Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

1978. október 22.

!®

H

etimológusok szerint a legény szó ért elme világos, a vő eredete már vitatottabb. Az egyik variáció szerint uráli eredetű és vönek való, vönek szánt legényt jelent, a másik, hogy a vesz igéből képzett folyamatos melléknévi igenév. Eszerint az összetétel tulajdonságjelzős típusa a v evő legény, mivef egykor — néhány afrikai törzsnél még ma is — busásan fizetni kellett az eladó lányért. Mivel fizet ma a vőlegény a menyasszonyáért?

— Azt hiszem, a mai vőlegények már csak legfeljebb a nagyszülők elbeszéléseiből, filmekből tudhatnak arról, hogy valamikor anyagi érdekek határozták meg a házasságot. Föld a földdel házasodott, nem számítottak az érzelmek. Ma is hallani néha olyát, hogy egy 18 éves lány férjhez megy egy öreg manushoz a pénze, háza, kocsija miatt, de ez is olyan, mint a fehér holló. Az a jellemző, hogy ha egy fiatalnak megtetszik egy lány, megismerkednek, együtt járnak, s közben alaposan kiismerik egymást. Ha mindketten ügy gondolják, hogy jól megértik egymást, akkor jöhet a házasság.

Négy vőlegénynek, Tamás Zoltánnak, a faipari vállalat gépkezelőjének, Szöllősi Györgynek, a csemege ABC hentesének, Tort Lajosnak, a tejipari vállalat lakatosának és Jánkfalvi Jánosnak, a dohlnyfermentáló vállalat gépjárművillamossági szerelőjének volt ez a sűrített véleménye a házasságkötést közvetlenül megelőző állapotról.

— Azért ha a „leányvevésről” van szó, hozzátehetjük, hogy tulajdonképpen ma is „fizet” a vőlegény. — egészíti ki a közös véleményt Jánkfalvi János. — Nem pénzzel, nem házzal, nem kocsival, hanem azzal, hogy komolyan veszi az életet, becsületesen dolgozik, hogy tisztességes fizetéssel járuljon az új élet kialakításához, a családalapításhoz.

— Ha nem is sok, de nekem is van egy kis spórolt pénzem — mondja Tamás Zoltán — mert azért bárhogy is nem pénz, hanem szerelem kell a házassághoz, OTP-hi- telre mégsem illik gyűrűt vásárolni. Nem régen dolgozom, még csak 21 éves vagyok, de azért amióta felvetődött bennem a gondolat, hogy nősülök, jobban odafigyelek, mire költők. A menyasszonyom a nyáron érettségizett a pénzügyiben, még csak három hónapja dolgozik, nyilván neki nem volt eddig módja spórolni.

— Mi már spóroltunk is es^ütt a menyasszonyommal — mondja Szöllősi György —, amikor a nyári szezont a Balatonnál dolgoztuk v^ig. A Csemege Kereskedelmi Vallalatná" a:-; a szokás, hogy nyárára a nagy forgalom miatt a Balaton melletti csemegékbe irányít embereket az ország csemegeboltjaiból, így aztán mi is elmentünk. Igaz, szórakoztunk is, de azért maradt a keresetből az esküvő utánra is.

— Én nem tudok sokkal dicsekedni — mondja Tari Lajos — mert úgy alakultak a körülmények. Igaz, már 25 éves vagyok, de három évet — 1971—74 között — az NDK- ban dolgoztam és amit összespóroltam, azt feléltem utána, amikor két évig katona voltam. Tulajdonképpen tavaly február óta gondolhattam arra, hogy félreteszek valamennyit.

A vőlegények beszélgetései természeteién hamar a menyasszonyra terelődnek, hiszen végül is értük van az egész vőlegénykedés.

— Mi négy és fél éve ismerjük egymást — mondja Tamás Zoltán. — Menyasszonyom Borbányán lakik, én a szüleimmel a Kisteleki szőlőben, ö diák volt, én dolgoztam, s ha ideje engedte, akkor néha szórakoztunk is. Most már közös a munkahelyünk is: a faipari vállalatnál dolgozik a pénztárban. Az idén határoztuk el, hogy összeházasodunk. Két hónapja felhúztuk a gyűrűt, november 25-én lesz a lakodalom.

— Mi is régen ismerjük egymást: a menyasszonyom is itt dolgozik a Csemegében, pénztáros. Egy éve járunk együtt, jól megértjük egymást. A nyáron felhúztuk a gyűrűt, október 28-án megyünk az anyakönyvvezetőhöz.

— Én a buszon, meg a vonaton ismertem meg a menyasszonyomat, ö Pócson lakott, én Petriben, s mindketten bejártunk Nyíregyházára. Megtetszett, láttam, hogy komoly lány, aztán gondolom én is megtetszettem neki, s a nyáron megvolt az eljegyzés. Menyasszonyom a kórházban szakács, most már nyíregyházi lakos, szüleivel együtt beköltöztek ide. Áz eljegyzést náluk tartottuk, az esküvői vacsora étteremben lesz.

— Én is régen ismerem a menyasszonyomat — mondja Jánkfalvi János. Korábban a vendéglátónál dolgozott, tulajdonképpen ott ismerkedtünk meg, most a Tempó dolgozója. Mi is a nyáron húztuk fel a gyűrűt, november 4-én lesz az esküvő.

— Volt-e leánykérés? A hagyományos értelemben nem, sőt már nem is igen tudjuk, milyen lehetett az. Az ember megbeszéli a menyasszonyjelölttel, aztán ha mindketten akarják házastársul a másikat, akkor bejelentik a szülőknek. Ügy gondolom, ők sem tartanak már igényt a gügye verselésre. Ahogy én a mi korosztályunkat ismerem,

volna neki otthon segíteni, édesanyja mindent megcsinált, mégis felfedeztem benne a majdani házias családanyát.

— Komoly, házias, tud alkalmazkodni — mondja Tari Lajos — mert szerintem ez nagyon fontos dolog egy házasságban. Nem úgy gondolom én, hogy csak a feleség alkalmazkodjon, nyilván nekem is változtatni kell egy-két dolgon, de most úgy látom, mindketten képesek vagyunk erre.

— Néhány alkalommal úgy hozta a sors, hogy valamelyikünk szüleinek segítenünk kellett. A menyasszonyom szívesen segített, még ha nehéz munka volt is. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ha összeházasodunk, akkor mindig dolgozni kell, de a szorgalmat én nagy erénynek tartom. Nem csak ennyi a plusz, de ismételgetni nem akarok.

Természetesen szót váltottunk arról is: vajon elvárják-e a mai vőlegények, hogy ők

Tamás Zoltán: OTP-hitelre mégsem illik gyűrűt vásárolni.

aligha állna rá a szánk a lánykérő szövegre. Gondolom nem is ez a lényeg az egészben.

— Azért csak illik valamit mondani a lány szüleinek — szól közbe Tamás Zoltán.

— Én sem a százéves szövegre gondolok, meg azt is tudom, hogy a lány szülei nem ekkor tudják meg: mit is terveznek a hátuk mögött a fiatalok. Nyilván a lány már korábban elmondja, hogy udvarlója van, tetszik is neki, aztán kipuhatolja: mit szólnának hozzá, ha feleségül menne hozzá, mert mire ilyen komollyá válik a helyzet, minden lány szülei megismerik a fiút.

A vőlegények válaszából kiderült, hogy nem csak a lánykérésben szakítottak a hagyományokkal, a „felhúztuk a gyűrűt” is új szokást takar.

— Azért ne úgy értsd, hogy az utcán húztuk fel a gyűrűt, csak az eljegyzés sem olyan már, mint régen volt. Mi szűk családi körben jegyeztük el egymást, a menyasszo- nyoméknál voltunk vacsorán — „pontosítja” a választ Jánkfalvi János. Tamás Zoli, Tari Lajos és Szöllősi «György is csatlakozik: volt azért egy kis ünnepség, nem mindennapi dolog történik ilyenkor az emberrel.

— Az esküvőtől már csak napok választják el a vőlegényeket. Az anyakönyvvezetőnél percnyi pontossággal bejegyezték az időt, egyedül a Tamás Zoliéké lesz néhány héttel később, mert a tervezett időre nem sikerült zenekart szerezni.

— A szülőkkel együtt úgy gondoltuk, legyen lakodalom. Csak a szűk rokonságot hívjuk, de így is többen leszünk nyolcvannál. Disznót, sok baromfit vágunk, bor lesz, mert addig kiforr a miénk, a sört, a pálinkát azt megvesszük a boltban.

— Mi a SZÁÉV munkásszállóján tartjuk a lakodalmat — mondja Szöllősi György —. Édesanyám ott dolgozik a konyhán, és az Alföldi Vendéglátó főzi a vacsorát. Hányán leszünk? Körülbelül nyolcvanan.

— Nálunk kisebb a család, húszán— harmincán leszünk — folytatja Tari Lajos

— de épp ma megyünk a menyasszonyommal helyet keresni. Valamelyik étteremben szeretnénk, ahol helyet kapunk.

— A mi lakodalmunk nálunk lesz, az én szüleimnél — mondja Jánkfalvi János — és ha jól számoltam, körülbelül hetvenen leszünk. Hely van, s bár több lesz előtte- utána a munka, így mégis családiasabb.

Azért maradjunk még egy kicsit az esküvő előtt. Az csak természetes, hogy mindenki azért választotta magának a menyasszonyát, mert mint nő, tetszik neki, de mi az, ami több a tetszésnél, mi az, amit ezen túl értéknek tart?

— Nekem a szókimondósága, a kedvessége, a háziassága tetszik — vallja Tamás Zoltán. — Amíg iskolába járt, nem is kellett

Tari Lajos: Nem mindennapi dolog történik ilyenkor az emberrel.

legyenek az elsők menyasszonyuk életében? A válasz a korosztály egészének véleménye: miért is várhatna el olyat a vőlegény a menyasszonyától, amelyet önmagától nem követel meg?

Bármennyire is vőlegényekről van szó, a beszélgetés témája nem csak az esküvő napjáig tartott, hiszen tervek, elképzelések születnek vőlegény és menyasszony között.

— Mi a szüleimnél fogunk lakni — mondja Tamás Zoltán, s megpróbálunk kérni egy szövetkezeti lakást. A távlati tervünk azért az, hogy családi házat építenénk ott,

Szöllősi György: Ügy lenne a legjobb, ha az egyik fiú lenne, a másik lány.

ahol telket lehet majd venni. Menyasszonyom is, én is családi házban lakunk, a kényelem ellenére is zárt világnak érezzük a bérházi lakást.

— A menyasszonyom — bocsánat, akkor már a feleségem — bátyjánál fogunk lakni. — mondja Szöllősi György. A menyasszonyom nyírteleki, onnan nem szeretnénk bejárni, az én szüleim pedig el fognak költözni Nyíregyházáról. Ez nyilván nem végleges megoldás, de tudjuk, hogy ma már nagyon nehéz lakáshoz jutni.

— Sajnos én még nem tudom, hová megyünk — mondja Tari Lajos — valószínűleg albérletet keresünk magunknak. Szüleim Pócspetriben laknak, onnan nem szívesen járnánk be, mikor mindketten itt, Nyíregyházán dolgozunk. A távlati terv: mi is építeni szeretnénk, mert bérházba nem nagyon vágyunk.

— Akkor én vagyok a legjobb helyzetben pillanatnyilag — folytatja Jánkfalvi János —, mert már szereztünk egy albérletet. Egy minigarzont vettünk ki egy évre, mert a gazdájának addig nincs rá szüksége. Ügy beszéltük meg, hogy ha közeledik az év vége, megbeszéljük: ha még nincs hová költöznünk, talán maradhatunk. A mi tervünk is egy családi ház. Tulajdonképpen lenne helyünk a szüleimnél is, de mit tudom én, talán jobb, ha az új életet külön kezdi két fiatal.

Nem maradt ki a beszélgetésből az sem, ki milyen várakozással néz az új élet elé, hogyan tervezgetik a családalapítást az esküvő előtt?

— Nem könnyű dolog ezt megfogalmazni, mert sokmindent tervez az ember — mondja Tamás Zoltán. — Ha a szüleim, a bátyám bpldog házasságát nézem, természetes dolog, hogy én is a jó példát akarom követni. Most úgy gondolom, hogy minden otthoni munkát együtt végzünk majd — én különben is nagyon szeretek főzni — de lehet, hogy egyszer egy mosogatás helyett jobb lenne sört inni.

— Mi is két gyerekre gondoltunk — folytatja Szöllősi György —, méghozzá úgy lenne a legjobb, ha az egyik fiú lenne, a másik lány. De hát ez még a jövő zenéje.

— A menyasszonyom azt szeretné, ha mindkét gyerek lány lenne, én jobban örülnék két fiúnak — mondja Jánkfalvi János. — Persze, az az igazság, hogy mindegy, fiú-e vagy lány, a lényeg, hogy egészségesek legyenek.

A házasság komoly dolog, a családalapítás még komolyabb, ezt tudják a vőlegények. Lemondást, alkalmazkodást kíván az ifjú asszonytól, de a férjtől is.

— Én úgy gondolom, ha szereti egymást a férj és feleség, nem áldozat, ha alkalmazkodnak egymáshoz. Áldozat akkor lenne, ha csak az egyik félnek kellene alkalmazkodni, a másik nem mondana le kedvteléseiről. Én például szeretek elmenni a haverokkal egy kicsit szórakozni, de ezt lezárjuk most egy legénybúcsúval. Á menyasszonyom is szeret szórakozni, természetes dolog, hogy együtt megyünk.

Tamás Zoltán után Szöllősi György fejtette ki véleményét.

— Én egy műszakban dolgozom, a menyasszonyom két műszakba jár, s amikor együtt leszünk szabadok, együtt szórakozunk majd. Nekem a meccsre járás a kedvenc időtöltésem, azt hiszem ennek az esküvő után sem lesz akadálya. Legfeljebb ezután ketten drukkolunk. Persze, a házasság nem csak szórakozásból áll. Lényegesebbnek tartom az otthoni közös munkát, mint azt, hogy egyedül, vagy ketten megyünk ezután a meccsre.

— Mi még nem is igen beszéltünk erről — mondja Tari Lajos — hiszen valamennyien azért nősülünk meg, mert mindig együtt szeretnénk lenni menyasszonyunkkal. Nyilván ők ugyanígy vannak, ezért nem lesz szerintem ezekből probléma. Mi a bejárás miatt a régi ismeretség ellenére is keveset szórakoztunk. Örömmel megyünk majd együtt, csak legyen rá mindig pénz.

— Ügy beszélgetünk itt — mintha a szórakozás lenne a házasság központi kérJánkfalvi János: A mi tervünk is egy családi ház.

dése — mondja Jánkfalvi János. — Ha jól emlékszem, valamennyien arról beszéltünk, hogy távlati tervünkben lakásépítés is szerepel. Erre és még mi minden másra pénz kell, a pénzhez meg takarékosság kell. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy nem megyünk majd el időnként szórakozni, ez minden fiatalnak igénye, de előbbre való, hogy megteremtsük a családi élet, a családalapítás feltételeit. Ehhez kell férjtől és feleségtől a nagyobb áldozatvállalás.

magyar nyelv értelmező szótára a vőlegényről csak annyit ír: férfi, akinek menyasszonya van. Magyarázat nincs, a szó eredetét nem jelzi, mert maga a szó vesztette el régi értelmét. Nincs vevő legény, nincs eladó lány, jegyesek vannak, akik saját elhatározásukból, anyagi érdekek nélkül választották egymást, hogy együtt, majdan gyermekeikkel éljék le az életet. Kívánjunk nekik sok boldogságot.

Szöveg: Balogh József Kép: Mikita Viktor

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET