Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
1978. szeptember 17. VASÁRNAPI MELLÉKLET Gyerekjáték? U ^^lök este az íróasztal előtt és gépfegyverkattogást hallok. Fülelek, de nem tudom mire vélni. Hirtelen csend támad, és ez majdnem bántóbb, mint az előbbi zaj, ami ha nem is gépfegyverkattogás formájában, de hozzátartozik életünkhöz. Olyannyira, hogy éjszaka a hiányára ébredünk fel. Az órámra nézek, látom, fél nyolc sincs még, tehát libanoni híradórészletről sem lehet szó, esti krimi pedig teljességgel kizárt. Ismét felhangzik a fülsértő, száraz kelepelés. Kinézek, játszanak a gyerekek. Azok az aranyos apróságok, akiket a minap is láttam, és akik két pártra oszolva irtották egymást játékfegyvereikkel, igaz vér nélkül, de annál szenvedélyesebben. Emlékszem, az egyik a kapu fedezékéből tüzelt elemes géppisztolyával a járókelőkre, még távcső is volt a fegyverén, mert orvlövészt alakított éppen. A mintát mindennapjaink helyi háborúiból, terrorakcióiból és a tévé bűnügyeiből merítve. Nem vitás, divatjáték lett a fegyver. Kapható az ormótlan vásári műanyag géppisztoly, aztán ugyanaz, de finomabb kivitelben, továbbá olyan, amelyik kattog. És a csúcs — amit feltehetően csak a legjobb magaviseletű és tanulmányi eredményű kisiskolások kapnak jutalmul jótetteikért szüleiktől — az a géppisztoly, amelyik kattog és villog is egyszerre. Nem mondom, zsenge gyermekkoromban nekünk is voltak fegyvereink, mint például a dugós puska, a krumpli- puska, a bodzapuska, valamint a fából faragott, hatlövetű és a fúvócső, melyből kenyérgalacsint, vagy összerágott papírdarabot volt szokás kifújni. Mindez akkor- némi érdekellentétet okozott szülők és gyermekeik között. A háborút öntudatlan végigélt gyerekek, akik háborús filmekből szerezték be fegyverforgatásra vonatkozó alapismereteiket — melyekre sajna mindmáig szükség is van valahol — a látottakon felajzott képzelettel lőtték egymást. Szüleik pedig egészen más előjellel felajzott képzelettel igyekeztek gátat szabni a házak körfolyosóin, a játszótereken és az udvarokban, osztálytermekben dúló, a felnőttekben tragikus képzettársítást keltő háborúskodásnak. Amikor mindezt végiggondoltam, először azt mondtam magamnak: „ugyan mit okoskodsz, amióta gyerek van a világon, mindig is a háborúskodás volt az egyik legkedveltebb játék. így volt, így van és így is lesz.” Aztán elmélkedtem még egy sort arról, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a mi szüléink — nem csupán az anyagiak hiánya miatt —, nem, vagy csak viszolyogva vásároltak nekünk játékfegyvert, amikkel mi komolyan vett csatáinkat vívtuk meg. Nem áll szándékomban a harmincöt éve tartó viszonylagos béke hatását a gyermekjátékokra és a szülők véleményének megváltoztatására kimutatni, mert van egy nagyon egyszerű összefüggés. Az tudniillik, hogy űjfent üzlet lett a fegyver. Kicsiben és nagyban, egyebek között játéknak is eladva. Mondtam, üzlet lett a gyerekfegyver, ha pedig kapható, a szülők veszik, hisz mit meg nem venne egy jó szülő a szeme fényének, a gyereknek. Fegyvert is vesz. Amit aztán játékból persze, de néha valódi indulatoktól fűtve rájuk is foghat, ha nem ízlik a vacsora. 0 ehet, hogy túlzók, de veszélyt látok az egyre tökéletesebb játékfegyverekben. Pontosan amiatt, mert illúziót keltők és azért, mert any- nyi van belőlük. Tudom, világjelenség, de nem tudom, igaza van-e annak, aki azt mondja, ugyan, hiszen csak játék. Ügy érzem, az erőszakra való hajlam lopódzik be ezzel a gyerekeinkbe, ami akkor sem jó, ha nem tettekben jelentkezik, csupán abban, hogy a gyerek nem gyakorolja, csak megérti az erőszakot. Egyszer néhány szülőnek előadtam ezirányú aggodalmaimat. Azt mondták, hagyni kell, hadd örüljön a gyerek. örüljünk, mert gyermekeink öröme a mi örömünk... ? Tóth Lajossal, az Építőipari a műszaki értelmiségrűl A Egymilliárdos nagyvállalat, a SZAEV v műszaki főmérnöke ön, s egyben az Építőipari Tudományos Egyesület megyei titkára. Miként egyezteti össze a vállalatvezetői és a társadalmi munkát? — Jól összeillenek, mi több, kiegészítik egymást. Tizenkét éve vagyok egyesületi titkár, s az így szerzett ismeretek nagyon jól jönnek most-«ekem, mint nemrégen kinevezett műszaki főmérnöknek. Megfizethetetlen az a sok szakemberrel kialakított kapcsolat, az a kitekintés a társadalmi, gazdasági életre, amelyhez az egyesület révén jutottam. De fordítva szintén igaz: az egyesületi élet szervezéséhez is gazdagabb lehetőségek nyílnak, mert a vállalatvezetői munka „kifelé” mindenképpen nyitottabb, mint a korábbi osztályvezetői munkakör, sokoldalúbb, több kapcsolatot igényel, a különböző szakterületekhez is jobban kell érteni. A A kölcsönös, kedvező tapasztalatok csak w a vezetőkre jellemzők, vagy általában véve a műszakiakra? — A többség esetében jellemzők, az aktívabb, az egyesületi életben rendszeresen részt vevő ÉTÉ-tagok esetében mindenképpen. Ezt azért szükséges hozzátenni, mert az egyesületben is van egy törzstagság — mint az élet szinte minden területén —, amely mozgatója az ügynek. Rajtuk kívül is sokan rendszeresen jönnek, támogatják az egyesületi munkát, de vannak olyanok is, akik esetenként csak „megjelennek”. Nálunk most elég jó az arány: az ÉTÉ 270 megyei tagja közül 50—70 alkotó módon, mintegy 120—130 pedig rendszeresen vesz részt az egyesület munkájában. Azt hiszem, közülük sokuknak hiányozna, ha nem volna ez a fórum: számukra egyéniségük kiteljesítését is jelenti az egyesület. A Mi a feladata tulajdonképpen a tudo- ^ mányos egyesületnek? — A szakmai cél az, hogy a különböző szakterületeken elért eredmények megismertetésével lehetőségeket ajánljunk, teremtsünk a megyénk építőiparában dolgozó szakembereknek újabb munkamódszerek, technológiai és műszaki megoldások alkalmazására, a munka hatékonyságának növelésére. Munkahelyi bemutatókat, tapasztalatcseréket, filmvetítéseket, ankétokat szervezünk ennek érdekében. Egyesületi keretekben a megvitatásra szánt téma legjobb hazai — esetleg külföldi — ismerőjét kérhetjük fel előadónak. Mi magunk is küldünk delegációkat külföldre, hogy szakembereink nézzenek szét, frissítsék fel ismereteiket, egyáltalán szerezzenek kitekintést. Közismert, hogy a szakmai tudás nagyon rövid idő alatt, gyakran néhány éven belül elavul. Olyan gyorsan jönnek az új technológiák, gépek, módszerek, hogy csak folyamatos képzéssel, önképzéssel tarthatja megfelelő színvonalon ismereteit a ma igényes műszaki szakembere. A Ráadásul egyre fontosabb a szakosodás ^ is. . . — Feltétlenül; mi is támogatjuk. Az ÉTÉ sem olyan szervezet, amely általánosságban segíti a szakembereket. A mi munkánk is különböző szakosztályokban zajlik: épületszerkezeti, építész és városrendezési, mélyépítési, épületgépész, építőgépész, közgazdasági és jogi szakosztályunk működik. Munkaterveiket maguk készítik, alapvető érdekük, hogy mindig azokat a témákat tűzzék napirendre, amelyek újat jelentenek, problémát oldanak meg, érdeklik a tagságot. * Kikből tevődik össze egy-egy szakosz- ^ tály tagsága? — Mivel a részvétel önkéntes, elsősorban azok jönnek, -akik többet akarnak tenni a megyéért, a szakmáért, vagy több tudásra akarnak szert tenni. Azaz munkahelyi tevékenységükön túl is érdekli őket a szakma, valami pluszt is szeretnének letenni a társadalom asztalára. Az egyesületi munka szakmai része mellett nem hanyagolható el a társadalmi rész sem: együtt tevékenykedik az igazgató a műszaki előadóval, a több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező idős mérnök az egyetemről frissen kikerült diplomással. A jó ötletek „rövid úton” cserélhetnek gazdát, feltárhatók azok a tartalékok, amiket egy-egy szakembertől egyébként nem igényel a munkahelyi beosztása. Aztán vannak sajátos érdeklődések is: amikor a mélyépítéssel foglalkozó szakember — esetleg hobbyból — avatott véleménnyel hallatja szavát városrendezési, városépítési kérdésekben, netán rejtett közgazdasági kérdésekre világít rá. — Van azonban még egy — korántsem elhanyagolható — jó lehetősége a tudományos egyesületnek. Vezetőségében tulajdonképpen az építőipari, tervező, beruházó vállalatok, az építésgazdasági hatóság vezető szakemberei ülnek egy asztalnál. Az egyeztetés, az együttműködés, a közös munkálkodás szép színtere is egyben a tudományos egyesület. £ Ez a gondolat sugallja a kérdést: mi- w lyen az ETE és a vállalatok kapcsolata? — A szakosodásról már volt szó. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha gyakorlati igény is van a szakosodásra. Ez utóbbi a vállalatainkkal adott: a NYlRTERV főként település- és épülettervezéssel, a SZÁÉV, ÉPSZER, elsősorban magas-, a KEMÉV mélyépítéssel foglalkozik. Célszerű, ha egy-egy szakosztály az illető szakvállalatra, annak dolgozóira alapoz. Szakosztályaink sok olyan lehetőséget teremtenek, amelyek gazdagítják a szakemberek ismereteit, űj információkhoz juttatják őket, esetenként az ÉTE-rendezvé- nyeken inspirált gondolatoknak komoly gazdasági eredményei is vannak. Végeredményben azt is mondhatjuk, hogy — mivel a tudományos egyesület tevékenysége jórészt azoknál a vállalatoknál realizálódik, ahol á szakemberek munkájukat kifejtik — lényegében természetes a vállalatok tudományos egyesületnek nyújtott erkölcsi és anyagi támogatása. £ Milyen kérdések foglalkoztatják most az ETE vezetőit, tagjait? — Szabolcs-Szatmár gyors ütemben fejlődik. Az eredmények mellett azonban széleskörűen ismertek azok a feladatok is, amelyek megoldása nélkülözhetetlen a megye gazdasági életének további számottevő fejlődéséhez. E tennivalók között fontos helyet foglal el az építőipar fejlesztése, munkájának javítása, amelynek valóra váltásáért nagyon sokat tehet a műszaki értelmiség. A napokban kaptuk meg például az MTESZ közreműködésével a megyei tanács megbízását olyan tanulmányok készítésére, amelyék m4r a hatodik ötéves terv döntéselőkészítéseit hivatottak segíteni. De megyei tervekből ismerjük azokat a törekvéseket is, amelyek az építőipari és a tervezői kapacitás beruházási igényekkel összhangban történő fejlesztését célozzák. A technikai előrelépés mellett fontos az új építési eljárások bevezetése, a kivitelezési idő csökkentése, a beruházási költségek növekedésének mérséklése. Lénye- . ges a gazdaságosabb lakás- és intézménytípusok (bölcsőde, óvoda, iskola) kialakítása és megvalósítása. Az ilyen célok egyben megyei tervek megvalósítását is jelentik. A Mindezekben számottevő a vállalatok w gazdasági tevékenységének keretében megoldható rész. Milyen többletet adhat, vagy adott ezekhez az Építőipari Tudományos Egyesület? — Már eddig is sok új technológiai eljárással ismertette meg megyénk szakembereit az ÉTÉ. Köztük olyan eljárásokkal, amelyek jelentősen felgyorsították a kivitelezési munkát. Ilyen például a házgyári és az alagútzsalus építési technológia, amelyek ismeretlenek voltak akkor, amikor azok a vezető szakemberek tanultak az egyetemeken, akiknek néhány évvel ezelőtt javaslatot kellett tenni, milyen irányban fejlődjék megyénkben a felgyorsuló lakásépítés. Az ÉTÉ által szervezett tájékoztatások, tapasztalat- cserék során szerzett ismeretek tették képessé a tervező, beruházó és kivitelező szakembereinket arra, hogy oly mértékben ismerjék meg ezt a technológiát, amelynek alapján javasolhatták a megye vezetőinek a technológia bevezetését és később vállalati úton ösztönözhették munkatársaikat a korszerűbb eljárások fogadására, továbbfejlesztésére. — Most újabb, jelentős erőfeszítéseket tesz az egyesület, ezúttal annak érdekében, hogy a megyei szakembereket felkészítse a köny- nyűszerkezetes építési mód fogadására. E nélkül (a csökkenő munkaerőlétszám miatt) a VI. ötéves tervi beruházásokból sokat nem tudna vállalni a megye építőipara. Mindösz- sze két számadatot szeretnék említeni: a hagyományos építőipari eljárásokkal egy munkás évente átlagosan 400—450 ezer forint értékű építőipari munkának részes'e, a könnyű- szerkezetes építési mód alkalmazásával átlagosan 1—1,2 millió forint értéknek. Ez azt jelenti, hogy bizonyos épülettípusok kivitelezésén több, mint kétszeres gyorsasággal tudnak dolgozni. Jó példa máris van: a nyíregyházi Árok utcai 16 tantermes, szép általános iskola építéséhez — olyan új módszerrel, amely a könnyűszerkezetes építési módnak még csak egyes elemeit hordozza — egy év sem kellett, míg egy hasonló létesítmény korábban két esztendőt is igénybe vett. — Még egy területet említenék, amelyen az ÉTÉ úttörő szerepet vállal: a megyében szinte nincsenek rendszer- és folyamatszervező szakemberek, ami pedig létfontosságú lenne az építőipar dinamikus fejlődéséhez. Mivel a központilag képzett szakemberekből kevés jön Szabolcs-Szatmárba, intenzív helyi képzést szervezünk, s olyan megoldást választottunk, amely államilag elismert képzettséget is ad. 4R A feladatok között említette a kivitelezési időtartamok csökkentését, tehát a beruházás-építés gyorsítását, amelynek egyik eszköze az új technológia, a másik pedig a további gépesítés. Ebben milyen feladatokat vállal magára az ÉTÉ? — A gépesítésben alapelv, hogy a leguni- verzálisabb, legügyesebb gépet sem érdemes mindenütt felhasználni. Nyilvánvaló, hogy másfajta daru kell a téglafalazás segítéséhez, és más a házgyári szereléshez. Sok a célgép is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezeket egyáltalán megismertessük tagságunkkal, lehetőséget teremtsünk, hogy működés közben megnézhessék azokat, s a gépeket alkalmazó szakemberekkel is beszélhessenek. Olyan koordinációt kell elősegítenünk a megye építőiparában, amely az elkövetkező építési feladatokkal összhangban biztosítja a vállalatoknak olyan építési módszerek kifejlesztését, amelyek összhangban vannak gépesítettségükkel. Csak úgy képzelhető el mindez hatékonyan, ha nem mindenki foglalkozik mindennel, hanem az egyik építőipari szervezet például a magasépítésben, a másik a közmű- vagy mélyépítésben akar kimagaslót nyújtani. A specializálódás kedvez a szakembereknek is: széleskörűen és kellő mélységben ismerheti meg szakterületének minden problémáját, a fejlesztési elképzeléseket stb. így használhatók ki ai nagy értékű gépek, berendezések is — mert senkinek sem jó, ha mindegyik vállalat megvásárolja a legújabb, drága célgépet, s az napközben csak egy műszakot teljesít. Az ilyen gondolkodásmód kialakításához, az együttműködéshez mintegy katalizátorként szeretnénk közreműködni. A Az Építőipari Tudományos Egyesületnek ifjúsági tagozata is van. Mit jelent ez, hogyan működik? — A fiataloknál mindig nagyon fontos a beilleszkedés, hogy az egyetemen kapott korszerű ismereteket a kezdő szakember át tudja ültetni a gyakorlatba. Azok a részmunkakörök azonban, amelyekkel egy kezdő szakember pályafutása rendszerint indul, általában nem kötik le azt az óriási energiát, ami egy alkotásra vágyó fiatalban van. Ha nincs „kézben” az illető, többnyire két lehetőség van: vagy maszek munkát vállal és az anyagiasság révén éli ki magát, vagy — kedvezőtlen helyzetben — tunyává válik. Az ifjúsági tagozatunk szereplési, színvonalas közreműködési lehetőséget kínál. Számunkra a legnagyobb problémát az jelenti, hogyan találjunk utat ezekhez a fiatalokhoz. Most „két vasat tartunk a tűzben”: az ifjúsági tagozat fontos tevékenysége, hogy már a különböző szintű tanintézetekben tanuló fiatalokat megismertesse az egyesület munkájával és a megye építőipari tevékenységével. Másrészt a Kommunista Ifjúsági Szövetség által a munkahelyen szervezett Fiatal Műszakiak, Közgazdászok Tanácsaival kialakított együttműködés révén jutunk el hozzájuk. Fő célunk itt, hogy az egyik munkahelyen bevált tapasztalatokat másutt is hasznosítsuk. A Munkatervükben olvastam, hogy az ETE találkozókat szervez képzőművészekkel, írókkal. Mi a célja ezeknek? — A társadalmi élet sokszínűségét jelzi. A műszaki értelmiségnek szüksége van arra, hogy a szellemi élet sodrásában ilyen formában is kapcsolatokat teremtsen. Érdekes, hogy szakmai eredményei is lehetnek az ilyen rendezvényeknek. Ha valaki Nyíregyházán megnézi például a Búza téri tízemeletes alagútzsalus házak loggiasorát, talán csak azt veszi észre, hogy szép, és nem olyan, mint másutt. A loggiasor történetéhez azonban hozzátartozik: a művész-építész találkozón született a gondolata. Szabolcsi képzőművész ötletét folytatták a tervezők, fogadták el a beruházók és formálták véglegesre a kivitelezők. És talán mondhatom: mind- annyiurik örömére... £ Köszönöm az interjút. Marik Sándor KM ^INTERJúJ Tudományos Egyesület titkárával
