Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-13 / 216. szám

1978. szeptember 13. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A mátészalkai Szatmár Bútorgyárban a lapmegmunkáló gépsoron dolgozik Tóth Béla. (Elek Emil felvétele) lobb munkáért több pénz Á minőségi bérezés tapasztalatai a SZÁÉV-nél a munkát — mondja. Ha pél­dául egy kőművesbrigád va­kolni kezd, akkor a műveze­tő értékeli az előző munka­folyamainak, valamint a fel­használandó anyagnak a mi­nőségét. Ha a falazás — te­gyük fel — első, az anyagmi­nőség másod-, a vakolás pedig első osztályú, akkor a vako­lóbrigád plusz hétszázalékos bért kap. Ez a plusz elmehet egészen a 20 százalékig, de ha gyengén dolgozik a bri­gád, fizetésének akár egyne­gyedét is levonhatják. — Volt-e már ilyenre példa? — kérdeztem a Búza utcai óvodán dolgozó Makkal Tibor kőművesbrigádját. — Huszonöt százalékos le­vonásról szerencsére még nem hallottunk, a 20 százalékos növekedést meg lehetetlen­nek tartjuk — vélekedik a brigádvezető. — Nézze, ez az utóbbi csak elméletben lehet­séges, hiszen mi azt a pluszt csak akkor kaphatnánk meg, ha az előző munka és az anyag minősége harmadosz­tályú, de mi ennek ellenére első osztályú munkát végez- nénk. Akik trehányul dolgoztak A brigád tagjai egyöntetű­en állítják, jól jártak az új bérezéssel. Számokat ugyan nem szívesen mondanak, de végül csak kiderül, havi fize­tésük néha négy—ötszáz fo­rinttal is magasabb az átla­gosnál a minőségi bérezés óta. — Nekem van azért egy olyan érzésem, mintha a ve­zetők túl sokat vártak volna ettől a rendelkezéstől — fej­tegeti Kiszel Miklós, a bri­gád egyik tagja. — Mi meg, az az igazság, egy kicsit fél­tünk tőle. Attól tartottunk, ez csak amolyan papír marad, s csupán arra lesz jő, hogy ez alapján kényszerítsenek majd bennünket a jobb mun­kára. Szerencsére, tévedtünk. Persze, vannak olyan brigá­dok, akiknek kimondottan rosszul jött ez, de azt hiszem, értük nem kár. Ök már ko­rábban is trehányul dolgoz­tak.-- A brigádot azonban az új bérezés helyeslése mellett bosszantja egy dolog. Neve­zetesen az ismétlődően elő­rehozott határidők, a feszített munkatempó. Nagyon nehéz így jó minőségi munkát vé­gezni, ráadásul ők nincsenek is túlságosan érdekeltté téve a határidők előrehozásában. Magyarul: a mennyiségi mun­ka nincs összhangban a vég­zett munkával. A sietés pe­dig egy bizonyos fokon már kapkodássá válhat, s ennek szinte mindig a minőség lát­ja a kárát. Áz igazi öröm De térjünk vissza az új bé­rezési formára. Nem alakult- e ki egészségtelen rivalizálás a brigádok között, hiszen úgy tűnik, az az érdekük, hogy az előző munkát minél alacso­nyabbra értékeljék. Lupsa Pál, művezető vála­szol: — Szó sincs erről. Makkai Tibor már az előbb fejteget­te, hogy egy harmadosztá­lyúból már az ördög sem tud első osztályú munkát vé­gezni. A jó munkát sokkal könnyebb folytatni, s azt hi­szem az az igazi öröm, ha lát­ják, hogy szépen haladnak. Állítom, a brigádok jól jár­tak ezzel a rendelettel. S még mindig rengeteg lehetőség rejlik benne, amit fel lehetne használni. A lehetőségekről már is­mét Seres Antal, igazgató- helyettes beszél.: — Egyik legfontosabb fel­adatunk a töméntelen meny- nyiségű adminisztráció csök­kentése. De az az igazság, még mi sem látjuk teljesen tisztán, hogyan lehetne egy­szerűsíteni ezt a folyamatot. Különösen a befejező mun­káknál lep el bennünket az adminisztráció. Ilyenkor a művezetők szinte semmi mást nem csinálnak csak minősí­tenek, jegyzetelnek. Ráadá­sul nem is minden munkafo­lyamat tartozik az új bére­zéshez. A hagyományos épít­kezésnél a munkák nyolcvan, míg a házgyáriaknál csak a 35—40 százalékát lehet a mi­nőség alapján bérezni. Ez pe­dig kevés, növelni kell majd az arányt. Ha nem is hozott csodát... Egy fél év után messzeme­nő következtetést nem lehet levonni az új bérezésről. Annyit azonban már igen, hogy szükség volt rá, mert így még élesebben láthatóvá válnak a tennivalók, s még jobban meg lehet különböz­tetni a becsületesen dolgozók munkáját, a közömbös, nem törődöm módon végzettektől. Azt mondják, minden rendel­kezés annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Az el­következő idők feladata, hogy a féléves tapasztalatokat fel­használva még tartalmasab­bá tegyék az új módszert, amely ha nem is hozott cso- 'dát, de néhány örvendetes változást igen. Balogh Géza Nem igen lehet azt mondani, hogy a SZAÉV dolgozói egyöntetű lel­kesedéssel fogadták a hírt, mikor megtudták, hogy az idén új, minősé­gi bérezést vezetnek be az építőiparban. Attól tartottak, — joggal — hogy ezzel átesnek a ló másik oldalára, s nem lesz kellő becsülete a mennyiségnek. Milyen most, egy fél év el­teltével a helyzet? Érvényt tudtak-e szerezni a rendelke­zésnek, s vajon javult-e a munka minősége, amiért tu­lajdonképpen az egész mód­szer megszületett? Plusz és minusz Seres Antal, a vállalat igazgatóhelyettese számokkal bizonyít. — A jó munkáért a béren felül 245 ezer forintot fizettünk ki eddig, ugyanak­kor értékcsökkenés miatt 67 ezer forintot vontunk le a dolgozóink fizetéséből. Azt hiszem ez is jelzi, javult a munka minősége. A mennyi­ség pedig majdnem húsz szá­zalékkal haladja meg a múlt évit. Dr. Kovács Istvánná főépí­tés-vezető egy halom papírt vesz elő, mikor a rendelkezés lényegéről beszél. — Három szempont alapján értékeljük Aki nem ismeri, annak meglepetés lehet, hogy Boj- tor Miklós, a Balkányi Álla­mi Gazdaság igazgatója már nyugdíjas. Mozgása ma is fürge, ambíciója, kezdemé­nyezőkészsége nem 60 éves emberre vall. Éppen három évtizede, 30 évesen hívták Balkányba a fülpösdaróci gyümölcsfák közül, amikor még csak a csírái alakultak a későbbi nagy gazdaságnak, amely ma nemcsak Szabolcs-Szatmár- ban, hanem annak határain kívül is ismert. Bojtor Mik­lós néhányadmagával gépek, szakemberek nélkül látott munkához a hat község ha­tárában, a nyírségi homokon, s szinte a semmiből alapoz­ták meg a gazdaságot, a jól termő gyümölcsösöket, a ve- tőmagot adó búzatáblákat, amelyekre a műtrágyát is helikopter szórja már. Az első siker, „Élenjáró” cím 1953-ban, amelyet azóta 19 „Kiváló vállalat” cím kö­vetett, s közben két alkalom­mal a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját is kiérdemelték. A gazdaság központjáról, amelynek szo­ciális létesítményei ma is a legszebbek közé tartoznak, a nyírgelsei hűtőtárolóról és léüzemről, ahol nem csak tá­rolni lehet, de dollárért ex­portálhatóvá válik a hulló al­ma is. Bojtor Miklós nemcsak a gazdaság ügyeiben kopogta­tott a megye vezetőinél, a minisztereknél, hanem mint közéleti ember, mint ország- gyűlési képviselő, a környé­ken élők ügyében is sokat kilincselt. Amikor a 60-as években a balkányi tsz nem tudott az ötről a hatra jutni, hozzá fordultak, s az igazga­tói feladatok mellett hat évig elnökösködött — társadalmi munkában. Az igazgatói beosztást most átadta ugyan, de a gazda­ságtól nem szakadt el. Egy olyan területen, Nyírgelsén lett műszaki tanácsadó, ahol nagy tapasztalatával sokat segíthet a gazdaság és a me­gye almagondjainak megol­dásában is. A nyugdíjba vonulással gazdag életének egy szakasza zárult le. Közben felnőtté váltak gyermekei, lánya apja örökébe lépett, agrármérnök lett, s mostantól több idő jut majd a családra, ahonnan bi­zony gyakran hiányzott még az ünnepre terített asztaltól is. A kezdeti, szinte csak lel­kesedésből elért eredmények ma szakemberekkel és gé­pekkel megalapozott stabil eredményekké váltak. Ösz­tönzésére idősek ültek isko­lapadba, fiatalok tanultak mérnöknek, közgazdásznak, s közben ő maga is tanult, s megszerezte a doktori címet a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. Dr. Bojtor Miklós munkás­ságát nem csak helyben be­csülték meg. Ezt jelzik ki­tüntetései : a Szocialista Munkáért Érdemérem, a Munka Érdemrend ezüst fo­kozata, a Kossuth-díj, nyug­díjba vonulása alkalmából pedig Losonczi Pál, az Elnö­ki Tanács elnöke adta át az egyik legmagasabb kitünte­tést, a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrendet. Balogh József A nyugdíjas igazgató gyök én, kérem szépen. A kis asszonykám öt éve hagyott itt örökre, azóta magam va­gyok magamnak, mivelhogy gyermekünk nem született egy se. Most csak képzelje el! Mit tudnék én naphosszat csinál­Kis üzlet ni egymagám ebben a kis házban, ahol lakom. Kimen­nék meg bejönnék, ledűlnék meg felkelnék, eszegetnék egy keveset és máris eltelt az egyik nap. Ugyanúgy majd a másik, a harmadik. Itt pedig, kérem szépen, minden egészen más. Kijö­vök már korán reggel, külö­nösen szombaton, és várom az első vevőt. Előre tudom, hogy sokallni fogja az árat, meg azt is, hogy engedek be­lőle. Magának elmondom, de csak ha nem árul el: ha va­lamilyen szép asszony jön, annak mindig többre mon­dom, hogy azután ott marad­jon, amíg tart az alku. Mert a végén mindig én engedek többet. Aztán, ha nagyon szép az a fehérnép, még rá­dobok egy szép barackot vagy egy kisebb körtét, hadd lás­sák, nem vagyok én filléres. Idám, szegény nyugodjon, nagyon szép asszony volt ő is, megbocsátja ezt nekem. Hiszen nincs abban semmi, ha az ember gyönyörködik, nem igaz? Meg azután itt van ez a temérdek gyermek ebben az új városnegyedben. Azok már várnak engem. Ha meg­érkezem, körém gyűlnek, úgy lesik a gyümölcsöt, hogy majd kinézik a ládából. Ho­zok is én nekik mindig egy kis kiválogatottat, merthogy mégsem a legszebbjét adako­zom el ingyen. Azt előre megmosom, nehogy baja es­sék valamelyiknek. Látná, hogy szürcsölnek, amikor be­leszabadul a szájuk a barack­ba! Ha már nekünk nem le­hetett, legalább a' más gyer­mekét lássam örülni. Higgye el, ez nekem nem nagy üzlet. Jön egy kis pénz érte, nem mondom, de a nyugdíjamból is elvagyok, megélek. Az se bosszant, ha rám fonnyad estére a zöld­ség. Másnap frisset hozok. Ki nem állhatom az olyano­kat, akik még a negyednapo­sat is fellocsolják egy kis vízzel, csakhogy túladjanak rajta. Elnéztem nemrég egy piros képű kis alacsony em­bert. Itt dolgozhat valahol a városon, mert afféle. Jött a kis rozoga Trabantján korán, a fonott korsóból kiöntötte a vizet a műanyag vödörbe, beleállította a kardvirágokat és kiállt az ABC sarkára. Fél nyolcig árult, akkor us- gyi, irány a' hivatal, — a vi­rágot begyömöszölte vizestül a csomagtartóba. Délután onnan szedte elő és^rnegint kiállt a sarokra ... Ilyenek is vannak, kérem, szó se róla. Én meg, ha kihozok ide egy kis virágot az udvarról, dísz­nek, ha valamelyik fehérnép kéri, ingyen odaadom neki, hogy hadd legyen-öröme. L átja, így vagyok én és ezért nem félek, hogy kijön a büntetés. De kóstolja meg már a körtét, ha ilyen szépen elbeszélget­tünk. Magának meghámozom Persze, csak úgy, ingyen. Van belőle még otthon. Angyal Sándor Dolgozott, tanult, kilincselt... t gy tetszik érteni, hogy nem félek-e? Mitől, jó uram? Nézze, én ezt a holmit nem loptam, magam termeltem egy szemig. Ak­kor miért kellene félnem az ellenőrzéstől? Ha jönnek, itt lesznek. Megnézhetik ezt a kőpárkányt is a járda szé­lén. Szép tiszta1. De én fehér papírt teszek a körte, a ba­rack alá. Még a zöldségcso­mót sem lököm csak úgy le a pucér kőre. Tudom én, ké­rem, mi a szabály, meg az illem. Mert az árunak tisztá­nak kell lenni, az már szent igaz. Na1 adót, azt nem fizetek. Miért is tagadnám? De hát ennek is megvan a magyará­zata, kérem szépen. Nekem ugyanis két barackfám, meg egy körtefám van ide nem messze, a kis portámon, meg vagy két ágyás zöldség. Mi az kérem, most azt tessék megmondani nekem. Semmi. Pontosan annyi. A semmire meg nem lehet adót kivetni, ugyebár. Legutóbb kérvé­nyeztem a fejlesztési pénz el­engedését is, a felit eltöröl­ték, tekintettel a vagyoni helyzetemre. Merthogy egy szimpla nyugdíjas özvegy ember va­Tanuló nevelők N émi „elégtétel” gyer­mekeinknek, hogy nemcsak nekik, ha­nem az őket tanító peda­gógusoknak is megkezdő­dött a tanulás. Külünösen jelentős ez az idei tanév­ben, hisz az új tenniva­lók nagyobb követelmé­nyeket állítanak vala­mennyi nevelő elé. Nem elegendő a jó szándék, sőt még a szorgalom sem. Ta­nulni kell minden peda­gógusnak, legyen bár a munkahelye az óvodában, középiskolában, vagy a főiskolán. A megye több mint 8000 nevelőjét érinti köz­vetlen közelről a megyei pedagógus-továbbképző kabinet 1978—79-es to­vábbképzési terve. Gon­dosan kidolgozott prog­ram ez, amely hasznos ajánlásokat tartalmaz az önképzésre is, amelynek új, úgynevezett irányí­tott formáját ebben az évben vezetik be. Miben segíti a napi nevelő-okta­tó munkát a képzési prog­ram? Az óvónők főként az is­kola-előkészítő tanfolya­mok teljesebbé tételéhez, a módszertani kultúra fej­lesztéséhez, a legújabb, legcélszerűbb módszerek megismeréséhez kapnak segítséget. Külön is gon­doltak a képesítés nélküli óvónők szakmai, pedagó­giai képzésére. Az általá­nos iskolák nevelőinek to­vábbképzésében központi helyet kap a nevelésköz­ponti iskola jellemzőinek mélyreható megismerése, az új tanév eredményes munkájához szükséges szakmai, módszertani megújúlást, szemléletvál­tozást elősegítő különféle foglalkozások, tanfolya­mok, szakmai konzultáci­ók, munkaközösségi ta­pasztalatcserék, óraláto­gatások. Külön is figyelmet ér­demel az alsó tagozatos nevelők továbbképzése, amelyben éppúgy helyet kap a munkaközösségi ve­zetők képzése, mint a magnós programot alkal­mazó kisiskolái nevelők tapasztalatcseréje, a kor­rekciós osztályokkal, gyógypedagógiai osztá­lyokkal dolgozók tovább­képzése, valamint a ma­tematika lépcsőzetes be­vezetését elősegítő tanfo­lyamok. Gazdag választékot kí­nál a továbbképzési kah- net. Most már az lenne a , jó, ha minden iskolában élnének is a lehetőségek­kel, s ki-ki a neki legin­kább megfelelő és megkö­zelíthető tanulási formát választaná. Ebben az is­kolák vezetői nemcsak ösztönzők lehetnek, ha­nem példamutatásukkal is erősíthetik a tanulási kedvet, a nagyobb tudás megszerzésének helyi presztízsét. Az eddigi jó tapasztala­tok birtokában folytatják ugyanis a kétéves intenzív iskolaigazgatói tanfolya­mokat is. Az alsó- és kö­zépfokú iskolákból a mű­velődésügyi osztályok ja­vaslata alapján az idén nyolcvan iskolavezető kezdheti meg a nem kis erőfeszítéssel járó tanu­lást. n ermészetesen a neve­lők tanulása to­vábbra sem öncél, nem az iskolai nevelő-ok­tató munka ellenére, ha­nem annak magasabb színvonalú végzésére való. A továbbképzések jólle­het nem járnak különö­sebb kedvezményekkel, mindenképpen érdemes és szükséges gondosan meg­tervezni és megtalálni az elismerés különböző mód­ját, formáját. Aki többet tud, várhatóan többet is képes továbbadni a diá­koknak ... Páll Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom