Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-14 / 217. szám
Púja Frigyes hazaérkezett Hollandiából Púja Frigyes külügyminiszter, aki dr. Cristoph Albert van der Klaauw holland kül- ügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett Hollandiában, szerdán hazaérkezett. ’Elutazása előtt sajtókonferencián vett részt, látogatásáról közös közleményt adtak ki. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt Van der Goes Waters, a Holland Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügy- vivője. II benini párt- és kormánykSIdöttség tárgyalásai A képen balról Gyenes András, a magyar tárgyalócsoport vezetője, jobbról pedig Michel Alladaye benini külügyminiszter. (Kelet-Magyarország telefotó) Szerdán délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának székházában megkezdődtek a hivatalos magyar—benini tárgya-, lások. A magyar tárgyalócsoportot Gyenes András, az MSZMP KB titkára, a hivatalos látogatáson az MSZMP KB és a Minisztertanács meghívására hazánkban tartózkodó benini párt- és kormányküldöttség tárgyalócsoportját Michel Alladaye, a Benini Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter vezeti. Michel Alladaye szerdán a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. A koszorúzáson részt vett Garat Róbert külügyminiszterhelyettes és Sipos Károly alezredes, a budapesti helyőrség helyettes parancsnoka. Előadások, ankétok, kiállítások Nyíregyházán Megnyitották az egészségnevelési napokat A VI. Szabolcs-Szatmár megyei egészségnevelési napok programját szeptember 13-án' nyitották meg Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. Az elnökségben helyet foglalt dr. Cservenyák László, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. Megnyitó beszédében az egészségnevelési munka jelentőségéről szólt Szemerszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbizottság titkára. Többek közt beszélt azokról az eredményekről, melyeket megyénk a gyógyító-megelőző munkában elért. Napjainkban szervezett kórházi, körzeti orvosi, gyermekorvosi hálózat áll a betegek rendelkezésére. Létrehozták a közegészség- ügyi, tanácsadási, szűrővizsgálati rendszert, a bölcsődei hálózatot. Tennivaló is jócskán van. Egyes körzeti orvosi rendelők elavultak, a terhestanácsadók, fogászati és egyéb szakrendelők, a kórházak zsúfoltak, az iskola-egészségügyi és üzemorvosi ellátás hiányos, a közegészségügyi feltételek több helyen nem megfelelők. A következő években enyhítik a legége- több gondokat — de ideális feltételeket csak jóval később tudnak teremteni. Addig is nagy feladat há- rul az egészségügy valameny- nyi dolgozójára, akik színvonalas gyógyító-megelőző munkájukkal, tudományos tevékenységükkel sokat tettek Szabolcs-Szatmárért, A megnyitó után előadások hangzottak el az egészségnevelés időszerű feladatairól. Szó volt arról, hogy kitolódott az életkorhatár — de a növekedés üteme az utóbbi években lelassult. Elsősorban az anyagcsere-forgalom, a keringési és a légzőrendszer betegségei fordulnak elő mind gyakrabban. E betegségek pedig többnyire o helytelen életmód: a dohányzás, a kevés mozgás, a túlzott ka-> lóriafelvétel következményei. Ezt követően az orvos—beteg kapcsolatáról, majd az ifjúsági Vöröskereszt egészségnevelő munkájának feladatairól hallottak a résztvevők. Az előadások szünetében nyitotta meg dr. Hagymást József, a megyei tanács osztályvezetője a Kereskedelem az egészséges életmódért című kiállítást a fegyveres erők klubjában. A kóstolóval egyA nyíregyházi piacon Szerdán bőséges felhozatal jellemezte a nyíregyházi piacot. A paprika, paradicsom mellett káposzta és karfiol is bőven volt. Ehhez mérten az árak némileg csökkentek. • A néhány hetes késés után még mindig van görögdiny- nye. Az állami árusoknál 2 forint kilója. Az egészségnevelési napok megnyitójának résztvevői bekötött bemutatón — melyet szeptember 17-ig tekinthetnek meg az érdeklődők — az egészséges táplákozás élelmiszereit sorakoztatták föl. A kiállítás megtekintése után ismét a színházban gyülekeztek a vendégek. A program második felében újabb tájékoztatók hangzottak el: a helyes táplálkozás szerepéről a betegségek megelőzésében, az egészségnevelés’ feladatairól az onkológiában, az elmaradott néprétegek tudatformálásának kérdéseiről, a környezetvédelemről és urbanizációiról, a körzeti orvos egészségnevelő munkájáról. Végezetül kiemekedő egészségnevelési munkájukért 59- en oklevelet kaptak. Az egészségnevelési napok programjához csatlakozva szerdán délután a nyíregyházi papírgyárban kerekasztal-be- szélgetéssel nyitották meg a megyei alkoholellenes és dohányzás elleni hónapot. A VI. megyei egészségnevelési napok programja ma délelőtt 9 órakor Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban folytatódik. Először a család- és nővédelem, majd a kórházi egészségnevelés és higiéné kérdéseit vitatják meg. A rendezvény ideje alatt a színházban bélyegkiállítás tekinthető meg, melyen egészségügyi témájú bélyegek szerepelnek, s naponta 9-től 11 óráig alkalmi posta- hivatal is működik. A mátészalkai járásban Késlelteti az eső a betakarítást Az utóbbi napok esős időjárása nem a legkedvezőbb a mezőgazdasági termények betakarítására. Ez a mátészalkai járásban hatványozottabban jelentkezik, mint a nyírségi termelőszövetkezetekben. A járás gazdaságainak többsége ugyanis kötött talajon gazdálkodik, s egy kis csapadék már megállítja az emberek, a gépek munkáját. Burgonyát 635 hektáron hét termelőszövetkezet termel a mátészalkai járásban. Ebből a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben 260 hektár a burgonya területe. A termés betakarításának a felénél tartanak a nagyüzemek és járási átlagban 160 mázsás hektáronkénti hozamra számítanak. A dohány törése befejezés előtt áll. A 350 hektáron termelt növény tizenkét mázsán felüli hozamot produkált száraz dohányban számolva. A járás mezőgazdasági nagyüzemeiben négyszáz vagon fehér almát és golden de- licseszt szedtek le. Egy hete megkezdték a piros alma szedését is. összesen négyezer vagon almát várnak a szakemberek a gazdaságokból. Ez kevesebb a tavalyinál, a minősége azonban jobb. A szedéstől függően hatvanszázalékos export arányt szeretnének elérni. A szedésbe bekapcsolódtak a járás közép- és általános iskolás diákjai is, valamint a csengeri Lenin Termelőszövetkezetben a Debreceni Agrártudományi Egyetem hallgatói, őket a termelőszövetkezetben a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói követik. Hodászon szintén segítenek egyetemisták a betakarításban. Göngyöleghiány nem akadályozza a szedést. Két fontos növénynek, a kukoricának és a napraforgónak a betakarítása még ezután kezdődik. Mind a kettő elmaradt a fejlődésben, ezért a kukorica kombájnozását várhatóan csak októberben kezdhetik a nagyüzemek. Ebből a növényből nyolcezer hektár a vetésterület. így jelentős munkacsúcsra kell számolni a járásban. A betakarítást tizenöt szárító segíti, a kapacitásuk 105 tonna óránként. A mostani állapot szerint minden szemet szárítani kell. Napraforgó 1800 hektáron van. A termelőszövetkezetekben már mindenütt készítik elő a kombájnokat, a szárítóberendezéseket és a szállítójárműveket a betakarításra. Szervezettséggel, gyors munkával november végéig megoldható a kukorica és a napraforgó kombájnolása, valamint szárítása. Özönlenek, zúdulnak a ni- caraguai fővárosból, Mana- guából vagy a szomszédos Nicaragua újabb körzeteire terjedt át a Somoza-diktatúra fegyveresei elleni széles és összehangolt felkelés. Ma- naguai jelentések szerint véres harcok bontakoztak ki Rivas, La Virgen városok, Catarina, Sapoa, La Pita és Oco- tal környékén. A felkelők ellenőrzik León, Masaya és Esteli városokat. A diktatúra légi, páncélos és tüzérségi támadásai ellenére a hazafiak folytatják az ellenállást Jino- tepe, Granada és más városok térségében. A partizánfelkelés az önkényuralmi rendszer elleni népi felkeléssé alakult. Nicaraguái jelentés Népi íelkelés az önkényuralmi rendszer ellen országokból keltezett hírek. A világ figyelemmel, együttérzéssel és részvéttel kíséri a kis latin-amerikai köztársaságban zajló drámai eseményeket. A jelentésekből számos olyan város neve bukkan elő, amelyekről eddig alig hallottunk. A fővároson kívül kemény harcok folynak Leonban, Másayában, Chinandegában és más helységekben. Az embernek óhatatlanul eszébe jut egy amerikai lap néhány nappal ezelőtti tudósítása, amelynek fogalmazása nehezen feledhető. így hangzott: „Ügy tűnik, Nicaraguában bekövetkezett az az állapot, amelyet az jellemez, hogy az elkeseredés már nagyobb, mint a félelem”. Valóban: a jelek, szerint ez a dolog lényege. Gondoljunk csak bele — olyan országról van szó, amelyben egészen mostanáig — az amerikai monopóliumok és kormányszervek segítségével — kegyetlen terrorral hosszabbította meg újra és újra életét az egyik klasszikus típusú, önmagát már régen túlélt diktatúra, nem egyszerűen „a felső tízezer”, hanem gyakorlatilag egyetlen család uralma. (Folytatás a 4. oldalon)