Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-28 / 176. szám
1978. július 28. KELET-MAGYARORSZÄG 3 A műveltebb cigányokért E legendG-e csak AZ ISKOLÁZTATÁST, a művelődést szorgalmazni? Melyik a fontosabb, az egészséges lakás, az állandó munkaviszony, az állampolgári kötelességek és jogok ismerete, vagy a tanulás? Sokszor elhangzanak a kérdések, ha a cigánylakosság előbbre- jutása, helyzetük, életkörülményeik, beilleszkedésük kerülnek napirendre. Szemléletet is takarnak a kérdések, egyes helyeken a telepek felszámolását, a cigánycsaládok házhoz juttatását tartják elsőrendűnek, míg másutt ezeket elhanyagolva, csak az iskoláztatást szorgalmazzák. Előbb a fejekben kell világosságot gyújtani, azután jöhet a lakás, az állandó munkaviszony, — mondogatják. Azok járnak azonban a helyes úton, akik a cigánylakosság anyagi és szellemi viszonyain nagyjából egyszerre kívánnak változtatni. Egyformán fontos ugyanis az emberséges lakás, az állandó munkahely és a tanulás. Mindezt nemcsak emberbaráti szempontok, nemcsak a szocialista humanizmus kívánja meg, sokkal inkább az a szükség, hogy a cigánylakosság felzárkózása közös társadalmi ügy. Elmaradása hátráltató tényező, megoldásának gyorsítása pedig az előrehaladást segíti. S ebben épp úgy rossz tanácsadó az idegeskedés, ; mert fél- vagy látszatmegoldásokhoz vezet, mint a megnyugvás, a kényelem, annak az elfogadása: majd évtizedek múlva minden magától megoldódik. Mint sok más tennivaló esetében, itt is megvannak a napi és távlati feladatok. Ezekről adott számot a közelmúltban a megye tanácsi vezetése egy országos bizottságnak, amely a Minisztertanács Tanácsi Hivatala mellett működik, s egyik feladata elősegíteni a cigánylakosság fejlődését. Ezen a fórumon a Szabolcs- Szatmár megyei Tanács elnöke ismertette a megye cigánylakosságának népesedési problémáit, élet- és munkakörülményeit, egészségügyi, szociális és kulturális helyzetét. Az országos bizottság a szabolcsi tapasztalatok alapján néhány jellemző motívumra figyelt fel, amely a cigányprobléma gyökereit érinti, s ha ezen sikerül változtatni, az eddigieknél gyorsabb előrehaladás érhető el. Nincs szó persze valamilyen különleges receptről, egyszerűen a való- ság gondos elemzéséről, amely tulajdonképpen maga kínálja a tennivalókat. H a azt akarjuk, hogy a cigánylakosság gyorsabb ütemben zárkózzon fel életvitelben, gondolkodásban, anyagi és szellemi téren, nem általában, hanem elsősorban a fiatalabb korosztály- lyal szükséges erőteljesebben foglalkozni. A megyében a legutóbb mért adatok szerint 37—38 ezer cigány él, az összlakosság 7—7,5 százaléka. A cigánylakosság népszaporulata nagyobb a megye átlagos népszaporulatánál. A legfigyelemreméltóbb adat, hogy a 6—15 éves korú szabolcsi gyermekek 13 százalékát teszik ki cigánygyermekek. A cigánylakosság számát elemezve pedig újabb szembetűnő tény érdemel figyelmet: a cigány- lakosság 46 százaléka a 0- tól 15 éves korosztályhoz tartozik. Mikor is lehetne legjobban megalapozni oktatásukat, szakképzésüket, munkára nevelésüket, ha nem a gyermekkorban? M ilyen a cigánylakosság általános és szakmai műveltsége? Mindössze 1,8 százalékuknak van szakmája, s jóllehet ez az utóbbi években kedvezőbben változott, mégis többségük segéd, legfeljebb betanított munkás. Az érettségizettek száma 15, főiskolai végzettsége ötnek van, hárman pedig levelező úton végzik a főiskola tanári, illetve óvónői szakát. Biztató, hogy 57-en járnak középiskolába, ipari és mezőgazdasági szakmunkásképzőbe pedig 91-en. De nem pusztán az iskolai végzettség „neveli” a cigányfiatalokat. Igen fontos, hogy a művelődésbe belekóstolt fiatalok beszokjanak a könyvtárakba, klubokba, s az amatőr csoportokban is megtalálják a szabadidőeltöltés hasznos formáját. Ha statisztika készülne, valószínű, a cigánylakosság — és főként a fiatalok — vinnék el a pálmát a moziba- járásban. Igaz, ennek egyik oka az, hogy náluk a legkevesebb a családban a tévé. Hol kell hát kezdeni az oktatást, nevelést? Már óvodás korban, az iskola-előkészítő tanfolyamokkal, amelyeknél nem ártana következetesebben rávenni a cigány szülőket, hogy küldjék el gyermekeiket az előkészítő tanfolyamokra. A további lépcsőfok az iskolai oktatás, ahol árnyaltabban szükséges alkalmazni az általános tantervi követelményeket, hisz messzebbről indulnak, könnyebben megbotlanak, több biztatás, erkölcsi támogatás tarthatja őket az iskolában. S akik pedig elvégezték az általános iskolát — a legfrissebb adatok szerint 56 százalékuk jelentkezik továbbtanulásra —, ne veszítsék el a biztatást. Sajnos, a továbbtanulásra jelentkezőknek egy kisebb hányada jut a középfokú iskolákba, mindig nagy a kimaradási százalék. Segíthet itt az iskola, a KISZ, a szülői munkaközösség, de a szülőkkel való foglalkozásban a népfrontbizottságok is. Felelősséggel tartoznak azok a munkahelyi vezetők is, akik olyan gyermekeket alkalmaznak, akik a tankötelezettségi idő alatt nem végezték el az általános is- kola 8 osztályát. Ne csak a munkaerőt lássák bennük, tegyenek meg mindent, hogy pótolják a hiányzó osztályokat. T öbb országos jellegű javaslatot is tettek a szabolcsi tanácsi vezetők köztük olyanokat: azok a megyék, amelyekben magas a cigánylakosság száma, kapjanak nagyobb országos támogatást a telepek felszámolásához. Országos hatáskörű szervek intézkedésével oldható meg, hogy az üzemek, vállalatok az évenként nyújtott tanszersegélyeket közvetlenül az iskoláknak küldhessék meg. Így valóban nemes célra használják majd fel azokat. P. G. Gulay István: Bolygótüzek í. Ügy vélnénk, manapság nincsenek oly pusztító tüzek, mint hajdanában, amikor (zsúpról zsúpra) egész falvak leégtek. Szerelemféltésből sem vetnek csóvát a legények a lányos házra, jobban dívik a bicska. Tüzek mostanában gondatlanságból keletkeznek. K. A. termelőszövetkezeti brigádvezető esete azonban kivétel. Afféle szigorú gazda volt ő, aki rövid gyeplőre fogta a családját. Négy fiát korán munkára szorította, a legidősebbet harmincnégy éves koráig házasodni sem engedte. Hajszolta, törte, dolgoztatta őket s a feleségét, ahogy őt az apja egykor. — Ügy akartam meghalni — mondta a bíróságon —, hogy a két szememmel lássam, milyen birodalmat hagyok hátra. Az apám cselédként kezdte, és tíz-tíz holdat hagyott a hét fiára, mindegyik tanyás birtok volt. Megdolgoztatott bennünket, de volt eredménye. Hát én ebbe, jaj!, belebuktam. — Remegett a lába, a fejét fogta. Az történt, hogy a családot kemény kézzel fogva felépített egy hatalmas, kétszintes házat a falu főutcáján, mely — terve, s álma szerint — az egész nagy családnak, fiáknak, menyeknek, unokáknak otthont nyújt majd. Ebben a házban szeretett volna megöregedni, ebben az általa létrehozott birodalomban. Csakhogy mire a ház elkészült, a négy fia közül egy sem akart sem a házban, sem akarnok apjával élni. Tavalyelőtt tavasz- szal mind a négyen elszállingóztak. .. A legkisebb fiú Pestre szökött, munkás- szállásba. A rákövetkező éjjel K. A. olajjal öntözte meg a házat és felgyújtotta. Ilyen kormos lánggal még nem égett ház a faluban. — Jogom van a saját csűrömet felégetni! — hajtogatta makacsul a tárgyaláson. Ilyenek lehettek a középkori tüzek. 2. Ülnek az öregek a nagydiófa alatt. A tyúkok már visszavonultak az ólba, a kutya a kerítés mellett kó- dorog, ném érdekli, mit beszélnek azok ott rekedtes, suttogós hangjukon. Orruk megvastagodott s megnyúlt, bőrük a nyakukon feketésbarna, mint az arabusoké. Csak az emberi dolgok ésszel alig felérhető jelenségei foglalkoztatják elméjüket; azok, amelyekre az mondható: ki hitte volna?! — Hallotta? — kérdi egyikük a mellettte ülőhöz fordulva. — A Pántlikás bácsi Végre igazi aratás! Több téeszben megoldották a szalmabetakarítás komplex gépesítését. (Császár Csaba felv.) Ezen a nyáron, úgy látszik, az időjárás a fő téma. Akármerre megy az ember, akárkivel beszélget, rögtön szóba kerül. Van, aki a szabadságát sajnálja, s van, aki a jövő évi kenyeret félti. Talán azért megembereli magát az idő, s lesz még napsütés, eső nélküli szép nyár. Mintha ennek fújna már az előszele, olyan jó idő van a szabolcsbákai határban. Az enyhe szellővel — ami tulajdonképpen szárítja a terményt, ezzel egyszersmind könnyíti a kombájnok és a vezetők munkáját is — megérkezett a napsütés, s hamarosan tizedmagával szórja már az életet adó nap a sugarait a földre. — Nem árt ez a jó idő, megböjtöltük. — Oláh József kombájnos szavai ezek, aki a Buzakalász Termelőszövetkezet táblájában aratja a búzát. — Még csak egy pár napja kezdhettük el igazán a betakarítást, addig loptuk a perceket, csipkedtük a kenyérgabonát. Véd a szálló portól Oláh József SZK—5-tel arat, azonban — mint oly sokan mások —, ennek kisebb elődjével, a négyessel kezdte pályafutását. Megállítja gépét, tele a magtartály, a szemszállítóra vár. — Tizennégy évvel ezelőtt ültem először a traktor nyergébe — mondja —, akkor még gépállomáson dolgoztam. Egyszer úgy hozta a sorja, hogy kombáj noznom kellett. Van annak már vagy tíz éve. Azóta minden évben részt veszek az aratásban. Megszoktam, megszerettem, s valahogy kevesebb lenne nélküle az életem. Ez a gépem második éve arat. A búzán kívül tavaly ősszel vágta a kukoricát, a napraforgót és a csillagfürtöt is. Nehéz a négyessel összehasonlítani. Igaz, mindkettőben van jó, meg van rossz is, de az ösz- szehasonlítás ennek a javára dől el. Másabb, erősebb elődjénél, na meg kényelmesebb, s a fülke véd a szálló portól, törektől. Beszélgetésünket egy szemszállító IFA zavarja meg. A kombájnos fürgén ugrik a vezetőülésbe, bekapcsolja a motort és a vastag ürítőcső ontja magából a kicsépelt terményt. Az ürítésig árnyékos, pormentes helyre állunk, de Oláh József egy pillanatra le nem veszi a szemét a kombájnról. Minden rezdülésére érzékenyen reagál, lát- szik rajta, igazi, vérbeli arató. — Most két héttel később kezdhettük a megszokottnál a vágást — folytatja a beszélgetést. — Egy éve ilyenkor már a vége felé jártunk. Nehezebb is a tavalyinál, mert dőltebb. Csak végig kell nézni a táblán, meglátszik az — s kezével körbemutat a még le nem aratott területen —, szabályszerűen mintha úthenger ment volna keresztül rajta. Emellett gyo- mosabb is, nehezíti az aratást. Akár az óra... Közben odamegy a gépéhez. jó gazda módjára meg nézi az ékszíjakat, kihasználja a pillanatnyi szünetet. — Kétéves, nem volt még hibája. Eddig úgy működik, mint az óra. Sokszor gyönyörködöm a hangjában, finoman jár, egy személygépkocsi sem lehet különb. Megérdemli a gondoskodást, meghálálja. Szükség is van a gondoskodásra. Kora reggeltől késő estig mennek a gépek, s csak jó állapotban bírják az iramot. — Van úgy, hogy reggel hét órakor már indulhatunk — mondja a kombájnos. — Ez azt jelenti, hogy gyorsan lezsírozzuk a csapágyakat, átvizsgáljuk az ékszíjakat, a láncokat és gyerünk. Nincs megállás egy percre sem. Az ürítés alatt sem tétlenkedünk. Volt már olyan is, hogy este kilencig mehettünk, csak utána szálltunk le a géprőL Persze, ha lehetne, még éjszaka is mennék. Habár estére elfárad az ember, hiszen egész nap figyelni kell, egy percre sem szabad lankadni, mert végzetes lehet. „Húszig meg sem állok!" A szemszállító csiga az utolsó búzaszemet is az IFA- ra továbbította, üresen jár. Oláh József ismét felkapaszkodik a vezetőfülkébe, de még visszaszól: — Húsz mázsa fér a tartályba és ma már a tizennegyedik ürítésem volt. Húszig meg sem állok — s elindul gépével a végtelennek tűnő búzatáblán. Rövid idő múlva már csak a porfelhőből lehet sejteni, merre jár a kombájn. Jó időben augusztus elejére befejezik az aratást a sza- bolcsbáka—anarcsi Búzakalász Termelőszövetkezetben, Oláh József pedig jó munkájának elismeréseként augusztus 20-án a termelőszövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést veheti át. Sípos Béla meg a felesége éhen akartak halni! A másik kettő csóválja a fejét. Tudják. Mindenki tudja a faluban. Hinni azonban alig képesek. — A fiúk Jugoszláviába ment a feleségével, a tengerhez. Pántlikás bácsiék meg megbeszélték, hogy éhen halnak. Hümmögnek. Bólogatnak. Pántlikás bácsi! Pedig micsoda cifra, jókedvű férfi volt! Ilyet!. .. Furcsa, gondolják, hogy épp a Pántlikás bácsi. — Megetették a jószágot, adtak elé annyit, hogy négy napig se tudja megenni. Aztán megvetették szépen az ágyat, egymás mellé feküdtek. .. és feküdtek. Ki hitte volna, hogy ilyen is van! — Nem akartak már élni. Gondolták, egymás mellé fe- küsznek, s addig fekszenek, míg éhen nem halnak. A Feri meg oda volt a tengernél. Nagy szállodában laktak, de a Pántlikás gyerek nem tudott aludni. Hallották? A másik kettő nem szólott semmit. A Pántlikás bácsi válogatott legtovább a lányokból, jutott eszükbe. Nagy szál, asszonyroppantó férfi volt. S ni csak! — Azt mondja a Feri a feleségének: „Menjünk haza! Rossz érzésem van!” Nem bírt magával. Otthagyták a drága szállodát. Ki volt előre fizetve. A Pántlikás bácsi meg Eszterke akkor már három napja feküdt. Nem ettek, nem ittak. Aztán hallgatott, hallgatott mind a három öreg. Csuklójukon akkora bog volt, mint a térdükön, úgy érezték, kaszára érettek már maguk is. Forgatta agyuk a históriát. Forgatta, forgatta, de helye nem került az észben sehol. Az éhhalált választókat sem érteni, sem sajnálni, sem elítélni nem tudták. Ültek a hűs estében a forró nap után, s egyre az járt a fejükben: mit érezhetett a Feri, mikor belépett a házba. Mert ő még fiatal, épp hogy ötvenes, az ilyen még nem szokott hozzá a fájdalomhoz. S akkor a harmadik, aki eddig is beszélt, azt mondta: — Nem érdemelte ezt a Feri, akármilyen öregek is. Élet s érdem, im így ösz- szetartozik. A SZABOLCSBÁKAI HATÁRBAN
