Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
1978. június 25. G VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Tanyázás 78 „Város és falu kettőssége, a faluból és a mezőgazdaságból való elvándorlás, az általános urbanizálódás, valamint a város és falu közötti különbségek csökkenése, majd várható megszűnése korunk nagy problémája. Külön éle van ennek a kérdésnek a szocializmusban, mivel a szocialista építés programja város és a falu közötti különbségek lényegében való megszüntetését tartalmazza. Ezen a nagy kérdésen belül külön izgalmat okoz a tanyák sorsa, mint olyan társadalmi probléma, amely a falu és a mezőgazdaság általános ügyén belül különösen élesen és nyomasztóan veti fel az általában igényelt városiasság és civilizáltság szintjén aluli élet tarthatatlanságát.” (Erdei Ferenc: Történelmi lecke a tanyákról.) A tanyai élet és életforma sokszínűségében sajátos helyet foglalnak el a Nyíregyházát nyugatról övező bokortanyák. Az itt élő emberek, a tirpákok mindig is szorgalmukról voltak híresek mesz- sze földön. Nyár eleji tanyá- zásaim során az itt lakók élet- és munkakörülményeit fogtam vallatóra. Ezekből néhányat kiragadva állítottam össze egy olyan képet, amely hol odasímul a mai magyar tanyai valósághoz, hol pedig elkanyarodik tőle. o ... Kordovánbokorban a kerékvágás mellett a gyalogösvényt kerestem. Azt a kis- ösvényt, amelyet az ükapák, a dédapák, meg a nagyapák tapostak simára, és melyek emberöltőkön át vezették az utast célja felé. És a mai gyalogos mit talál az akácok övezte dűlőutakon? Zsigulik, meg zetorok kerekeitől deszkasimára járt homoktengert, kivéve az aljasabb helyeket, ahol régen is tengelytörő kátyúk bújtak meg. A tanyák udvarán lévő fészerekben megtalálhatók a régi szekerek, kasok, karosülések, talyigák, tizenkét soros vetőgépek. Az ekekapák is, de azok errefelé még használatban vannak, mivel a dohány meghúzatására ezek a legalkalmasabbak. És a lovaknak is itt veszik a legtöbb hasznát. A szántás, vetés, hordás a gépek dolga. Egyszóval a ló ma már szinte inkább csak kedvtelés. o A nyíregyházi tanyabokrokat jól ismerők egyöntetűen állítják: a leggazdagabb szakszövetkezeti tagok Alsó- baduron, a Bálint-, Kordován-, Rozsrét II-, Manda II- bokrokban és Felsősimán élnek. Itt az öt—hat szarvas- marha — zömében tejhasznosításra — általános az istállókban, meg a nyári jászlak mellett. Az egyik istállóban naptól, széltől cserzett, ráncos kezű nénike háromlábú széken ülve fejte a dagadó tőgyű te- * henet. A szomszédban a gaz- dasszony gyakorlott mozdulattal csatolta fel az elektromos fejőgépet a magyar tarka tőgyére. A technikai haladás a tanyák villamosításával alapjaiban változtatta meg a bokortanyák életét is. De az asszonyoknak van még teendőjük bőven. Egy néni így vall erről: „Négy tehenet fejek na-' ponta. Egy különösen nehezen adja le a tejet. Nem tudom, meddig bírom. A tehenek mellett van néhány száz baromfi, meg vagy húsz sertés. De hát élni kell!” Igen, élni kell. Az általuk művelt 8 hold földben van kétezer öl dohány, a többi rozs, kukorica, répa, lucerna, almás és egyéb gyümölcsös között oszlik meg. Gyerekeik már szárnyrakeltek. Mindkettőnek van itt a bokrokban saját háza, Zsigulija, traktora. A technika a szó szoros értelmében a tanyai gazdaság szolgálatában áll. A fejőgépek mellett a villany megteremtette a víz bevezetésének lehetőségét a tanyai lakásokba; de főként az állattartást szolgálja. Ahol van szivattyú, nem kell kézzel húzni a vizet. Mert tessék csak elképzelni: nyáridőben mennyi víz kell mondjuk 200—250 darab sertés itatásához; — mert van olyan tanya is errefelé, amelyik udvarán a- gazda évente ennyit mondhat magáénak. De villany hajtja a darálót, a szecskavágót és a többi gépet is. És az itteni tanyákon a japán permetezőgépet éppen úgy megtaláljuk, mint a többi kis kertigépet. A füvet is csak ilyen esős időben kell kaszálni, amikor a fűvágó gép besüppedne a talajba. Ilyenkor aztán van keletje a kaszát kalapálni tudó gazdának. A fiataloknak ez nem megy. Igaz, ők meg a gépekhez értenek jobban. O „Nagyot fordult itt a világ, — veszi át a szót az idős házigazda, Potoczki János. — Az apám pásztorember volt. Amikor a negyvenes évek elején bevonultam katonának, nem ismertem az órát. Magam is csordás lettem. A felszabadulás után az itteni gazdák jószágát őriztem. Étkezni Váci Mihállyal együtt, sorkosztra jártam. Ki hány tehenet hajtott a csordára, annyi napig kosztolt.” Járjuk a gazda udvarát. A tehenek, mint a sőrék. A sertéseket nem lehetett megszámolni, mert három négy mindig belekeveredett a megszámoltak közé. A te- méntelen baromfi között díszkacsák. A két ló jó erőben, munka nélkül pőcsíkélt. A színben „ágashoz kötve” egy Warszawa szomorkodott. Nincs, aki vásárra vigye. A család (zöldséggel, gyümölcscsel) Wartburggal járja a borsodi piacokat. Mig a felső udvaron a cseresznyét szemelgettem, azon gondolkodtam, hogy mikor kelnek és mikor fekszenek ezek az emberek? Van itt technika. Élelem — ami szem-szájnak ingere. De mikor pihennek? A következő tanyában már a föld kihasználásáról vitatkoztunk. A bokri gazda érvelt: „A tsz vagy az állami gazdaság, mondjuk búzából nagy területen eléri az ideális 40 mázsás átlagtermést. De mit ad erről a földterületről egyebet? Én nem érem el a holdankénti maximális átlagtermést, de adok a termény mellé annyi tojást, baromfit, sertést, tejet, hogy nem kell szégyenkeznem.” Ez így, egy az egyben nem fogadható el, mivel a paraszt- gazdaságokat jelentős állami támogatás is segíti. És a tanyasi embernek szinte „örökös” a munkaideje, termelése sem igényel különösebben nagy beruházásokat. Ám mégis valahol itt van a tanyák, a tanyai települések jelenlegi kulcsa. o És már itt is vagyunk a tanyai problémák kellős közepében. A megyében 1970-ben 68 ezer tanyai lakost tartottunk számon. Ez 1973-ra 65 ezerre csökkent. 1977-ben számuk 60 ezer. Ebből azt is meg lehet állapítani, hogy a tanyai lakosság számának évenkénti csökkenése egyenletes. A Hazafias Népfront Országos Titkársága 1977 szeptemberében kiadott állásfoglalásában olvashatjuk: Szabolcs-Szatmár megyében, valamint a nagyobb városok vonzáskörzetében — mindenekelőtt Budapest környékén — a tanyai lakosság létszáma az átlagosnál lassabban csökkent, illetve esetenként növekszik. Politikánkban és gazdasági életünkben a tanyák létével tartósan számolnunk kell. Meg kell határoznunk helyüket, szerepüket településpolitikánkban, regionális tervezési rendszerünkben, a tanácsok és a politikai, társadalmi szervezetek munkásságában. Ebből következik: a tanyát általában nem tekinthetjük úgy, mint a korunk követelményeitől elmaradt települést és lakóhelyet. A tanya az esetek többségében nem egyszerűen lakóhely, hanem társadalmi és családi érdekek alapján termelő, gazdálkodó egység is. Népgazdaságunkban a háztáji és kisárutermelés, mai ismereteink szerint, nélkülözhetetlen; megfelelő szinten tartása, illetve műszaki fejlesztése szüksége. Még nagyobb jelentősége van a tanyaterületeknek a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fejlesztésében. A tanyákon élő és a tanyai életvitelhez kötődő emberek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok munkaerejének jelentős részét adják. A tanyák lakosságának gyors csökkenése az esetek többségében súlyosan hathat a mezőgazdasági nagyüzemek munkaerő-ellátottságára. Ezért a népgazdasági tervezés regionális fejezetében külön részt célszerű a tanyás területekre kidolgozni. o A jó rendeletek alkalmazásával tovább kell lépni a tanyákon az építkezések területén. Jobban kell tudatosítani e tanyás területeken végezhető egyes építési mun-' kák feltételeit. Ez sok felesleges huzavonától mentheti meg a tanácsot és az építeni akarókat egyaránt. Így nem fordulhat elő, hogy a bankban, vagy a szalmazsákban együtt van a pénz az építkezésre, de a lehetőségek ismerete, vagy éppen félreismere- te miatt nem építenek, nem újítják fel a rászoruló tanyákat. Ezen írás keretei között nem esett szó a bokortanyák iskolaügyéről, közművelődéséről, az itt végzett közéleti tevékenységről, a politikai munkáról, a tanyákért sokat tevő „népfrontosok” fáradozásairól, pedig ezeken a területeken is éppen úgy vannak eredmények, mint tennivalók. «... Szembe kell néznünk — írta Erdei Ferenc — a tanys létező és gyorsan meg nem szűnő társadalmi, gazdasá problémáival, és azokra hosszabb, rövidebb időre szóló mei oldásokat is kell találnunk.” Sigér Imre TANYA CSÁSZÁRSZÁLLÁSON. Imre György rajza. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Váci Mihály: Hozta Isten! (Meglátogattam a tanyát, hol 15 éve tanítottam.) „—Hát Tanító Ür! — hozta Isten! — s a kézenfogó hű szelek; vezették zsenge mezeinken gyalogutak, melyeken innen a brigád este hazamegy. Hogy is talált e hímes tájra, mely húsvéti színekben ég? No, vallja be, hogy szíve-fájva kereste a vén jegenyét. — Hát azt a csapatunk kivágta... Tudom — számolta a mezsgyéket: azokon eligazodik. S nem látta csak a búza-fények árvízén úszó messzeséget, s dalt hallott, forrót, távolit! A földek végét dúsan jelző akác sorok se voltak ott, ahol kereste: — mintha felhőárny lenne csak — fiatal erdő lebegte át a homokot. Ismerje el, hogy végül is csak a traktorok mintás nyomát — melyből gerlék lágy esőt ittak, — követve indult el tovább, figyelve mély szívdobogást. A benzin gyermekkorból drága szagát akác-erdők között kereste égre nézve — s akkor látta a telefondrótot — s tanyánkra vezették zsongó örömök. Látom, nem szomorú szekérre kéredzkedett fel amikor elfáradott: hátsó ülésre vette egy zümmögő motor. Nyomukban ott száll még a por! Bizony, hozzánk már nem vezetnék vissza, a régen-tört nyomok, aki azokon közelednék, eltéved — és nyomát belepné goromba gaz, huncut homok. . Üj jeleket, utat keressen, ki küszöbünket keresi; aki szeret — másként szeressen! S ha este jön — portánk a legszebb csillagról felismerheti. Hát Tanító Űr! — Isten hozta! Tudom, hogy inkább a szíve. Szívesen volt velünk a rosszban, hát foganó sorsunkban mostan öröme hogyne tellene.”
