Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-23 / 276. szám

1978. november 23. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Bérfeszültség, egyenlősdi □ vezető ezt mondta: „Mit tehettem? Akinek alacsony a bére, azt azért kell jutalmaznom, akinek nagy a csa­ládja, azt ezért, s a maradékot testvériesen kell elosztanom, ha nem akarok hetekig haragba lenni a munkatársaimmal...” S ebből a válaszból kiderült, hogy alkal­manként nem is annyira a pénz kevés, ha­nem a bátorság és a józan ész. Nem arról van szó, hogy nincs miből differenciálni, hanem arról, hogy nem merünk differenci­álni, s az ebbéli magatartást még a rosszul és torzan értelmezett politikai megfontolá­sok is erősítik. Hogy tudniillik: annak ad­junk, akinek amúgy is kevés van ... Meg annak, akinek nagy a családja... és an­nak, aki a legutóbbi béremeléskor valami miatt kevesebbet kapott. Nyugati közgazdászok, amikor a magyar gazdaságot vizsgálják, elemzik, mindig és feltétlen elismeréssel beszélnek a bérek és jövedelmek szabályozásának rendjéről. Az angol Wiles például „The controll of in­flation in Hungary” című munkájában ke­reken kijelenti, hogy eredményes gazdasági fejlődésünk „technikai” titkát éppen a bér- szabályozásban, a bérezési gyakorlatban látja. Szerinte ez a fajta szabályozás „rend­kívül ügyes eszköz, mert az állam ily módon kikapcsol egy jelentős költségin­flációs forrást”. Szegény Wiles, ha tudná — meglehet: nagyon jól tudja —, hogy mi­közben éberen figyelünk és vigyázzuk a vá­sárlóerők kiáramlását, egyre inkább meg­feledkezünk egyéb szempontokról. Például arról, hogy a kiemelkedő teljesítményeket kiemelkedően magas fizetséggel kellene ho­norálni, ha csak nem akarunk lemondani a gazdaságfejlesztés egyik lényeges hajtóere­jéről. Megfeledkezünk erről olyannyira, hogy riasztó mumusként kezeljük a bérfe­szültséget, mindenekelőtti követelmény­ként hangoztatjuk a szociális megfontolá­sokat, s hovatovább az egész bérezési és jutalmazási rendszer valamiféle karitatív intézményként kezeljük (vajon nem ez fe­dezhető fel a prémiumösszegek tömeges alapbéresítése mögött?). Mi több: fennen hangoztatjuk, hogy a társadalmi közhangu­lat ellene van az erőteljes differenciálás­nak, az emberek egyszerűen nem tűrik el, ha a másik lényegesen többet keres. Min­den magas fizetés, minden kiugró jövede­lem eleve gyanús; a nagy összegek mögött elsőként soha nem a nagy teljesítményt, ha­nem a manipulációkat, a szabálytalanságot keressük. Aligha kell hosszasan bizonygatni, hogy a helyzet megváltoztatásának kulcsa nem a „még több pénzt!” követelésének érvényesí­tésében rejlik. Nem is a bér- és jövedelem­szabályozás rendjének gyökeres megváltoz­tatásában. Sokkal inkább néhány tévhit — ha szabad így fogalmazni: néhány társada­lompolitikai babona — feszámolásában. Például abban, hogy az életszínvonal növe­lésével kapcsolatban meghatározott átlag­számok nem azt jelentik, hogy mindenki­nek, minden körülmények között, s min­den feltétel nélkül ilyen és ilyen mértékben kell, hogy növekedjék az életszínvonala. Nem kell! S legfőképpen nem a meghatá­rozott feltételek teljesítése nélkül. Tudomá­sul kell venni azt is, hogy más dolog az ál­lami, vagy vállalati szociálpolitika és szo­ciális gyakorlat, és egészen más a bérpoliti­ka és bérezési gyakorlat. Az előbbi a társa­dalom segítőakciója, a másik pedig a vég­zett munkáért járó fizetség. A kettő össze­keveréséből csak nehezen kibogozható — napjainkban már-már kibogozhatatlan — társadalmi bonyodalmak származnak. S persze azt is tudomásul kell venni, hogy a munkahelyek vezetőit nem azért nevezik ki és nem azért fizetik, hogy a lehetőség szerinti csendes-békés hangulat megterem­tői és ápolói legyenek a munkahelyükön, hanem többek között azért is, hogy a reá­lisan megszabott teljesítményeket végrehaj­tassák, és beosztottaikat a valóságos telje­sítmények szerint fizessék és jutalmazzák. □ ersze lehet másfajta magatartás is. Le­het az is, hogy az erőteljesen diffe­renciált anyagi ösztönzés helyett a kockázatmentes nivellálást szorgalmazzuk. Ez esetben pillanatnyilag nyugodtabban él­hetünk és több időnk és energiánk marad egyébre. Például kollektív bölcselkedésre, vég nélküli vitákra arról, hogy ugyan miért hajszolják az emberek a pénzt abban a bi­zonyos második gazdaságban, miért vállal­nak erejükön felül is munkát némi mel­lékkereset reményében, vagy hogy ugyan mi az oka annak, hogy tehetséges emberek tíz- és százezreiből nem sikerül kicsiholni azt a teljesítményt, amire egyébként képe­sek lennének. S ebbéli töprengéseik közben csak nagyon kevesen jutnak el a kérdéshez: vajon mi történne, ha az igazán tehetsége­seket, az átlagnál lényegesen többet produ­kálókat tehetségük, teljesítményük szerint fizetnénk? V. Cs. , vásárosnaményi Szemében Papp Ildikó a szov­' ” ■' jet exportra készülő férfinadrágok felső részét állítja össze a Plaff típusú varrógépen. (Császár Csaba felvétele) A Takarékpalota ereszé­it ben, a homlokzati gipszfigurák között tucatjával fészkelnek a vá­rosi galambok. Fehér felhő a röptűk, s nyáron, mint a hajdani magyarok nagy határrészeken kalandoz­nak, portyáznak eledelért. A tél eleje, a szitáló ólmos eső. később a fagy, a hó, a város, illetve néhány em­ber könyörületére utalja őket. Akad egy—két galambot etető. A legszorgalmasabb az, aki már kora reggel szórja a nylon zacskóból az áztatott kenyeret, kiflit, zsömlemaradékot. — Tubi... tubi... — mondja és a parlagiak de a többségükben nevüksincs galambok búgnak, totyog­nak. topzódva szemelget- nek Galambok A galambok, a galambete­tők hátterében nagy a járó­kelők forgalma, de ez a reg­geli idillt nem zavarja. Az sem zavarná, hogy tataroz­zák a falatozót, a vendéglá­tóipari vállalat épületét. Il­letve még nem tatarozzák, állványoznak. Áll ott az áll­Átadások, tervbírálat Bölcsőde, óvoda Kisvárdának Ezekre a napokra újabb létesítmények műszaki áta­dását tűzte ki a megyei be­ruházási vállalat. Kisvárdán például megvalósult egy 60 fős bölcsőde, melynek kivite­lezője a helyi tanács költség- vetési üzeme volt. A 9,5 mil­lió forintos létesítmény mű­szaki átadására ma kerül sor. Ugyancsak Kisvárdán, a Mó­ricz Zsigmond úton épül fel egy 50 fős óvoda. A létesít­mény tervbírálatát ma tart­ják. Elképzelések szerint 54 millió forintot fordítanak az óvoda kivitelezésére. Nyírbátorban a napokban adták át az építők azt az épü­lettömböt, amely 22 lakást foglal magába. Kivitelezésé­re 7 és fél millió forintot köl­töttek. Korábbi átadások alkal­mával tapasztalt hiányok pótlására is lejárnak a ha­táridők. így például a köl­esei 8 tantermes általános is­kola, a nyírbátori 100 fős óvo­da és kapcsolódó létesítmé­nyei, valamint Fehérgyarma­ton 24 lakás, (alatta üzlet) hi­ányait kellett pótolniok a ki­vitelezőknek ezen a héten. TIT-CSOPORTOT ALA­KÍTOTTAK a gacsályi és a rozsályi agrár szakemberek, pedagógusok. A rozsályi kör­zeti művelődési ház és a fe­hérgyarmati járási TIT-el- nökség segítségével alakult a csoport, és a helyi, illetve a környező termelőszövetkeze­tek támogatását is megkap­ják. SZABOLCSI ÉPÍTŐK UNGVÁRON A háromcsillagos luxushotel Az országhatár felől érkező autós alig gurul át az Ung- vár kezdetét jelző tábla mellett, hatalmas toronydaruk, szo­katlanul magas épületek vonják magukra a figyelmet. A háttérben lévők saccra is vannak ÍZ emeletesek, az előttük álló még magasabb. A színhely a Minaji utca és az Októ­ber 40. évfordulója utca sár ka, a Szovjetunió 50. évfordu­lója tér. Az épület neve — ha elkészül — Zakarpatt ja, ma­gyarul Kárpátontúl. „foglalk ozása” szálloda lesz. Építi a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Januárban kezdődik a berendezkedés Az utolsó panelt a nyáron beemelték, a „lepény”, a szál­loda kiszolgáló létesítményeit jelentő épület munkáit desz­kakerítés mögött végzik az építők. A hotelszárny mögött már állnak a garázs, a kony­ha, a cukrászati üzem, a mo­soda, a távíró- és telefonköz­pont épületei, most téliesíté- sükön dolgoznak a szerelők. — A legsürgősebb felada­tunk a szálloda téliesítése volt — mondja Molnár Lász­ló főépítésvezető — mert a munka egy percig sem állhat. A radiátorokat, beszereltük, az ajtók, ablakok beüvegezve várják a meleget. Sürget az idő, mert januárban itt a BUBIV, és hozzákezdenek a szobák berendezéséhez. Tóth István, a fűtésszere­lők brigádvezetője már az újabb határidők teljesítésén töri a fejét. November 29-re a garázst, a mosodát is fűt­hető állapotba kell hozni, hogy december 21-ig az étter­mi résszel is elkészülhesse­nek. Ennyi munkát a vízve­zetékszerelők segítsége nél­kül nem tudnának befejezni — A pincétől a tetőig min­denütt dolgozunk — mondja Hudák János, a vízvezeték­szerelők brigádvezetője. — Most a csapadékvíz-elvezetés szerelésén dolgozunk az ÉMEXPORT embereivel együtt, tizenhatan. Volt egy kis lemaradás is, mert a ház­gyár a térelemdarabokat hi­ányosan szállította, addig ne­kiálltunk a radiátorok capni- zásának. Az biztos, hogy munka nélkül egy percet sem állunk. Különben nem tarta­nánk ott, ahol tartunk. Két szobában már meg lehet lát­ni, mit is csináltunk. A liftnek — 4 személy- és 6 teherszállító gyorslift lesz a szállodában — még csak a helye van meg, gyalog indu­lunk a negyedik emeleten berendezett mintaszobák felé. A bejárati ajtó előtt néhány négyzetméteren parketta csil­log, belül a legkényesebb íz-- lést is kielégítő berendezés. Rádió, telefon, bordó sző­nyegpadló, kékcsempés für­dőszoba árulkodik a jövőről, arról, hogy háromcsillagos luxushotel lesz, amilyenből kevés épült eddig a Szovjet­unióban. Hintaszobák a negyediken Ungvári ismerősök mond­ják: nagy szükség van erre az immár százezres városban, amelyet évente körülbelül ugyanennyi turista látogat meg, s ahol jelenleg a négy szállodában mindössze 550 vendéget tudnak egyszerre el­látni. Az új szálloda egymagában 600 vendéget fogad. Ezerada­gos konyhája szolgálja majd ki a három éttermet, amelyek egyikében orosz, a másikban ukrán, a harmadikban ma­gyar ételeket kínálnak, s bel­ső kialakításuk is a nemzeti szokásokhoz, hagyományok­hoz igazodik. Nappali és éj­szakai bárok, presszók, bü­fék és kongresszusi terem lesz az épületben, amely az ungváriak szerint is egyik büszkesége lesz a városnak, középpontja a gyors ütem­ben épülő új városcentrum­nak. — Ahogy elnézem, azért az ünneplés még messze van — mondja Lengyel László, a festők .brigádvezetője, aki november első napjaiban még a nyírbátori iskolánál dolgo­zott. Míg nincs meleg, nem tudunk festeni, aztán ha lesz, megindulunk a legfelső szint­ről. Januárig legalább két szinttel kell végeznünk, hogy nyugodtan jöhessenek utá­nunk a lakberendezők. Akik késnek... * Misky Károly, az ÉMEX­PORT kirendeltségvezetője — aki a pozsonyi szálloda épí­tésénél már szerzett külföldi tapasztalatokat — most nem a legnyugodtabb. Késik a szállítással a Fémmunkás Vállalat: nincsenek mégUng- váron a loggiakorlátok, már­pedig azokat nem lehet a szőnyegpadlós, bebútorozott szobákon keresztül az erkély­re vinni a hegesztőapparáttal együtt. A KIPSZER is nyug­talanít: szeptember óta meg­van a munkaterületük, ne­kik kellene szerelni a klíma- berendezéseket. Anyaghiány­ra hivatkozva csak január­ban akarnak jönni... A beszélgetés, a nézelődés alatt gyorsan telik az idő. Dél van. a munkások egy ré­sze elindul az ebédlő felé. Húsleves, tejfeles paprikás nokedlivel, víz helyett gyü­mölcslé, egy szelet sütemény, s már folytatják is tovább a munkát. Későn virrad, korán sötétedik, napközben kell megfogni a végét. Tóth Gyula, az ácsok bri­gádvezetője: — Mi itt jól keresünk: otthon megkapja a fizetést a család, a 8 és fél rubel napidíjból kettőért ka­punk bőséges ebédet, vacso­rát. a reggeliről magunknak gondoskodunk. Itt a büfé, bevásárolhatunk, esténkint, aki akar, megihatja az egy­két üveg sörét, amit a többi­ért vásárol, vámmentesen ha­zaviheti. Csak a család hi­ányzik, pedig havonta 5—6 napot otthon töltünk. Következik: 100 lakás? Az ungvári szállodaépítés­nél eddig minden negyedév­ben történt valami. Tavaly áprilisban 8—10 ember érke­zett, hogy hozzálásson a fel­vonulási épületek szerelésé­hez, augusztus 4-én a fél vá­ros ott volt az alapkőletétel­nél, az idén március elején kezdték a házgyári elemek szerelését, július 28-án be­emelték az utolsó panelt. No- .vember elejére befejezték a szálloda téliesítését. január­ban hozzáláthatnak a szobák bútorozásához, s ha minden jól sikerül, július utolsó nap­ján koccinthatnak a jól vég­zett munka után. S azután? Az építők valószínűleg to­vább maradnak: már tárgya­lások folynak 100 házgyári lakás felépítéséről. Mert pontosságban és minőségben már letették névjegyüket a szabolcsi építők. ványok erdejében néhány ember és ketten fognak, tartanak egy pallót. Aztán egy nagy csattanás. Mintha puskalövés dörrenne. Ilyed az ember, rebben a madár­sereg és a galambokat etető asszony már szórja is az áldást: — Hogy szakadna le a ke­zetek, repedne be a kaca­gástól a szátok. A munkát csinálnátok ilyen jól... A tatarozók, állványozók, kőművesek kifelé nem mu­tatják, de jól mulatnak, egymásra sandítva nagyo­kat derülnek. Később újra leszállnak a galambok. Kezdik elölről a morzsák körül a topogó tan­gót. A kenyeret osztó asz- szony haragja is csitul, amit még mond, szája szögletén mint mormolás hal el. De nem tart sokáig a béke. Űjabb csattanás, újabb röp- penés és most már epésebb szitkok következnek. Az áztatott kenyeret osz­tó asszony a madarak nyu­galmáért új etetőhellyel próbálkozik. Atellenben •mondja már, hívja a galam­bokat: • — Tubi. tubi, tu bikák... Hiába szólítja, hiába hív­ja őket. Két kör után a ga­lambok ismét a régi, a meg­szokott helyre szállnak. S. E. Balogh József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom