Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 17. SZABOLCS-SZATMÁRI IDEGENVEZETŐ Enlékszabák, kisgyűjtenények Megyei nevezetességeink közül most azokat látogatjuk meg, melyek egy-egy kisebb település történelmében jelentősek, vagy híres személyiségeknek állítanak emléket. Hat emlékszobát, illetve kisgyűjteményt „jegyeznek" országosan is megyénkből, de ennél több van. Ezek megtekintése nem igényel hosszabb időt, ezért érdemes összekötni egy közeli múzeum, műemlék stb. meglátogatásával. Annyit jó tudni elöljáróban, hogy nincsenek állandóan nyitva — ezért a csoportos látogatást nem árt előre bejelenteni. —, de általában a szomszédos épületben lakik a gondnok, aki egy személy kedvéért is kinyitja az ajtót. A Bátorligeti Ösláp Múzeum megtekintését egy nyírbátori kirándulás programjához érdemes illeszteni. A község központjában van egy útbaigazító tábla (jó lenne vagy kettő a mellékútra is, mert nem nehéz eltévedni). Hétfő kivételével 10—16 óra között látogatható, a belépés díjtalan, a gondnok a szomszédban lakik. Több ezer év nem tett any- nyi kárt a jégkorszak ritkaságait megőrző területen, mint a civilizált ember, aki ezekre kíváncsi lett. Ezért döntött úgy az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, hogy a 100 holdas ősláp látogatását előzetes engedélyhez köti. A debreceni erdőrendezőségtőí kell kérni, indokolt esetben megadják. Bátorliget élővilága viszonylag magas tengerszint feletti fekvése miatt túlélte a természet pusztításait. Flórája és faunája rendkívül gazdag, összesen 1110 féle növényt és 4672 féle állatot tartanak itt számon. Négy növényi faj és 201 állatfaj Magyarországon, 41 faj és változata pedig a tudomány számára is teljesen új. Akik ismerik az őslápot, azt mondRészlet a Vasvári-emlékszobából. Egy idő óta a múzeum egy sarkában kapott helyet, de novembertől már az új emlékszobában látható — a község központjában — as a kiállítás is, mely az egyik leghíresebb magyar mesemondó, Fedics Mihály emlékére kéKorányi Frigyes szülőháza. ják: nem lehetetlen, hogy még mindig tartogat titkokat a biológusok számába! Az úgynevezett számlált ritkaságokat a tablók és a vitrinek rajzokon és eredetiben is bemutatják. Ezek között is a legnevezetesebbek a jégkorszaki maradványok: a tőzegeper, a zergeboglár, a réti angyalgyökér, a hamuvirág és a perjefű, illetve az elevenszülő gyík és még négy kis állat, melyeket csak latinul neveztek el, nincs is magyar nevük. Szakszerű bemutatásukról magnóval és diavetítéssel is gondoskodtak. Akit a természetvédelmi területek érdekelnek, felkereshetik az országosan is védett helyeket, ezekhez nem kell engedély, de helyette szükséges a természet szeretete, s főleg óvása, védelme. Itt van a közelben a fényi erdő, híres a cégénydányádi parkerdő, a csarodai Báb tava és a Nyírjes-tó, ha a beregi részeken járunk, tehetünk egy sétát a tarpai erdőbe, ahol ritka növény, a kárpáti sáfrány él. A dédai erdő tartozik még ebbe a sorba Beregdaróc mellett, és a kállósemjéni Mohos-tó. szült. Ne számítsunk valami nagy gyűjteményre, csupán pár tabló, fénykép, néhány korabeli dokumentum, az Amerikát megjárt hajóláda és a vándorbot látható itt. Azt mondják a helybeliek: olyan szegény ez a bemutató, mint amilyen Mihály bácsi volt. Háromlábú „mesemondó széRokkák a Tarpai Tájházban. Harn íineéves a tsz-mozgalom □ megyei levéltár kiadványaként rövidesen megjelenik a termelőszövetkezeti történetírás forrásairól összeállított forrás- és tanulmánykötet. Előkészítése során a levéltár dolgozói a ma már megsárgult régi írások között kutatva bukkantak rá arra a 26 jegyzőkönyvre, vagy egyéb feljegyzésre, ami hitelesen igazolja, hogy megyénkben hol, mikor és kik alapították az első termelőszövetkezeteket. A levéltárban őrzött tudományos értékű, legkorábbi jegyzőkönyvtöredék 1291-ből való, a legkorábbi termelőszövetkezeti jegyzőkönyv 1948. szeptember 12-i, a PENYIGEI táblás művelésű termelőszövetkezeté. Az első jegyzőkönyvtöredék több mint hat évszázadot bírt ki, és könnyen bír még ugyanennyit megfelelő tárolás mellett, de a termelőszövetkezetek harmincéves — ma már ritka kincset jelentő — iratait veszély fenyegeti. A háború után a papír ritka kincs volt, legtöbbször plakátok hátára, csomagolópapírra, a mai géppapírtól is rosszabb minőségűre írták, leginkább tintaceruzával az alakulásról, annak rövid történetéről, a felszerelésről, a kapott és bevitt földterületről, annak ágazati megoszlásáról, a saját és a közös állatállományról, a tagok lakáshelyzetéről, politikai pártmegoszlásáról és szociális rétegződéséről jegyzőkönyvszerű feljegyzéseiket. A megyei tanács rendkívüli segélyével a nagy értékű családi okmánytárak, levéltárak restaurálásra szoruló iratai mellett elkezdődik ezeknek az iratoknak a restaurálása, tartósítása is, hogy majdan századok múlva ezek is olyan történelmi dokumentumok lehessenek a valóság igaz tanúiként, mint most a hat-hét századdal ezelőtt keletkezett levéltári protocollumok. A megyei tanács és egyik tudományos intézménye, a levéltár így ünnepli ma a harminc évvel ezelőtti idők harcos veteránjait, a szövetkezeti mozgalom úttörőit. Az első lépések megtevőinek tiszteletére hadd álljon itt most néhány részlet a dokumentumokból. „Jegyzőkönyv. Készült Penyigén, 1948. szeptember 12-én. Jelen van 22 tag, ebből az MDP tagja 2, az SZDP tagja 1, a Nemzeti Paraszt Párté 5 és 14 pártonkívüli. Elnök Nagy Béla 28 éves, agilis fiatalember... A megsegítő bizottság által tartott csoportértekezleten nagy megkönnyebbülés volt érezhető, és a csoport tagságának megnyilatkozása szerint még eddig nem is tudták, hogy valóban mi hát a szövetkezeti gazdálkodás.” „Kérdőív — a szövetkezet rövid története: Tiszaeszláron 1948. szeptember 15—17-én 11 tag van a szövetkezetben, melyet 6 tag alakított meg, öten később csatlakoztak hozzájuk. Mindent közösen beszéltek meg, minden munkát egyszerre végeztek mindnyájan. Egyenlő részre osztottak és tartalékoltak 20 százalékot. Minden vasárnap tartottak megbeszélést. Az egyéni földjüket is szerették volna bevinni, mivel ezek távol voltak (3—10 km), ilyen célra (t. i. közös gazdálkodás céljára) nem találták alkalmasnak. Csak azt nézték, hogy mindenki egyforma időt töltsön a közös munka elvégzésénél. A teheneiket és a szerszámaikat is közösbe vitték. 139 kh-ból 100 kh volt a szántó”, ezen kezdődött el 1948 őszén a közös munka. „Jegyzőkönyv. Készült Sóstóhegyen 1948. szeptember 26-án. Jelen van 11 tag. Elnök Vigvári János, intézőbizottsági tagok: Szabó János és Horváth Mihály.” „Egészen fejlett, politikailag képzett emberek elhatározták — írja jelentésében az FM-ből kiküldött megsegítő bizottság —, hogy példát mutatnak a Hegyközség többi lakóinak azzal, hogy ők elsőként szövetkeznek a közös termelésre... A termelőszövetkezeti kérdés forrik a hegyen ...” „Kérdőív — a szövetkezet rövid története: Nyírvasváriban 1948. szeptember 30-án egy kuláktól kishaszonbérletbe igénybe vett (54 kh) földön — alakult meg a tszcs —, ez az FMSZ ügyvezető érdeme. A jól szervezett őszi munkákon keresztül a csoport tagjai meggyőződtek a tömörülés előnyéről, azok az emberek, akik addig szinte emberhez nem méltó körülmények között, és teljes politikai sötétségben éltek.” Ez a néhány dokumentum is meggyőző erővel bizonyítja, hogy nem volt könnyű dolguk azoknak, akik az első lépéseket megtették. Megkezdték valamit, mert érezték, hogy tovább már régi módon nem mehetnek a dolgok, tették, noha „még nem is tudták, hogy valóban mi hát a szövetkezeti gazdálkodás”. Esetenként még vezetőket sem választottak, vasárnapról vasárnapra közösen beszéltek meg mindent, egyszerre és együtt dolgoztak, hogy jó volt-e ez így? ! Nekik akkor mindenképpen jobb volt, mint addig. Maguk akarták, maguk határoztak meg mindent. Kényszer, erőszak nyoma sehol sem látszik, hacsak annak a kényszere nem, hogy adott időben csak ebben a formában látták a kivezető utat, igaz még nem sokan. A 26 tszcs-nek mindössze 400—500 tagja lehetett, és az összes földterület együtt sem érte el egy mai termelő- szövetkezet földterületének a nagyságát, ha a legnagyobbakhoz hasonlítjuk őket. K evesen voltak, de a politikailag legfejlettebbek jól látták, vagy helyesen érezték hivatásuknak, „hogy példát mutatnak... ha elsőnek szövetkeznek a közös termelésre”. Ha jól szerveztek, az példát is mutatott azoknak mindenképpen, akik „addig szinte emberhez nem méltó körülmények ... között éltek”. Ezért emlékezik és kell, hogy emlékezzen az utókor, az új nemzedék tisztelettel azokra, akik nélkül nem kezdődhetett volna el az a nagyarányú fejlődés, melynek ma élő tanúi vagyunk megyénk termelőszövetkezeteiben az új típusú parasztság, a termelőszövetkezeti dolgozók kezemunkája nyomán. Dr. Gyarmathy Zsigmond levéltár-igazgató A történet régi. Szereplői éltek. Főhőséről többen is írtak már, saját néven is, álnéven is. Szóval, kulcstörténetet kapnak itt... Behemóth Károly újságíró, író, közíró, társadalomtudós volt. Óriási, hájas termetére még külön lötyögő ruhákat szabatott. Vagy inkább vett készen. Mert Behemóth nemcsak szegény ördög maradt világéletében, hanem rettentő könnyelmű fráter is. Szerette az eszem-iszomot, a szoknyát, a kártyát... Amivel azonban népszerűséget vagy hírhedtséget vívott ki magának Behemóth, az nyers önteltsége, vad tréfái, csúfon- dáros modora volt. Hát egy időt egy nagyobb vidéki városban újságírósko- dott. Ott elválhatatlan pajtásának csípte fel Sóska Károly kartársát és druszáját. Sóska, ez a nyápic emberke úgy föstött Behemóth mellett, mint a bika mellett a bodri kutya. A hasonlat viselkedésükre is illett. Behemóth lomhán mozgott, nagyokat hallgatott, Sóska örökké szájaskodott, handa- bandázott, ágált, ugrált. A gyilok, a kard, sőt a revolver sem tudja elkülöníteni, vagy kiegyenlíteni azt a felsőbbséget, amit a termet ad a nagy embernek a kicsivel szemben. Azért akad a kicsi emberek között sok- • • 90 éve született Ter- sánszky J. Jenő. kai több hetvenkedő, nyugtalan jellemű. • Ez a Sóska Károly például rendszeresen untatta és bosszantotta Behemóth druszáját félig kitalált, vagy elferdített kalandjaival, amik » Tersánszki J. Jenő Megvédtek keretében kegyetlenül megleckéztetett, elagyabugyált neki kellemetlen alakokat. Nos, egyik nap ott halad 3ehemóth Sóskával a város úgynevezett Templom utcáján. Ennek sarkán állt az újságírók egyesületét rejtő épület. Az utca túloldalán pedig az Ipartestület háza. Előzőleg esett az eső. A keskeny járdáról a járókelőnek a kocsiút tekintélyes sarába kell lelépni, ha leszorul róla. Az Ipartestületből éppen a húsiparosok küldöttsége nyomul kifelé valami ülésről. Erről a foglalkozási ágról aztán éppen nem lehet állítani azt, hogy csupa csimpiszli alak a művelője. Amint a kis Sóska távolabbról észreveszi a derék henteseket, mészárosokat a járdán, elfutja agyát szokott ungorkodhatnékja. Azt mondja Behemóthnak: — No nézd, ezt a sok randa hurkametélőt. Mind úgy halad a járdán, akár az utca, a város, a megye, az ország övék volna. Ez jellemzi a közállapotokat igazán... Én a minap, egy ilyen dögnek, aki nem tért ki nekem... — Csatt! — bődült rá Behemóth Sóskára: — Ne folytasd! Nekem is a begyemben vannak ezek a pofák. Ha akarod, megleckéztetjük őket. — Hogyan? — hebegi erre Sóska. Mert hát meghűlt benne a vér annak elképzelésére, hogy nemcsak üres fenyegetés marad ezúttal élete fő vágyálma, hogy diadalmasan szerepeljen valóban egy komoly összetűzésben. — Ide fülelj! — bömböli Behemóth: — Előremégy és megvárod; tisztességesen utat engednek-e neked a járdán ezek a gaz hentesek. Ha igen ? Rendben van! Ha nem? Akkor az elsőnek döfjél egy olyat könyököddel a potrohújába, hogy nyekkenjen! A többitől ne szurkolj! Itt vagyok én! Megyek utánad, és úgy a falhoz kenem az egész bandát, hogy... — Jó! — rebegi erre SósKM o Az őslápmúzeum, (Elek Emil felvételei.) kéről” azonban az jut eszünkbe: mégis sokat hagyott hátra ez a szegényember — aranyat érő szavait. Nem jegyzik ugyan országosan a szomszéd község emlékszobáját, de megyénkből sok diák látja évről évre a nyírvasvári Vasvári Pál- emlékkiállítást. Kulcsát a tanácsházán tartják. Nem itt született, de itt nevelkedett Fejér Pál, aki később a községről a Vasvári nevet vette fel. Az ő életútját, újságírói, nevelői és katonai pályáját mutatja be az anyag. Reméljük, mire cikkünk megjelenik, rendszeres takarítását is megoldják . . . Nagykállóba a Korányiemlékház miatt érdemes elmenni. Hétfő kivételével naponta 9—13 óra között látogatható, a gondnok a szomszédban lakik. Ez az egyik leggazdagabb, legáttekinthe- tőbb kisgyűjteménye a megyének. Megismerhetjük Korányit, az orvost és az embert is. Báró Korányi Frigyes a főrendi ház örökös tagja, rengeteg országos tisztség viselője, 1861-ben lett a vármegye főorvosa. A tuberkulózis elleni küzdelem legjelesebb magyar szervezője ekkor rendelte el a himlő elleni kötelező védőoltást, de kidolgozta a szülésznői ellátás tervét is. Itt láthatók műszerei, például a kecses injekcióstű, aztán személyes tárgyai, egy gombkészlet, a bőrfotel a zsámollyal, a bútorok. Egyik leghíresebb munkája is ott van a vitrinben, a „Fertőző betegségek gátlása községekben”, 1886-ból. Külön teremben mutatják be fia, Korányi Sándor, a legnagyobb magyar belgyógyász munkásságát, aki a vesebetegségek gyógyításában alkotott maradandót. Ha a Beregben járunk, nézzük meg az egyik legtöbb látnivalót kínáló kisgyűjte- ményünket: a Tarpai Tájházat. A nagyközségi tanácson kérhetjük, hogy nyissák ki. A régmúltba is visszavisz a helytörténeti bemutató, az itt feltárt sírok leletei vallanak például a honfoglalás koráról. Zömmel azonban a község nevezetes személyiségeinek állítanak emléket: az itt született Esze Tamásnak és a választókörzet képviselőjének, Bajcsy-Zsilinszky Endrének. A község lakói mindig büszkék voltak történelmi hagyományaikra, legfőképpen kurucságukra. „Tarpai jobbágyaim nyitottak nekem utat a hazába” — olvashatjuk a tablóról Rákóczi szavait. A fejedelem nevezte ki ezeres kapitánnyá, majd bri- gadérossá Esze Tamást, ő adta a családnak a nemességet. Egyebek között a nemesi oklevél is ott látható a gyűjteményben. Igen gazdag a Bajcsy-Zsilinszky-anyag, a második világháborút megelőző időszak politikai viszonyait bemutató dokumentumokkal és másolatokkal. A legtöbb látogató a megye nagy írószülötteinek emlékházait keresi fel. Legközelebb a Bessenyei-, a Kölcsey- és a Móricz-házakhoz megyünk látogatóba. B. E.
