Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
SZEMÜNK FÉNYÉ Már akkor a szemünk fénye, amikor még nem is látjuk. Amikor az asszony megsejti a csodát: egy másik életet hordoz magában. Amikor ébren álmodozunk: eszes lesz és bátor, mint az apja, szép és gyengéd, mint az anyja. Amikor világra jön: ha sír, ha nem, ha kicsi, ha nagy — ő a legszebb. Amikor először lép, először mondja: miért? Amikor virrasz- tunk mellette, ha lázas; amikor megtanítjuk az életre. Szemünk fénye — míg meg nem áll a lábán... Egy olyan szakaszt választottunk ki a gyermekek életéből, amikor különösen fogékonyak környezetük hatásaira; az óvodáskort. A megye egyik legkorszerűbb óvodájában, Nyíregyházán, a Jósa- városban óvónőket kérdeztünk meg: hogyan látják ők szemünk fényét? Először is bemutatjuk az óvónőket. Várnai Ildikónak néhány hónap, pár vizsga és egy szakdolgozat hiányzik még a diplomához. Képesítés nélküli — papíron, a gyerekeknek „igazi” óvónő. Nagy Józsefné, a gyerekek Márti nénije, egy kis vargabetű után találta itt meg a helyét. Hivatásnak tekinti a munkáját. Jakab Ferencné, több éve vezető óvónő, jelenleg 16 pedagógus és tíz dajka, valamint a 150 személyesre tervezett intézményben 340 apróság sorsáért vállal felelősséget. íme a vélemények a mostani gyerekekről, — és a korábbi gyakorlatból: — A főiskolán a következő tantárgyakat tanítják: pedagógia, pszichológia, marxizmus, hatféle módszertan, énekképzés, ábrázolás és kézimunka, külön matematika, gyermekirodalom, beszéd és nyelvművelés, s természetesen az óvodai nevelés fő területei : környezetünk ismerete, testnevelés, ének-zene, ábrázolás, matematika, valamint á mindezekre együttesen vonatkozó úgynevezett irodalmi kezdeményezés és anyanyelvi nevelés. A cél, hogy elősegítsük a 3—6 éves gyerekek sokoldalú, harmonikus fejlődését. Átlagok és típusok — Értelmi szint szerint átlagos, átlagon aluli, illetve átlagon felüli gyermekeket különböztetünk meg. Magatartás szerint így osztályozhatók: átlagosak, agresszívek, illetve teljesen passzívak. Alkalmi hibákat, vagy hosszabb távon is tartó különös eseteket megfigyelhetünk, de a lényeg az, hogy minden gyermek nevelhető. Nincs úgynevezett rossz gyerek... — Ketten dolgozunk a nagycsoportban. Negyvenkét gyermekünk van, közülük huszonegyet „viszek” kiscsoportos koruk óta. Egy volt rendkívül problémás gyerek, hattal volt kisebb, héttel komolyabb nevelési nézetkülönbség az óvoda és a szülői ház között, s hét úgynevezett átlaggyermekünk van. Mit jelent az átlag? Velük köny- nyű együtt dolgozni, a feladatokat szívesen vállalják, alkalmazkodó tagjai a közösségnek, gördülékenyen beilleszkedtek, s azóta sincs velük semmi baj. — Óriási különbségek vannak a bölcsődéből jött gyermekek illetve azok között, akikkel a mama kivette a hároméves szabadságot. Itt van például egy bájos, szőke kislány. Nagyon nehezére esett elválni a mamától. Erre felkészülünk. De arra nem, hogy napokig nem evett, s egy hónapon át egyebet sem csinált, csak sírt, jött hozzám, hogy: nénje, te, hívjad az anyukámat. Egy jó hónapig tartott, amíg először kimondta, hogy Márti néni. — A kicsik a legaranyosabbak. Esetlenek, de ügyeskednek. Talán furcsa, hogy egy korszerű lakótelep kellős közepén nem mindenki ismeri a WC-papírt, de ez az igazság. Itt megtanuljuk az alapvető tisztálkodási szokásokat, mert kiderült, hogy még a jól felszerelt fürdőszobás lakásokban is szükség van az óvoda ilyen jellegű segítségére. Kiderült, hogy himlős — Gyógyszeres gyermekünk áltálában kettő-három van. Ha reggel behozzák az orvosságot, mi délben szívesen beadjuk, természetesen, ha nem fertőző betegről van szó. Már a kiscsoportban tisztázzuk mindenkivel, hogy a gyerekek tizenegy óráig foglalkozáson vannak, addig nem szokás telefonálni. Egyébként is inkább mi keressük meg a szülőket, ha valami baj van. Sajnos, volt már olyan eset is, hogy a gyerek reggel bágyadt, meleg és piros pettyes volt, és itt derült ki, hogy himlős... — Sok mindent elárul, hogyan fogadja a gyerek a délután érte jövő szülőt. Jön például az anyuka halálos fáradtan, nagy pakkal felrakodva, egyetlen gyermeke pedig az. egyik cipőt hozzávágja, a másikat elrepíti a sarokba. Majd anyuka felhúzza. Anyuka elkeseredik, és magyarázza, hogy hiába mondja el húszszor is, még sem tanulja meg a gyerek. Azt feleltem; van, amit nem szabad húszszor mondani... — Drákói szigor és túlké- nyeztetés — ez a két véglet. Az eredmény az előbbi esetben a félénk, zárkózott gyermek, aki szótlan, társaival nem játszik, mintha állandóan valami büntetéstől tartana. Sajnos a verés egyáltalában nincs kiveszőben a büntetési formák közül. Hogy mivel büntet egy óvónő1? Például megfeddi, esetleg társai előtt mutat rá a gyerek hibáira, végső esetben kiállítja a játszók közül, csak nézheti a gyerek, hogy a többiek játszanak. „Követelek mert szeretlek" — És a másik véglet az el- kényeztetés. Itt van például Várnai Ildikó ez a bájos kislány. Van vagy hat kabátja, trevira ruhák tömkelegé, mindenféle drága játék. Csak egy valami nincs: amit a pedagógia úgy nevez: „követelek mert szeretlek.” Állandóan csak kap, tőle nem követelnek nem is kérnek semmit. — A családok nagyobb részében, mondjuk úgy, hogy több mint hatvan százalékban közös feladat a gyermek- nevelés. Ám ez sok helyen csak a mamára hárul, még akkor is, ha dolgozik. Van például olyan nagycsoportos gyermekem, akinek az édesapjával még nem is találkoztam. Nem ismerem, pedig három éve idejár a gyerek. — Nyolc olyan gyermek van a nagycsoportban, akinek a szülei elváltak. Arra is van példa, hogy lehet szépen is elválni, ami kifejezetten használ a gyereknek, ha a szülők már úgysem értik meg egymást. Itt van például ez a kisfiú. Nagyon szereti az édesanyját, de megszerette új anyukáját is, mert nem hangolta senki a másik ellen a gyereket. Nőttr de fogyott — Ez a gyönyörű, szőke kisfiú az egyik legagresszí- vabb gyermek az óvodában. Durvák a játékai, csúnyán beszél. A háttérben csúnya válóperes ügy van, rettentő cirkuszok, ajtóbetörés stb. Egy másik gyermek: kiscsoportos korában 102 centiméter volt és 15 kiló, a középső csoportban 108 centiméter, de egy fél kilóval kevesebb, mint a legutóbbi méréskor. — Nehéz eset volt az a gyerek, aki közben már kimaradt. Az anyuka most ment férjhez negyedszer, vagy ötödször, a gyereket, pedig akkor hozta óvodába, amikor akarta. Sajnos, vele nem sikerült megértetnünk azt, hogy az iskolaérettség egy folyamat végeredménye, ami háromévi munka után következik. — Vannak tipikus „nagyszülői” problémák. Sok a fiatal mama, aki együtt lakik a szülőkkel. Kétféle nevelési szokások, — s a harmadikat itt kapja az óvodában ... — Legalább egyszer minden gyermek otthonát látnunk kell. Az esetek legnagyobb részében igazolódik előzetes elképzelésünk a környezetről. Ami meglepő — talán kevesebb a könyv, mint amennyit mi szeretnénk. — Ahogy múlik az idő, úgy javulnak kapcsolataink a szülőkkel. Vannak, akik az első perctől bejárnak, érdeklődnek, részt vesznek a szülői értekezleteken, s nemcsak saját gyermekük sorsa, de a közösség ügyei is foglalkoztatják őket. Sajnos a fogadóórákon, vagy a nyílt Nagy Józsefné napokon nem ez a helyzet. Ezek még nem elég népszerűek. Ki ismeri jobban? — Izgalmas kérdés, ki ismeri jobban a gyereket? Remélem, ha ezt egy szülőtől kérdeznénk, azt felelné, mindkettőnknek egyformán kell ismernünk. Ezt így tanítják velünk is. De mégis, számoljunk utána, hol, kivel tölti a több időt. Egész nap itt vannak. Ezek az élmények számukra fontosak az iskolaérettségre való előkészítés miatt. De ez nem pótolhatja a családi programokat. Kell egy hétvégi kirándulás, akár csak a Sóstó fái alatt is,' amikor apuka fogja a kisfia kezét és mesél a fákról, a madarakról, az erdőről. Vagy egy közös főzés a mamával, amikor a kislány megmoshatja a sárgarépát, megterítheti az asztalt. Korábban többet lehetett hallani, hogy „végigtévéztették” a hét végét a gyerekkel. Üjabban egyre jobbak a tapasztalataink a szabad szombatokról. Beszélgetésünk végén ösz- szefoglalják gondolataikat. Várnai Ildikó: középső csoportosokkal foglalkozom, negyvenhárom gyerekkel. Nagy tapasztalatokkal rendelkező kolléganővel dolgozom együtt — szerencsémre. A szülők eleinte fenntartással fogadtak. Képesítés nélküli — gondolták, mit értek én a gyerekekhez? — Ügy oldottam meg, hogy aki nem jött hozzám, ahhoz én mentem... Jakab Ferencné Nagy Józsefné: mint mondtam, negyvenkét nagycsoportosom van. Ketten dolgozunk a csoportban. Ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre fontosabb: mit csinál az óvodában a gyerek? Egyre kevesebb a hagyományos rutinkérdés: jó volt-e Pistike, vagy Katika? Változik az óvoda, már nemcsak megőrzőhely. Jakab Ferencné: az óvoda tulajdonképpen oktatási intézmény, de megőrizte szociális intézmény jellegét is, mert napközi otthonos. A célunk, hogy három év után a gyermek iskolaéretten távozzék. Ehhez az ő fő tevékenységi formájuk, a játék segítségét használjuk fel. Három dolgot tartok a legfontosabbnak: az óvónő személyiségét, az óvodai program szerinti oktatást, illetve a jól együttműködő munkahelyi közösséget. Ha tökélete-, sen végeznénk a munkánkat, a szülőkkel való együttműködésre akkor is szükségünk volna. De talán mutat valamit, ha azt mondom, hogy a családok közel hetven százalékával jónak tartom az óvoda kapcsolatát. Hallottunk átlagos példákat, s olyanokat, melyek egyediek. Kivételes esetekkel is találkoztunk, melyekből általánositani nem szabad. A gyermek útjának egy szakaszát kerestük, három- és hatéves kora között, amikor az óvoda és a szülői ház együttműködésére szükség van. Az ilyen korú gyermek előbb megfigyel, aztán utánoz, kérdez, kudarcot vall, majd újra megpróbál, rögzít, javít, megint kérdez, egyszer csak ráeszmél, meggyőződik és alkot. Gondolkodik, s ezzel elindul a maga útján... Középső csoportos — kockavárat épít Szöveg: Baraksó Erzsébet Kép: Mikita Viktor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. december 3. Kiscsoportos — guruló kacsával Nagycsoportos — készül a repülőgép
