Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-15 / 165. szám
1978. július 15. KELET-MAGYARORSZÄG 3 „A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs.” Ez a befejező mondata annak a végzésnek, amelyet Gergely Pál lónyai lakos a napokban kapott. A hivatalosnak tűnő pecsétes papír tartalma: nevezett engedély nélkül 2400 öl területről füvet kaszált, ezért a termelő- szövetkezet ölenként egy forinttal, azaz 2400 forinttal bünteti. Szigorúnak és megmá- síthatatlannak tűnő az a három szó, amely a levelet zárja. Mi mégis fellebbezünk. Legfőbbképpen azért, mert Gergely Pál nem tagja a termelő- szövetkezetnek, másrészt a termelőszövetkezet nem hatóság. A szabálysértésnek a rendezése így — ha volt ilyen — vagy ' a községi tanácson keresztül, esetleg bíróság útján történhet. Fellebbezünk azért is, mert köztudott — MÉM- rendelet szabályozza: ha az útszegélyek, vízfolyások, töltések fűtermését június 15-ig a kijelölt személyek (tulajdonosok) nem vágják le, azt bárki engedélykérés nélkül, térítésmentesen lekaszálhatja. Gergely Pál — és Lónyán még sokan — a jelzett határidő után kaszált olyan területen, amelyet a közös gazdaság nem hasznosított, és nincs is szándékában hasznosítani. A panaszos egyébként két tehenet, üszőt és egy hízóbikát tart. Olyan takarmányt hasznosít — és ennek előnyét nemcsak ő élvezi — amely munkája nélkül (kaszálás, begyűjtés, hazaszállítás) elveszne, megsemmisülne. A lónyai „bírságolás” és más tiltó magatartás azért is visszatetsző, mert általános tapasztalat: sok száz igyekvő ember munkájának ellenére is kevés volt a kézikasza ahhoz, hogy a megyében a több ezer kilométernyi töltés, árokpart és útszegély első fűnövedékét lekaszálják. Pedig nagy szükség lenne rá. Sajnos bármennyire is jónak ígérkezett a nagyüzemekben a fűtermés, a sok eső miatt nemcsak a kaszálás késett, de a betakarított széna minősége is rossz. Ebből következik, a nagyüzemeknek talán az elmúlt évinél is kisebb lehetőségük lesz a háztáji állattartók igényét olcsó tömegtakarmánnyal kielégíteni. Ezért amit a háztáji állattartó begyűjthet, annak nagy az értéke. Ebben nem akadályozni, támogatni kell. Ha nem is teljes egészében, de a szénával rokonkérdés a szalmaügy. Gyakori az olyan panasz, hogy a szalma a tarlón rohad, elégetik, de a termelőszövetkezet nem ad belőle eleget a tagoknak, az állattartóknak. Aratunk. Nem csak szemtermésből, szalmából is többletre, a közös gazdaság szükségletét meghaladó fölöslegre lehet számítani. Ezzel kapcsolatban úgy is lehet fogalmazni, ami a termelő- szövetkezetben többlet, az a háztájiban hiány. Sehol se égessék el tehát a szalmát, helyette szervezzék meg, hogy az a háztájiba kerüljön és onnan mint trágya vissza a közösbe. A talajerő visszapótlásához a szerves trágyára nagy szükség van és az említett módszerrel olcsón és könnyen előállítható. S. E. Ahogy az idő engedi, vágják a borsót a. nagykállói Zöld Me ző Termelőszövetkezetben. A 127 hektár borsó jó termést hozott, csak a betakarítás a föld felázása miatt nehéz. Csik István rendre vágja a zöldborsót. (Elek Emil felv.) Nem ismernek „holt idői“... Heinz Meetschen, az NSZK- beli Rubin—Bekelidungwerk tulajdonosa így nyilatkozott egyik magyarországi partneréről, a fehérgyarmati Szamos menti Ruhaipari Szövetkezetről : — Az itteniek termelékenysége, amennyire én a magyarországi munkatempót ismerem, a csúcs. Kapcsolataink évei alatt a szemem előtt zajlott le az a fejlődés, amit a fehérgyarmati szövetkezet megtett. Bár a dicséret némileg megkérdőjelezi a hazai munkaintenzitást, de az elismerés jelentősége kis mértékben csökkenti. Ezt a németek megrendelésére Fehér- gyarmaton egy év alatt elkészített mintegy 220 ezer ruha igazolja. — A Rubin-cég csak az egyik partnerünk, mert jelentős mennyiséget gyártunk osztrák megrendelésre, de ruháinkból jut a Szovjetunióba is — mondja Tan- kóczi László, a szövetkezet elnöke. Jó tárgyi feltétel Elsősorban női ruhát készítenek, és jórészt bérmunkába, ez rövid foglalata a szövetkezet ténykedésének. Az árbevételük 1977-ben 34 millió forint volt. Teljes létszámuk négyszáz körül mozog, gépeik korszerűek. Hamarosan befejeződik az ötmillió forintot kitevő gépi beruházásuk, aminek bevé- geztével különös okuk a panaszra nemigen lesz. — Csak a tárgyi feltételek kielégítőek — egészíti ki a megállapítást az elnök —, mert szakemberek tekintetében korántsem vidám a kép. Egyetemi végzettséggel csak a főkönyvelőnk bír: szinte lehetetlen a szakmát felsőfokon ismerő embert szerezni. Sajnos nagyon messze vagyunk a „világtól”. Az iskolázott emberek hiánya hosszabb távon nagyon is érezhető lesz. Az elnök szerint ez az akadálya annak, hogy a külföldről kapható korszerű gyártástechnológiákat átültessék, mert hiába a legmodernebb eljárás, ha nincs aki megvalósítsa azt. — Most — vélekedik —, egy viszonylag jó szinten stagnálunk. Ez persze azt jelenti, hogy a mai megállapodottság az ipar fejlődésének tükrében holnap, már hanyatlásnak számít majd. Segíteni kellene a gondon, hiszen munkájukkal elégedettek. A német üzletemberek a következő hónapok termelési ütemezésének megállapítására érkeztek hozzájuk, az osztrákok pedig bővíteni szeretnék a kapcsolatokat. Minőségi kifogást az év első felében még egyáltalán nem emeltek a megrendelők. Előretekintés nélkül — Két év alatt felépült egy szép üzemcsarnok — mondja Tankóczi László —, azonban a szakképzés az előretekintés hiánya miatt elmaradt. A hiba az OKISZ Labort is terheli. Most pótoljuk az elmaradást, négy dolgozónk végzi Budapesten a ruhaipari szakközépiskolát. Piaci pozíciójukat ugyan semmi sem fenyegeti, de figyelni azért nem árt: Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia is fokozódó mértékben kapcsolódik be a tőkés bérmunkarendszerbe. Igaz, hazai konkurrencia is van, többek között a Nyírség Ruházati Szövetkezet. Partnereik közösek, de a korábbi alá, vagy fölé ajánlott árakat és az ezzel járó feszült viszonyt az együttműködés váltotta fel: rivalizálás helyett segítik egymást. Ez, végső soron a vevőnek is érdeke, hiszen neki sem mindA nagyari temetőben a fejfákat nézegetjük. Balogh Zsigmondné- nak, Berta néninek a kezében locsoló, s kerti kapa. Az imént jött a fia sírjához, megöntözni a szomjas virágokat. — Módosodnak itt is az emberek, — teszi le a locsolót, s emeli a tenyerét szeme elé napellenző gyanánt. — Látja, alig van már itt fejfa, majd mindenki kőből készíttet síremléket. Pedig nem olcsó mulatság. — Berta néninek melyik tetszik jobban? — kérdezem. — Melyik? — néz rám. — Egyik sem. Hiszen azt jelenti, hogy akihez tartozik, halott. A halál meg mikor szép? — Gyakran tetszik kijárni ide? — Minden második héten. Egyszer ide a fiamhoz, másszor meg az uramhoz a régi temetőbe. Ez még új — mutat a háta mögé. — Nincs tízéves sem. Mutatják a sírkövek is. De hát istenem! Mire költsék az emberek a pénzt? A mi időnkben minegy, hogy egy kamionjárattal, egy szűkebb területről mennyit tud egyszerre szállítani. Mi lehet a fejlődés további útja? — Például az, ami ma még kezdetleges stádiumban van. Mivel az osztrák megrendelőnk ezt igényli, az OKISZ Laborral közösen modellt is javasolunk. Rugalmasság, gyorsaság Hét éve végeznek bérmunkát a fehérgyarmatiak. A jelek szerint jól, rugalmasságról is bizonyságot téve. Hitelesíti ezt az a gyorsaság, ahogy a divat és az évszakok változásával megkívánt átállást megvalósítani képesek. A „holt” időt nem ismerik: míg a váltások előkészítése folyik, egyéb kötelezettségeiket teljesítik. Amennyiben lehetőségeik engedik, a piac mozgását is figyelik. A megrendelők és a gyártók véleménye az elmondottak szerint egybecseng. De, és ezt mindenképpen hangsúlyozni szükséges: a szint csak akkor tartható és fokozható, ha annak személyi feltételeit is megteremtik. Speidl Zoltán PARTNERÜK A RUBIN-CÉG LEHETNE JOBBAN 1 A megye további dinamikus fejlődése attól függ, mennyire javul a gazdasági munka színvonala, hogyan tudják hasznosítani az anyagi és szellemi erőforrásokat. Csak a termelékenység növelésével, a termék- és termelésszerkezetnek az eddiginél gyorsabb ütemű változtatásával lenét a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelést megvalósítani — állapította meg a megyei pártbizottság 1977. december 14-i határozata. Ezért kérdezünk meg munkásokat és vezetőket, hogy lehetne jobban dolgozni, gazdálkodni? fl lakások minősége — Azt hiszem nem túlzók, ha azt mondom, hogy a mi munkánkat az egész város figyelemmel kíséri. Van aki csak puszta kíváncsiságból, s van aki azért, mert tudja, hogy éppen ezen a lakótelepen kap majd lakást. Meg valahogy olyan ez az egész lakásépítkezés, mint a labdarúgás. Ha máshoz nem is, de ehhez a két dologhoz szinte mindenki ért. Pedig, ha tudnák, hogy mennyi fortélya van! S a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetni, hogy elsajátítsa ezt az építkezési módot. Nekünk is. Tulajdonképpen mi a Jósaváros- ban tanultuk meg az előregyártott elemekből történő építkezés fogásait. Ma már jóval könnyebb dolgunk van, hiszen itt, a Kun Béla úton jórészt a jósavárosi építők dolgoznak. Az én irányításom alatt most 22 ember ténykedik, feladatunk a panelek összeszerelése. Tulajdonképpen a mi munkánk a leglátványosabb, ugyanakkor a legsúlyosabb hibákat is magában rejtő munkafolyamat. Mi állítjuk össze az elemeket, mi hozzuk tető alá a házat. — Szinte mindenki tapasztalhatja, hogy a lakások egyik legveszedelmesebb ellensége a beázás. Ezért a falak szilárd beállítása mellett egyik legfontosabb feladatunk a minél jobb szigetelés. A víz ellen dupla szigetelést készítünk, néha azonban még ez is kevés. Persze ebben közrejátszhatnak az építők hibái is. Ha például nem szakszerűen húzzák be a két panel KOVÁCS ZOLTÁN közé a szigetelőanyagot, a gumicsíkot, szinte biztos, hogy beázik a lakás. De lehetnek a homlokzati elemekben is olyan lyukak, amelyek szó szerint bevezetik a lakásokba a vizet. Ezekért, mondom, általában mi felelünk. Pedig ezek a problémák elkerülhetők lennének, csak gondosabban, nagyobb figyelemmel kellene elvégezni a munkát. Azonban vannak rajtunk kívülálló okok is. — A tapéta különben is kényes jószág. Ha nem sima a panel oldala, akkor a tapéta csak ideig-óráig marad meg a falon, egy idő után azonban leválik arról. Ugyanez fordulhat elő a szőnyegpadlók esetében. Ezért mielőtt átadnánk a lakótömböt, a belsőszerelőknek még egyszer alaposan végig kell vizsgálni a panelek oldalait, hogy az tökéletesen sima legyen. Nálunk minden emberre személy szerint is igen nagy felelősség hárul. Hiszen ha csak annyit mondok, hogy egy panel több ezer forintba kerül, de például a fürdőszobablokk ára még a 20 ezer forintot is meghaladja, azt hiszem sok mindent jelzek. Ezért minden egyes darab beemelésénél fokozott figyelemre van szükség, hiszen repedt panel nem kerülhet a többi közé. Pedig feszített a tempó ha a debreceni házgyár folyamatosan küldi az elemeket, naponta három lakást is ösz- szeszerelünk. S nekünk nem szabad hibázni, mert annak a helyrehozása már nagyon nehéz. S ennek megelőzése nemcsak a lakók, de a mi érdekünk is. Elmondta: Kovács Zoltán, a SZÁÉV Kun Béla úti építkezésének főművezetője. Lejegyezte: Balogh Géza. a csécsi temető mellett az folyik. Mert én csak félig vagyok nagyari! Anyám Ti- szacsécsén született. Az uram? Az idevaló. Szegény, már húsz éve halott. Pedig milyen szép, derék ember volt! Megjárta mind a két világháborút, az vitte a sírba. Negyvenegyben leszereltették, mert nagyon megbetegedett. A haláláig fel sem gyógyult A fiam meg Kanadában halt meg, két esztendővel ezelőtt. Az volt az utolsó kérése, hogy a szülőfalujában temessük el. Így aztán hazahozattuk. —' Melyik temető van közelebb a faluhoz? — Igen egyformára vannak. De a régi temető mégiscsak szebb. Ott több a fa, meg a virág. Bár virág itt is van rengeteg. Nyári viola, aranka, árvácska, báránka, őszi rózsa, meg minden. — Meleg van most, — mondom. — Miért nem estére tetszik jönni, amikor hűvösebbre fordul? — Jaj kedvesem, mert most érek rá, — néz rám csodálkozva, hogy még eny- nyit sem tudok. — Reggel én már ma is négykor fenn voltam. A krumplit töltöttem fel a kertben. Utána aztán kijöttem ide. Most nyugodtan babrálgathatok kint, mert rendezkednek az öregek napközi otthonában. Vagy ahogy mi nevezzük, az öregek óvodájában — mosolyog huncutul. — Mert tisztára olyan az mint az óvoda. — S mit lehet csinálni abban az óvodában? — Ajaj, sok mindent! Én olvasgatni szoktam, főleg a történelmi könyveket. Most éppen a Lőcsei fehér asszonyt akarom elolvasni. Már nagyon régen szerettem volna megkapni, de mindig másnál volt. De nem baj, holnap megnyílik az óvoda, s félre van téve a könyv. No nézd csak, most látom, hogy maga írta amit beszéltünk. Csak nem bele akarja tenni az újságba? — Hát..., ha megtetszik engedni. — Ha annyira akarja, tegye. Legalább megismernek. Nem igaz? — neveti el magát, s a temető kapujáig kísér. Balogh Géza Nyári viola denki a földre gyűjtött. Ha másképp nem ment, megron- gyosodtunk. Ma már nem kell senkinek a föld. Lassan még az is sok lesz, ami van. Ahogy én látom, a fiatalok közül kevesen maradnak a téeszben. Azok is inkább a gépekre ülnek. A többség meg inkább eljár Gyarmatra, Naményba. — A vizet honnan tetszik hordani ? — kanyarodom vissza ismét a temetőhöz. — Innen a Túrról, — mondja. — Nem messze van, könnyen elbírom. Pedig már nyolcvan esztendős vagyok. Pulyakoromban meg a Tiszáról hordtuk a vizet, mert
