Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. december 3. AZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Fukuda japán miniszterelnök lemondott, utóda Ohira Maszajosi lett — Brezsnyev beszéde az SZKP Központi Bizottságának ülésén a szovjet népgazdaság eredményei, ről — Mengisztu etióp államfő tárgyalásai Berlinben KEDD: Pekingben faliújságokon támadni kezdik már Mao Ce- tungot is — Giscard d'Estaing francia elnök segítséget, többek közt fegyverszállítást ígért Szarkisz libanoni el­nöknek, aki Párizsban tárgyalt SZERDA: Az etióp csapatok felszabadították a szakadárok ke­zén volt utolsó nagyobb eritreai várost is — Bonnban aláírtak az NDK és az NSZK határát pontosan kijelölő jegyzőkönyvet — Mengisztu etióp államfő Csehszlovákiá­ba érkezett CSÜTÖRTÖK: Üj szocialista javaslatot terjesztettek elő Bécs- ben a haderő-csökkentési értekezleten — A palesztin nép­pel való szolidaritás napján ülést rendeztek az ENSZ- ben — Carter sajtóértekezletén csalódottnak mutatkozott az egyiptomi—izraeli alkudozások elhúzódása miatt PÉNTEK: Befejeződtek a legmagasabb szintű magyar—szíriai tárgyalások Budapesten — Begin izraeli kormányfő nyi­latkozata szerint még hetekig elhúzódhatna*k a különbé- ke-megállapodásra vonatkozó tárgyalások — ismét nagy tüntetés volt Teheránban, a sah ellenfelei megütköztek a hadsereg egységeivel SZOMBAT: Jablonskl lengyel államfő Angolában tárgyal Ne- to elnökkel Somoza, a nicaraguai diktátor kijelen­tette, hogy még egy népszavazási vereség esetén sem hajlandó távozni — Khalil egyiptomi miniszterelnök Washingtonban tárgyai Szadat üzenetéről Aczél György Moszkvába utazott A magyar—szovjet kor­mányközi kulturális együtt­működési bizottság XV. ülé­sére Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a ma­gyar tagozat elnökének ve­zetésével szombaton delegá­ció utazott Moszkvába. A delegáció tagjai: Korni- desz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Pozsgay Im­re kulturális miniszter, Ró­(Folytatás ai 1. oldalról) szerítő erőt találnunk arra, hogy a kormányok ne tudják kivonni magukat a leszerelés parancsoló követelménye alól. Ez az előfeltétele a há­ború nélküli világnak. E nagyszabású békemunka két döntő tényezője a Szov­jetunió és a szocialista or­szágok tekintélye, ereje, va­lamint a szocialista eszme vonzásának növekedése. Mel­lette a harmadik tényezőt azok a nyugati, reálisan gon­dolkodó polgári erők jelen­tik, amelyek ugyan nyilván­valóan nem a szocializmus, hanem a tőkés rend hívei, mégis készek voltak a Szov­jetunióval és velünk együtt­működni az enyhülésért. Az enyhülés e három erő­forrására tekintve optimis­tán felelhetünk arra a kér­désre: van-e realitása ma a fegyverkezés megállításának, majd olyan megállapodások kikényszerítésének, amelyek a jelenlegi erőegyensúlyt megtartják ugyan, de egy alacsonyabb szintre csökken­tik a fegyverzetet. A mai korszak kevesebb egyéni áldozatot kíván, mint a 30 év előtti indulás De azt változatlanul megkívánja a társadalmi fejlődés, hogy kellő számban legyenek olyan emberek, akik abban a szel­lemben élnek, dolgoznak, amely a közösség javát szol­gálva keresi az egyéni bol­dogulást. Ezek közé tartoz­nak önök, a békekongresz- szus küldöttei is. Ezért te­kinthetünk bizakodóan a kö­zeli és a távolabbi jövő elé­be — zárta nagy tapssal fo­gadott beszédét Benke Va­léria. Felszólalt még Szakonyi János, egyetemi adjunktus, Palotay Sándor, a Szabad- egyházak Tanácsának elnö­ke. Apáti Zoltánná, a Dom­bóvári Kesztyűgyár munká­sa, Simái Mihály akadémi­nai Rudolf, a Kulturális Kap­csolatok Intézetének elnöke, Boros Sándor kulturális mi­niszterhelyettes, Knopp And­rás oktatási miniszterhelyet­tes és Demeter Sándor, a KKI elnökhelyettese, a ma­gyar tagozat titkára. A küldöttség búcsúztatásán a Keleti pályaudvaron meg­jelent Feliksz Petrovics Bog­danov követtanácsos, a Szov­jetunió budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivő­je. kus, Horváth József, a Cse­peli Szerszámgépgyár laka­tosa, Zsebők Zoltán egyetemi tanár, Szlobodnik Endre, Komárom megyei küldött, Berencsy György budapesti kutatóorvos, Kiss Lajos ve­zérőrnagy, az MHSZ főtit­kára és Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára. Ezután a vitát lezárták, majd Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács fő­titkára összegezte az elhang­zottakat, az 51 felszólalás gondolatait. Sebestyén Nándorné vála­sza után a kongresszus egy­hangúlag elfogadta az Or­szágos Béketanács jelentését. Darvasi István, a szerkesz­tő bizottság vezetője ismer­tette a IX magyar béke­kongresszus állásfoglalás-ter­vezetével kapcsolatban el­hangzott észrevételeket. Hantos Jánosnak, a jelölő bizottság vezetőjének indok­lása után a kongresszus kül­döttei megválasztották az új 287 tagú Országos Béketaná­csot. Az ezt követő szünet ideje alatt megtartotta első ülését az újjáválasztott Or­szágos Béketanács, s megvá­lasztotta tisztségviselőit. Az OBT egyhangú szava­zással Sebestyén Nándornét, a Béke-világtanács elnöksé­gének tagát választotta új elnökévé. Elnökhelyettesek: Boldi­zsár Iván Állami díjas író, a BVT tagja, Eckhardt Sán­dor professzor, az Országos Onkológiai Intézet igazgató főorvosa, Sztanyik B. László, az Országos Frederic Joliot Curie Sugárbiológiai és Su­gáregészségügyi Intézet igaz­gatója. Főtitkár: Kovács Béla, az MSZMP Központi Bizottsá­ga agitációs és propaganda- osztályának alosztályvezető­je. Titkár: Sütő Gyula. A IX. magyar békekong­resszus tegnap befejezte munkáját. I hét 3 kérdése O Hogyan alakult a Szov­jetunió idei gazdálko­dása, milyen lesz a jövő évi terve? A Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának üléssza­ka méltán vonta magára a világ figyelmét. A szocialis­ta nagyhatalom jövő évi ál­lami terve, költségvetése sze­repelt az ülés napirendjén, egyben azt is áttekintették a képviselők, hogy az idei ered­mények hogyan alakulnak. A nyugati polgári sajtó a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testü­letének minapi, moszkvai ülése után sokat foglalkozott a szocialista országok fegy­verkezésének kérdéseivel. Ezért kísérte különös figye­lem a jövő évi szovjet költ­ségvetés honvédelmi elő­irányzatát is: nos, Garbuzov pénzügyminiszter honvédel­mi célokra 17,2 milliárd ru­belt javasolt, ugyanannyit, mint 1978-ban. Ez százalék­ban kifejezve a szovjet álla­mi költségvetés 6,4 százaléka! összehasonlításul: a szov­jet iparfejlesztés finanszíro­zására 146,8 milliárd rubelt szánnak, csaknem 9 százalék­kal többet, mint a most vé­get érő esztendőben. Jelen­tősen növelik a könnyűipar, az élelmiszergyártás, a hús- és a tejipar, a helyiipar, va­lamint a lakosság részére nyújtott szolgáltatások fej­lesztésére szánt összegeket, mindezekre a célokra 26,6 milliárd rubelt irányoztak elő, s ez 18,6 százalékkal több, mint 1978-ban. A szovjet költségvetés szá­mai a békés fejlődést bizto­sító adatok, bizonyítékai an­nak, hogy nagy céljait a szov­jet állam a nép életszínvona­lának emelésével, a termelés fokozásával, a hatalmas or­szág gazdasági erejének nö­velésével kívánja elérni. Figyelemre méltó számo­kat lehetett hallani a Legfel­sőbb Tanács ülésén az idei eredményekről. A mezőgaz­daság a Szovjetunió történe­tének eddigi legnagyobb ga­bonatermését takaríthatta be, 235 millió tonnát. Hang­súlyt kapott az a megállapí­tás is, hogy az állattenyész­tés még elmaradt a várako­zástól. 8,3 millió tonna gya­potot szüreteltek le, ez az eredmény kevesebb a tava­lyinál (akkor 8,7 millió volt, ez is csúcseredményként vo­nult be a mezőgazdasági kró­nikákba), viszont jobb, mint az 1976-ban volt 8,2 millió tonna. A Legfelsőbb Tanács ülését megelőzően az SZKP Központi Bizottsága tartott ülést, s ott a beruházásokat illetően bírálatok is elhang­zottak. A beruházási terüle­teken jövőre 132 milliárd ru­belre nő az összes beruházás értéke, az emelkedés aránya 4,5 százalék. O Mit jelent a francia segítség Libanonnak? Franciaországot Libanonhoz a politikai, gazdasági és tár­sadalmi kötelékek mellett még érzelmi szálak is fűzik. Hatvan esztendeje, az első világháború végén a másik győztes hatalommal, Nagy- Britanniával együtt közösen szállta meg Franciaország az addig török uralom alatt ál­lott Libanont. 1920-ban a frissen megalakult Népszövet­ség megbízást — úgynevezett mandátumot — adott Fran­ciaországnak, hogy irányítsa a török uralom alól felszaba­dított terület életét. 1946-ban távoztak az utolsó francia katonák az akkorra már tel­jesen függetlenné vált Liba­non földjéről. A negyedszá­zadnyi idő alatt azonban a kapcsolatok igen szorossá váltak Párizs és Bejrut kö­zött. Mi sem jellemzőbb, mint hogy Libanon lakossá­gának nagyobbik fele beszél franciául! Szárkisz, libanoni elnök el­ső alkalommal látogatott el Párizsba. (Korábbi külföldi útjai a Vatikánba, az Arab­öböl országaiba és Irakba, a Szilárdság Frontjának bagdadi csúcsértekezletére vezették.) A bejrúti vendég Párizsban országa tragédiájára kívánta felhívni a figyelmet: egy­millió libanoni menekült lett kénytelen a harcok miatt el­hagyni otthonát, 60 000 lakó­épület dőlt romba, a libano­ni ipar 70 százaléka nem ter­mel a háborús károk miatt. A halottak száma 40 000, de az áldozatok jelentős része palesztin menekült... A francia segítség nem volt jelentéktelen eddig sem, per­sze, a háború torz logikája szerint például a Párizsból érkezett autóbuszokat vagy mentőautókká kellett átalakí­tani, — vagy barikádok emeléséhez használták fel! S az is a háborús körülmények következménye, hogy most Franciaország elsősorban ha­diszállítmányokkal igyekszik a bejrúti központi kormány katonai tekintélyét helyreál­lítani. A meglévő Mirage harci repülőgépeken kívül F ejlődés és béke össze­függését nálunk aligha kell bárkinek is ma­gyarázni. Ekesszóló bizonyí­ték rá mai valóságunk, az az út, amelyet a felszabadulás óta eltelt 33 év — Európa eddigi történetének leghosz- szabb békeidőszaka — alatt megtettünk. Egyetlen békés" esztendőre sem telne azon­ban, ha összeadnánk azokat a napokat, amelyeken e több, mint három évtized során a világon mindenhol hallgat­tak a fegyverek. És a máso­dik világháború utáni helyi háborúk szinte kivétel nél­kül földünk olyan részein zajlottak és zajlanak, ame­lyeket összefoglaló néven fejlődő világnak nevezünk. A függő helyzetben levő területek népeinek elidege­níthetetlen — és ENSZ-hatá- rozatba foglalt — joga, hogy természeti kincseiket az ér­dekeiknek leginkább meg­felelő módon használják fel. Azok a mozgalmak tehát, amelyek ezt a célt tűzték maguk elé, jogosan folya­modnak a fegyveres harchoz, ha nincs más választásuk. Ugyanígy jogos, hogy azok a népek, amelyek megszüntet­ték politikai függőségüket, akár fegyverrel is megvédel­mezzék vívmányaikat bár­milyen külső agresszióval szemben. A kényszerű harc jogos volta azonban nem csökkenti a pusztítást. A fejlődő országok politi­AMX harckocsikat, 155 mil­liméteres lövegeket, valamint kisebb rakétákat szállítanak a franciák. O Mi a jelentősége a ma­gyar—szír kapcsolatok elmélyülésének? A Magyar Népköztársaság kezdettől fogva támogatta az arab né­Kai függetlenségének kiví­vása azonban nem jár együtt automatikusan a gazdasági függőség megszűnésével. Az önálló állami lét önmagában nem garantálja a fejlődés egyik lényeges előfeltételét, a saját természeti kincsek fe­letti közvetlen rendelkezést. Jó példa erre a nemzetközi monopóliumok gazdasági ha­talma: a tőkés világpiacon hat nagy cég ellenőrzi a bú­za kereskedelmét, tíz a ré­zét, s egyetlen cég kezében összpontosul a nikkelterme­lés 50 százaléka feletti el­lenőrzés. S a példákat hosz- szan lehetne folytatni. Ugyanakkor a tőkés segély- és hitelpolitika — amelyet nemegyszer előszeretettel öl­töztetnek „szolidáris”, „hu­manitárius” köntösbe — job­bára csak a figyelemeltere­lést szolgálja, vagy a nyu­gati fogyasztó lelkiismereté­nek megnyugtatását. Az Egyesült Államok bruttó nemzeti termékének alig fél százalékát fordítja a fejlődő országok gazdasági támoga­tására, s ezt is — a propa­gandacélokon túl — politi­kai feltételekkel. Ugyanak­kor az USA a fejlődő orszá­pek küzdelmét a társadalmi haladásért, az imperialista el­nyomás alól való felszabadu­lásért, a békéért. A Szíriai Arab Köztársaság úgyneve­zett „frontállam”, olyan or­szág, amely a legkíméletle­nebb ellenséges csapásokat volt kénytelen elszenvedni, amely 1967-ben fontos terü­letet veszített el (a Golan- fennsíkot), s amely ma — az amerikai—egyiptomi- izraeli összejátszás nyomán — ismét ki van téve annak, hogy az események kedvezőt­len alakulása támadás cél­pontjává' formálja. De Szíria olyan állam is, amelynek diplomáciája ma mindent el­követ a közel-keleti átfogó rendezés érdekében: a da­maszkuszi államférfiak és diplomaták vezető szerepet játszanak a haladó arab or­szágokat tömörítő Szilárdság Frontja tevékenységében. Szíria viszonozza a szocia­lista országoknak azt a tö­rekvését, hogy szoros, bará­ti viszony alakuljon ki az arab népek és az európai szocialista közösség között. Az igazságos és a tartós ren­dezés a Közel-Keleten csak a szocialista országok, min­denekelőtt a Szovjetunió se­gítségével, közreműködésé­vel valósulhat meg. Most, a budapesti tárgyalásokon is ez jutott kifejezésre. De a világpolitikai jelen­tősége mellett a legmagasabb szintű magyar—szír találkozó azzal is bevonul a két nép történelmébe, hogy a sokol­dalú kapcsolatokat, a gaz­dasági együttműködést is el­mélyítette. Ez pedig mindkét fél érdeke. gok első számú fegyverszál­lítója, s a fegyverüzlet, a po­litikai hasznon túl, tetemes profitot biztosít az amerikai hadiipari köröknek. E piac biztosítását, s a füg­getlenné vált országok szo­cialista irányú fejlődésének megakadályozását egyaránt szolgálja az az imperialista politika, amely kiélezi, szítja a fejlődő világban amúgy is bőséges törzsi, nemzetiségi, faji ellentéteket, területi vi­szályokat. A távozó gyarma­tosítók nemegyszer eleve ké­sőbbi „neokolonialista visz- szatérésükre” gondolva von­ták meg a fiatal országok ha­tárait, osztották fel, csatolták egyik vagy másik államhoz területüket. A kreált ellenté­teket meglovagolva azután egymás ellen fordítanak fej­lődő országokat, népeik való­ságos érdekei ellenére. A fej­lődő országok közötti fegy­veres konfliktusok — azon túl, hogy emberéletek ezreit követelik — súlyos károkat okoznak a többnyire amúgy is szegényes erőforrásokban. A pekingi vezetés, amely előszeretettel igyekezett a fejlődő országok igazi védel­mezője és szószólójaként fel­tüntetni magát, az utóbbi időben teljesen nyíltan en­nek az imperialista politiká­nak az útjára lépett, szovjet­ellenes, hegemonista céljai­nak szolgálatába állította. A fejlődő országok megosztása érdekében hangoztatja azt az elméletet, amely a szocia­lista országokat, mint ipari­lag fejletteket, egy sorba ál­lítja a tőkés országokkal, mit sem törődve azzal, hogy a szocialista országok nem fe­lelősek a fejlődő világnak a gyarmati rendszer és a neo- kolonializmus nyomán kiala­kult helyzetéért. Éppen el­lenkezőleg, maguk is nem­egyszer a fejlődő országok mostani gondjaihoz hason­lókkal megküzdve szilárdí­tották meg gazdasági erejü­ket. Világpolitikai súlyuk ön­magában is nagymértékben hozzájárult a gyarmati né­pek felszabadító harcainak sikeréhez, a fejlődő országok nemzetközi szerepének meg­növekedéséhez. És — mint számos példa mutatja — ak­tívan, gazdaságilag, politi­kailag, katonailag is támo­gatták és támogatják a poli­tikai függetlenségre, a nem­zeti önállóságra irányuló tö­rekvéseiket csakúgy, mint a fejlődő országoknak a tény­leges gazdasági függetlensé­gük érdekében tett erőfeszí­téseit. Vagyis azoknak a fel­tételeknek a kialakulását, amelyek között a béke ezek­nek az országoknak a számá­ra több lehet, mint fegyver- nyugvás. A világ egyéves fegyver­kezési költségeivel meg lehetne szüntetni a számos fejlődő országban mindennaposnak számító éh­halált. A fegyverek tehát ilyen értelemben akkor is pusztítanak, ha nem használ­ják őket, a raktárakban nyugszanak. A szocialista kö­zösség ezért is a fejlődő or­szágok természetes szövet­ségese, amikor az enyhü­lésért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a leszere­lésért lép fel. Ez a természetes szövetség objektív, lényegbe­vágó érdekazonosságon ala­pul. Jól illusztrálja ezt a most lezajlott IX. magyar bé­kekonferencia előkészítő^ér- tekezletén elhangzott főtit­kári beszámoló egyik megál­lapítása is: amennyiben a le­szerelés nem mozdul ki a holtpontról és az USA meg­kezdi új fegyverrendszerek gyártását, valamennyi szo­cialista országnak növelnie kell honvédelmi kiadásait, ami törvényszerűen kihat az életszínvonalra is. A béke­mozgalomnak éppen ezért meg kell értetnie mindenki­vel, hogy a leszerelésért fo­lyó nemzetközi küzdelem egyben nemzeti ügy, Magyar- ország fejlődésének, békéjé­nek és biztonságának felté­tele. H. I. Pálfy József Világszerte megemlékeztek a palesztin néppel való szolidaritás napjáról. Az ENSZ tagállamainak képviseld! ez alkalomból külön ülést tartottak. A fejlődő országokkal 1TJ I fiTH 1 rí - JaI őT#, ■ M I r A V __L*lXJLjl_1_jÍlJI.--JL. .A

Next

/
Oldalképek
Tartalom