Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-10 / 291. szám

1978. december 10. o Nyírbátor új kincse Befejezték a minoritatemplom gótikus kapujának restaurálását MEGYÉNK TÄJAIN Ibrány Díszes középkori, késő gótikus kapuval gaz­dagodott Nyírbátor. Az 1973—74-ep években ferences-minorita templom restaurálásakor a homlokzat vakolatának leverése során elő­bukkant egy gótikus faragású kőkapu, mely hazai viszonylatban szinte egyedülálló. Egy késő gótikus vimperga kapuról van szó. Ez azt jelenti, hogy a kapu többszörösen Jagolt, bélletes, csúcsíves, meredeken szamárhátívű. A kapu külső vonalán négy-négy kúszó sti­lizált növénydísz, fölötte keresztvirág díszít­mény ül. A kapuzat két oldalán, hosszában egy-egy fiáié, azaz csúcsíves fiatorony si­mul a templom falához. A két fiatorony fel­ső szakaszán, a két hármas élen, tizenöt-ti­zenöt rozetta látható, tetején pedig egy-egy kisebb méretű keresztvirág díszük. A kapu feltárásával új megállapításra kell jutnunk a volt ferences-minorita templom építésének idejét illetőleg. Következésképp a nyírbátori ferences-minorita templom építé­sét nem a XV. század végére, hanem az ele­jére tehetjük. Mert ilyen jellegű kapu csak ebben az időben készült. A nyírbátori vimperga kapu, analógia alap­ján, azaz összehasonlító eljárással, vagyis a gótikus építészetben eddig ismert, illetve megközelítően hasonló formájú kapuzatnak megfelelően került restaurálásra. A késő gótikus kapu előtt a XVIII. szá­zadban egy kis rokokóba hajló, ellipszis alap­rajzú barokk előcsarnok épült. Az említett gótikus kapu restaurálásával egyidejűleg ez is felújításra, illetve az eredeti állapotának megfelelően visszaállításra került. Dr. Szalontai Barnabás múzeumigazgató A gótikus kőkapu A barokk előcsarnok Csanády János: Régi őszi este Hűvös a szél, az estalkonyi kék olyan szelíd, akár a gesztenyék, sárgán mosolyog még néhány levél, a szél keze finom bőréhez ér, kertben az elvirágzott ibolya sötétkék életét újraálmodja, a rég-rég elszáradt mentalevél akár a teában, frissen lehel; a hűvös szél átvág az udvaron, nyomban végigsimít kabátomon, mert én is átvágok az udvaron, becsukom az ólajtókat reves, öreg zárral, a rigli kétszeres; árnyék sincs már, az alkonyattal elment az is, sötét a pitvar, konyhaajtó elé a fény kicsap, benne ül egy fekete macska, csak domborít, ahogy az ajtót nyitom, besurran, átugrik a lábamon, a kutya már a tűzhelynél hever, hogy hagyjuk békén, ez az óhaja, mert kinn ugyancsak hűvösen szelei már az ősz didergő sóhaja. — Hallgasson! — Kelemen majdnem kiáltott. — Lépjen már oda! — És a lány teli torokból, harsogva nevetett. Kelemen nem válaszolt, összeszorított szájjal vezetett. A nyári rallira gondolt. Élete első autóversenyére, ahova csak felesége unszolására ment el. Ott volt egy Wart­burg, amelyik az éjszakai gyorsasági szakaszon száz­negyvennel vágódott üstökös­ként a fák közé. Egy fa eltö­rött, az autó totálkáros lett. A versenyzőknek a haja szá­la sem görbült, védte őket a bukócső. — Tudja, mi a véleményem az autóversenyről? — A lány kinyitotta a száját. — Ne szól­jon közbe! Erőszak a normá­lis ész és a természet ellen. Egy csomó lelki nyomorék ott éli ki magát. Gátlásos embe­rek, akik valahol megmutat­hatják, hogy ők is valakik. — Igazán? — A lány hang­ja metsző volt. — Azok bát­rak, a bőrüket viszik a vásár­ra. — Ki kényszeríti őket? Azok őrültek ... Kelemen érezte, hogy düh feszíti; mint a túlnyomásos kazán, robbanni készül. Tud­ta, ki kellene dobni a lányt, de nem tette. Maga sem vet­te észre, a kilométeróra száz­tizet mutatott. A lányra né­zett, de az mereven előre bá­mult. „Az istenit! Ezt meg nem veszi észre?” Tovább nyomta a gázt. Százhúsz. Megelőzött egy Trabantot, az utolsó pillanatban sikerült csak a szembejövő kamion elől visszatérnie. A lány rá­nézett. — Csak ennyit bír? Persze azért vigyázhatna. — Maga tud vezetni? — Nem. Mit gondol, van nekem pénzem kocsira? Még jogsira sincs. Majd ha én is beérkezett ember leszek. — Ezért a kocsiért én há­rom könyvet írtam. A céhes iparról, különös tekintettel a német hatásokra. Tudja ma­ga, mik voltak a céhek? — Nevetni fog. Tudom. De inkább kertet vett volna a pénzen, vagy egy kis nyara­lót. Jobb embereknél ma ez a divat. Maga is egy jobb ember. Nemde? — Én ezért húsz évet ta­nultam, kandidátus lettem. — Magukból építenek gá­tat, ha jön az árvíz. Kelemen szólni sem tudott. Fogcsikorgató düh fogta el. „Ez a rohadt, hát ennek sem­mi sem jó?” És nyomta a gázt. Előzött. Egy szembejövő autó ijedten lehúzódott előle. Fékezett, csikorgott, megint rohant. Egy kerékpáros rémülten ol­dalazott és az árokba borult. Kelemen agyát köd borította, úgy érezte, feje szétpattan, idegei ronggyá mennek. Csak az utat nézte. — Kiszállok! Álljon meg azonnal! Maga állat! Hallotta a nő hangját, de nem lassított, csak ráné­zett és látta, hogy a lány két kézzel támasztja magát, lába­it előrefeszíti: csak az izga­lom varázsolt két gyulladt ró­zsát krétafehér arcára. — Te akartad! — mondta, és azt vette észre, hangja nyugodt lett, fejében a fe­szítés megszűnt. A lányra nézett, és örömet érzett. Hirtelen tömeget látott, ve­lük szemben egy mentőautó sivított el. Fékezett, de a tö­meg előtt így sem tudott megállni: megriasztott ma­dárhadként, ijedten rebbentek szét előtte. Néhány kocsi az út szélén állt. Többen a jobb oldal árokhoz mentek, majd fejcsóválva, gesztikulálva ül­tek vissza autóikba. Bal olda­lon kidőlt villanyoszlopot lát­tak, átellenben pedig a piros Lada feküdt az árokban, fa­rát csúfondárosan a nézelő- dők felé nyomva. A rend­számtáblán világosan lát­szott; PZ 98—54. Kelemen és a lány kiszáll­tak. Kelemen összeszoruló to­rokkal látta, hogy az autó belseje véres, alján üvegcse­repek hevernek és észrevett egy aranyszőke hajszálat is, mely magányos, vékony pók­hálószálként lógott az ablak­keret sarkából, ahonnét ko­rábban a lány integetett hát­ra. Kelemen talán fél percig nézte némán a ronccsá zúzó­dott piros koporsót. — Maga itt marad! — szólt a halálravált bronzhajú lány­hoz. — Majd elviszi valaki. Visszaült az autóba, bekap­csolta a rádiót, rágyújtott és lassan, óvatosan indított. Ó rákig kocsikázhatnánk Ibrány kanyar­gós földútjain, ha valamennyi kis zeg­zugos utcájába be akarnánk hajtani. Az összesen 40 Kilométernyi útból csak 4 ki­lométernyi kiépített — köves vagy aszfaltos. — Valamikor csónakkal is közlekedtek itt a településrészek között. Mélyfekvésű a falu, s a holví-ztp»! máit* cnlc haink akaHt. Ibrány 6 ezer hektáron fekszik, lakóinak száma fokozatosan növekszik, s ma már je­lentős: hétezer-hétszázötvenen laknak Ib­rányban. A felszabadulás előtt a határ há­romnegyede nagybirtok volt, s ezt a hatalmas darab földet hét család tartotta kezében. A lakosság több mint fele cselédsorban élt. Ne­héz, de komoly mozgalmi múlt van a nap­szítta arcú, kérges, kidolgozott kezű ibrányi öregek mögött. A sáros, sarut fogó földutak jelképes értelmet is kaphatnak. Nem volt könnyű itt, innen előbbre lépni. — de mégis sikerült. A felszabadulás előtt gyalog jártak innen Sárospatakra tanulni. A felszabadulás után a tehetséges fiatalok főiskolára, egye­temre kerültek. Nem egy közülük igen ma­gas pozícióba került. Az ibrányiak büszkék rájuk. ‘ A nagyközség fejlődése ebben a tervcik­lusban váltott nagyobb sebességre. A fejlesz­tésre felhasznált pénzösszeg a negyedik 5 éves tervben nem érte el a 10 millió forintot, a jelenlegi tervciklusban pedig — felsőbb ta­nácsi támogatással — meghaladja a harminc milliót. Ennyi pénzből már régi álmok so­ra valósulhat meg. Lehetővé válik például, hogy 1981-ben csatlakozzanak a Tiszabercel- től Nyíregyháza felé irányuló regionális víz­műre. Már az idén — Nagyhalásszal közös társulásban — 18 millió forint értékű vizmű- vesítést valósítottak meg. — Az 1977 decem­berében létesült közös vízműtársulás kereté­ben a két községben 1981-ig mintegy 50 ki­lométeres vezetékhossz épül meg. ilyenkor jelentkező feladatokkal akkor még sok helyen nem mertek, nem tudtak volna megbirkózni, de Ibrányban sikerült. Az ipartelepítés is nagy változást hozott. A gumigyár kihelyezett üzeme 1972-ben tele­pült ide. Ebben az évben kapták meg a nagyközségi rangot is. 1977-ben a helyi épí­tőipari szövetkezet egyesült a nagyhalászi építő- és vasipari szövetkezettel; a székhely Ibrány lett. A földeken kukorica, dohány, cukorrépa. 1000 hektáron pedig kalászos terem. Jelen­tős a szarvasmarha- és juhállomány is. A gyümölcstermesztésben új állomáshoz érnek: 220 hektáron almát telepítenek, mert az eze­lőtt telepített gyümölcsös a Tisza árterületén fekszik és már kiöregedőben van. Az új al­más már az árvízvédelmi töltés védett olda­lán lesz, s megőrzi a tiszaháti alma sajátos ízét, zamatét. 1946-ban alakult meg a földműves szövet­kezet 180 taggal. 1948-ban Kossuth-díjat kap­tak. A bélyegzőt a helytörténeti múzeumban őrzik. A szövetkezet akkori vezetői, Czifro- nics Mihály, Géczi Gyula, Tar Imre, B. Né­meth Sándor még ma is Ibrányban élnek. Cseke Bálint már meghalt. A közösen megélt nehéz múlt, a küzdéssel szerzett haladás alakította ki az egészséges lokálpatriotizmust. A művelődési ház épí­tésénél ott segített a falu apraja-nagyja. Ki fuvarozott, ki a téglát rakta, ki a maltert ke­verte. 1976-ban állították a Felszabadulási Emlékművet, amelyhez a lakosság 100 ezer Nem a nagy ellentmondások, hanem a di­namikus fejlődés helysége Ibrány. Ez okozza az erős fény-árnyék ellentéteket is. Gimná­zium van a nagyközségben, s az érettségizet­tek több mint fele tovább tanul, de 1945 óta csak egy 5 tantermes általános iskolát építet­tek. A mintegy ezer iskoláskorú gyermek 19 tanteremben tanul; s ezek az osztálytermek 3 kilométeres körzetben, régi, elavult épületek­ben kaptak helyet. A már-már tarthatatlan állapotokon enyhít majd az 1980-ban átadás­ra kerülő 8 tantermes általános iskola, de legalább 5 szükségtanterem ezután is marad. Szintén a fejlődés hozta magával — az, hogy az ibrányi édesanyák többsége munkát vállal ma már —, hogy rohamosan növekednek az óvodai igények. Az óvodát négy különböző épületben helyezték el, s ezek is korszerűtle­nek. A javulást az 1980-as esztendő hozza majd, akkorra készül el egy 50 személyes óvoda. Lesz új párt- és tanácsháza, s ide költö­zik a KISZ, a HNF, az MHSZ helyi szerveze­te és az ÁFÉSZ irodája is. Az épületegyüttes átadása után a tanácsháza jelenlegi helyére költözik a több mint 20 ezer kötetes körzeti könyvtár, a könyvtár helyébe pedig a hely- történeti múzeum kerül. Mert az is van Ib­rányban. Értékes anyagai azok a magneto­fonfelvételek, amelyek a legidősebb ibrányi­ak visszaemlékezéseit őrzik. A következő 5 éves tervben úpül új óvoda, iskola, öregek napközi otthona, orvosi rendelő váróval, egészségház-komplexum. Megszűnnek a szükségtantermek, s megoldódik végleg régi problémájuk, a szennyvíz elvezetése is. Ibrány négy termelőszövetkezete, a Pető­fi, a Hunyadi, a Béke és a Dózsa még 1968- ban egyesült II. Rákóczi Ferenc néven. Ez akkoriban ritkaságszámba ment, hogy azo­nos évben négy szövetkezet fogjon össze. Az forint összegű készpénzzel, és csaknem fél­millió forint értékű társadalmi munkával já­rult hozzá. Gosztonyi Tibor, a könyvtár veze­tője maga barkácsolta a könyvtár könyves állványait. És sorolhatnánk még bőven a szűkebb haza szeretetének különféle meg­nyilvánulásait. a termelőszövetkezet, az üzem, az építőipari szövetkezet, az ÁFÉSZ, a KISZ-fiatalok községüknek nyújtott támoga­tását. Az ibrányiak büszkék arra, hogy itt születtek, s aki úgy települt ide máshonnan, hamarosan tőzsgyökeres ibrányinak vallja magát. Nagy alapterületű családi házak, korszerű abc-áruház, szakboltok, új benzinkút, mo­dern mozi — mindez még Ibrányhoz tarto­zik. S a nagyközség fejlődését mutatja az is, hogy lassan felszámolják a cigánytelepet. Az intézkedési tervet a 40 putriból álló telep megszüntetésére 1974-ben készítette el a nagyközségi tanács. Sorra készültek, épültek fel az új, a különb életet jelentő lakások. A megyei tanács és az OTP segítségével továb­bi gyors intézkedések születhettek. Az idén 25 lakás építésére alkalmas telket adtak díj­mentesen az ibrányi cigánylakosságnak. S ha már lakásépítésről esik szó, nem elhanyagolható az sem, hogy — első­sorban az iparosodás miatt — tanácsi bérlakások is épülnek a községben. Már rak­ják a tégláit egy 6 lakásos épületnek. A ter­vek közé tartozik még további 24 tanácsi cél- csoportos lakás. Persze magánerőből is éven­te átlagosan 100 lakást építenek az itteniek. A fiatalok megtelepednek, s nem is vágyód­nak el. Két tanyája közül a megyei tanács Nagy­erdőt tartósan fennmaradónak, Nagytanyát továbbfejlesztésre kijelöltnek minősítette. Nagyerdőből bizony még kerékpárral, gya­log hordják be a szülők, nagyszülők, szom­szédok az ibrányi általános iskolába a gyere­keket. A jövő biztató: Nagyerdőt is bekap­csolják az autóbusz-közlekedésbe. Fontos ez, hiszen csaknem háromszázan laknak ott. Kádas Viktória KM VASÁRNAPI MELLÉKLEI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom