Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-11 / 188. szám

4 KELET-M AGYARORSZÁG 1978. augusztus 11. KOMMENTÁR „Strandkormány” Lisszabonban? R két hete kirobbant por­tugál kormányválság nyomán kialakult poli­tikai versenyfutásban a „fe­kete ló” győzött: Eanes köz- társasági elnök párton kívüli politikust, Alfredo Nobre da Costát bízta meg az új kabi­net megalakításával. Erről a megbízott kormányfő csü­törtökön már meg is kezdte tanácskozásait a politikai pártok képviselőivel, a füg­getlen politikai személyisé­gekkel, valamint a hadsereg vezetőivel. Soares szocialista párti mi­niszterelnök, akit az államfő július 27-én menesztett, azt követően, hogy koalíciós part­nere, a konzervatív irányzatú Demokrata Szociális Centrum Párt cserbenhagyta, egyene­sen azzal vádolta meg az ál­lamfőt, hogy „nem tartotta tiszteletben az alkotmányt”. Ezt arra alapozta, hogy az új kormányfő kijelölésekor az államfő nem kérte ki a leg­nagyobb parlamenti párt, vagyis a Portugál Szocialista Párt — Soares pártja — vé­leményét. Meglepetésének adott hangot Sá Carneiro, a szociáldemokraták vezetője is. Negatív álláspontra helyez­kedett a kérdésben a Portu­gál Kommunista Párt is. Ki­adott közleménye szerint az elnök választása nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek a jelenlegi válság megoldásához szükségesek. A nyilatkozat figyelmeztet: Nobre da Costa eddigi politi­kai szereplése arra vall, hogy a vállalatok állami ellenőrzé­sének csökkentésére fog töre­kedni, holott ennek éppen az ellenkezőjére van szükség. Egyedül a Soares-kormányt megbuktató Demokrata Szo­ciális Centrum Párt vezetője nevezte „jó választásnak” Nobre da Costa kijelölését. A fasiszta rezsim megdön­tése óta sorrendben az ötödik miniszterelnök egyébként „civilben” gépészmérnök és üzletember, több nagyválla­lat vezetőségének tagja. A menesztett Soares kormányá­ban iparügyi miniszter volt. Most úgy nyilatkozott, hogy megbízatását átmenetinek, s kabinetje fő feladatának az államügyek továbbvitelét és egy új választási törvény ki­dolgozását, illetve parlamenti elfogadását tekinti. A jelek szerint az új kormányfő is tisztában van vele, hogy az igazi politikai erőpróba még hátra van. P. V. Aczél György fogadta a nigériai pénzügyminisztert Aczél György, a Minisz­tertanács elnökhelyettese csütörtökön hivatalában fo­gadta James Oluleye nigériai pénzügyminisztert. A szívé­lyes légkörű eszmecserén részt vett Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár és Vadász Frigyes, hazánk nigériai nagykövete is. Postabontás a világűrben Összekapcsolódott a Szaljut és a Progressz—3 Csütörtökön, moszkvai idő szerint hajnali 3 órakor a Progressz—3 teherszállító űrhajó összekapcsolódott a Szaljut—6 űrállomással. Az összekapcsolást az eddigi gyakorlatnak megfelelően automatikusan, földi irányí­tással végezték, de az utolsó szakaszban részt vettek ab­ban az űrállomáson dolgozó űrhajósok, Vlagyimir Koval- jonok és Alekszandr Ivan- csenkov is. Mint emlékezetes, a harmadik teherszállító űr­hajó kedden kora hajnalban rajtolt Bajkonurból. Ezzel ismét „meghosszab­bították” a Szaljut űrállomás életét. A Progressz ugyanis nagy mennyiségű — több mint ezer kilogramm „darab­árut” — főként élelmiszert, vizet, sűrített levegőt és üzemanyagot vitt az űrhajó­soknak — ez több hétre ele­gendő számukra és látogató­ik számára. A korábban fel­lőtt Progressz—2 teherűrhajó is sok élelmiszert vitt magá­val, ez azonban csak a kész­letek feltöltésére szolgált. Mindkét űrhajón több új mű­szert, berendezést is eljuttat­tak az űrállomásra, részint az újabb kísérletek céljaira, ré­szint az elhasználódott, el­romlott alkatrészek pótlásá­ra. Az új szállítmányban pél­dául olyan tartályok is van­nak, amelyekkel az űrállo­más mini olvasztókemencéjé­ben újabb ötvözeteket, félve­zetőket lehet előállítani. Fontos része a szállít­mánynak a posta: Koval jo­nok és lvancsenkov több le- velet kapott barátaitól és mindenekelőtt családjától. Különösen nagy örömet je­lent a „postabontás” Ivan- csenkovnak: barátai elküld­ték az űrállomás fedélzeti mérnökének kedvenc gitár­ját. Az űrállomások történe­tében először tehát „gitáro- zási kísérleteket” is lehet folytatni a tartós űrrepülés során... Tűzszünet Bejrutban Kiürítik az elfoglalt állasakat A szerdai diplomáciai erő­feszítések eredményeként érezhetően enyhülni látszik a feszültség Bejrutban a jobb­oldali keresztény erők és az arabközi békefenntartó erők szíriai egységei között, A szíriai csapatok csütörtö­kön hajnalban megkezdték Beirut keresztények lakta városrészében elfoglalt állá­saik fokozatos kiürítését. A visszavont kontingensek lét­számát hivatalosan nem je­lentették ugyan be, de jobb­oldali források alapján nyu­gati hírügynökségek, mint­egy 120 főre becsülik. A csa­patmozgások körzetében a jobboldali erők vezetői meg­figyelőként jelen vannak. A jobboldali keresztény erők egyesített csapatainak parancsnoksága szerdán éj­szaka tűzszüneti parancsot adott ki fegyvereseinek. A falangista rádió arra szólí­tott fel, hogy a harcokat minden frontön szüntessék be. A jobboldali milicisták pa­rancsnoka megtiltotta, hogy az összetűzések gócpontjában, Beirut keleti szektorának Asrafija negyedében a ke­resztény milicisták katonai egyenruhában, fegyveresen jelenjenek meg a nyilvános­ság előtt. A rendezési tervek szerint Beirut keresztény negyedé­ben a libanoni kormány biz­tonsági erőinek kell ellen­őrizniük a szerdán megkö­tött megállapodások betartá­sát. A részletek kidolgozásá­ra további tárgyalásokat folytatnak még. Megfigyelők egyelőre csu­pán korlátozott jelentőséget tulajdonítanak, a libanoni keresztény jobboldal milíciái és az Arab Liga szíriai egy­ségei között a több mint öt hete tartó összetűzések meg­akadályozására elrendelt lé­péseknek, a politikai ellenté­tek ugyanis továbbra is meg­oldatlanok. A keresztény mi­líciák változatlanul nem is­merik el a szíriai csapatok jelenlétének jogosságát. A csütörtökön megkezdett erő­átcsoportosítások megfigye­lők szerint aligha elegendők az összetűzések végleges megszüntetéséhez. Szíria, avagy közel van Kelet 4. Új Gilgamesek Mintafalu az Eufrátesz mentén. Lenn állok a gát „lábá­nál”: negyven méter ma­gasból, hét „kapun” keresz­tül zúdul lefelé, valósággal rám az Eufrátesz vize. A gát túloldalán, negyven mé­ter magas és több mint 600 négyzetkilométernyi víztö­meg. Ahol most állunk, a gát túloldalán, az óriás tó feneke. Mögöttünk aztán csendesen bóklászik tovább a bibliai múltú folyó. A gát és mögötte az óriás smaragdzöld tó hivatott ar­ra, hogy a kiépülő és már épülő gátrendszerekkel újabb 640 ezer hektárt le­hessen öntözni Szíria keleti részén. Ez százezer hektár­ral több, mint amennyit most öntöznek. És mindez annak a gát­nak köszönhető, amely itt magasodik előttem és még 800 megawatt áramot is termel az erőmű, annyit, amennyi majdnem fedezi a jelenlegi szíriai víllamos- energia-szükségletet. A szoba, vagy inkább iro­da, ahol most pálcával a kézben mutogatja a falra akasztott térképen Abdul Razak al Haszan, a gát- és öntözőrendszer igazgatóhe­lyettese, hol és mekkora te­rületeket lehet majd öntöz­ni, a helység jó, ha tizenöt négyzetméter: és belefér 640 ezer hektárnyi álom. .. — Miért lenne álom? Majd elmegyünk Araedbe és ott megnézhetik, hogy mi a valóság... Persze még évtized kell, hogy kiépüljön a teljes öntözőrendszer, hogy megépüljenek az új falvak és földjeiken kiala­kuljanak a szövetkezetek, állami gazdaságok, de a dolgok nagyon szépen há­ládnak. Igazán szépen —* teszi hozzá Abdul Razak és mutatja tovább a térképen, hol dolgoztak a szovjet, ro­mán, bolgár, nyugatnémet, holland, angol szakembe­rek, azt vizsgálva, melyek az öntözésre alkalmas terü­letek. Munkájukat illuszt­rálandó egyetlen adat: a 640 ezer öntözhetőnek ítélt területet kétmillió hektár­ból választották ki. — A japánok például itt — és mutatja a térképen, hogy hol — 50 ezer, a szov­jetek emitt további 100 ezer hektárt vizsgáltak meg és ők még négyezer hektár­ra, mintegy ajándékul és kedvcsinálásul, még gépe­ket is adtak, ingyen, hogy munkához lássunk — ciká­zik a pálca tovább a térké­pen. A szovjet segítség visz- szatérő fogalom itt az Eufrátesz partján. Hogyne lenne az, amikor számos nyugati tőkés cég — ame­rikai, angol, nyugatnémet stb. — önzetlennek aligha nevezhető ajánlkozása mel­lett érkezett a szovjet ajánlat: segítenek felépíteni az eufráteszi gátrendszert. A hosszú-hosszú évek — talán évszázadok — óta fo­lyó vitára pontot téve 1968- ban megjelennek a szovjet szakemberek a munkák előkészítésére. 1969. augusz­tus 19-én aztán megtörténik az „első kapavágás”. És 1978. május 8-án Asszad el­nök felavatja e térség leg­nagyobb vízi erőművét és gátrendszerét az Eufráte- szen. Pedig közben ott volt 1973: a 90 napos közel-kele­ti háború. S a gát magasá­ból rá lehetett látni a cso­dálatosan nagy víztükörre, mögötte és felette az immá­ron 80 ezer főre gyarapo­dott El Saura városára. Hr A kombájn óvatosan meg­fordul a hatalmas tábla vé­gén és már dübörög is visz- sza. Porfelhőt húz, csörgő zajt csap, teherautók jön­nek, mennek üresen, majd telve gabonás zsákokkal. A kép megszokott, mintha otthon lennénk. Megszokott és mégis más. Nemcsak az európai ember számára agyatforraló hőség, a távo­li agyagsárga hegyek miatt, vagy azért, mert számunk­ra kevéssé ismert kom­bájntípusok végzik itt a munkát, hanem azért is, mert a kombájnosok bur­nuszbán ülnek a kormány mögött. A falu — tizenöt épült fel a vizek partján — az itteni állami gazdaság „tu­lajdona”. Lakói a gazdaság munkásai, akik szinte még tegnap cserélték fel a sát­rat, a végtelen sivatag tér­ségeit, a csendesen vonuló nyájak, tevecsordák terel­getését a letelepedett és szervezett életmóddal. Nem megy könnyen, nem megy az egyik napról a másikra: iskola kell, felnőtt oktatás kell, víz kell és higiénia kell és lakás és televízió kell. Mintafalvak ezek? Kétségkívül. De nem kira­katfalvak. Tanúsíthatom, hogy országszerte mind több az ilyen szerény, de az előző élethez képest óriási lépést jelentő tele­pülés. S mindegyik körül ott a víz és ott a Zöldellő gyümölcsös, ott a már ter­mesztett takarmányt bizto­sító lucernatábla, ott a bú­za, meg az árpa. A világ egyik legrégibb és ránk maradt eposza a Gilgames hősi ének. A ret­tenthetetlen, a legyőzhetet­len, az örök életű Gilga­mesről szóló eposz Mezopo­támiában született. Valahol az Eufrátesz mentén. Mo­solyognom kell: szikár, so­vány, egyáltalán nem hősi kinézésű arabok forgolód­nak a teherautóval, a már tarlót szántó traktorokkal, kombájnnal, küszködnek a búzás zsákokkal. Gilgamesek? Többek. Természetet, tájat átvará­zsoló szabad emberek. Gyurkó Géza Következik: 5. Múlt és jövő. 44. — A fene megeszi, azt mondta Tibornak, „bocsánat, csak egy hálapuszi...” Mit tudom én, a vizeskanná­kért ... valami ilyesmi... nehogy komolyan találjam venni... — Azt akarod mondani, hogy nem is kellenéi neki? ! Ezt már valóságos anyai felháborodással mondta. Az ő lánya... hogy az nem kelle­ne valakinek? — Mindenesetre nem muta­tott olyan szándékot, hogy Tiborral harcba kívánt volna szállani érettem ... Érettem, így mondta. Gitta egy pillanatra arra gondolt, hogy hátha csak a harc elől tért ki ez a Laci... de azután arra, hogy a harc elől — Tiborral? De nem, akárhogyan is törik a fejü­ket, ez egy olyan alak, aki az első pillanatban megfutott, és meg sem állt a Duna kö­zepéig, hiszen még most is ott van. Ott? . .. Nem is lát­ta; csak nem fulladt bele? Mert akkor meg úgyis mind­egy. De nem, megpillantotta a Klári két veszett kölyke a sekély vízben ... az ártatlan, hogy játszik ... Nincs más hátra, mint mé­gis visszatérni Tiborhoz, folytatni a vigasztalást és kieszközölni, hogy legalább hallgassa meg Kati bűnbána­tát és bocsánatért esedezését. Csak aztán Kati is hajlandó legyen egy valamennyire, ha nem is hihető, de elfogadha­tó bűnbánatra. Hajlandó? Még hogy ő le­gyen hajlandó. Csak merjen ellenkezni! Mindazok után, amit máma... csak ezen a mai napon is véghezvitt ér­te... Hogy játszotta ő itt vé­gig a hozománygyűjtés külön­féle alakoskodó szerepeit... Ahogy ő ösztönösen rátalált a négyszemközti beszélgeté­sek egyedül járható útjára, mikor azt érezte, hogy a szé­les társaság előtt ezt még­sem alkalmas... A hős anyának képzelte magát. Mégpedig olyan hős anyának, akinek most a gyer­meke hálátlansággal fizet. — Kati... Én még most az egyszer utoljára odamegyek Tiborhoz. Kieszközölöm, hogy hallgasson meg... de addig te kiagyalod, mit mondasz neki... valamin te is gon­dolkozhatsz ... Nem fogod nekem feldúlni az egész nagy- nehezen létrehozott épít­ményt! Világos? — Igen, Anyu. Kati úgy mondta ezt az igenanyut, mint a megszep­pent és bűnbánatos gyermek. Gitta ezekután még né­hányszor végigment a parton, súlyosan töprengve, hátul összefont ujjakkal, mint egy férfi. Gondolkozott. ★ Tibor a fatönkön ülve. sú­lyos elhatározásra jutott. Lelke két ellentétes sarka kö­zött az ellentét csak nagyobb­ra nőtt. A.fel-feltámadó re­ményért meg éppen szégyell­ni kezdte magát. Hát mi va­gyok én? Velem akármit le­het csinálni? Ahogy elnézte a két sétáló nőt, elképzelte, hogy mit for­ralhatnak megint. Hát nem! Mert hiszen amit látott, azt kétségtelenül látta. Ez a Laci, ez az őhozzá képest minden bizonnyal jelentékte­len fickó, csak idejön, alig­hogy megismerkednek, egy pillanatra egyedül maradnak, és már esnek is egymásnak, kint az úton, mindenki sze­me láttára... sőt a vőlegény szeme láttára... Hát ilye­nek. De ez a vőlegény vélet­lenül éppen én vagyok... és én ezt nem nyelem le... Nem nyelem le — ezt hajtogatta. Csak nézte növekvő düh­vei, hogy anya és lánya a parton le-fel sétálnak. Igen, most főzik ki a következő lé­pést ... a következő fondorla­tot ... ellenem ... Nem nye­lem le, nem nyelem le... Hirtelen elhatározással fel­állt és ő is odament az any­jához. Lekuporodott mellé. Amikor lekuporodott, még nem tudta, mit fog mondani, de amikor az anyja várako­zóan rápillantott, önmaga számára is vadonatúj gondo­latként ez jött ki a száján: — Édesanya, menjünk in­nen! Menjünk el minél ha­marabb! Mari mama nem kérdezte, miért? Nem kérdezte, mi tör­tént? Felállt, megindult, ment egyenesen a kocsijuk felé.' (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom