Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
Hivatalban dolgozó ismerősöm lelkesen újságolta: megvették a Magyar Szinonima Szótárt. A jövőben — mondta — színesebbek lehetnek az előterjesztések, határozatok, jelentések. A sok szép rokonértelmű szó alkalmazása száműzheti a már-már nem is magyarul zengő hivatali nyelvet. Barátom öröme az én örömöm is, hiszen ki nem boldog akkor, ha jobbító szándékot lát. Kétségtelen, itt az ideje, hogy megújítsuk azt a bikkfanyelvet, melyet az évek rossz beidegzése szentesített. Vagyis föltétlenül nemes az a szándék, miszerint beszéljünk szebben. A jó dolog fölötti öröm közben azonban előbújt a kisördög, és macerál- ni kezdte az agyamat. Vajon a szép, nemesebb hivatali nyelv előharcosai azt is tervbe vették, hogy jobb jelentéseket készítenek? Mert ugye ha a jelentést szépen fogalmazták, attól még nem biztos, hogy jó is. Mert az igazi előterjesztés, javaslat, jelentés, határozattervezet akkor lesz az igazi, ha az abban foglaltak őszintén, becsületesen, gondosan, áttekinthetően, érthetően, egyérteműen, gondolatébresztőén adnak képet valamiről. Vagyis a közvélemény nem azt várja, hogy stílustanulmányok szülessenek a jövőben. De azt igen, hogy a szép szöveg igaz is legyen. Vagyis a lehetőség szerint senki ne tévessze össze a mi és az ő fogalmát. Azután arra sincsen sok szükség, hogy a rossz helyett kevéssé jót, a sikertelenség helyett mérsékelt eredményt, a tévedés helyett a körülmények feltárása során mutatott bizonytalanságot írjon valaki. Mert a tévedések elkerülése végett: a rokonértelmű kifejezések nem válhatnak az elkendőzés eszközévé. A dolgok ugyanis attól aligha változnak, ha más néven nevezzük őket. Summa summárum: a nyelv egyértelműségét nem szabad a jövőben sem kockáztatni. Politikánk sikere mindeddig abban rejlett, hogy a hangnem őszinte volt. Nem lenne szerencsés dolog most előráncigálni néhány tetszetős kifejezést annak érdekében, hogy kiiktassuk az ellentmondás, feszültség, gond, nehézség szavakat. Kár lenne- törölni ugyanakkor a sikert, az eredményt, a lendületet, az egységet, a bizalmat szókészletünkből, s valamiféle rokonértelmű, de nem azonos szóval pótolni. Hogy vészharangok kongatására nincsen szükség? Nos, nem is valamiféle harangozásról van szó, csupán arról, hogy hallottam valamit. A szótárral kapcsolatban. Az egyik intézményünknél ugyanis megjelenése után új módszer született. Az elkészült jelentés fölé ráhajlik egy filológus hajlamú elvtárs, aki a szinonimák segítségével „finomít”. Ahogy mesélik: elveszi a dolgok élét, differenciáltabban fejezi ki az egyes gondolatokat. Persze az sosem fordul elő, hogy valami a szövegben markánsabbá válik. Sőt kerékdeden semlegessé alakul minden baj, gond. A nyelv szépsége, gazdagsága nem lehet lakk. Nem válhat olyan eszközzé, amely téves információvá szelídíti a valóságot. Nem lehet álca, amely mögött elrejthető a felelősség. Nem menedék, mely feloldoz a butaság, felelőtlenség, rossz döntés alól. A nyelvvel szabad, sőt mi több, kell élni, de tilos vele visszaélni. Lassan kiderül, hogy a szótár ürügyén eljutottunk mai életünk egyik legfontosabb kérdéséhez. Az őszinteséghez, a szókimondáshoz. Egész közéleti demokratizmusunk ezen áll és bukik. Ebben rejlenek az új sikerek lehetőségei, a régi bajok orvosságai. A szókimondás ugyanis nem más, mint az igaz szó helyes kimondása. Mondhatnék úgy is: a legjobban megválasztott igazság teljes közlése. Legyen szó írásról vagy élő beszédről, ezt várja a köz véleménye. Forgassuk hát eredménnyel a szinonimák szótárát. Tanuljunk belőle szép, de igaz kifejezéseket, keressük meg benne a lényeget leginkább láttató szavakat. Mondjuk az igazat, de azt is szépen, s legyen a szép fogalmazása is igaz. Ha a szótár sok tízezer kifejezése, szava így munkálja agyunkat, akkor haszna kétségtelen. Talán még abban is segít, hogy a rossz beidegződéssé vált köntörfalazás helyett a legjobb és leg- igazabb rokonértelmű szó is sajátunkká váljék Holló Lászlóval, a Taurus nyíregyházi gyára pb-titkárával Az ifjúság közérzetéről A Holló elvtárs ugyan alig múlt harminc- w éves, de ezt a dalt: „Ifjúság, miénk az élet, miénk csak munkásifjúság...” — amely a felszabadulást követő években született, valószínűleg Ismeri. Más oldalról Is sokszor elhangzott akkoriban, hogy minden munkásfiatal a kezében hordja a marsallbotot, vagyis belőlük minden lehet. Érvényes-e ez ma is? — Igen. Annyiban, hogy a munkásifjúság politikailag és szakmailag eleve jobb. Sok a felkészült, az érettségizett munkás a gyárakban, üzemekben. Igaz, a követelmények is nagyobbak. Ezekkel együtt is azt mondanám: ma is a munkásember kezébeh van a lehetőség. Tanulhat, technikus lehet, mehet egyetemre, lehet mérnök, s azután akár vezérigazgató. Hozzátenném, hogy a munkapadoktól a vezető beosztásokba csak a legjobbak kerülhetnek. Akik munkaidő után nem restellnek politikai könyveket, szakkönyveket a kezükbe venni, s akik, többet tesznek az átlagosnál a munkában és a közéletben is. A Sokfelől éri manapság az ifjúságot az a w vád, amely szerint nem éppen kenyere a közéletiség... — Ha nem készítjük fel erre a fiatalt, valóban nem kenyere. De ha az idősebb generáció úgy nevel, hogy az ifjú véleményt mondjon ott, ahol tanul, él, dolgozik, akkor egészen más a helyzet. Vagyis, azt a fiatalt, akit alkalmasnak tartunk közéleti szereplésre — és ilyen hál’ istennek nagyon sok van — alkalmassá is kell arra tennünk. A A mai fiatal tehát nem közömbös a w dolgaink iránt? — Nem. Az ifjúság természeténél fogva egészségesen türelmetlen. Ha van közömbösség, akkor annak abban látom az egyik forrását, hogy az iskola és az élet között nagy még a különbség. Az iskola eléggé izolált. Amikor egy gyerek onnan kilép, új, szokatlan hatások érik. Elérkezik a küzdés korszaka. Sok fiatal a könnyebb megoldást választja a harc helyett. A nem szólást, a szórakozást, a kívülállást. Mi, munkahelyi vezetők sem vagyunk arra kellően felkészülve, hogy a pályakezdő fiatalt úgy fogadjuk, ahogy kell. Hogy meglássa a munkában a perspektívát, hogy idejében megmondjuk neki: ezt adjuk, ha ezt meg ezt elvégzed: ha nem, akkor ezektől és ezektől fosztod meg magad. Enélkül évekig elhúzódhat a beilleszkedés. A mai fiatalra nem lehet mondani, hogy nem akar politizálni. Őszinteségre nevel az iskola. A gyakorlat pedig sokszor azt mutatja, hogy amikor munkatársai körében próbálja az igazmondást, a „fejére ütnek” — ha kicsit„is —, ha az ő igaza a dolgok nem alapos ismerete miatt csak féligazság. Ebből is következhet a visszahúzódása. Gyakorlatilag ez a közömbösség. A összefoglalva: jellemző-e minálunk, w hogy úgy érzi a fiatal, amit mond, arra odafigyelnek? — Érthetően, munkás nyelven kell mondani, amit mondani akarunk. Ha nem általánosan, sablonokat egymásra rakva, rengeteg számmal fejezzük ki magunkat, — amelyekkel bizony a legjobb munka is elszürkül — arra odafigyelnek a fiatalok. A Holló elvtárs műszaki ember és gyár- w ban dolgozik. Mit mond arról, hogy a tudományos technikai forradalom korszakában sokszoros a túljelentkezés a főiskolák humán szakjaira és szinte alig akarnak a fiatalok fizikát, matematikát tanulni, jelentkezni az e pályákra képesítő egyetemekre, főiskolákra? — Szerintem ebben is az iskolánál és a szülőnél kell keresni az okot. És a természettudományi tárgyak oktatásánál. Másrészt: hallottam olyan tanárról, aki azzal ijesztgeti a gyerekeket, ha nem tanul, megy a gumigyárba. Pedig ez a tanár soha nem járt ebben a gyárban. Nem érzi, — nem is érezheti — hogy egy korszerű technikával dolgozó gyárnak érettségizett, művelt fiatalra van szüksége és nem sértett, csalódott, vagy éppen pályát tévesztett emberekre! A Ez igaz. De gondolom, az iskolán túl is w lenne tennivaló... — A társadalmi tudatban is szükség van változásra. Hogy ne csak az legyen a művelt emberideál, aki tudja, mikor volt az X-csata és ki írta az Y című regényt... Az is számítson művelt embernek, aki menő a fizikában, a matematikában, a természettudományban. Bizonyos tekintetben mi is hibásak vagyunk. A gyárak személyes érdeke is jobban építeni a kapcsolatot egy-egy iskolával. Mert nem jó az, ha a politechnikai képzés egy-egy gyári kirándulással ki is merül. Az lenne az igazi, ha az általános és középiskolákból rendszeresen járnának a gyerekek az üzemekbe. Ha például egy-egy fizikai anyagrész előtt mérnököket kérnének fel előadásokat tartani, aztán a gyárban mutatnánk meg nekik, amit ott hallottak. Egyáltalán, jobban kellene ismerni az életet, a munkahelyeket! Sok olyan fiatallal találkozom, aki bejön hozzánk és fogalma sincs, milyen lehet az üzemi szervezeti felépítés, teljesen tájékozatlan egyszerű dolgokban! Szegénynek egyszerre zúdul a fejére minden, amit tudnia kell, ha egyáltalán zúdul... A Ezekre mondjuk, hogy a pályakezdés ^ nehézségei. Meg lehet ezzel békélni? — Nagyon fontosnak tartom, hogy a közvetlen termelésirányító úgy foglalkozzon a belépő fiatallal, ahogyan egykor szerette volna, hogy ővele foglalkozzanak. Erről ma beszélni is keveset beszélünk, pedig ezen túl sokat is kellene tenni! Egy, a pályára most lépő fiatal egy negyvenes, vagy még nagyobb kollektíva tagja lesz. Vajon ismerik-e ott a fiatalt, tudják-e róla, hogy van-e családja, mi a gondja, stb? Pedig minden egyes ember egyéniség. A Talán még fontosabb, hogy mindezeket w tudja a fiatalról az ifjúsági szervezet. Vajon ismeri? — Többnyire igen. De olyan is van, hogy amikor megkérdezem X ifjúsági vezetőtől, ismeri-e Kovács Istvánt, alapszervezete tagját, nem biztos, hogy igen, illetve, hogy jól. Pedig egy kollektíva attól jó, ha jól ismerik ott egymást. Nem igaz, hogy minél nagyobb egy munkahely, nekem annál kevesebbszer kell a dolgozókhoz mennem és hogy a vezetésnek — bármilyen területen és szinten — egyfajta kapcsolati csatornája lehetséges csupán. Arra gondolok, hogy a munkahelyi vezetőnek a munkást kell először megkérdezni, mi a véleménye a munkáról, a feltételekről, s csak aztán a többieket. Egyre nehezebb az asztaltól elmozdulni. És ez baj... ^ Ha ez veszély egy üzemben, pártszerve- ^ zetben, akkor különösen baj az ifjúsági szervezetben... — Ha jelentésben gondolkodunk, ha a mozgalmi munkát papírral helyettesítjük, vagy „lefedezzük”, akkor ez nem jó. Bizonyos elbürokratizálódást tapasztalhatunk a munkában. Ha a fiatat ilyen példát lát, mit várjunk tőle? Sajnos, egyre kevesebbszer jövünk össze csak azért, hogy beszélgessünk, hogy elmondjuk egymásnak dolgainkat. Nemrégiben felsőbb kérésre már a KISZ csoportoknál is voltak elbeszélgetések. Miért várunk felsőbb igényre és miért nem beszélgetünk dolgainkról nap, mint nap a munka előtt, a szünetekben, vagy a munka után? A Az eddig elmondottak is okai lehetnek w annak, hogy a munkásfiatalok aránya a KISZ-ben viszonylag alacsony? — A fiatal azt várja, hogy olyan szervezete legyen, ahol jól érzi magát, ahol a munkában és a munka után együtt lehet társaival. E sorba beletartozik a kirándulás, az ifjúsági bál, a szórakoztató vetélkedő. És meg lehet csinálni egy politikai összejövetelt is anélkül, hogy a fiatalt csak keretszámnak tekintsék. Ügy, hogy érezze: őt oda várják, ő ott fontos, s hogy ott hozzá beszélnek. Áem frázist, unalmas szöveget. Nem feltétlenül fontos a gyűléseinken elnökséget játszani, a vezetőknek külön bevonulni, fehér inget venni, nyakkendőt kötni. Lehet úgy is a fiatalokhoz szólni, hogy nem a fel- sőbbség szól... De hiszen ezt mindenki érti. Az elvek ott válnak gyakorlattá, a tények, a jó vagy a rossz ott kapnak különös hangsúlyt. Én azt sem tartom jónak, ha egy KISZ-gyűlésre úgy megy el a vezető, hogy ő most megtiszteli az ifjúságot. A A fiatalok fegyelméről könnyen ki- w mondjuk, hogy mert nem hajtja őket a kényszer, mint valamikor apáikat, az meg is látszik rajtuk... — A válaszom röviden: nem jellemző. Sokszor azt is fegyelmezetlenségnek vesszük, ami pedig nem az. Leszűkítve egy munkahelyre: egészséges folyamatnak lehetünk tanúi. Ami a fiatalságot illeti: olyan, mint a többiek, illetve amilyennek a többiek nevelik. A munkaidő kihasználását, vagy kihasználatlanságát sokszor csak a dolgozó oldaláról nézzük. Nem vizsgáljuk,megvan-e a jó munkához szükséges feltétel? A fiatal legtöbbször épp az idősebbek szervezési mulasztása miatt cselleng. Vagy ahol másoktól azt látja, hogy lehet lazítani, akkor egy idő után ő is azt teszi. De az ifjúság nagyon nagy része — éppúgy, mint az idősebb generáció — szereti a rendet, a fegyelmet, akar és tud is fegyelmezetten dolgozná. A A fiatalok fegyelme tehát a munkahe- ^ lyek belső életével függ össze? — Mindenképpen. Ha a fiatal azt látja előbb másoktól, majd a vezetőitől is, hogy lehet 15 perceket késni, ő is fog. Az ellenpéldákat is bőségesen hozhatnám: hány kiváló fiatalunk van és megérdemelten! A ... akkor a mi életfelfogásunktól ide- w gén nézeteket — amelyekkel találkozhatunk — hová sorolja? — Van ilyen is, de biztos, hogy mind kevesebb a terep. Sok fiatalunk jut már el Nyugatra és jön vissza megerősödve, hiszen az ottani élet számára idegen. Nem mondom, hogy nálunk egyáltalán nem hat a nyugati életforma, az azt bemutató — és sokszor rosszul bemutató — film, könyv. Ám az esetek többségében 'erről is mi tehetünk. Mert amikor mondjuk a munkaszervezéssel kapcsolatos, egyébként jó nyugati példákat felhozzuk, elfelejtjük hozzátenni — ami pedig a történelem igazához tartozik —, hogy ott több száz éves az ipari tapasztalat, vagy hogy a fegyelem ottani kényszere és a mi létbiztonságunk között alapvető a különbség. Elterjedt, hogy a nyugati a jó áru, akkor is, ha nem tart addig, mint a magyar és a többi. De ez is elmúlik. Még jól emlékszem: hány fiatal bújt tizenöt—húsz éve egy-egy nyugati kocsi alá, úgy csodálta. Ma észre sem vesszük és sok hasonlón is túlvagyunk. .. A Van fiatal, aki bejön faluról a gyárba dolgozni, és keres háromezer forintot. Milyen az ő élete? Tud-e mit kezdeni a több pénzével, a szabad idejével? — Értem a kérdést. És nem vagyok biztos benne, hogy mindig jól költi el a pénzt. Egy kicsit túl gyorsan is kaptuk a megnövekedett szabad időt. Egy sor dolog nem tartott ezzel lépést. Jártam az NDK- ban, ahol a turizmus nagy szerepet játszik az ember, különösen a fiatal életében. Van olcsó szállás, étkezés, s a hét végét valóban pihenéssel töltik .a fiatalok. Nem úgy, mint nálunk, ahol a városban a bérházak köré, a faluban pedig a füstös kocsmába mehetünk. Mindannyiunk igen fontos feladata szervezni — és nem agyonszervezni — a kulturált programot. Nem az ünnepélyeset és kötöttet! A Mint fiatalt is kérdezem: hol van a fiataloknak igazán megfelelő szórakozóhely a megyeszékhelyen? — Sehol. Igazán fiatalosra, a valamikori tánciskolát helyettesítőre gondolok. Vannak ifjúsági klubok vethetnék ez ellen. Azok részfeladatot megoldanak, de az egészet nem helyettesíthetik. Vendéglátásunk korszerűtlen, nem veszi figyelembe sok ezer fiatalnak az évek során alaposan megváltozott igényét — tulajdonképpen szeszt kínál... £ Most pedig mindinkább a rövidebb munkahét van napirenden... — ... és ha nem készülünk fel rá... baj lesz. Kevés a rendezvény a vendéglátó helyeken, a szabadtéri színpad az elmúlt nyáron is szinte kongott. Pedig rengeteg dolgot lehetne csinálni. Talán négy éve volt például nagyszabású ifjúsági bál, ahol szeszmentesen és jól szórakozhatott a fiatal. £ Mondhatják, hogy ott a Sóstó... — Mondhatják. Szívesen járok oda a családdal. És azt látom, hogy a korszerű szórakozás feltételeiben tíz éve alig van változás. A Jereván talán a felszabadulás óta olyan, amilyen. Pedig a szabadtéri program igen fontos! És hova mehetnek a fiatal házasok? Nagyon sokszor nem is pénzen múlnak ezek a dolgok. Csupán azon: menjünk el egy másik városba, egy szomszédos országba és vegyük át, ami ott már bevált. A fiatal a holnap felnőtt nemzedéke. Érte, miatta, de miattunk is megéri, ha egészségesen él, ha kulturáltan szórakozik. A Ha egyszer összehívnák az egész város ^ ifjúságát és Holló elvtárs ott felszólalna, mit mondana el? — Mindenekelőtt azt: annak, ahogy mi most élünk, hosszú, nehéz útja és buktatói voltak. Hogy a saját jelenünk és jövőnk alkotói mi vagyunk. S nem lehet megnyugodni azzal, ami van. Okosabban, hozzáértőbben, fegyelmezettebben kell dolgoznunk, élnünk. Az elvárások ma sokkal nagyobbak — és itt nincs különbség. Elmondanám, hogy a hazát szeretni azt jelenti: a világ dogozóit szeretni egyúttal. Semmiképpen nem beszélnék papírról. Végezetül megkérném a. hallgatóságot, énekeljünk közösen. Köszönöm az interjút. Kopka János Szótár ^Vasárnapi i INTERJÚ KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. június 11.
