Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-12 / 267. szám

Pletyka „Hallottátok? Egyesítik az építőipari vállalatokat, trösztösítenek bennünket” — adták egymásnak a szót a napokban Záhonytól Nyíregyházáig az építők há- zatáján. Művezetők, kisebb beosztottak erősködtek, hogy a megyében nagy ösz- szevonás várható. A hírt egymásnak ad­ták tovább, a hírforrásról csak bizony­talan elképzelések voltak. Nem kellett sok utánajárás, hogy ki­derüljön, mi volt a pletyka alapja. Az a gyümölcsözőnek Ígérkező együttműkö­dés, amelyet a szabolcs-szatmári és haj­dú-bihari minisztériumi és tanácsi vál­lalatok kezdeményeztek a jobb munka érdekében. Erről szólt elismeréssel nyír­egyházi látogatásakor az építési minisz­terhelyettes, kifejezve azt a reményét, hogy az együttműködést még tovább fo­kozzák. Sok pletykának, úgynevezett folyosó­hírnek az a kiindulópontja, hogy valaki meghall valamit, de nem figyel oda pontosan, félreértelmezi, mi több, a maga szájaíze szerint fordítja le és ad­ja tovább. így aztán megesik, hogy mire az eredeti hír az ötödik emberig eljut, akkorra már semmi sem úgy van benne, ahogy annak a valóságban lennie kell. A minap szinte egyik percről m má­sikra'eltűnt a boltokból a Delikát étel­ízesítő. Aztán az étolajért indult meg a hajsza, majd következett a piros papri­ka. Rebesgették, hogy áremelés lesz, ezért rohantak egyesek a boltba. Az egyik október 1-től tudta, a másik bi­zonygatta, hogy csak október 9-től lesz az új ár. Egyiknek sem lett igaza. A nyíregyházi északi lakónegyedben ezért mosolyogtak azon az asszonyon, aki öt kiló piros paprikát kínált visz- szavételre a boltosnak, mert hó vége van, elfogyott a háztartási pénz." A kósza híreknek, a különböző alap­talan pletykáknak sokszor látszatra semmi logikája sincs. Az áremelések esetén szinte mindenki „jól értesült”, vagy annak hiszi magát, s készletez fe­leslegesen. Az utóbbi hónapokban felelős fóru­mokon több szó esett gazdálkodásunk gyenge pontjairól, a változtatást igénylő dolgokról. Többek között beszéltek a hazai árszerkezet gondjairól, hogy a sok támogatás és elvonás után a gazdasági szakembereknek is nehéz a tisztánlátás, melyik termék termelése és exportja gazdaságos, hol érdemes változtatni a termékszerkezeten. Elmondták, olyan helyzet alakult ki, amikor a termelői árak átlagos szintje magasabb a fogyasz­tói árakénál. Egyelőre azt vizsgálják, hogy milyen terhek eltörlésével lehet a termelői árakat jobban közelíteni a va­lóságos ráfordításokhoz, hogyan lehet jobb árstruktúrát kialakítani. Régen elmúlt már az az idő, amikor nagy-nagy szemérmességgel hallgattunk, ha valaminek emelkedett az ára. Egy­re többen utaznak, látnak, tapasztalnak a világban. Egyre többen tudják, hogy hazánk sem mentes a világpiacon vég­bemenő változásoktól. Ennek a követ­kezménye, hogy a nyersanyagárak nö­vekedésének mind a ^vállalatok gazdál­kodásában, mind a fogyasztásban vala­miképpen szerepelnie kell. Dőreség len­ne ezt nem tudomásul venni. A politika, nyíltságához tartozik, hogy erről idejében beszélünk, a felsőbb szer­vek tájékoztatják a közvéleményt a ter­vezett intézkedésekről. A valóságban te­hát sohasem egyik percről a másikra végrehajtott árrendezésről van szó, ha­nem egy olyan, a gazdaság majd teljes egészére kiterjedő intézkedésről, amely éppúgy figyelembe veszi az életszínvo­nal-politikai döntéseket, mint a termelés hatékonyságának javítását a jobb ár­rendszeren keresztül. Könnyű azt javasolni, hogy figyel­jünk oda jobban a hírekre, akár me­gyén belüli példáknál, akár országos dolgoknál állunk meg. Mindez igaz, de az sem árt, ha valaki egy pletyka hal­latán elgondolkodik kissé, mérlegeli an­nak valóságtartalmát. Mert kiderülhet, hogy egy kis gondolkodással rájön: fe­lesleges az ijesztgetés, rémhír kering, amire nem érdemes odafigyelni. dr. Magyar Dános megyei főorvossal az egészségügyről A Egészséges-e Szabolcs-Szatmár egész­ségügye? — Röviden: igen. Ezzel nem mondom azt, hogy nincsenek gondjaink, s a következő esz­tendőkben már nincs mit tenni. Tisztában vagyok azzal: a beteg az egészségügyet annak alapján ítéli meg, milyen élményei vannak a rendelőkben, a kórházakban. Meggyőződé­sem, az elmúlt években a bánásmóddal, a gyógyítás színvonalával kapcsolatban ezek a benyomások lényegesen javultak. Tudom, a számok sokszor nem mondanak sokat annak, aki bajával, betegségével keresi fel az or­vost, mégis néhány adatot el fogok mondani beszélgetésünk során. Ennek oka az, hogy meggyőződésem: a legtöbben alig tudják, mi is történt és történik az egészségügy terüle­tén. A jót természetesnek fogják fel, mint ahogy természetes kell hogy legyen, viszont annak elérése rejtve marad. Pedig az egész­ségügyi kormányzat, a tanácsok, az egész­ségügy intézményei és dolgozói minden ko­rábbi időnél többet tesznek a jobb betegellá­tásért. On tehát általában hiányolja azt a jo­gos megbecsülést, ami a fejlődésért jár. Ez panasz, vagy csupán hiúság az egészségügy részéről? — Egyik sem. Ügy érzem, hogy a körül­mények, a tények jó ismerete a beteg bizal­mát növelik, ami viszont elengedhetetlen a gyógyításhoz. A jól tájékozott közvélemény tehát eleve más indulattal, szándékkal megy az orvoshoz, s tudja, milyen lehetőségek vár­ják. Néhány adatot a mondottak bizonyítá­sára. Megyénkben az intézmények állóesz­köz-állománya 1972—73-ban 90 millió körül mozgott. Ma ez az összeg 270 millió. A me­gyei kórházban lezajlott a belgyógyászat re­konstrukciója. Működik a terhespathológia. A volt tbc-szanatóriumban 245 ággyal bővült a gyógyítási helyek száma. Megoldottnak mondható a koraszülött-ellátás. Munkába állt a kisvárdai modern kórház. Felépült a nyír­egyházi rendelő. Olyan modern részlegek dolgoznak, -mint a műveseellátás, a különbö­ző biopsziás kezelések, röntgen egészen korszerű, új alapokon dolgoznak a labora­tóriumok. Nem mellékes a beindult, a gyo- morbántalmakat kezelő szakgyógyítás sem. A A kórházi ellátás tehát általában jónak w ítélhető. Sokan mégis azt látják, hogy a megyei kórház rekonstrukciója húzó­dik. Közben kérdések hangzanak el: nem lett volna jobb egy új kórházat építeni? — Ez lefutott kérdés, talán beszélni is kár erről. Tény, a megyei kórház rekonstrukció­ja talán lassúbb a kívántnál, de a tervek 1983-ra írják elő elkészültét. Tudom, se az orvosnak, se a betegnek nem könnyű ilyen környezetben dolgozni. Ami tiszteletre mél­tó: a nehézségek ellenére is folyamatosan nő az ellátás színvonala. A kórházi kérdést azonban nem szabad leszűkíteni nyíregyházi keretek közé. Abból kell kiindulni, hogy az egészségügy integrációja során ma eljutot­tunk oda: valamennyi kórházunk képes a neki előírt szinten a betegnek a maximális kezelést biztosítani. — Ma Szabolcs-Szatmárban 3947 kórházi ágy van. Ez azt jelenti, 10 ezer betegre 68,9 jut. Ez még mindig kevesebb, mint az országos vi­déki átlag. Ha összevetjük azonban ezt az adatot az 1960-assal, akkor látható a fejlődés. Az említett évben csupán 54,8 jutott. Hason­ló arányban alakult az orvoslétszám is. Vi­lágos, az országos vidéki átlag is nő közben, így annak elérése nem könnyű dolog. Éppen ezért tervezzük, hogy 1983-ig újabb 450 ágy- gyal gyarapítjuk kórházainkban a helyek számát. Nem mellékes talán az sem, hogy a most zajló ötéves tervben 50 millióért vásá­roltunk műszereket. Ügy érzem, ezekből az adatokból kitűnik az is: a gondok ellenére töretlen, dinamikus fejlődés mutatkozik kór­házainknál is. Korszerűségről, új műszerekről, modern gyógyítási eljárásokról beszélt. Mindez azonban elképzelhetetlen orvosok, szakképzett egészségügyiek nélkül. Hosszú évekig az orvoshiány napiren­den volt... v — Megyénkben 768 orvos dolgozik. Kör­zetben 209, a többi kórházban, a KÖJÁL-nál, igazgatásban. A szám önmagában bíztató, bár nem gondmentes. A körzetekben 22 or­vos hiányzik, több kórházunkban is van­nak betöltetlen állások. Elsősorban vidéken. A létszám ^szó se róla, jóval kisebb, mint a vidéki átlag. De ami bíztató: a megyében lelassult, sőt megszűntnek mondható a fluk­tuáció, a létszám folyamatosan nő. — A fiatalok úgy jöttek és jönnek hoz­zánk, hogy maradni is akarnak. Az egyes kórházakban iskolák alakultak ki, egy-egy orvos körül magas szinten dolgozó team-ek jönnek létre. A növekvő' orvoslétszám nagy­mértékben köszönhető annak, hogy a taná­csok igen nagy gondot fordítottak a letele­pítésre, a kedvező élet- és munkakörülmé­nyek kialakítására. _ £ Egy profán kérdés: Kap-e annyit ked­vezményként egy kezdő orvos, mint egy futballista? — Nem tudom, hogy az összevetés szeren­csés-e? Vegyük sorba. Vannak ösztöndíja­sok. Aki letelepedik nálunk, az 15 ezer fo­rintig kaphat segélyt. Ehhez jön egy 45 ezer forintos OTP-kölcSön. A tanácsok jó lakást biztosítanak — kis kivétellel. Viszonylag gyorsan juthatnak kocsihoz is az orvosok. A körzetekben is egyre jobb műszerállomány áll a rendelkezésükre. Nem hiszem, hogy panaszra lehet okuk. Vegyük ehhez a bére­zést, ami kedvezőbb, mint sok más megyé­ben. A kérdésre azt válaszolnám: a fiatal orvos hivatásához méltó fogadtatásra talál a megyében. Ami viszont az anyagiaknál is több: a kórházba kerülő előtt a szakmai-tu­dományos fejlődés lehetőségei szinte korlát­lanok, a körzetbe kerülők is szert tehetnek a magasabb képzettségre. A sok kedvező jel ellenére is azonban lenne egy furcsa vála­szom, ha azt kérdezné: hány orvosra lenne szükségünk? Háromszázat mondanék, de némi megszorítással Ahhoz ugyanis, hogy ezt a létszámot, ami egy optimá^s helyzethez kellene, fogadni tudjuk, a mainai lényegesen fejletteb intézményhálózat kellene. Ügy hi­szem, jó pár év szükséges ehhez. Mindez yi- szont pénz kérdése. így maradjunk abban: a mai tendencia jó, a lassú növekedés bíztató. A Ez azt is jelenti, hogy minden orvost w lelkesen fogadunk, megtartunk? — Nem. Ma ott tartunk már, hogy vá­lasztani tudunk, sőt mi több, orvost már kül­dünk is el. Az az elvünk: olyanok gyógyít­sanak, akik szakmailag, emberileg, etikailag olyan szifiten állnak, ami méltó a szocialis­ta egészségügyhöz. Nem fogadunk megalku- vóan mindenkit, nem nézünk el olyan hibá­kat, amelyek rontják a gyógyítók hitelét. Mondtunk búcsút orvosnak anyagiak miatt, vagy italozás miatt is. A Az imént a kórházi területről szinte w észrevétlenül siklottunk át a körzeti té­mákhoz. — Ez sem véletlen. Az integrált betegel­látás során a körzeti orvos munkája az egészségügy szerves részét képezi. Hadd te­gyem hozzá: egyre növekvő szinten. Mind kevesebb az olyan körzeti orvos, aki forga­lomirányító rendőrt játszik, s amilyen gyor­san csak lehet, küldi betegét, szabadul tőle. Ez nagyon fontos, hiszen a körzeti munka a gyógyítás első vonala. Tettünk is érte, hogy így legyen. A legfontosabb az: létrejött az a szakfőorvosi hálózat, amely rendszeresen nyomon követi a körzetben dolgozók mun­káját. A rendszeres ellenőrzések, a munka minősítése, a szakmai segítségadás azt ered­ményezi, hogy a körzeti orvos nem érzi ma­gát egyedül. A kórházakhoz szervezett kör­zet ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy az orvos ott is új ismerethez juthat, nyomon követheti betegét, együtt kidolgozott terá­piát alkalmazhat. így állandó kép alakul ki a körzeti orvosokról, munkájukról, magatar­tásukról, szakmai színvonalukról. A Ha jól tudom, a körzeti orvosoknál ^ évente hárommillió ember fordul meg. Vagyis minden megyei lakos legalább ötször. Beszélhetünk-e ilyen körülmé­nyek között szakmai színvonalról? — Jogos ez a kérdés. És még hozzátenném azt is: sok körzeti rendelő a városokban korszerűtlen, régi, magánházakban elhelye­zett. Ügy érzem, ennek ellenére nem itt kell kereskedni. A modern és hatásos gyógyító munka előfeltétele egyszer az orvos, más­részt az a felszerelés, ami a rendelkezésére áll. Ma ott tartunk, hogy 50 körzetben már hordozható EKG berendezés és 30-ban mik­roszkóp van. Sorba szereljük fel a körzete­ket olyan műszerekkel, amelyek a gyors teszteket teszik lehetővé. Az egyszer hasz­nálatos injekcióstű és fecskendő is a gyors ellátás eszköze. Folyamatosan kapják a ren­delők a modern műszereket, s ez sokat se­gít. — A másik terület a szervezés. Túl kell jutni azon, hogy mindent a körzeti orvos csináljon. Vannak feladatai a körzeti ápo­lónőnek, az orvosirnoknak. Ha a munkarend megfelelően alakul, több idő marad a gyó­gyításra. Bizakodó vagyok, az eddigi ered­mények azt mutatják: a körzetekben dolgozó kollégák igen magas színvonalon dolgoznak, igényesek, s maguk is törekszenek arra, hogy újat, jobbat produkáljanak. £ ... és ellássák magukat... — Erről nincsen szó. Mint mondottam, a szakfőorvosi ellenőrzés nyomon követi a kör­zeti orvosokat. Aki olyan szinten képzi ma­gát, fejlődik, az előtt nyitott az út kórház, .intézet felé. Ugyanakkor élünk azzal a lehe­tőséggel is, hogy kórházi gyakorlat után körzetbe küldünk fiatalokat. Az lenne az ideális, ha mind többen lennének olyanok, akik megfelelő intézményi gyakorlattal ren­delkeznének, hiszen a körzeti munkát a kór­házi gyakorlat csak könnyíti. A Többször említette a szakfőorvosi há­lózatot. Mi a garancia arra, hogy az ő véleményüket elfogadják, tevékenysé­güket a körzetben elismerjék? — A kiválasztás. Csak olyan főorvos jö­hetett számításba, akit szaktekintélynek, emberileg tiszteletre méltónak ítélnek. Eddi­gi tapasztalataink azt bizonyítják, a körzeti orvosok nemcsak elfogadják, de igénylik is tanácsaikat, elfogadják észrevételeiket. Hadd tegyek itt egy kis kitérőt. Az imént szó esett az etikáról. Arról a magatartásról, amit az orvosnak tanúsítania kell. Ennek legfon­tosabb vonása éppen a szakmai tudás ma­radéktalan alkalmazása, a gyógyító munka hivatásszerű folytatása. Nos, a mi szakfő­orvosaink esetében ez az etikai szempont meghatározó volt, s így nincsen konfliktus sem. , A Tudott dolog, hogy a kórházak, a kör­zetek anyagi ügyeiben az illetékes taná­csok rendelkeznek. A kérdés az: vajon a nagy műszervásárláskor szakmailag megalapozottak-e, nem fordulhat elő, hogy oktalanul vesznek valamit? — Induljunk ki abból, hogy a megyei mű­szervásárlásokat egy bizottság hangolja ősz - sze. így aztán csak azt vesszük, ami kell, s összhangban van egy kórház gyógyító fel­adatával. A körzetekbe irányuló felszerelé­sek esetében viszont döntő egy-egy orvos szakmai felkészültsége. Nagyon örülünk an­nak) hogy egy-egy tanács erőforrásait úgy használja fel, hogy az orvosi rendelők szín­vonala növekedjék. Ezt mind gyakrabban ta­pasztaljuk. A jó az, hogy egyre kevesebb az ötletszerűség, a vetélkedés ezen a téren. Hogy ez így alakult, abban döntő szerepe van an­nak, hogy a kórházak, tanácsok, orvosok kapcsolata egészséges alapokra került. A Kissé megkerültük eddig a körzet és a kórház közötti állomásokat, a rendelő­ket. A legtöbb panasz ezekkel kapcso­latban akad. Zsúfoltság, párhuzamosság, az orvosok túlterheltsége a leggyakrab­ban említett gondok. — Ezen a téren a javulást 5—6 év múlva várjuk. Hogy honnan a terminus? Nos, néz­zük a rendelőintézeti helyzetet. A kórházak­ba, hogy a létszámot biztosítsuk, a rendelő­intézeti órák terhére vettünk fel orvosokat. Az integráció, amely a kórház-rendelőinté­zeti egységet írja elő, erre lehetőséget ad. Az eredmény az, hogy a rendelőintézetekben a szakrendelést csak a kórházi szakorvosok lát­hatják el. így valóban sok a munkájuk, s a létszám sem mindig elég. A betegnek várnia kell. A korszerűbb körzeti ellátás ugyanak­kor csökkenti a párhuzamosságot, a kórház­zal is ismeretségben lévő orvos viszont nem utal mindenkit a kórházba, hanem a maga területén segít. Hogy miért mondtam az öt­hat évet? Ennek oka, hogy megközelítően ennyi kell, amíg a ma mág nem szakorvo­sok megszerzik képesítésüket, s így megosz­lik majd a munka. Addig csak türelmet tu­dunk kérni. A Körzet, rendelőintézet, kórház. A menet ^ világos. Tiszteletet érdemelnek az ered­mények, megértést a gondok. Ezek is­meretében milyennek látja a jövőt? — Derűlátó vagyok, bár nem rövid távon. A fejlődés nem lassú, de másutt is előre mennek a dolgok. Meggyőződésem, hogy a megyei párt- és állami irányítás okosan ter­vez akkor, amikor a minőségi fejlődésről nem mond le, és csak etikailag kifogástalan, szakmailag magas szintű fejlődést irányoz elő. Azt mondtuk: a beteg az egészségügyet személyes találkozásai alapján ítéli meg. Nem engedhetjük meg, hogy számszerűséf - gél bűvészkedjünk, s lemondjunk a korsze­rű, jól szervezett, szocialista .egészségügy­ről. Ettől egészséges ugyanis az egészségügy. 0 Köszönöm az interjút. Bürget Lajos HU VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. november 12. ^asárnapM illMTERJűJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom