Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 2. o SZABOLCS-SZATMÁRI IDEGENVEZETŐ Nyírbátor: a múzeum Nem aranyat-ezüstöt őriznek megyénk múzeumaiban, műemlék épületeiben, emlékszobáiban, mégis tele vannak kincsekkel. Sorozatunkban végigjárjuk Szabolcs-Szatmár nevezetes helyeit, megpróbálunk segíteni a tájékozódásban, bemutatjuk a gazdag gyűjteményeket, a páratlan szépségű műemlékeket. Nézzük meg együtt!. • Nyírbátor központjában, forgalmas helyen, feltűnő tábla igazít útba a múzeumhoz. A főútvonaltól pár percnyi séta után megpillantjuk a Piapok rétje tó szomszédságában a város egyik műemlékét: a volt minorita (a ferencesekhez tartozó szerzetesrend) templomot és kolostort. A kolostor ma múzeum. Barokk stílusú, alapja U-alak, egyemeletes, belül boltozatos folyosókkal, lépcsőházival, az egykori cellák helyén kiállitótermekkel. Múltjáról, építészeti-művészettörténeti jellegzetességeiről — mivel a templommal egybeépült — a város műemlékeit bemutató következő részben szólunk. A nyírbátori Báthori István Múzeum 1955-ben nyílt meg, s négy év múltán kapott végleges helyet a műemlék épületben. Kategóriája: megyei múzeum. Ez azt jelenti, hogy négy másik kisváros múzeumával a 19 megyeszékhelyi múzeumhoz hasonló feladatot tölt be. Igazgatója: dr. Szalontai Barnabás, Állami díjas, aki a kitüntetést múzeumi gyűjtő- szervező és tudományos kutató munkájáért 'kapta. Qsengő szól, ha belépünk az ajtón. Jelez a múzeum munkatársainak: vendég érkezett. És ha a látogató felveszi a múzeumi papucsot, mintha a mesék keleti szőnyegére szállna, utazgathat az időiben. A jelenből a múltba indulunk... Válogathatunk az állandó kiállítások között: régészeti, várostörténeti, munkásmozgalmi és néprajzi anyag, továbbá a Báthori család emlékei, illetve a kismesterségek bemutatója — ez a gerinc. De megnézhetjük a könyvtárat, a kőtárát, vagy az időszakos kiállításokat is. Ajánlatos az ismerkedést a régészeti anyagnál kezdeni. A nyírvizekből kiemelkedő szigetszerű dombok miatt már az újabb kökorban alkalmas volt a környék emberi településre. Az első tárgyi emlékek a csiszolt kőkori és bronzkori leletek. Álljunk meg egy pillanatra egy kelta női sír maradványainál. A hölgy edényeivel, ékszereivel együtt költözött a boldogabb világba — a mai Hunyadi utcai sírba. Üvegpaszta karkötőt viselt, gyöngyöt és bronz lábperecet. S még egy érdekesség: a szarmata agyagedények, érmek tanúsítják, hogy fontos kereskedelmi út vezetett itt: Dáciát kötötte össze Pannóniával. Már 1279-ben vásártartási jogot kapott a település László királytól. A várostörténeti gyűjtemény nevezetes eseményekről, híres személyekről ad pontos és alapos információt. Ezt egészítik ki az ásatások leletei. Becses tárgyak a Báthori- emlékek, például Báthori István erdélyi vajda sárkányrendes vörösmáirvány címerköve 1484-ből, a város pecsétje 1574-ből, Bethlen Gábor szalblyája 1622-ből, Bethlenné Brandenburgi Katalin levele 1631-ből, Heltai Gáspár Krónikája 1575-ből, valamint a hajdani várkastély erkélytkorlátkovei, páncélok, fegyverek, céhemlékek, múlt századi öltözékek. Itt kerekeztek a postakocsi utasai — mutatja egy térkép 1784-ből. Nyíregyházát, Ra- kamazt kötötte össze a járat Nagykárollyal és Szatmárnémetivel. Egy másik vitrinből azt tudhatjuk meg, mit viselt egy művésznő Déryné korában. A főúri női viselet mellett ugyanis ott van egy francia emigráns lányának De Caux Miminek — a Déryné-társulat tagjának — legyezője és melltűje is. Néhány teremmel odébb pedig a céhemlékeket vehetjük szemügyre — a csizmadiacéh ládáját, egy vándorkönyvet, vagy az „Ajjrá-koma” bőrványolóit. Kossuth-ban- kók, egy zászlódarah a szabadságharcból, és egy kisdob — 48-as emlékek. Ahogy közeledünk korunkhoz, egyre több a látnivaló — a Tanácsköztársaságra vonatkozó helyi emlékek, valamint a múlt század végi agrár- szocialista megmozdulások dokumentumai. A Nyíregyháza című társadalmi hetilap 1897-tben ezt a címet adta cikkének: „Szocializmus Szabolcsvánm egyében” — az agrárszocialista forrongásra utalva. Érdemes megállni a Báni gyár történetét bemutató tablónál, megnézni, honnan indult a növényolajipari gyár. És érdekes látnivalók várnak a bátorligeti termekben. A táj flórája és faunája védett — feltehetően harmadkori ritkaságai miatt. Zergeboglár, babérfűz és szőrös nyír az Alföldön csak itt terem, s a messzi északi országokban. Egyedi példány az elevenszülő gyík, a maradványfutó, a maradvány-dísz- bogár, ä vöröslő futó és a havasi fűbagoly. Ez utóbbi ne tévesszen meg senkit: csak egy picike lepke. Gazdag a néprajzi anyag. Szívás szorgalommal gyűjtötték össze a környék gazdálkodására, a halászatra, a földművelésre jellemző eszközöket, a fazekasság és a népművészet tárgyi emlékeit. Egy berendezett szobából pedig a háziak mintha csak most mentek volna ki az udvarra '— szinte várjuk, mikor jön be valaki. Sajátos, egyedi hangulatot ad a múzeumnak az a gyűjtemény, mely a lovagteremben a Báthori család emlékeit teszi közkinccsé. Itt látható Báthori István lengyel király saját kezű aláírásával ellátott adománylevele 1585-ből, továbbá Báthori István országbíró és Bethlen Gábor fejedelem néhány ereklyéje. Egy aranyozott óra, címerkövek, régi magyar és török emlékek, korabeli metszetek. Végére hagytuk az egyik legnevezetesebb tárgyat, a mennyezet nélküli stallumot, melyet az Európa- hírű kincsek között tartanak számon. A reneszánsz stal- lum — szerzetesi hátaspadsor — olasz mester, Roberto Marone munkája 1511-bőÍ. Másik jellegzetes gyűjteménye a múzeuminak a kismesterségeket bemutató anyag. Elfeledett, vagy kihaló szakmák míves darabjai ezek — mint például a szíjgyártók bőrsallangjai, a fazekasok kerámiatárgyai. Különleges gyűjteményük a pipatórium. A legenda szerint Petőfi egyszer végigszívta a fali pipatórium minden pipáját Sárospatakon, ahonnan a gyűjtemény idekerült. S még egy pipakülönlegesség a dohányipari anyagban: Geszten Jóska, a nyíri betyár pipája. Betyáros erő kellett hozzá... Aki további különlegességeket keres, nézze meg az iparművészeti anyag kályháit. A stílbútorok faragása nem tökéletesebb, mint a rokoko és az empire kályhák csipkézete. Egy-két időszakos kiállítás rendszeresen váltja egymást — jelenleg egy képzőművészeti & egy dokumentumikiállítást mutatnak be. Érdemes szétnézni a könyvtár ritkaságai között, s aki nem fázós: töltsön el egy kis időt a pincében. A kőtár országosan is ritkaság: több száz faragott kőanyagból válogatták ki az itt láthatókat. Múzeumaink — így a nyírbátori is — általában 10—18 óra között látogathatók — hétfő kivételével. Apróbb ajándéktárgyakat is tartanak: képeslapot, díszgyertyát. Ajánljuk, hogy a múzeumi sétát a szomszédos minorita templom megtekintése kövesse. Ezzel folytatjuk majd sorozatunkat. Baraksó Erzsébet A nyírbátori Báthori István Múzeum épülete. A z öreg brigadéros azon a napon kitartóan ásott az én gödrömben. Nem volt nagy beszédű az öreg, és nem is volt feladata, hogy egész nap mellettem nyomja az ásó rugóját. De hát tett már ilyet máskor is Pista bácsi. Nem is tűnt fel. Bizonyosan siettetni akarja a dolgot, hogy mielőbb földibe kerüljenek a venyigék. Vagy mit tudni, miért? Hanem, ahogy a szél elől az árokba húzódunk rágyújtani, azt mondja: — Nyilván nekem már ez az utolsó venmelésem. — Ide jutunk mindannyian, ha megérjük. — Nem is énről van szó. Mert aki nein akar megöregedni, annak fiatalon kell meghalni. így aztán válogathatunk a vauban. De mondom, nekem január elsejével kitellett. Mit mondhatok én erre? Nekünk is kitelik, ha kitelik. Ilyenkor megpróbál okosan hümmögni az ember, és aztán döfjük az ásót, mert nagyon sok venyige megfázhat, ha ellustáljuk a dolgot. December elején már olyan csalfa az idő, hogy egy éjszaka megfordítja a szelet. Az pedig, ha elkezd dudálni, elfagy a százezernyi bujtás. De az öreg nem mozdult. — Tudod, hogy nekem ki- tellett, terád gondoltam. Már hogy legyél te a brigádvezető. A vezetőség is megmondta, hogy úgy válasszak embert a bandámból, hogy lyuk ne maradjon utánam. Tégedet figyellek régen. Nyolc esztendeje együtt öltögetjük a földet. Rád gondoltam. Ismered már itt a rögöt, a fákat is mind kitanultad, a munkát nem féled, hát azt gondoltam... Hát mit szólnál te ehhez ... ? Én erről sem szóltam semmit, mert egyszeriben kékí- tős lett előttem a világ. De nem az örömtől. Mert azt még az én feleségem sem tudja, hogy én... én... Én arra kelek, fekszek, hogy én nem vagyok ura a betűnek. De ezt az asszonynak sem kell tudni, mert kiutálná magát belőlem. A kerek világon senki sem tudja. De minek mondjam. Nem jártam iskolába. Hol tanultam volna? Amikor éreztem, hogy tudnom kellene, akkor már késő volt. Akkor már szégyelltem. Kinevetnek. Másra nem is volt gondom egész életemben. És más takargatni valóm sem volt egész életemben. Csak az, hogy az emberek meg ne tudják. Én- rajtam ne kacagjanak, énrám ne mutogassanak, hogy analfabéta! Énelőttem ez a szó majd olyan fekete, mint az, hogy rablógyilkos. És Pista bácsi sem tudja, hogy én csak a nevem rajzolga- tom alá a papíroknak. Számolni azért tudok, mert azt megtanulja az ember akkor is, ha bujócskát játszik gyerekkorában. De a brigadé- rosnak írnia kell! Meg néha felolvasni a vezetőség intézkedéseit. És én inkább megszökök innét, de nem mondom meg, hogy nem vagyok ura a betűnek. Kinevetnek! Nyolc év után kell elmeneküljek innét, mert nem tudom betűre kormányozni a ceruzát! Feszített normára röhögnének körül az emberek, és azt mondanák, nézzétek, ez egy analfabéta! Betyárul tekertem az eszem, hogy most ebből hogy másszak ki. Mert ha azt mondom, hogy nem, a vezetőség megkérdi, hogy miért? Kényszerüljek hazugságra? Vagy nevettessem ki magam? Inkább húzzanak föl! Hogy énrám ujjal... Hát mindenki azt hiszi, hogy egy harminckilenc éves ember ... A feleségem is tud olvasni. No, nem nagyon töri vele magát, mert van egyéb gondja is. Ügy kerültünk össze, mint az ujjam. Én harmincegy éves koromig kocsis voltam. Olyan kocsis, aki más kocsiját üli, más lovát hajtja. Koplalós kocsis voltam, mióta a disznópász- torságot kinőttem. Hol tanultam volna? Pista bácsi meg azt mondja, hogy legyek utána a brigadéros. De hogy legyek én brigadéros, amikor sem az írásnak, sem az olvasásnak nem vagyok tudója? Hogy ez milyen betegség, azt manapság kevesen tudják. Csaik a rádióból hallom, hogy vannak még az országban, akik ebben a bajban hemperegnek. Mert a rádiót megfüleKM Tóth Béla: Az ajtkocsis Látható kincsek A nyírbátori múzeum egyik boltozatos folyosója. Szépen faragott kulacs a 19. század végéről. Díszes lőporszaru. (Elek Emil felvételei.) Preparált elevenszülő gyíkok. Az Európa-hírű reneszánsz stallum. (Részlet)
