregtartalmú szerekkel permetezni nem szabad. A szobák szellőztetésénél nagyon gondosan ügyeljünk arra. hogy virágaink huzatba ne kerüljenek. Ez a virág meghűléséhez és esetleges pusztulásához is vezethet. Kalocsay Klári KOZMETIKA „Visszaszépülés” szórakozás után Társasági összejövetelek, bálok, rendezvények után fáradtan érkezünk haza. A tánc’ a cigarettázás, a szeszes italok fogyasztása, a zárt levegő, a beszélgetés, a különböző zajok megviselik az egész szervezetet és ez kiül az arcra, „gyűrött”, megviselt lesz másnap. Néhány tanács arra, hogyan hozhatjuk magunkat minél gyorsabban rendbe, hogy isimét frissek legyünk. Hazatérés után vetkőzzünk le, ruhánkat akasszuk vállfára, tegyük szellős helyre, hogy jól átjárja a levegő. Nyissuk ki néhány percre a hálószoba ablakát, hogy friss levegőben aludjunk. Következzék az arc és a nyak lemosó kozmetikummal történő letisztítása, amelyet gondosan végezzünk el, hogy a kikészítésre használt festékek maradványaitól tökéletesen megszabadítsuk bőrünket. Aztán mossuk le arcunkat langyos, majd hideg vízzel. A száj és fogak ápolása se maradjon el, a szájüreget öblítsük ki mentholos szájvízzel. Utána keféljük ki hajunkból a hajlakkot, majd zuhanyozzunk le. Ha erre nincs mód, tetőtől talpig mosakodjunk* meg, közben egy kefével vagy fürdőkesztyűvel alaposan dörzsöljük meg a bőrünket, hogy a vérkeringést elősegítsük. Ezután kenjük be arcunkat és nyakunkat a megszokott éjszakai krémmel. Igyunk meg egy pohár citromos limonádét. Lefekvés előtt vegyünk néhány mély lélegzetet a jól kiszellőztetett szobában és gyorsan bújjunk be az ágyba, nyújtózkodjunk néhányszor, pihenteti a szervezetet. Pár órai alvás után felfrissülve ébredünk fel, arcunkon, kedélyállapotunkon nyoma sem látszik majd az éjszakázásnak. A reggeli felkelés után, jól kiszellőztetett szobában végezzünk néhány perces köny- nyű tornagyakorlatot. A reggeli mosakodás után is masz- szírozzuk végig az egész testünket dörzstörölközővel, majd fogyasszunk el egy csésze citromos teát. A k+iő éjszakába nyúló szórakozások utáni gyors „visszaszépülésnek” ez az egyszerű módja. Próbálják ki. Érdemes. (F. K.) Minden nő kedvencei A jerseyruhák Hosszú évek óta a nők kedvence a jerseyből készült ruha. Kellemes viselhetősége, könnyű karbantartása, korszerűsége változatlanul a legjobb anyagtulajdonságokat hordozza. Természetesen a divat mind a fonalfajtákat, mind a forma változását időnként szinte ugrásszerűen változtatja. Most a jersey- fajták közül az a legdivatosabb, amely a természetes anyagok látszatát kelti. így a gyapjú és selyem hatásúak. A formamegoldások pedig azt a célt tükrözik, hogy mindennapi viseletre legyenek alkalmasak, de elegánsabb kiegészítőkkel egyszerűbb társadalmi összejövetelekre, színházba Is jói hordhatók legyenek. A rajzainkon ábrázolt modellek különböző korú és testalkatú nők részére ajánlhatók. 1. Egyenes vonalú jerseyruha, amely a derékban rejtett gumiházzal, ún. „blúzos” formát mutat. A masnija elöl középen a gumizás befejezése, idegen anyagból is lehet. Igen szép a kámzság nyak és praktikus is, mert a ruhát fel lehet venni cipzár beépítése nélkül is. 2. Kétrészes ruha, könnyű selyem hatású jerseyből. A nyakkivágás körül az övön és kézelőn sűrű géptűzést alkalmazhatunk. A szoknya erősen húzott, gloknis, a japán szabású ujjak kézelőben végződnek. 3. Mintás jerseyből készült denevérujjú ruha. A felsőrészen és a derék alatt sűrű, apró szegőzéssel készült, ez biztosítja a kellő bőséget. A denevérujjak vége gumiházzal, így szabályozni lehet a hosszúságát Is. 4. Egyszerű ingruha, legszebb az ún. „melírozott” jerseyből. A bőséget zsinóröv tartja össze a derékon. Az oldalvarrá, sokban zsebek helyezkednek el; az most nagyon divatos. N. V. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET