Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 24. Soltész Albert: Álmaszüret papírok. Nekem csa'k egy bicikli kell. Felülök rá, fél perc. Elhajtok a sarokig, megint fél perc. A másik utcában ledobom a táskát, és megvan a bicikli. De ha keresi? A táskát is? Lehet, benne olyan irat, ami fontos!” Fekete túra érkezett, lezárta a gazdája. Aztán egy női bicikli parkolt, lezáratlanul. „Női nem kell! De hol marad ilyen sokáig a fiatalember? Szerencséje, hogy figyelem a táskáját, így nem viheti el senki. Hacsak én ... Rá kéne akasztani a nőire! ,És ha pont akkor jönne ki? Mit mondok neki? Hogy ne haragudjon, eltévesztettem... Nem, nem jó! Na, talán az. Nem zárta le, nagyszerű! Menj csak be, pajtikám! Úgy, ni! Most állsz sorba. Hányán lehetnek előtte? Bemegyek, megnézem, kijövök, ráülök, mintha az enyém lenne.. Magára hagyta a kapualjat, át az úttesten, be a kocsmába, nyakát nyújtogatta. — Nicsak, az öreg Jagi! — újjongott valaki, bele is karolt és húzta a csapos felé. — Mit iszol, öreg? — Semmit-semmit — dadogta az öreg. — Meg akarsz sérteni? — Hát jó — mondta1 megadón, s akkor már érezte, hogy fuccs annak a biciklinek. — Egy kisfröccsöt, pirosat! — Velem nem lehet kicsit inni. Egy nagyfröccsöt a pirosból — szólt az ismerőse a csaposnak. Míg itta a fröccsöt, nézte a lezáratlan bicikli gazdáját. „Rendes embernek látszik, kár lett volna pont az övét...” — Mi az, öreg? Nem ízlik? Hallod? Az öreg odakapta a fejét. — De, dehogyis nem. Csak a gyomrom ... — Akkor igyál valami felest! — Nem, dehogy. Jó ez. Tényleg fájt a gyomra. Az idegességtől, öt is elmúlt már, hatrai kellett mennie a majorba, és bicikli még sehol. Kiitta a fröccsöt, elbúcsúzott. „Másik kocsmát kell keresni!” Újból egy kapu alatt. „Az is lezárta, pedig rozzantabb, mint az enyém. Most már az sem érdekel, ha női.” Férfi kerékpár érkezett. Gazdája letámasztotta’ a fal mellé és bement. „Ez az! Indulj, öreg! — bíztatta magát. — Ezt már nem hagyhatod ki! Szerezzen helyette ... Szerezzen helyette. . . Aki látta az öreget, meg nem mondta volna, hogy hetvenkilenc éves, úgy tekert. A harmadik utcában lelassított, eligazította magát az ülésen, mert fura volt neki, hogy nem olyan ferde a nyereg. Hat előtt két perccel ért a JpAjorbga» Váltótársa már in- ífulás^i'"készen várta. Egyedül maradt. „Szegény ember! Már biztos keresi. Bemegy a kapuk alá, hátha valaki viccelődött, aztán az állomás is eszébe juthat, talán bejelenti holnap és keresik. Mi lesz, ha nálam találják meg? Le kéne festeni. A lámpát eldobni róla, a nyeregre svejcisapkát húzni... Nem! Visszaviszem reggel. És ha akkor is ott keresi? És meglátja, hogy én ... Rendőrt hív . .. Mit mondok? Visszaviszem, de nem oda, hanem a másik utcába.” Soha ennyire nem várta a reggelt. Aludni sem tudott, egyfolytában a másikra gondolt. Hatkor felült az egyenes nyergű biciklire, és tekert a kocsma felé. Ahogy elgondolta, falnak támasztotta a szomszéd utcában, és elsom- fordált onnét. H armadnap elnézett arrafelé, a bicikli még mindig ott árválkodott. A lámpáját valaki már letörte róla, a dinamó is hiányzott... Artner Margit illusztrációja {jönni, látni, nem győzni, de rácsodálkozni a szatmári síkság Fehérgyarmat környéki részére, ma is varázslatos. Nemzeti létünk, reformkori eszmélésünk sajátosan néz itt szembe velünk. E táj emberének gazdag emlékvilága, ragaszkodása a holnapot jobbitó mához — magávalragadó. A települést ősidők óta a Szamos öleli. Az idők kezdetén a folyó szélesen elterülve csörgedezett, vagy éppen vészes árt sodort. A honfoglalás előtt szlávok lakták. Ezekre utalnak a nevében szereplő szavak. „Cége” halfogó rekesztéket jelent, gallyakból épített gátat, melyből kifogták az oda rekedt halakat. Dányádban az „adó” szó búvik meg. Televcny, hordalékos talaja mindig is gazdag növényvilággal pompázott. A nomádkodásról a földművelésre való áttérés, a népesség sűrűsödése egyre több földet vont művelés alá, egyre jobban visszaszorította a mocsaras erdőket, ligeteket. Cégénydányádon mégis maradt egy darabka föld, amely évszázadokkal dacolva is megőrizte ősi mivoltát, őshonos növényvilágát, mikroklímáját, 80—90 százalékos páratartalmát. E föld egykori urai növényeket, fákat hozattak ide a világ minden tájáról; Kaliforniától Délkelet-Ázsiáig, Észak-Európá- tól Afrikáig. Tiszafák és tulipánfák, tuják, páfrányfenyők, indiai platán ontják itt az éltető oxigént. Tavaszonként levelet bontó egzotikus fáival az ismert világ ölelkezik itt. A 16,22 hektáros terület ma génbank. Az Országos Természetvédelmi Tanács 1961- ben védetté nyilvánította. Áll itt a többiek között egy 200 évesnél idősebb platán-matuzsálem. Lombsátorának 52 méteres átmérőjével az országban egyedüli. Szakemberek körében az egész világon ismert arborétumot a kutatók rendszeresen felkeresik. A Tájak, Korok; Múzeumok „reklámja” alapján a flóra és a fauna kedvelői is sűrű csoportokban látogatják. Mindezek ellenére, mintha nem őriznénk kellő gondossággal nemzeti kincsünk e darabkáját. Bakó Dánieltől, a parkban székelő gyermekotthon gondnokától, az arborétum önzetlen patrónusától tudjuk; pusztulnak a szilfák, száradnak ki a fenyők. Igaz, az 1974-es rekonstrukciós terv alapján a következő két évben már fordítottak rá némi pénzt. A park, benne a műemlékjellegű épület, történelmet lehel. A Kölcsey-nemzet- séghez tartozó Kende bárók uralták e vidéket. Kölcsey Ferencet erős szálak fűzték a haladó vármegyei nemességgel tartó báró Kende ZSígmondhoz. Versei egész-'sora íródott a kúria gazdájához. A családi kripta a park évszázados fái alatt őrzi a Kendéket, huszonhárom koporsóban huszonnégy tetemet. Az utolsó két Kendét 1970-ben helyezték a kriptába. Az évszázados fák sűrűjében meghúzódó másik domb, a Kölcsey által is megénekelt ^cégényi monostor romjait rejti. És amilyen gazdag a község múltja, olyan izgalmas a jelene is. Van aki így fogalmaz: egy vallás, három község, egy tsz, de három nóta járja. A községi közös tanács Cégénydányádon székelve igazgatja Gyügyét és Szamosújlakot. Cégénydányád a hét kilométerre lévő járási székhely bűvkörében él. Mint mondják, a lakosság miatta fogy. Ezért aztán így élcelődik némely lokálpatrióta: „Majd csak hozzánk csatolják Fehérgyarmatot.” Lukács Józseftől, a tanácselnöktől tudjuk, hogy a három községet ma 2160-an lakják. A székhelyközségben 1080- an élnek. A lakosság 1971-et tartja a fordulat évének. Ma már van kistérségi vízmüvük, melynek tizenkét kilométeres vezetékrendszerét 1980-ra kell átadni. De Cégénydányádon és Gyügyén 8 kilométeres szakaszon az utcán már folyik a víz a csapokból. Sza- mosújlakon a KÖJÁL átvétele híján szintén kész a vezeték. A lakásokba a torony elkészülte után, de még szeptember folyamán beköthető lesz a víz. A családok 9 ezer forintot fizetnek. Ezt évi részletben törleszthetik. A kistérségi vízmű költségeihez a tsz 1 millió forinttal járult hozzá. A lakosság előpanaszolja, hogy a három községben nincs orvos. Körzet szerint Cégénydányád Fehérgyarmathoz, Gyügye, Szamosújlak pedig Jánkmajtishoz tartozik. Ez sok fonákságot teremt. Az állatorvos is más községből jár. A szájon járó hir juttatta el e sorok írójához Bíró Miklós tsz-tagot. ö mondta el, hogy a Nyírkémia vállalat Cégénydányádon üzemeltet egy szeszfőzdét. Az iparilag szeny- nyezett hűtővizet pedig, csak úgy, beleengedik a szeszfőzde melletti aljas részbe. A község csordáját — 230 szarvasmarha van a háztáji gazdaságokban —• ezen az aljas részen vezető csordaúton hajtják ki a legelőre. A jószág nemcsak, hogy hasaljig, meg tovább lesz sáros, de ez a különböző vegyianyagoktól szennyezett víz felmarja a tehenek körmét. És felmarja a tőgyet. Van jószág, amelyet emiatt nem tudnak fejni. A tanácselnök már írt a vállalatnak. Tud a dologról az állategészségügy és a RÖJÄL is, csak éppen intézkedés nincs. Ilyenkor almaérés idején mutatják igazi arcukat a porták kertjei. Van udvar, amelyen 140 almafa is hozza termését. Virágoktól, gyümölcstől díszük Kormos Gyula tanácstag utcája is. ő mondja el, hogy az ifjúság iskolán kívüli nevelésére lehetne nagyobb gondot fordítani. Az ifjúsági ház így hívebben szolgálhatná feladatát. Egy másik községet érintő beszédtéma: a gázcseretelep „beüzemelése.” A három községet egyesítő 1730 hektáros termelőszövetkezet, amely Gyügyén a középső faluban ütötte fel a tanyáját, eredményesen gazdálkodik. A 180 hektáros termő, meg a 100 hektáros újtelepítésű alma mellett búza, kukorica, napraforgó, vöröshere, dohány, és az állattenyésztés adják a jövedelmet. A napokban pedig az ipar is betört a közös gazdaságba. A Debreceni Konzervgyárral közösen 500 vagon léalmát fognak itt feldolgozni. Az üzem szeptember 1- től március végéig ad munkát. A munkaerő sajátos falupolitikai gondot ad Ináncsi Miklós tsz-elnöknek és Garda Zsigmond párttitkárnak. A léüzem három műszakban naponta 40 vagon almát fog feldolgozni. Hogy a dolgok méregfogát kihúzzák, a tsz vezetői döntöttek: egy műszakban egy falu adja a munkaerőt. A gyerekek, a felnőtt tagozatosok vi- - szont már együtt tanulnak, a központi iskolában, — jegyezte meg Udud. István, az általános iskola igazgatója, a Hazafias Népfront községi titkára. Igaz, a bejárás nagy törődés. A gyerekek a menetrend szerinti polgári járatokra szorultak. Ezek viszont ma még a fehérgyarmati piachoz, a munkába- járáshoz és nem a gyerekek napirendjéhez igazítottan közlekednek. Ráadásul a járatok a tűrhetetlenség határáig zsúfoltak. Cégénydányád képéhez nemcsak a védett park tartozik, hanem a Kende-kastélyban működő Kállai Éva leánynevelő otthon is. A száz fős alsótagozatos gyereksereget, az „oly egyformák, s oly kedves valahány”-t hét pedagógus és 29 egyéb dolgozó látja el. Nevelésük gondja — hallottuk Osán Flóra gyermekotthoni igazgatótól és Kanyó Lajos- né helyettestől, — az intézetben és a községi általános iskolában egyaránt jelentkezik. Egy részük ugyanis saját osztályában túlkoros. Van aki hat évvel is. Hogy a község mennyire fogadta be ezeket a gyerekeket, mennyire nem? Egy biztos: ha egy intézeti kislányt nevelői kíséret nélkül meglátnak a községben az utcán, akkor segítőkészen hazakísérik. C génydányádot ma is a Szamos öleli, de partok közé szorítottan, A határ televény, hordalékos talaja gazdagon fizet a belecsorgott verítékért, mellyel a község lakossága ma is kü i * holnapért. S gér Imre Lázár Tibor: Megállók Megállók életstációk fintorba bújt csodálkozók megindulni nehezebb mindig a bentről eljutni kintig lázban megfázni csontig amíg a láng égbe botlik sorjázni bűnt bocsájthajót rabkenyéren szájba vert szót sürget kezemben a gyeplő csillagtyúk csibéje felnő fénypihék játéka kényes borotva-sötétje éles Péntek Imre: Az esélytelen Sokáig hitem volt a vagyonom; ki így van, él, s gazdagodni képes, mint övéhez, nyúl az egészhez — •én meg az elfogyót tékozolom... Talpam alól elfordul a korong, minden szóból ellenemfe — érv lesz; mert szabály: téved, aki téveszt — másokban más, bennem ez szorong... Mégis, nem lettem távolabb semmitől, inkább csak szabad! Kilépi utam, ki régen jár előttem! • Lehányom magamról, mint a málhát, rendeltetésem lomha álmát: . jó a világ szövetébe beleszötten. KM e Cégénydányád
