Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-11 / 188. szám
1978. augusztus 11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A konzervgyár zöldségüzeméb en javában tart az uborkafeldolgozás. (Hammel J. felvételei) Jövő héten indul a paradicsomfeldolgozás I smeretségünk furcsán kezdődött. Ugyanis, majdnem a fejére léptem. A gumigyári építkezésen bóklásztam és kis híján mellé estem a tolózáraknába. Ezt vakolta, erőteljes mozdulatokkal vágta a falra a habarcsot. Fején micisapka kéklett, szürkés munkaruhájával beleolvadt az akna félhomályába. — Jó magának ott lent — guggoltam a mélyedés peremére. Fejemre úgy tűzött a nap, hogy azt hittem, a földre szédítenek a sugarak ostorcsapásai. — Aztán miért jó? — kérdezte két habarcslöttyintés között. — Hűs lehet odalent. — Magának legyen mondva. Ügy megrekedt a levegő, hogy szinte fullad az ember. — Szereti ezt a munkát? — Okosabb kérdés hirtelen nem jutott az eszembe. — Ki kényszerít rá? Ha nem szeretném, nem csinálEmber az aknában nám. Különben is, csinálni kell. Én még sosem válogattam meg a munkát. Amit mondanak, teszem. Ez a kötelességem. Hajlik a szóra, habár keze egy percre meg nem áll, és fel is csak ritkán néz. — Mióta kőműves? Ugye az? — Régen. A szakmában 1946 óta vagyok. Itt kezdtem, Nyíregyházán. Azóta sok az új, én még hagyományosan tanultam. Téglát, téglára. — A KEMÉV-nél mióta van? — Nyolc éve. Előtte Debrecenben voltam. — A pénz miatt jött vis-z- sza? — Nem. Kótaji vagyok, szerettem volna a család között lenni, mert csak hetente láttam őket. A gyerekei* akkor kezdtek nőni. Két fiú, két lány, már unoka is van. — Hány éves, hogy már nagyapa? — Beszéde alapján fiatalabbnak hittem, és arcát sem nagyapai ráncok szegélyezték. Már amennyit az aknában, látni lehet ebből. — ötven. — Nem korai? — Ugyan. Mi kell egy lánynak? Tizenhat éves korában férjhez megy, és kész... Még a hazajövetelemhez annyit, hogy azt mondtam: a gyerekek ismerjék meg az apjukat. Anélkül nem nőhetnek fel. Erre heti egy alkalom nem elég. — A fiai? — Az egyik itt van. Segédmunkás. Én hoztam ide, nincs vele baj, de jó azért, ha szem előtt van. Huszonkét éves, tudja, hogy van az... — Ennyire jó hely a KEMÉV? — Én szeretek itt dolgozni, pedig a kereset nem mindig híres. A múlt hónapban túlórákkal volt háromezernyolc. A feleségem pedig sosem dolgozott, már úgy értem, házon kívül. Négy gyerek mellett nem is lehetett másképp. No, — pillant az akna falára —, ez ma még bőven kitart. Értek a szóból, rövidre fogom. — Melyik brigádban van? — Dajnics Miklós Szocialista Brigádja. — És a neve? — Muszáj azt is mondani? Horváth József kőműves vagyok. — Kezét kinyújtja az aknából, szorítása mint a vaskapocsé. — Legyen máskor is szerencsém — mondja. •— Legyen... Speidl Zoltán 90 vagonnal vár a konzervgyár, ahol befőttet, jamot, gyümölcs üdítőital-alapanyagot készítenek belőle. A sárgabarackbefőtt és jam feldolgozása még a héten befejeződik. Októberben „form-pack” (azaz műanyag csomagolású) jam gyártását kezdik meg a nyíregyházi gyárban: 30, 50, 100 grammos csomagolásban. Ehhez a Debreceni Konzervgyártól vettek át egy gépet. sűrítményt számos országba exportálják, a Szovjetuniótól Irakig. Idén 350—400 vagonnal lesz ebből a termékből. A külföldi megrendelők mellett jut belőle a hazai piacra is. A szintén keresett lecsóból 400 vagonnal gyártanak. Határainkon belül 50—60 vagonnal értékesítenek belőle, a többi a Szovjetunióba kerül. H. Zs. Év végéig szamócától kezdve az őszibarackon, szilván át a vegyes befőttig közel 60 vagonnal készül a műanyagdobozos ízből: a magyar vásárlók számára. Az új tennék alapanyaga részben már raktáron van, a többit folyamatosan helyezik el a tárolókban. Babból, uborkából a tervezett mennyiségre számítanak. Babot 300 vagonnal várnak, s terv szerint augusztus végére, a 400 vagon uborkát pedig szeptember végére dolgozzák fel. A keresett csemegeuborkából közel 1 millió 500 ezer egy ' kilogramrrios üveggel készül az idén? Ebből 300" ezér üveggel az NSZK-ba exportálnak, a többit Magyarországon értékesítik. A „paradicsomvonalat” a jövő hét elején indítja a konzervgyár. Eleinte csak kis mennyiséget dolgoznak fel, a nagyüzem augusztus 20. után kezdődik. Addig — pontosabban augusztus 25-én — üzembe helyeznek egy P—32- es típusú paradicsomsűrítő berendezést. A Láng Gépgyárban gyártott berendezést — értéke 10 millió forint — most szerelik a gyümölcse üzemben. A gép beállításával várhatóan 50 százalékkal emelkedik a gyár feldolgozó kapacitása. Az idén 2500 vagon paradicsomot vár a Nyíregyházi Konzervgyár. Így naponta 60 —70 vagon paradicsomot dolgozhatnak fel — szemben a korábbi 40 vagonnal. Népszerű terméküket, a paradicsomA borsószezon már befejeződött, augusztus első napjaitól a sárga-, az őszibarack, a zöldbab és az uborka feldolgozásával foglalkoznak a Nyíregyházi Konzervgyárban. Borsóból az utolsó, közel 10 vagonos szállítmányt augusztus 8-án indították útnak a Szovjetunióba, összesen 600 vagonnal exportáltak ebből a termékből a szomszényugati országokba exportálják — itthon értékesítik a befőtteket. A kereslet azonban jóval nagyobb, mint a kínálat. Egyik legnépszerűbb készítmény a szamócabefőtt, melyet egyedül Nyíregyházán gyártanak. Az idén 700 ezer, fél kilogrammos dobozzal készült, de a duplája is elkelne. Izek, jamok gyártásához nincs elég alapanyag. Őszibarack-befőzés: Beregi Miklósné és Németh Erzsébet az ötkilós üvegek betöltését ellenőrzi a gyümölcsüzemi vonalon. dós országba. Hazai fogyasztásra 100—150 vagonnal tartalékolnak — ennyit rendelt a gyártól a FÜSZÉRT. Nem indult kedvezően az új idény. Egresből, cseresznyéből, szamócából és meggyből ugyanis jóval kevesebb érkezett a vártnál. Ezekből a gyümölcsökből főleg befőtt készült. A meggy kivételével — amelynek felét Az esős, hűvös időjárás nem kedvezett a sárgabarack érésének sem. A tervezett mennyiség 30 százalékára számít a konzervgyár, mintegy 30 vagonra. Kevesebb lesz őszibarackból is. Ebből IV. Fiatalok, szakemberek Van itt egy titokzatos jelenség. Széltében-hosszá- ban panaszkodunk és joggal, hogy a fiatalok nem akarnak mezőgazdasági pályát választani. Ugyanakkor pedig a mezőgazdasági üzemek többségében az átlagéletkor folyamatosan csökken. Tehát fiatalodik a gárda. A jelenséget akkor értjük meg, ha a munkában lévők egészét szétosztjuk a mezőgazdasági és ipari jellegű foglalkoztatásra. Az összlétszám 20 százaléka a kiegészítő üzemágakban dolgozik, tehát eleve nem mezőgazdasági szakmában foglalkoztatják. De az alaptevékenységben foglalkoztatottak 30 százaléka is ipari jellegű tevékenységet Végez, szerelő, villanyszerelő, karbantartó stb. Kiderült tehát, hogy a mezőgazdaságban dolgozó összlétszám fele ipari jellegű munkát végez. Erre pedig van jelentkező. Széleskörű gyakorlat, hogy az általános iskola elvégzése után a falusi fiatalok a legközelebbi városban ipari szakmát tanulnak, ezt egy ideig ipari üzemben végzik. Azután megunják az ingázást és inkább otthon, a szövetkezetben, vagy állami gazdaságban vállalnak ugyanannyi pénzért szakmunkát. Ez ma a fiatalodás legfőbb forrása. Nyugtalanító tény azonban, hogy eleve mezőgazda- sági szakmára valóban nagyon kevesen jelentkeznek. Pedig ma már úgyszólván mindenki egyetért abban, hogy ehhez is kell annyit tanulni, ez is van annyira szakma, mint bármely ipari elfoglaltság. Hogy a dolog még komplikáltabb legyen, sok üzemben arról panaszkodnak: minél több a szakmunkás, annál nehezebb a munka- szervezés. Mert mondjuk a végzett növényvédő gépész hallani sem akar arról, hogy másutt dolgozzon. Ha pedig mondjuk a gazdaság felhagy a baromfitenyésztéssel, hihetetlenül nehéz más munkakörbe helyezni a baromfitenyésztő szakmunkásokat. A minisztérium elismeri, hogy ilyen gond létezik. Egyik oldalról már neki is rugaszkodtak a csomó kibogozásának. Folyamatban van egy univerzális gépész szakma kimunkálása. A fiatalok olyan képzést kapnának, hogy például ne csak a növényvédő gépek kezeléséhez értsenek, hanem másfajta gépek üzemeltetéséhez, sőt javításához is. Így a szakmai önérzet megsértése nélkül tudnák a gépészeket egyik munkakörből a másikba helyezni, illetve télen is foglalkoztatni. A megoldás rövidesen várható. Sokkal nagyobb a gond az állattenyésztőkkel. Mert azoknak nem a technológiákhoz és gépekhez kell ér- teniök, hanem állatokhoz. Roppantul sok lesz a hibalehetőség, ha egy baromfitenyésztő csak azt tudja, hogy mikor kell enni adni az állatoknak, de nem tudja, hogy milyen takarmányra hogyan reagál a csirke vagy a tyúk, nem ismeri fel a betegségeket. Ez a fokú szakmai igény azonban állatfajonként is rengeteg ismeretet kíván. A minisztériumban nem tudnak olyan képzést, amely „több szakmás”, tehát ugyanaz a dolgozó megállja a helyét a baromfiak, a szarvasmarhák, a sertések mellett is. A mai mezőgazdasági termelés nélkülözhetetlen csapatát alkotják a diplomások. Tízezrével találhatók a mezőgazdaságban, és minél bonyolultabbbá válnak a viszonyok, annál többféle diplomásra van szükség. Rég elmúlt az idő, amikor elegendő volt az agronó- mus, ma már az sem elég, ha ezen kívül közgazdász, jogász, gépészmérnök szerepel a névsorban. A számokat talán hagyjuk. Megbízható becslés szerint ma diplomásokból a szükséges létszám 75—80 százaléka található meg a mezőgazdasági üzemekben. Ez nem lenne kevés, ha egyenletesen oszlana el. Csakhogy mint a mezőgazdaságban általában, itt is nagyok a végletek. A fővárosban és Budapest környékén találni olyan gazdaságot, ahol kertészmérnökök metszik a rózsát, és gépészmérnökök vezetik a traktort. A nagyváros vonzása őket is érinti. És most ne tegyük hozzá, hogy „pedig falun nőttek fel”, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben még az ag- ronómusok között is sok ízig-vérig városi születésűt találunk. Azután ott vannak a diplomás nők, akik a férjükhöz igazodnak. Ha a férj városban dolgozik, nehéz azt kívánni, hogy a feleség menjen falura. A szakember ott kellene a legjobban, ahol mostoha viszonyok között gazdálkodik a mezőgazdasági üzem. Oda azonban nem jelentkezik senki, gyakran még az sem, akinek ott ringott a bölcsője. Mit lehet itt tenni? Van már két értelmiségi pálya, ahol hasonló gondok láttán kényszer-intézkedésre szánta magát a kormány. Az orvosok és a jogászok az egyetem elvégzése után csak kötelező pályázat útján vállalhatnak állást. Elvileg kérni lehetne, hogy a kormány vezesse be ezt a módszert az agráregyetemeken is. Mindenki tudja, hogy ez lehetséges, mégsem akad senki, aki szívesen szánná magát ilyen javaslat kidolgozására. Inkább azt hangoztatják, hogy a meggyőzés eszközeit még korántsem merítettük ki teljesen. Igen, ez a jobb út, a meggyőzés. Mégpedig nemcsak a végzett szakemberek területileg jobb, ésszerűbb elhelyezésére, de a pályaválasztó fiatalok döntésének befolyásolására is. Mert nem a kombájn, hanem az ember arat. Emberközpontú a mezőgazdasági termelés és azok, akik ezt választották hivatásuknak, évről évre szebb eredményeket érnek el, miközben maguk sem élnek rosszul. Bizonyára eredményes lenne, ha szélesebben propagálnák meggyőződésüket, tapasztalataikat, és így szélesebb körből nőhetne azok tábora, akik ezt a mesterséget majd 10—20 év múlva gyakorolják. Földeák Béla (Vége) Nagyüzem a konzervgyárban KÖZÉPPONTBAN AZ EMBER
