Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-31 / 257. szám
1978. október 31. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Mindenki iskolája A KÖZOKTATÁS világszerte élénk viták tárgya. Nálunk is széles körben befolyásolja a kedélyeket. S ha nem érintene úgyszólván létében mindenkit, kivált diákot, pedagógust, szülőt, azt mondhatnánk, divat az iskoláról beszélni, gyakran szidni, kevésszer dicsérni. Az országgyűlésen nagy figyelmet keltve, most Polinszky Károly oktatásügyi miniszter számolt be róla. Ha egyetlen szóval kívánnánk kifejezni, amit a miniszteri jelentés, mint különösen időszerűt, igen-igen szívesen értékel a mai iskolában, s többnyire nem lelvén, határozottan megkövetel tőle, úgy azt mondhatnánk, ez a rugalmasság. A képzés és továbbképzés kialakult rendszere meglehetősen merev, helyenként és időnként nem .vág egybe társadalmunk munkaerőigényével — állapítja meg. Továbbá, hogy nem beszűkített, hanem rugalmasan váltható, konvertálható képzettséget és képességet kell hogy adjon a szakképzés. A „másik oldalon”, a gimnáziumban pedig az utolsó két évben belépő fakultatív oktatással kívánja erősíteni az egyetemi szintre való felkészítést, egyszersmind segíteni a tovább nem tanulókat a munkába álláshoz, de nem a szakmai iskolák módján. Tartalmi vonatkozásban pedig Győri Imrének, a párt Központi Bizottsága titkárának felszólalásából világlik ki jól a követelmény; hogy iskolánk nem elégedhet meg a tegnapi, akár a mai tudás továbbadásával; az a hivatása, hogy az egyetemes és a nemzeti értékek őrzése mellett, nyitott, rugalmas legyen a tudomány, a kultúra új és újabb eredményeinek befogadására. A RUGALMAS alkalmazkodás nem puszta kívánalom, hanem az elhatározásokban, intézkedésekben is kifejeződik, arra példa egyebek közt az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák tervezett módosítása, attól függően, hogy gimnáziumot, vagy szakközépiskolát végzett a jelentkező, továbbá az az őszintén önkritikus állásfoglalás, miszerint történelemből újra kötelezővé teszik az érettségit, mert ezt kívánja a sokoldalú műveltség, az emberi nyitottság, az érdeklődés szélesítése. Mondani sem kell, a közoktatás főszereplőiről, a pedagógusokról is sok szó esett. Amit feltétlenül ki kell emelni: hogy önálló munkájuknak lehetőségei megnőttek. Nyilván ezzel és egyebekkel kapcsolatban is állapította meg a miniszter: szeretnénk elérni, hogy minden rátermett, hivatásszerető pedagógus jól érezze magát a pályán. Győri Imre, kiterjesztve ezt a gyerekekre is, egyenesen az iskolai demokráciáról beszélt, korántsem elégedetten. A demokráciáról csak az a pedagógus tud hittel és hitelesen szóin; diákjainak, aki maga is részese a demokratikus élményeknek, aki olyan közösségben él és dolgozik, ahol véleményére számítanak — jelentette ki. Mert nem lehet szocialista demokráciára nevelni olyan helyen, olyan iskolában, ahol pusztán hatalmi tekintélyen, utasítgatáson, parancsolgatáson alapul a vezetés. A legnagyobb és legnehezebb kérdés azonban a tanár és a diák oldaláról vizsgálva egyaránt az, hogy az oktatás mellett, milyen iskolai nevelésről beszélhetünk. Mellett? Nos, éppen az kapott erős hangsúlyt az országgyűlésen, hogy nem szabad elválasztani az oktató és a nevelőmunkát. A nevelésben minden tantárgynak és tanárnak fontos szerepe van, amit különben saját iskolai jó emlékeinkkel is igazolhatunk. Mert mely tanárainkra gondolunk igazán melegen? Akik emberként is hatottak ránk, s akiknek ezért hálásak vagyunk. KÉTSÉG NEM FÉRHET hozzá: a bólintó, sóhajtó és egyébként az iskolaügyben hol lelkesedő, hol kételkedő embernek — a társadalomnak — minden vonatkozásban köze van az iskolához. Ezt az iskolának, éppen a korábbinál jóval nagyobb nyíltságával, tudomásul kell vennie. Ez, mint több oldalról elhangzott, bizony nem gond nélküli folyamat, hiszen a vélemények sokfélék, nem mindig hízelgők, mégis meg kell hallgatni és szívlelni őket. Kendermagosok M int paripa fején a bóbita, úgy leng az októberi szélben a kenderkúp teteje. Állnak katonás rendben a holdnyi téren, zöld és barnás száruk kunyhókat idéz. A nap felragyog, igaz bágyadt kissé, de mégiscsak nap, így aztán jó segítője a munkálkodónak. Hártnan vannak egy csapatban. Idősebb Magos Mihály és felesége, meg Nagy Jánosné. A földön nagy fólia terül, rajta pallódeszka, pontosan három. A munkálkodók fognak egy nyaláb kendert, s ütemesen verik a deszkához. Mint egy dal ritmusa, úgy csattan a rostos szár, néha szinkópák tarkítják, adva más tempót a munkának. Hull a szürkéstarka mag a fóliára. Mint ezernyi apró csirke sorolnak egymás mellé. Van, amelyik elugrik messze, a legtöbb békésen marad. Nő a halom. A szelelésre, tisztításra váró mag sokasága. A jó olajos mag sok pénzt hoz. Erről szól munka közben, az ütemet rendben tartva idősebb Magos Mihály. — Nehéz ez a munka, bár fizetnek érte, benne van az árban a derekam fájása, a karom zsábája, a lábikrám görcse, a mellem zihálása. De kell a kender, gazdag az olaja, magas az értéke, s mindig is csináltuk. A rozsályi határban verik a kendermagot, (b) Emlékezés 1944. október 31-ére „Hz emberek élni akartak...“ Villanások Nyíregyháza felszabadulásának első napjaiból „Elnyomva az ellenség ellenállását, harckocsiegysége- .ink és lovassági egységeink lendületesen előrenyomultak. A doni és kubáni kozákok a harckocsizok keletről és délről jövő támogatása mellett betörtek Nyíregyháza városába és utcai harcok folyamán elfoglalták azt. A városért folyó harc során lovasságunk mintegy 2 ezer hitleristát pusztított el. Nagy mennyiségű zsákmányt és foglyot ejtettünk. Nyíregyháza városa az ellenség erős védelmi támaszpontja volt és fontos közlekedési gócpontot képez, öt vasútvonal és több országút fut itt össze...” (A Szovjet Tájékoztatási Iroda hadijelentése Nyíregyháza felszabadulásáról) Víz, villany, élelem nélkül „A németek teljesen lerombolták kivonulásuk előtt a vasútállomásnak az angol bombázás után még épen maradt részeit. Mikor másodszor kivonultak a városból, lerombolták a város víztartályát ... Ekkor rombolták - le a vasbeton hidat, amelyen át Nyíregyháza városi villamos- vasútja közlekedett. Lerombolták a Termény- és Áruraktár Rt. épületét. Ugyanakkor felégették ennek a részvény- társaságnak raktárait, amelyekben több száz vagon liszt, vetőmag és más élelmiszeranyag volt... Ugyanakkor rombolták le Nyíregyháza központi postahivatalát, távíró- és távbeszélő-berendezését. Felgyújtották a „Júlia” malmot, mely naponta 500 tonna lisztet dolgozott fel, hatalmas búza-, rozs-, zab-, stb. raktáraival együtt. Lerombolták és felgyújtották Nyíregyháza villanytelepét, mely 37 községet látott el villanyárammal. A németek teljesen lerombolták az angol—amerikai bombázás által részben megrongált dohánygyárat és annak raktárait. Lerombolták az „Ardita” Főzelék- és Gyümölcsszárító és Konzervgyárat, ahol 250 munkás dolgozott. (Nyíregyháza város polgármesterének és Szabolcs megye főispánjának jelentéséből.) 1944. október 31-én, Nyíregyháza felszabadításának napján nyomtatták az ideiglenes városi tanács kiáltványát Nyíregyháza népéhez. Ebben közük a szovjet város- parancsnok rendelkezését, amely szerint a lakosság maga köteles gondoskodni a rend és a tisztaság helyreállításáról, a vagyon- és személyi biztonság megőrzéséről. Az első teendők közé tartozott, hogy városi rendőrséget szervezzenek, hozzák rendbe az utcákat, tereket és az épületeket, a kereskedők és iparosok lássanak üzletük, műhelyük rendbehozásához. Rendőrök — önként A szovjet katonák segítségével alakult meg a 160 tagból álló városi rendőrség Nyíregyházán, amelynek a vezetője Sajben András volt. Sajben elvtárs a párt régi harcosa, tevékenyen részt vállalt Nyíregyháza felszabadulás előtti agrárforradalmi mozgalmában. Jelenleg a sóstóhegyi Vörös Csillag Tsz nyugdíjasa. így emlékezik: — önkéntes jelentkezések alapján állítottuk fel a rendőrséget. Elsősorban a Nyíregyházán maradt kommunistákból, régi munkásmozgalmi emberekből. '— Mi volt a felszerelésük? — A felszerelésük az volt, amit itt hagytak a menekülő 1A M M °któber 31-én szabadult fel Nyíregyháza. Ez alkalomból közlünk |l|uU néhány dokumentumot és azok visszaemlékezéseit, akik tevékeny ■**■■■ részesei voltak a szabadság első nagy napjainak„Megjelent a Magyar Nép!" „ ... Október végén kopogtak az ablakon. Kinézve orosz katonákat láttunk. Trének lehettek szekerekkel. Az udvarom piciny, egyetlen szekérrel jött be 14 katona, egy zászlós vezetésével. Pici fiamat meglátva — málenkij — mondta az egyik idősebb katona. Az egyik helyiséget kiürítve ott fektettük le őket. Egyikük gyomorfájásra panaszkodott, annak ópiumcsep- peket adtam. Másnap reggel ők láttak már el engem élelmiszerrel. Majd német köpenyt adtak, amire mondták, hogy a gyereknek ruhát kell csinálni. Ebben a német köpenyben találtam egy német—orosz szótárt, amiből kezdtem tanulni, hogy minél hamarabb, legalább úgy- ahogy tudjak velük beszélni. Reggel már sakkoztunk egyikkel-másikkal...” Jeles László kőműves részt vett Nyíregyházán az 1918-as polgári forradalomban, majd a Tanácsköztársaságért fegyverrel harcolt. A vele való korábbi beszélgetésből idézünk: „Nyíregyházáról 12 ezer embert kellett havonta munkára mozgósítani. Bizony a város lakóira akkoriban sok feladat hárult, nagy volt a szakemberigénylés. Egy napon például 16 üveges, 16 asztalos, 30 kőműves, 16 kályhás és száz asszony kellett egy helyreállítási munkához. De mivel üveges és kályhás nemigen volt, az asztalosokból lettek üvegesek, kéményseprőkből kályhások...” Pintér András a felszabadulás előtti illegális kommuMurczkó Károly a felszabadulás előtt nyomdász, ezt követően a párt egyik szervezője, később a városi pártbizottság első titkára, ma nyugdíjas : „ ... A város október 31-én szabadult fel véglegesen. Úgy emlékszem, hogy másnap korán reggel Fazekas János küldött értem egy embert, hogy menjek fel a városházára. Felmentem és Fazekas Jánost már mint polgármestert találtam. Az akkori szovjet parancsnokság közölte velünk, hogy alakítsunk egy ideiglenes városi vezetést, mert az életet meg kell indítani. Negyvennégy tagú vezetést alakítottunk, s ezt elneveztük városi tanácsnak. Azután minden reggel felmentünk az öreg Fazekashoz, aki kiosztotta, kinek mit kell aznap csinálni. Mert mit kellett? A kórházat felszerelni, a betegeket euótni, kenyeret sütni, a boltokat kinyitni, a romokat eltakarítani és segíteni a szovjet hadsereg munkáját. Megindítani a nyomdát, hogy hírt adjunk arról: élünk. Reggelenként egy kis csomaggal a hónom alatt indított a feleségem a „hivatalba” — három napi hideg élelemmel, ugyanis soha nem tudtuk, hogy mikor jövünk haza. Pontonhíd kellett a Tiszához, liszt a malomnak és fogat az erdőirtáshoz. Nem messze volt még a háború, nagy volt a szegénység, s még az a kevés olaj és kenyér sem került ki mindig. De már azzal is foglalkoztunk, hogyan lesz ezután. Bernáth György elvtárssal nyomtuk a pártnak és a nemzeti bizottságnak a röplapokat, készítettük elő a fel- szabadulás utáni első újságot. Farkas Pál volt a szerkesztője ... A gépet hajtottuk kézzel és szereztünk csomagolópapírt. Ha jól emlékszem, az első újság egy ilyen kétoldalas, talán piros csomagolópapíron készült. És elindult Vele a rikkancs. Nagy boldogsággal futott: „Itt a Magyar Nép! Megjelent a Magyar Népi” nista, később a Magyar Kommunista Párt megyei titkára, jelenleg Budapesten él, nyugdíjas. A felszabadulás napjaira így emlékezik: „Már három napja járok egy gépkocsival, utánpótlást viszünk a front mögé és sebesülteket hozunk vissza. Társam egy szovjet katona megosztja velem ebédjét, amit egy csajkából fogyasztunk el. Nem ittunk, de mind a ketten mámorosak vagyunk: ő a győzelemtől, én a szabadságtól. A front tovább vonul előre. Elbúcsúzom szovjet barátomtól, aki elkísér a nyíregyházi országúiig, ott leállít egy szovjet gépkocsit. Felülök rá és búcsút integetve távolodunk egymástól... Délelőtt 10 órakor Nyíregyházán vagyok. Nézem a várost, az utcán szétlőtt tankok és gépkocsironcsok. Sok épület leégve, a közraktárak is, bennük több ezer tonna gabona. A romokból időnként magasra csapnak a lángnyelvek. A villanytelep csendes, tetőszerkezetét a németek lángszóróval gyújtották fel és a beomló tető- szerkezet maga alá temette a turbinákat és a kapcsolótáblát. De a munkásotthon, amely oly sok küzdelemnek és harcnak volt színtere, és amelyben a peyerista szellem soha sem tudott úrrá lenni, áll...” • Horthy-rendőrök, meg amit a szovjet parancsnokságtól kaptunk. Bizony nem valami díszes egyenruhában voltunk. — Fegyverük volt? — Igen. A szovjet parancsnokság adott száz gyalogsági puskát. Kellett a fegyver, mert sok volt a bujkáló nyilas és nem volt kevés az olyan ember, aki alkalmasnak találta arra az időt, hogy fosztogasson. A város bizony siralmas képet mutatott. De aztán sikerült rendet teremteni. Jöttek fiatalemberek is, igaz, hogy először féltek jelentkezni, hogy a német csakellett adnunk Nyíregyháza népének, hogy lesz még boldogabb életünk itt, ebben a városban, és ők hittek nekem. Én pedig amivel csak tudtam, segítettem rajtuk. Sokszor kellett éjszakáimat is feláldoznom, hogy tárgyaljak a szovjet parancsnoksággal Nyíregyháza népének élelmezése ügyében, ami sikerrel is járt... November 15-én megnyitottuk az iskolákat.” Mihalik József rádióműszerész így emlékszik 1944 őszének napjaira: | ^ Ebben a hazban működött ^ \ 194** NOVEMBEREBEN 1 a Nyíregyházat felszabadító 2 Ukrán Fromt Főparancsnoksága R.J.Malinovszku marsall VEZETÉSÉVEL Állította nyíregyházi Városi Tanács és az IdegenforOalmi Hivatal 9 i9m> « patok még visszajönnek. De aztán jöttek a volt tizenki- lencesek közül, a vörösőrség tagjai közül is. Részlet Fazekas Jánosnak, Nyíregyháza város első polgármesterének visszaemlékezéséből: „Malinovszkij mar- sallal november elsején találkoztam a városháza előtt, ahol több elvárasai együtt voltam és üdvözöltük őt, mint a város felszabadítóját. Megkérdezte, hogy kik vagyunk. Megmondtuk, hogy munkások vagyunk. Azt mondta, vegyük át a város vezetését. Nyíregyháza város teljes tisztikara elmenekült. A munkások és az akkor alakult városi tanács engem javasolt a város polgármesterének. Én, amikor átvettem a város vezetését, az elmenekült tisztviselők helyett egyszerű munkásokat állítottam a hivatali ügyosztályok vezetésére ... Amikor átvettem Nyíregyháza vezetését, néma város volt. Az emberek legtöbbje még a föld alatti bunkerekben volt... A város itt maradt lakossága éhezett és fertőző betegségek veszélye jelentkezett. A szovjet parancsnokság elrendelte, hogy adjam ki a rendelkezést a felekezeteknek, szólaltassák meg templomaikban a harangokat és tartsanak istentiszteletet, úgy, mint régen. Ekkor kezdődött a város újraéledni ... A városban élő emberek tanácstalanul álltak. Legtöbbnek nem volt reménye arra, hogy ebben a városban lesz még élet. Hitet
