Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-21 / 274. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. november 21. Kádár János beszéde a Központi Bizottság ünnepi ülésén (Folytatás az 1. oldalról) gát s annak elnökét. Kun Bélát. Azon a hatvan évvel ezelőtti napon ily módon létrejött a magyar munkásosztály marxista—leninista pártja, ami máig ható fordulópontot jelentett munkásosztályunk, népünk történetében. A kommunista párt rövid idő alatt megnyerte a munkások és a parasztok nagy tömegét. Maga mellé állította a nemzet sorsáért aggódó és a társadalmi haladásért cselekedni akaró értelmiségieket. A polgári kormány tehetetlensége és az ország válságos helyzete sürgette, a tömegek forradalmaso- dása, a kommunista párt és a szociáldemokrata párt egyesülése pedig lehetővé tette, hogy 1919. március 21-én a nép nagy többségének akaratából az Oroszországban győztes Nagy Októberi Szocialista Forradalom után másodikként hazánkban is" győzzön a szocialista forradalom. A Magyar Tanácsköztársaság 133 napos fennállása népünk történelmének kimagasló időszaka. Létrejötte azt jelentette, hogy hazánkban először került minden hatalom a dolgozó nép kezébe. A Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt, rendkívül nagy nehézségek közepette is, bebizonyította .a magyar munkásosztály államalkotó erejét, elhivatottságát a társadalom megújítására, a nemzet vezetésére. Az első magyar proletárdiktatúrát — amelyet Európa-szerte rokonszenvvel fogadtak a munkástömegek, a népek — „külső erő”, a nemzetközi imperializmus fegyveres beavatkozása verte le. Az intervenció fő szervezője az Antant, azon belül az európai hegemóniára törő francia imperializmus volt. Céljaihoz felhasználta a forradalomtól rettegő csehszlovák és román burzsoázia fegyveres erőit. A külső fegyveres erővel a magyar nép nyakába ültetett horthysta ellen- forradalmi rendszer, a fehérterror megsemmisítette a Tanácsköztársaság vívmányait és negyedszázadon át kíméletlenül elnyomta a népet, kegyetlenül üldözte a kommunistákat, és eltiport minden haladó törekvéseket. Bz MKP a népi demokratikus átalakulásért Az ellenforradalmi rendszer huszonöt éves uralma, a legkegyetlenebb terror sem tudta azonban megsemmisíteni a Tanácsköztársaság emlékét. A proletárdiktatúrát akkor leverhették, az eszmét azonban nem győzhették le. A Kommunisták Magyarországi Pártja á% 'ellehföiiäiJäitni' terror ellenére Kun Bélának, a Magyar Tanácsköztársaság kimagasló vezetőjének, és Landler Jenőnek, a magyar kommunista mozgalom baloldali szociáldemokratából lett kiemelkedő személyiségének irányításával hamarosan talpra állt. Üjult erővel és 25 éven át szakadatlanul folytatódott az illegalitásban dolgozó kommunisták és más demokratikus erők harca a fasiszta rendszer ellen, a dolgozó nép Magyarországáért. A második világháborúban megsemmisítő vereséget szenvedett a fasizmus és a Szovjetunió Vörös Hadserege Magyarország számára is elhozta a felszabadulást. A német fasizmus veresége kedvező nemzetközi feltételeket teremtett a demokratikus fejlődéshez, de az újjászületés belső feltételeit rendkívül nehéz viszonyok közt, népünknek kellett megteremtenie. A népi demokratikus átalakulás vezető ereje a Magyar Kommunista Párt volt, amely az illegalitás negyedszázada után is életerősen, határozott programmal, nagy szervező erővel lépett a politikai élet porondjára. Mint a népi demokratikus átalakulás legkövetkezetesebb képviselője, gyorsan növelte befolyását és hamarosan az ország legerősebb pártja lett. Három évvel a felszabadulás után, pártunk vezetésével, az osztályharc eredményeként Magyarországon másodszor is győzött és hatalomra jutott a munkásosztály, létrejött a proletárdiktatúra, hazánk a szocialista fejlődés útjára lépett. A szocializmus építésének kezdeti lendületét törték meg az akkori pártvezetésben eluralkodott szektás, dogmatikus hibák, amelyek súlyos politikai torzulásokhoz, a pártélet lenini normáinak semmibevételéhez, a demokratikus jogok korlátozásához, törvénysértésekhez, végső soron a párt és a tömegek kapcsolatának megromlásához vezettek. E súlyos torzulások, a revizionista árulás, a belső és külső osztályellenség támadása együttesen tette lehetővé, hogy 1956-ban ellenforradalmi felkelés törjön ki. A marxizmus—lenioizmus a munkásosztály fegyvere A párt úrrá tudott lenni a súlyos helyzeten, és két évtizede ismét és megfelelően betölti társadalmunkban azt a vezető szerepet, amelyet a munkásosztály, a dolgozó nép elvár tőle; politikája élvezi a legszélesebb tömegek támogatását. Ennek eredményeként hazánkban ma a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma szilárd, az ország belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott, népgazdaságunk fejlődik, népünk életkörülményei lehetőségeinkkel arányosan javulnak. Népünk szocialista építőmunkájának eredményeit, s azt, hogy szocialista államunk, a Magyar Nép- köztársaság méltóan kiveszi részét a haladásért, a békéért világszerte folyó küzdelemből, nemzetközileg is széleskörűen elismerik. Tisztelt Központi Bizottság! {•ártunk, a magyar munkásosztály a küzdelmes hat évtizedben sok győztes csatát vívott, de történelmi útunk nem volt mentes kudarcoktól és tévedésektől sem. Az egész utat áttekintve, mégis joggal és büszkén mondhatjuk: a párt harca sikeres volt, a mérleg pozitív, pártunk a munkásosztály, a dolgozó tömegek, népünk támogatásával történelmi jelentőségű eredményeket ért el. Az évforduló alkalmából szólni kell a hat évtized harcának néhány fő tapasztalatáról, hiszen ezek nemcsak maradandó eredményeink, történelmi vívmányaink fő forrásai, hanem iránymutatók pártunk tevékenységében most és a jövőben is. Pártunk eredményeit és sikereit mindenekelőtt annak köszönheti, hogy a tudómá- nyos szocializmus, Marx, Engels és Lenin tanításait vallja magáénak, s e tanítások alkotó alkalmazására törekszik gyakorlatában. Világnézetünk és politikai gondolkodásunk elméleti alapja és tudományos módszere a marxizmus—leninizmus. A világhelyzetnek az utóbbi hat évtizedben bekövetkezett alapvető megváltozása és jelenlegi fő iránya, ezen belül a magyar párt története, országunk mai szocialista valósága, másszóval a gyakorlat bizonyítja az 1848-ban, a Kommunista Kiáltványban először meghirdetett eszmék megdönthetetlen igazságát, hallatlan életerejét s egyben annak óriási jelentőségét is, hogy Lenin, szakítva a II. Internacionáléban eluralkodó opportunizmussal, megvédte, általános érvénnyel továbbfejlesztette, az imperializmus és a proletárforradalmak korszakára alkalmazta Marx és Engels tanításait. Tapasztalataink alapján valljuk, hogy a marxizmus—leninizmus elmélete nélkülözhetetlen fegyver a munkásosztály forradalmi harcában. Közismert az is, hogy a marxista—leninista elrnélet nem dogma, hanem a cselekvésnek, a konkrét helyzet konkrét elemzésének vezérfonala. A tudományos szocializmus megalapítói nem minden helyzetre alkalmazható sémákat hagytak ránk, hanem a társadalmi fejlődés*,,törvényeit, az osztályharc vezetésének tudományos módszerét tárták fel. A tudományosan kidolgozott elvek és módszerek birtokában minden kor minden forradalmi pártjának magának kell eldöntenie, hogy az adott helyen és helyzetben milyen megoldások a legcélravezetőbbek. Pártunk történetének minden szakasza, megalakításától a mai napig, azt bizonyítja, hogy a párt erejét elsősorban a tudományos szocializmus elméletének alkotó alkalmazása, az elvi alapokon nyugvó politika kidolgozása és megvalósítása adja. Ez eredményezte 1918—I9-ben a tömegek megnyerését és forradalmi fejlődését, a munkásosztály hatalmának kivívását, a szocialista forradalom győzelmét, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltását. Ez segítette pártunkat a negyedszázados ellenforradalmi rendszer elleni harcában is. A marxista—leninista elmélet segítségével vezette pártunk a hatalomért folytatott harcot a második világháború éveiben és a felszabadulás után; ezzel jutott hatalomra másodízben 1948-ban a munkásosztály, s vette kezdetét hazánkban a szocialista társadalom alapjainak lerakása. B párt vezető szerepéről Az 1956 őszén kirobbant ellenforradalmi felkelés fegyveres leverése után tudományos elméletünk alkalmazása tette lehetővé, hogy úrrá legyünk a mély politikai válságon, és folytatódjék a szocializmus építése. A pártban volt annyi erő, hogy az elmélet segítségével, igazi marxista módon, kritikusan és önkritikusan vizsgálja az akkori tragikus helyzet okait és tanulságait, kidolgozza a konkrét helyzetnek megfelelő politikát és tennivalókat. A párt ennek megfelelően szakított mind a dogmatikus, szektás torzulásokkal, mind a revizionista árulással, újjászervezte sorait, nyílt elvi politikájával visszanyerte a tömegek bizalmát. Mindez lehetővé tette a gyors konszolidációt, a munkásosztály hatalmának megszilárdítását, a szocializmus építésének lendületes folytatását, a szocializmus alapjainak lerakását s ezzel a harc hazánkban eldőlt a szocializmus javára. A Magyar Szocialista Munkáspárt saját magára nézve kötelezőnek tartotta és tartja, hogy elméleti és gyakorlati munkájában mindenkor és egyidejűleg vegye figyelembe a marxizmus—leninizmus általános érvényű törvényszerűségeit, saját munkásosztályunk és népünk történelmi tapasztalatait, országunk adottságait, a nemzeti sajátosságokat. Igyekszünk tanulni a testvérpártoktól, különösen nagy jelentőségűnek tartjuk a Lenin alapította Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalatait. Ügy véljük, hogy ma, amikor a kommunista pártok önállóan dolgozzák ki politikájukat, minden párt számára növekszik annak fontossága, hogy minél jobban ismerjék és értsék egymás harcát, tevékenységét, hiszen korunkban a kommunista és munkáspártok tapasztalatainak összessége elméletünk és gyakorlatunk fejlesztésének a fő forrása. Gyakran hallani olyan — nem újkeletű — burzsoá szólamokat, valamint olyan „újító” okfejtéseket, amelyek a marxizmus, vagy legalábbis a leninizmus „elavultságáról" szólnak, s tanúi vagyunk annak is, hogy a maoista irányzat mily messze került a tudományos szocializmus elveitől. A mi nézetünk világos: korunkban ahogy Marx és Em gels tanításai nélkül nincs, úgy Lenin tanításai nélkül sincs marxizmus. Számunkra a marxizmus—leninizmus olyan tudomány, amely a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egész történelmi korszakának társadalmi törvényeit tárja fel, amely maga is fejlődik, lépést tart a valósággal, ezért időszerűsége egyre inkább megmutatkozik korunk nagy világfolyamataiban az egész földkerekségen. Kedves elvtársak! Évtizedes történelmi tapasztalataink igazolják, hogy a munkásosztály a kapitalista kizsákmányolás elleni harcban, a hatalomért vívott kiélezett küzdelemben és a szocializmus viszonyai között egyaránt csak akkor tudja társadalmi küldetését betölteni, ha harcát olyan szervezett forradalmi élcsapat vezeti, amely egyaránt képviseli napi érdekeit és sohasem téveszti szem elől történelmi céljait. A párt, a munkásosztály vezető szerepének érvényesülése a szocializmus viszonyai között, a hatalom birtokában is elsődlegesen a szilárd marxista—leninista elveken alapuló politikán múlik. Ahogyan a helyes politika, a szocialista forradalom fejlődési ütemének helyes meghatározása erősíti a párt vezető szerepét, úgy csökkenti azt az olyan szektás, álradikális politika, amely figyelmen kívül hagyja a tömegek napi érdekeit, számukra még nem érthető célok érdekében követel áldozatokat, és a türelmes, mindennapi felvilágosító és szervező munkát, a példaadást parancsolgatással akarja helyettesíteni. Ugyanígy gyengíti a párt vezető szerepét, tömegbefolyását és veszélyezteti az előrehaladást az a revizionista, megalkuvó álláspont is, amely az elmaradottabb, konzervatívabb tömegek hangulatát tükrözve, a tömegek értetlenségére hivatkozva figyelmen kívül hagyja a távlati célokat, lemond a dolgozók meggyőzéséről, mozgósításáról és a tömegek uszályába kerül. A párt vezető szerepét az elmélet alkotó alkalmazásán túl döntően az befolyásolja, hogy a párt mennyire képes megvalósítani politikáját a gyakorlatban. Vezető szerepének érvényesülése tehát elsősorban nem azon múlik, hogy országosan vagy egy-egy munkahelyen hány tagja van a pártnak, hanem azon, hogy az adott munkahelyen, és az országban hogyan és milyen mértékben valósul meg a párt politikája. Közelmúlt történelmünkben erre is található negatív és pozitív tapasztalat egyaránt. A párt taglétszámát tekintve az ötvenes évek elején volt a legnagyobb, amikor mintegy 900 ezer tagja volt, de a politikai torzulások, a pártegység megbomlása miatt vezető szerepe nemcsak gyengült, hanem maga a párt is megbénult. Ezzel szemben az újjászervezett pártnak 1957 tavaszán lényegesen kevesebb, kereken 240 ezer tagja volt, mégis eredményesen oldotta meg feladatait, mert helyes és reális politikai célokat tűzött ki, jó módszereket alkalmazott, egységes volt és meg tudta nyerni a nép nagy többségét. Az újjászervezés óta pártunk létszámát tekintve is egészségesen fejlődött, folyamatosan kiegészült a felnövekvő fiatal nemzedékek soraiból, s ez nagy nyeresége ügyünknek. A párt vezető szerepének betöltéséhez a forradalmi elmélet, az elvi politika, a tömegek megnyerése mellett, meghatározott szervezeti elvek betartása is nélkülözhetetlen. Amikor Lenin a század elején megkezdte harcát a munkásosztály új típusú forradalmi pártjának megteremtéséért, kifejtette, hogy ez a párt nem lehet sem egyes frakcióvezetők önkényének kiszolgáltatott, részekre szaggatott szervezet, sem pedig egységes cselekvésre képtelen kispolgári, anarchikus vitaklub. A demokratikus centralizmust tekintette a meghatározó szervezeti elvnek, s ennek érvényesüléséért harcolt mindvégig. A párt szerepe: a nép ilnzetlen szolgálata A demokratikus centralizmus elvének helyességét a legnehezebb feltételek között is igazolta a kommunista pártok gyakorlata. Marxista-leninista pártunk eszmei, politikai, szervezeti egységét a demokratikus centralizmus lenini elvének következetes alkalmazásával teremtettük meg. A demokratikus centralizmus lényege a lehető legszélesebb körű szabad vita a döntés folyamatában, és a teljes egység, fegyelem az elfogadott határozatok végrehajtásában. A demokratikus centralizmus érvényesülése felszabadította a kommunisták alkotó energiáit, tág teret nyitott a felelős kezdeményezésekhez, megóvta a pártot a nagyobb tévedésektől, lehetővé tette az új kérdések marxista megválaszolását, erősítette a párt egységét és cselekvő- képességét a feladatok megoldásában. 1956 novemberében a pártélet lenini normáinak, a demokratikus centralizmus, a kollektív vezetés, és a végrehajtásban az egyéni felelősség elvének helyreállításával teremtette meg pártunk az eredményes munka nélkülözhetetlen feltételeit a Központi Bizottságban, a párt valamennyi szervében és szervezetében. Ennek kedvező hatása azonnal megmutatkozott a Központi Bizottság 1956 decemberi határozatának vitájában, s így volt ez később is a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről, a gazdaság- irányítás reformjáról, a párt programnyilatkozatáról folyt vitákban és e nagy horderejű határozatok végrehajtásában is. A párt- élet lenini normáinak betartása és betartatása a jövőben is a párt eredményes munkájának elengedhetetlen feltétele. A párt történelmi küldetése, hogy elvezesse a társadalmat a kommunizmushoz, megteremtse a dolgozók közös otthonát, amelyben az emberek békében, jólétben és szabadon élhetnek, A ragyogó cél megvalósításában a párt, a párttagság magára vállalja a munka nehezét, és ezért nem kér és nem kap kiváltságokat. Ebben az értelemben mondjuk, hogy a párt szerepe a nép önzetlen szolgálata. A pártnak ugyanakkor messzebb kell látnia mint a tömegeknek, azon kell munkálkodnia, hogy a dolgozó osztályok felismerjék igazi érdekeiket és vállalják a társadalom átalakításának hatalmas feladatát. Ebben az értelemben beszélünk a pártnak mint a munkásosztály, a dolgozó nép legöntudatosabb élcsapatának vezető szerepéről. Fejlődésünk mai szakaszában — mint a" programnyilatkozat is kimondja — pártunk fokozatosan a munkás- osztály élcsapatából az egész dolgozó nép élcsapatává válik. A proletárdiktatúra lényege: a szervezettség, a fegyelmezettség Tiszteit elvtársak! A szocializmusért folytatott harcunk tapasztalatai meggyőzően igazolják azt az alapvető marxista tételt, hogy az osztályharc elsőrendű fontosságú kérdése a politikai hatalom meghódítása. A magyar munkásosztály is csak a politikai hatalom birtokában tudott véget vetni a kapitalista kizsákmányolásnak, és foghatott az új világ építéséhez. A munkásosztály politikai hatalmának konkrét formája mindig az adott történelmi helyzetnek megfelelően alakult: 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság a proletariátus diktatúrájának állama volt, a felszabadulás után kialakult népi demokratikus állam, a Magyar Népköztársaság pedig betölti a proletárdiktatúra funkcióit. A marxizmus—leninizmus tanítása és a forradalmi mozgalmak gyakorlati tapasztalatai szerint a munkásosztály a hatalmat szövetségesei támogatásával, békés vagy nem békés úton hódíthatja meg. A magyar munkásosztály 1919-ben és 1948-ban is fegyveres harc nélkül, viszonylag békés úton hódította meg a hatalmat. A történelmi viszonyok úgy alakultak mindkét esetben, hogy a burzsoázia erőtlennek bizonyult a munkásosztály politikai fellépésével szemben. A hatalom meghódítása bármilyen úton történjék is, az osztályharcnak mindig döntő ütközete, s a burzsoázia politikai hatalmának elvesztésébe harc nélkül sohasem nyugszik bele. 1919 augusztusában a magyar burzsoázia a hazát, nemzetet elárulva külső fegyveres erőt hívott az országba, hogy hatalmát visszaszerezze. S 1948-at követően is megragadta az első kedvező alkalmat, szította és kihasználta az országban kialakult mély politikai krízist, hogy 1956 őszén, fegyveres ellenforradalmi felkelés kirobbantásával megkísérelje hatalmát visszaszerezni. Ez a kísérlete kudarcba fulladt, mert 1956-ban a magyar munkásosztály tapasztaltabb volt. mint 37 évvel azelőtt, de jelentős mérték- — ben azért is, mert a nemzetközi erőviszonyok időközben gyökeresen és számunkra kedvezően megváltoztak; a magyar munkás- osztály vívmányai védelmében támaszkodhatott a Szovjetunió, a szocialista országok, a világ haladó erőinek szolidaritására, támogatására, és a nemzetközi imperializmusnak nem volt lehetősége beavatkozni országunk belügyeibe. A munkásosztály szándékai szerint minden célját, így a hatalom meghódítását és megőrzését is lehetőleg politikai úton és politikai eszközökkel kívánja elérni. Ahol fegyveres harcra, polgárháborúra került sor, ott ezt mindig a reakciós burzsoázia provokálta ki, amely a haladással szemben kész volt minden eszközt, a fegyveres fellépést is igénybe venni; ez a történelem tanúsága. A politikai hatalomnak minden országban osztályjellege van. A kapitalizmus szóvivői a hatalomra jutott munkásosztályt erőszakkal vádolják. Azok teszik ezt, akik mélyen hallgatnak arról, hogy a kapitalista rendszer államának lényege — minden változatában — a nagytőke diktatúrája az elnyomott osztályokkal szemben és a dolgozók kizsákmányolásának biztosítása. A munkásosztály hatalma, a proletár- diktatúra állama mindenütt, ahol létrejött — Magyarországon is — a nép túlnyomó többségének a hatalmát teremti meg. A hátalom gyakorlásába a munkásosztály bevonja a dolgozó tömegeket, és olyan széles körű demokráciát valósít meg, amelyet a nép s korábbi történelme során nem ismert. Lenin már 1919-ben, a polgárháború, a külföldi intervenció elleni harc időszakában és éppen a magyar munkásoknak küldött üzenetében mutatott rá, hogy „nem egyedül az erőszak a proletárdiktatúra lényege, és nem elsősor(Folytatás a 3. oldalon)
