Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-28 / 150. szám

1978. június 28. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Több szakmával A nnak idején, amikor megjelent a munká­sok rendszeres to­vábbképzéséről szóló kor­mányhatározat, sokan nem értették, vajon miért kell az ilyen magától értetődő do­logról — a folyamatos és gazdaságos termelőmunka nélkülözhetetlen feltételéről — a kormánynak külön Ha­tározatban intézkednie. Végtére is: a munkahelyek elemi érdeke lenne, hogy gondoskodjanak a munká­saik és az alkalmazottaik folyamatos továbbképzé­séről. Sőt: az sem tűnik le­hetetlennek, ha a munkahe­lyek jó előre — mielőtt még megvásárolnák a kiváló, modem, nagy termelékeny­ségű gépeket és berendezé­seket —, mondom, jó előre, már a technológiai korsze­rűsítés elhatározásának stá­diumában hozzákezdenének a céltanfolyamok és egyéb továbbképzési formák meg­szervezéséhez. S nemcsak a tanfolyamok megszervezé­séhez, hanem olyan oktatá­si rendszer kiépítéséhez, amelyben minden különö­sebb alku, s a sokat emle­getett önkéntesség nélkül, bizonyos munkakörökben kötelező lenne a rendszeres szakmai továbbképzés. önkéntesség és ösztönzés — ha úgy tetszik: rábeszé­lés — persze elképzelhető, sőt, szükséges dolog, ha pél­dául valaki betanított, vagy segédmunkás létére szak­mát akar tanulni, vagy ha a szakmunkás a második, vagy éppen a harmadik szakma elsajátítására adná a fejét. Valami azonban itt is hibádzik. A minisztériu­mi iparban például egy­számjegyű statisztikai ada­tok jelzik a két- vagy több szakmás munkások százalé­kos arányát a létszámhoz viszonyítva; vagyis elenyé­szően kevés azok száma, akik több, — szakmai képe­sítést kívánó — munkakör­ben is foglalkoztathatók. Aligha azért, mert a több mint kétmillió fizikai mun­kás egytől egyig rest a ta­nulásra; s aligha azért, mert a több szakmában is járatos munkásokra nem lenne égető szükség. Gondoljuk csak meg: hányszor és hányszor for­dul elő, hogy valamilyen munkahelyen égető szük­ség lenne néhány forgácso­ló, hegesztő, vagy akármi­lyen más szakmunkásra. S ha lennének mondjuk olyan présmunkások, vagy villanyszerelők, vagy me­chanikai műszerészek, akik értenek a forgácsoláshoz, vagy hegesztéshez, akkor a célszerű — és többnyire csak ideiglenes jellegű — átcsoportosítással könnyű­szerrel megoldható lenne a pillanatnyi létszámhiány. Az esetek nagy többségében azonban nincsen olyan vil­lanyszerelő, aki mondjuk a hegesztést is biztonsággal végezheti, vagy olyan laka­tos, akit a forgácsológép mellé is odaállíthatnak. Ez is oka annak, hogy kikerül a gyár kapuja melletti táb­lára: felveszünk ilyen, olyan, amolyan szakmunká­sokat ... Egyszerű és olcsó dolog lenne most ismét a sokat ostorozott vállalati gondol­kodásmódot, avagy azt a bizonyos szemléletet kár­hoztatni, mondván: vegyék már végre tudomásul a vál­lalatoknál, hogy a munka­erőhiány olyképpen is eny­híthető, ha emelik a fog­lalkoztatottak szakmai ní­vóját; ha a létszám meny- nyiségi növelése helyett a minőség javítására töreked­nek. Az a gyanúm, hogy erre az alapigazságra már régen rájöttek a vállalatok, s ha az elhatározáson múlna, ak­kor ma már lényegesen na­gyobb lenne a több szakmás munkások aránya. A dolog­nak azonban van egy rop­pant egyszerű, mégis ne­hezen megteremthető felté­tele, nevezetesen: a több szakmát tudó munkások kellő anyagi elismerése. Magyarul: a vállalatok, a bérszabályozás mai rendjé­ben aligha fizethetik meg az átlagosnál több, színvo­nalasabb tudást és munkát. Egy-két forinttal több óra­bérért nem sokan vállal­koznak arra, hogy univer­zális szakmunkássá képez­zék át magukat. Szép szó­val való agitációval, a munkásöntudatra való hi­vatkozással, fájdalom, ezt a problémát nem lehet megoldani. N em azt mondom, hogy a szakmai kvalifiká­ció emelése, az alap­szakmájuknál lényegesen sokoldalúbban foglalkoz­tatható munkások kitanít­tatása, „felnevelése” kizá­rólag az arányosan maga­sabb bérek kifizetésének le­hetőségétől függ. De, hogy ez nem lényegtelen szem­pont, az aligha vitatható. Vagyis: megint csak oda kell kilyukadni — mint annyi más esetben is —, hogy a vállalatvezetés gondjait csak a gazdálko­dás általános környezetével összefüggésben lehet meg­ítélni és megoldani. V. Cs. Egy kicsit jobb szervezéssel Piros tárcsa a gépen • s Példák a papírgyárból, a BFK-ból A munkaszervezés, a termelőberendezések karbantartá­sának megszervezése, vagy más szóval fogalmazva: az éssze­rű gazdálkodás emberrel és géppel, népgazdaságunk elsőren­dű kérdései. A szervezéstudományi nyá­ri akadémia e két központi témájához ma már — ezt az eredmények igazolják —, a szabolcsi üzemek szakembe­rei is számottevő tapasztala­tok alapján tudnak hozzá­szólni. Mivel a gépek jó ál­lapotban tartása a mi — többnyire új — üzemeink­ben is jelentős probléma, azt vizsgáljuk meg, hogy a Bu­dapesti Finomkötöttáru-gyár mátészalkai üzemében és a nyíregyházi papírgyárban milyen eszközökkel, szerve­zéssel látják el a karbantar­tás tennivalóit. II Időtervet készítünk11 A nyíregyházi papírgyár több mint félmilliárd forint értékű gépparkjának üzem- képességéért mintegy száz karbantartó a felelős. A me­gye egyik legkorszerűbb, s egyik legnagyobb termelési értékét előállító gyárában különösen fontos a folyama­tos termelés biztosítása. tulajdonképpen három évvel ezelőtt alakult ki. addig, saj­nos, voltak problémák. Most részletes anyag-, és időter­vet készítünk mielőtt hozzá­fogunk a nagyjavításhoz. Ma már nagyon ritkán fordul elő, hogy alkatrészgondok akadályozzák a munkát, pe­dig ezeket igen sok hely­ről kell beszereznünk. S ezt elsősorban a pontos ter­veknek köszönhetjük. Persze a karbantartásnak ez csak egy része. A szere­lők hetente egyszer minden gépre sort kerítenek, hogy megakadályozzák az esetle­ges meghibásodásokat. Négy évvel ezelőtt a különböző gépcsoportok mellé megszer­vezték a karbantartó cso­portokat. Ezzel elérték, hogy ezek az emberek mindig ugyanazon gépeket javítják, s így jóval gyorsabbá, ered­ményesebbé tették a munkát. — Nagyon fontosnak tart­juk a középjavítások elvég­zését — folytatja a főmér­nök. — Ez tulajdonképpen a várható hibák megelőzését szolgálja, s csak egy-egy gép egy bizonyos részét érinti. BFK Mátészalka: ellenőrzik a termék minőségét. — Pontos terv szerint dol­goznak a karbantartók — mondja Galli Miklós, a gyár főmérnöke. — Legfontosabb, s egyben legbonyolultabb munkájuk kétségkívül az éves nagyjavítás, amikor lé­nyegében minden gépet szét­szednek, átvizsgálnak, s ez­zel egy időben a hozzájuk tartozó rendszereket is el­lenőrzik. A mostani módszer Ezt a három tevékenységet folyamatosan végzik, de mel­lettük tíz karbantartó állan­dó ügyeletet tart, hogy a vá­ratlanul bekövetkező hibá­kat kijavítsák. Szükség van rájuk, hiszen soha nem lehet tudni, mikor romlik el egy gép, de tulajdonképpen a karbantartás lényege ma már a megelőzés. Mint ahogy a papírgyáriak példája is ezt A szakmunkást a jobb kereset lehetősége csá­bítja más munkahely­re, de a tisztessége marasz­talja. A képesítés nélküli pe­dagógus naponta legyűrt ne­hézségeken át fejleszti saját és tanítványai tudását. Re­megve homokveréstől, szá­razságtól, esőtől, szövi kol­lektívája terveit a mezőgaz­dász. Valamennyien a Bakta- lórántházi Nagyközségi Kö­zös Tanács területén élnek és dolgoznak. Sorsukban az még a közös, hogy mindhármóju­kat az elmúlt évben vették fel párttagnak, és kommu­nistaként akarják megvalósí­tani önmagukat, akarnak hasznára lenni szűkebb és tágabb közösségüknek. Helyes törekvése a bakta- lórántházi nagyközségi párt- bizottságnak az alapszerveze­tek tagságának a fiatalítása. Ez dicséri a KlSZ-alapszer- vezetek kommunistává neve­lő tevékenységét is. Koncz Béla autószerelő, a Vertikál Ipari Szövetkezet tagja, így értékeli önmagát: — Itt voltam ipari tanuló. Innen vonultam be katoná­nak. Leszerelés után ide jöt­Marasztaló tem vissza. Ebben a szakmá­ban ma is nagyok a kereseti eltérések. Többször hívtak, csábítottak más munkahely­re. A tizenöt forintos órabé­remre mindig ráígértek. Bosszantott az is, hogy kol­légáim közül sokan csak ug­ródeszkának használták az autószerelő műhelyt. Nem egynél egy százas elég volt ahhoz, hogy vegyék a kalap­jukat. Én szorgalmas munká­val itt akarom bizonyítani, hogy értek a szakmámhoz. Ez egyben azt is jelenti, hogy kommunistához méltóan pél­dát is mutatok. Portréjához az is hozzá tartozik, hogy pártmegbízatá­sát is példamutatással telje­síti. A huszonhat tagú párt- alapszervezeten belül az a feladata, hogy segítse a szö­vetkezeti fiatalokat. Számíta­nak rá, mint a KISZ-esek politikai oktatásának vezető­jére. — A pedagógiában, az is­kolában számottevőek a ki­bontakozás lehetőségei — ál­lította Szabó Gyöngyi, a Nyírkércsi Általános Iskola képesítés nélküli pedagógusa, aki másodéves biológia-föld­rajz szakos hallgató a főisko­lán. — Régen dédelgetett terv volt a családban, hogy édesapám és édesanyám után én is tagja lehessek a párt­nak. Koromnál fogva a KISZ-élet sokoldalúságáért tehetek a legtöbbet. Erre van is szükség. A mi fiataljaink zöme nem a községben dol­gozik. Ingáznak. Hétvége­ken messziről járnak haza. Azt a néhány órát, amelyet együtt töltünk, tartalmasán kell kihasználni. Különösen jelentős, amit az őszi munkák idején társadalmi munkában tudunk segíteni. A legtöbb tennivalómat mégis a gye­rekek tanításában, nevelésé­ben látom. — Egy kertészmérnöknek az aszfalton is terem babér — kezdte a beszélgetést Vi­téz Ferenc, a Dózsa Tsz fő- agronómusa. Én nem onnan akarok aratni. Itt születtem Nyírjákón. A budapesti egye­temi évek után ide jöttem vissza. Itt, a homokverésben, az időjárás viszontagságai között szeretném gyümölesöz- tetni tudásomat. A mezőgaz­daság ma egyre több szak­értelmet igényel. Én éppen a szaktudásommal segíthetek legtöbbet alapszervezetünk­nek, a harminckét kommu­nistának mind a tervezés, mind a végrehajtás időszaká­ban. A három fiatal más-más területen dolgozik. Ám elkötelezettségük kö­zös. Az alapszervezeteken is múlik, hogy akarásukat és tudásukat egyformán tudják- hasznosítani. Sigér Imre A nyíregyházi papírgyár új csarnokában korszerű négyszin- nyomó gép próbaüzemelését figyelik a szerelők. (Hammel Jó­zsef felv.) igazolja, ahol szinte már ők maguk szabályozzák a meg­hibásodások időpontját. Szervező műszerész — Kezdetben, ami nem is volt olyan rég, a varrógépek karbantartása a következő módon nézett ki. Elromlott a szerkezet — meséli Pető- falvi Ferenc, a Budapesti Finomkötöttáru-gyár máté­szalkai gyárának főmérnöke —, a géppel dolgozó asszony felállt, elment egy műsze­részt keresni. A szakember megvárt néhány rendelést, jó, ha egyet-kettőt időközben nem felejtett el, aztán neki­állt a munkának. Mondani sem kell, ez sok időbe tel­lett, és nem is volt konflik­tusmentes. A BFK üzemcsarnokában 360 varrógép sorakozik kato­nás rendben; ötven a tarta­lék gépek száma. A színes anyagok fölé hajoló nők mel­lett piros tárcsa látható. — A piros tárcsa volt tu­lajdonképpen az első lépés a karbantartás megszervezésé­ben. A hibás gép gazdája a tárcsát feltűzi, ebből pedig a műszerész minden szó nélkül megtudja, hol szükséges a közbeavatkozás. Ehhez vi­szont az is kellett, hogy a szakemberek tartózkodóhe­lyét a műhelyből a csarnok­ba tegyük át. A következő lé­pés a — nevezzük így — szervező műszerész kijelölése volt. Ö a legjobb szakember, akinek a feladata a hiba felmérése, az azonnali javí­tások elvégzése. Ha szüksé­ges, akkor a műszakonként rendelkezésre álló három műszerész valamelyikét bíz­za meg a hosszabb időt igénylő munkával. Amennyi­ben félóránál többe kerülhet a hiba korrigálása, a gépet kivesszük, helyére a tartalé­kok egyikét tesszük. A látszólag egyszerű ötlet két forrásból táplálkozott. A jelzőtárcsa a zajos szövőüze­mekből származik, a szervező műszerész beállítását pe­dig a hajdúszoboszlói autó­szervizben leste el a főmér­nök. — Mondhatom, jól bevált, most ajánlgatom a BFK töb­bi gyárának. Mínusz 400 óra A sikert az érintettek elégedettsége bizonyítja. „Szervezettebben megy a munka” — vélekedik Mizsák László műszerész. „Hiba mi­att kevés idő esik ki” — ösz- szegzi véleményét Gergely Lászlóné. A hatásnak objektív mér­céje is van. Idén márciusban i— a módszer bevezetése előtt — 600 órát álltak a gépek. Áprilisban viszont csak két­százat. Pénzre vetítve: évi egymillió forint többletár­bevételt jelent mindez. Speidl — Balogh G. J ól sikerült évet zárt a Nyíregyházi Me­zőgazdasági Főisko­la ifjúsági klubja. Ebben az évben — az 1977-es munka elismeréseként — a Kiváló Ifjúsági Klub címet nyerte el. Igaz, nem minden előzmény nélkül, ugyanis egy esztendővel korábban a MEDOSZ- klubmozgalom dicsérő ok­levéllel ismerte el műkö­désüket. A klubnak 120 tagja van, több csak azért nem lehet, mert a nyolcvan lá­togatóra méretezett he­lyiség a létszám növelését nem engedi meg. Programjaik kétharma­da politikai töltetű; min­den fél évben más és más nevelési cél szem előtt tartásával épül fel. Most a VIT-re való készülés volt a rendezvények ge­rince. A megyéből, de a megye határain túlról is kiváló szakembereket, művészeket sikerült egy- egy estére megnyerni. Lá­togatottságuk nagy. 1977- ben például 13 ezer hall­gató fordul meg a klub­programokon. Ezért is számít nagy gondnak a pinceklub rossz állapota, a csöpögő mennyezet. Tár­sadalmi munkát sokan vé­geznének kijavítására, de csak akkor tudnak előre lépni, ha a főiskola társa­dalmi szervei kicsivel több figyelmet szentelnek munkájuknak, mint ed­dig. Megérdemlik. S. Z. föazcfász- |L klub

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom