Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
1978. augusztus 13. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Agronómusok Az agronóBius elnevezés az ötvenes évek elején gyökerezett meg nyelvünkben, amikor az első nagyüzemek eljutottak odáig, hogy már mezőgazdászt is alkalmazhattak, illetve választottak. Az új útra tért parasztok legtöbb helyen maguk közül választották a szakvezetőt. A legtapasztaltabb, ezüst-, vagy aranykalászos tanfolyamot, netán szakiskolát végzett társukat tették meg agronómusnak. Az egész megyében alig egy tucatra tehető azoknak a száma, akik főiskolai, akadémiai végzettséggel korábban a volt uradalmakban, vagy a közigazgatásban dolgoztak és vállalták a termelőszövetkezetekben a szakirányítói munkát. Nemrég egy értekezlet szünetében egy csoportban 5—6 mezőgazdász sorolta egymásnak „panaszait”. „Három napig szinte meg voltam bénulva, szervizben volt a kocsim !” — panaszolta az egyik. „Engem meg a talajlaboratórium bosszantott fel — így a másik — mikroelemhiányt nem mutattak ki, pedig biztos vagyok benne, hogy telepítés előtt néhányat pótolnom kellene.” A harmadik a gyomrát tapogatta: tapasztalatcserén volt Párizsban a mezőgazdasági kiállításon és nem az ő gusztusa szerint főztek. Az egyik szatmári termelő- szövetkezet elnökével a beszélgető csoport mellett álltunk, vele közel harminc éve ismerősök vagyunk. — Hej, ha nekünk annakidején ilyen panaszaink lettek volna! — emlékezett visz- sza az akkori időkre ismerősöm. — Engem választottak agronómusnak, de egysze- mélyben én voltam a brigád- vezető, meg még mennyi minden! Igaz, a tagok száma a százat sem érte el, a területünk pedig kevesebb volt, mint ezer hold. Abban az időben az agronómusok nem szakemberek, hanem szervezők voltak. Reggelenként sokszor végig kellett kiabálnom az utcákat: emberek, kezdődik a munka! Tanulatlanok voltunk, az uradalmi munkaszervezést nem lehetett követni, újat pedig még nem találtunk ki. — Egyszer a cukorrépát kapálta az egyik brigád. Hozzájuk indultam, de még le sem szálltam a bicikliről, már messziről kiabáltak. „Jó, hogy jössz, ha délután nem kapunk előleget, holnap nem kapál senki!” Tudtam, hogy több háznál nincs kenyérrevaló sem. Vissza a biciklire és irány Csenger. Az elnök értekezleten volt Nyíregyházán. A járási tanács mezőgazdasági osztályán megértették helyzetünket. Egy telefon a bankba és fél órán belül a táskámban volt ötezer forint. Még az ebédszünetben 100— 100 forint előleget kapott mindenki, aki a cukorrépában dolgozott. Egy papírlapra névsort készítettem, aláírták és kész. A maradék pénzzel a listát átadtam a könyvelőnek, aki egyben pénztáros is volt. Ha az állomásra vetőmag, vagy műtrágya érkezett, mi is ott zsákoltunk a kocsisokkal. Mindent csináltunk, csak a mai értelemben vett agronómusok nem voltunk... Akkoriban, ha értekezleten találkoztak az agronómusok, nem azt kérdezték egymástól, hogy „nálatok mit mutat a talajlaboratóriumi vizsgálat”, „mennyi műtrágyát kell adni a búza alá”, hanem az után érdeklődtek, kinek mennyi pétisót utaltak ki a járási tanácson. Az már boldog ember volt, aki októberben megkapta az alapműtrágyát és a vetőmagot is. Harc, élelmesség dolga volt, hogy ki mikor és mennyi traktort, vetőgépet kapott a gépállomástól. A beszolgáltatásért ugyanúgy felelős volt az ag- ronómus, mint az aratásért. Szerencsére ha sok kínnal is, de ezt a gyermekbetegséget kinőttük. Kodak István, a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet főmezőgazdásza már ren- dezetebb körülmények között, 1965-ben került a Gyulatanyai Kísérleti Gazdaságból a termelőszövetkezetbe. Az agronómusok változó életéről a következőket mondja: — Akkor még 1200 holdon gazdálkodtunk. Sok volt a kézimunka-igényes növény. A fogatoknak és a gyalogmunkának igen nagy szerepe volt. Emlékszem, 21 fogattal végeztük a szállítás nagy részét, de még a kertészetben és a kapásnövények szántóföldi munkáiban is dolgoztattuk a lófogatokat. A termelőszövetkezet ebben az időben vette át a gépállomástól a traktorokat, majd a kombájnokat. Vegyszert még alig használtunk, nagy szükség volt a kapára. — Egyedül voltam mezőgazdász a termelőszövetkezetben. Egy brigádvezető volt a helyettesem, aki igen nagy tapasztalattal, hozzáértéssel segített a szakirányításban. Az agronómus nem szereti, ha neki kell hajnalban köszönni, akkor érzi jól magát, ha elsőként érkezik a munkahelyre, és mások mondanak neki jóreggel. Abban az időben nyáron ötkor kezdtük a munkát. Hogy a fogatosok indulhassanak, két órával hamarabb meg kellett kezdeni az etetést, a lópucolást. A brigádvezetővel legtöbbször már az istállóajtóban vártuk a fo- gatosokat. Nemcsak a mindent látni akarás, az ellenőrzés miatt keltünk ilyen korán, ebbe az akkori munkaszervezés is belejátszott. Megvolt még az a szokás, hogy reggel mindenki a központban jelentkezett és onnan irányítottuk munkára az embereket. Nemegyszer előfordult, hogy a munkaterület mellett lakó tagok 4—5 kilométert is bicikliztek a központba, majd visszamentek munkába a lakóhelyük mellé. De az is megesett, hogy villa helyett kapát hoztak, vagy fordítva. Ezt a formát megváltoztattuk. Az eligazítást, vagyis a másnapi munka megbeszélését már előző nap délben megtartottuk. Ezt a rendet máig is tartjuk, természetesen a fejlődésnek megfelelően, más tartalommal. — Most tízen veszünk részt a déli megbeszélésen: a négy főágazatvezető, a növényvédő szakmérnök, a négy üzemegység vezetője és én. A rövid, operatív eligazítás határozatát tovább adjuk a beosztott agronómusoknak, azok pedig estig mindenkivel tudatják, hogy másnap hol és mit kell dolgozniuk. Ha csak ezt a részét nézem a munkánknak, akkor is azt mondhatom: a változás másfél évtized alatt is óriási. Most harmincketten vagyunk szakemberek a termelőszövetkezetben, akik közép-, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Igaz, a termelőszövetkezet területe is ötször akkora. De nem elsősorban a terület nagysága a mérvadó. — Ma már annyi vegyszerrel, géppel dolgozunk, hogy szakirányítás nélkül meg sem tudnánk mozdulni. A Rába Steiger és a helikopter nagyon messze esik az ökrös, illetve a lovas fogattól. Egy helikopter menetrendjét elkészíteni, megfelelő vegyszerrel ellátni sokkal nagyobb dolog, mint száz lófogatnak munkát szervezni. Egy rossz vegyszerfeltöltéssel, vagy irányítással egy helikopter fél nap alatt milliós károkat okozhat. Ahogy a gépekre, a vegyszerre bízzuk a munka nehezét, úgy növekszik az egyes ember szerepe, felelőssége. Ha egy arató eltörte a kaszáját, vagy beteg lett, legrosszabb esetben is egy hold búza aratása forgott kockán egy nap. Ha a kombájnos eltöri a gépét, egyetlen napi állás miatt is több száz mázsa búza nem kerül a magtárba. — Nem kelünk már rendszeresen hajnal háromkor. A mi szövetkezetünkben nyáron reggel hatkor állnak munkába a szakemberek. Az előírt tízórás munkanapot ugyan túllépjük, különösen a kampánymunkák idején sokszor vasárnap is dolgozunk. Fizikailag nincs már olyan megerőltető az agronómusi munka, mint korábban volt. Fejjel azonban sokkal többet kell dolgoznunk. Sajnos eddig még nem tudtuk úgy megszervezni a munkánkat, hogy nap közben egy-két órát tervezgethetnénk, elgondolkodhatnánk a távolabbi feladatokon. A napi promt- munka ma még annyira leköt bennünket, hogy előre látni nincs időnk. Ezért az estével vagyunk kénytelenek megtoldani a napi munkát. Ilyenkor tudjuk forgatni a szakkönyveket, a folyóiratokat. Jónak tartom a továbbképző tanfolyamokat, de aki érzi a rá háruló nagy felelősséget, és helyt akar állni, az kénytelen naponta tanulni. Nekünk nem elég csak a szakmát ismerni, mi embereket irányítunk, nem árt, ha egy kicsit a pszichológiához is értünk. • A munkaszervezésről, az emberek irányításáról beszélgettem Zentai Gyulával, a vásárosnaményi Vörös Csillag főagronómusával is. ö már a munka irányítását, a holnap technikájának igény- bevételével is könnyíti. A fő- agronómusi szobában utrarö- vidhullámú adó-vevő rádió van. A főagronómus a rádióval minden fontosabb munkahellyel összeköttetést tart. A traktorok, a betakarító és szállítógépek munkahelyét egy mágneses térképről lehet leolvasni. Nincs olyan gép, amelynek a pillanatnyi helyzetéről egy percen belül ne tudna tájékoztatást adni a főmezőgazdász. Az öt község határára kiterjedő termelő- szövetkezet valamennyi üzemegységéből a rádió segítségével néhány perc alatt információt szerezhet, illetve továbbíthat oda. Mégis azt vallja, a technika csak segít, gyorsítja a kapcsolatot, de elsődleges a személyes érintkezés, a saját szemmel való ellenőrzés. Arra a kérdésre, hogy messze van-e a tenger a lakástól, Kovács Józsi, a nyíregyházi 2. számú gyakorló általános iskola 7. osztályos tanulója így válaszol: ,3a átmegyünk a Hotel de la Plage, régebbi lakásunk előtt az országúton, a túloldali járda helyén már homok van, amit a tenger hullámai mostak ide. Előttünk itt végig, több kilométer hosszan és a lakástól alig kétszáz méterre húzódik a jijeli öböl híres strandja.” Arab iskolában Aki erre azt kérdezi, hogy került Józsi a Földközi-tenger partjára, annak így válaszol: — Tavaly nyáron kérték meg apukámat a Nyíregyházi Konzervgyárban, hogy segítsen Afrikában egy új konzervgyár magyar gépekkel való felszerelésében és beindításában. Amikor megtudtuk, hogy másfél-két évig tart a munka — különben ez az első magyar tervezésű algériai konzervgyár — úgy gondoltuk otthon, hogy mi is elkísérjük. Már tizedik hónapja élünk itt Jijelben, ebben a tengerparti kis városban, amely hasonlóan Nyíregyházához, az ország északkeleti megyéjének székhelye. Itt járok arab iskolába. Egyszerre két osztály anyagát tanulom franciául, a negyedikét és ötödikét Hosszú ideig nem tudtam beszélni osztálytársaimmal, de mivel egyedüli magyar gyerek vagyok 43 osztálytársam között és ők mind anyanyelvi szinten írnak, olvasnak, beszélnek franciául, arabul és ka- bil nyelven, én is gyorsan tanulom a franciát. Egyszerre három nyelvet nem lehet, de eggyel jól haladok. Amikor ide értünk a beszélgetésben, kint hatalmas nyári zápor zúdúlt a kertre és egyszerre éreztük meg, ami itt is ugyanolyan, mint otthon: az eső áztatta föld szagát. Amíg a városi utcák kövét és a háztetőket tisztára sikálta az alig néhány száz méter magasból lehulló csapadék, mi is a vízről beszéltünk. A „sós tóról” amelyik Európát Afrikától elválasztja. Dinnye nagyságú krumpli — Milyen is a Földközitenger déli partja egy magyar gyerek szemével? — Legérdekesebb a piac. A boltok még késő este, tíz óra körül is nyitva vannak, sok mindent lehet venni, különösen szépek a réztálak, asztalok, kanták, korsók, köcsögök, de a piacra sokáig emlékezni fogok. Legolcsóbb a burgonya, amit itt földi almának neveznek és akkora szemeket látni a kiöntött halomban, hogy otthon sárgadinnyék között sem tűnne kicsinek. Nagyságával még kitűnik a hagyma és június elején már árulják a görögdinnyét. A hazai gyümölcsök közül őszibarackot, sárgabarackot, cseresznyét, szőlőt lehet kapni, számomra azonban szokatlan, hogy még nyáron is szüretelik az elmúlt évi citromot, narancsot. Van a piacon füge, de jó ízű az otthon ismeretlen nöf, ami sárgabarack nagyságú, vastag héjú és a szilva, valamint a barack közötti gyümölcsféle lehet. A kertünkben is van plakmi. Ez egy hatalmas fa, amin paradicsom nagyságú, puha, piros, jóízű gyümölcsök teremnek. A piac legszagosabb és legkülönlegesebb része a halárusok utcája. Kis cápa, pörölycápa, tengeri kutya, nagyon nagy polip egészben és feldarabolva vásárolható ebédre. A ráják is akkorák, mint egy fél ajtó, nagyon sok árusítóhelyen a velem egykorú fiúk pucolják, szeletelik a hatalmas halakat. A piac végében 14—15 évesek csirkét vetkőztetnek a tollától. Érdekes, hogy itt a jércéket, tyúkokat nyitott teherautóról árusítják. Az állatok nincsenek megkötve, nincsenek ketrecben, mégsem repülnek szanaszét még akkor sem, amikor a kereskedő föllép közéjük, hogy kivegyen négyet-ötöt a vevő kívánsága szerint. A piacok körül sok cukrászda található, ahol nagyon finom krémfagylaltot árulnak. Ez jobb, mint otthon. Tenger és sirokkó A meleg ellen még nem kellett védekezni, hiszen a tenger jól hűt, de egyik-másik reggelen szokatlan dolgot vett észre Józsi, amikor kilépett a lakás ajtaján. Reggel fél nyolckor, bár még alig emelkedett fel a nap, borult- nak tűnt az ég, pedig felhő nem volt, opálosan csillogott az ég és 10 fokkal melegebb volt az ajtó előtt, mint a lakásban. — A sirokkó a Szahara felől váratlanul betoppanó forró szél, amely megmássza még az Atlasz kétszer méteres láncait is és kitör ide a tengerpartra. Képzelhető, milyen forró lehet ez a levegő a sivatagban, ha ideérve is ennyire felmelegíti a környezetet. — A tengerben sokszor úsztam, hiszen már kisdobos koromban jól tudtam mozogni a vízben. Ez még a hazai Sóstónak, a strandnak és az uszodának köszönhető. Köny- nyebb úszni itt, mint otthon, csak nem kell félni a néha egy-két méter magas hullámoktól sem. A hullám megemeli a vízben úszót, csak a part mentén veri ki az ember alól a lábát, amikor befelé vagy kifelé haladva csak térdmagasságú a víz. „Megyünk a sivatagba” — A magam korú fiúk sokat dolgoznak, segítenek szüleiknek. Benzinkútnál mérik az üzemanyagot a kocsikba, szamárháton szállítanak kosarakban, zsákokban magot, permetezőszert, cementet, ami kell otthon. Soknak van közülük 40—50 köbcentiméteres kismotorja és hihetetlen ügyességgel száguldoznak a forgalomban. Balesetet még nem láttam, mert a szűk utcák és az építés alatt lévő utak miatt a teherautók, autóbuszok és a személykocsik is igen lassan haladnak a városokban. — A sivatagban még nem voltunk, de a többiek elmondása alapján nagyon izgalmas lehet. Anyu azt mondta, hogy ittlétünk alatt egyszer lemegyünk két-három napra. Én bírom a meleget. Egyszer csütörtök reggel elindulunk — mert itt a mohamedán vallás előírása szerint péntek a munkaszüneti nap — és hétfőre visszaérkezünk. Apunak egy hónap szabadsága van, de már megkezdődött a szezon és a konzervgyár már dolgozik, ezért nem hiszem hogy szeptemberig láthatom Ghardaiát vagy a homokvihart 50 fok melegben. De talán jobb is lesz novemberben a Szaharába utazni. Amikor a család kikísér a kapuig, még megnézünk egykét díszfát, hiszen a bíborvörös fáklyafa éppen most van teljes pompájában. Józsi magyarul mondja, hogy azért jó lenne, ha egy kicsit közelebb lenne Nyíregyháza. Azután a búcsúzásnál tréfából franciára vált. — Au revoir monsieur. Au revoir en Hongrie. Nádor István Nem egészen harminc év alatt nagyon messze jutottunk a bicikliző agronómustól: az éter hullámain feladatot közlő vezetőig. De messze jutottunk az agronómusok számában is. Ma a termelőszövetkezetekben ezerkétszáz felső- és kétezer-egy- száznegy vennyolc középfokú végzettséggel bíró szakember dolgozik. Ez is a változáshoz tartozik. Csikós Balázs A túristvándi vízimalom. Imre György rajza. Afrika nyíregyházi gyerekszemmel O VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Sóstótól a sós „tóig” „Itt péntek a vasárnap"
