Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-21 / 144. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. június 21 Hi történt hétfőn este a sporthivatalban! Szakszövetségek — ahol a jövőt tervezik Árulkodó papírlapok — Jobb volt és mégsem győzött — Együtt a vezérkar Hi várható a középdöntőben? Lengyel, brazil kérés: a FIFA elutasít Hétfői estéken igazi nagyüzem van a megyei testnevelési és sporthivatalban. A különböző sportágak szövetségeinek vezetői és társadalmi aktívái ekkor értékelik a hét vége eseményeit, s készülnek a következő napok feladataira. így volt ez legutóbb, június 19-én is. Mindenütt együtt volt a vezérkar, a jövőt tervezték ... Osztályozó július 2-től A megyei labdarúgó-szövetségben Tóth József főtitkár, Stevanyik Sándor, a vidéki bizottság vezetője és Petrikovics István, szövetségi ellenőr a megyei I. és II. osztályú bajnokság zárófordulójának játékvezetői jelentéseit „dolgozta fel". Elkészítették a megyei II. osztályba jutásért kiírt osztályozót. melyet a járási bajnokok játszanak. — Eddig négy járási szövetség jelentette a bajnok- csapatot — mondta érdeklődésünkre Tóth József. A nyíregyházi járásban a De- mecseri Kinizsi, a mátészalkaiban Öpályi, a nagykállói- ban Biri, a fehérgyarmatiban pedig Szamossályi végzett az első helyen. A kisvárdai, a vásárosnaményi és a nyírbátori járás Viszont még nem közölte, ki lett az első. A versenykiírásnak megfelelően a hét járási bajnok egy hármas és egy négyes csoportban játszik osztályozót. Az együttesek a csoportokon belül körmérkőzést vívnak, semleges pályákon. A csoportgyőztesek kerülnek fel a II. osztályba. A csoportbeosztásokat, a sorsolást, valamint a találkozók színhelyét még ezen a héten megtudják az érdekeltek.« A mérkőzések időpontjait viszont a kiírás már korábban meghatározta, július 2-án, 9-én és 16-án játszanak az együttesek. Játékvezetők edzőtáborban A labdarúgó-játékvezetők záróértékelőt tartottak, melyről Nagy Miklós, a JT elnöke és /lesik András, a küldőbizottság elnöke tájékoztatott. — Az 1977/78-as bajnoki évben több. mint 70 játékvezetőt foglalkoztattynk. Közülük öten NB-s találkozókat vezettek, 12-en pedig partjeleztek. összességében bíróink működésével elégedettek lehetünk, bár néhány fiatal játékvezetőnél „hibák is becsúsztak”. Ami a játékvezetést illeti, a nyáron sem fejeződik be bíróink számára, mert NB-s és megyei osztályozókon működnek majd közre. — Július 10. és 15. között Hajdú-Bihar megyével közösen, 120 játékvezetőnek edzőtáborozást tartunk Mátészalkán. A fizikai felkészülés mellett a szabályok egységes értelmezésére törekszünk, hiszen a szomszédos'megyével rendszeresen cserélünk játékvezetőket bajnoki találkozókra. Négy elméleti előadás hangzik el, a többi között meghívjuk Zsolt Istvánt, aki a VB-n tapasztalt játékvezetői működésről is tájékoztatja kollégáinkat. A táborban jelöljük ki az új -NB-s keretet. Érdekessége, hogy a kor, a súly, a magasság és az egyéni megjelenés is dönt ebben a kérdésben! A gyakorlati oktatást szolgálja majd a JT Kupa, melyen a Mátészalkai MTK, a Nyírbátori BSC. a Hajdú Vasas és á Tyúkod i Tsz, vagy a Fehér- gyarmati SE labdarúgócsapata vesz részt. Veretlen listavezetők A megyei röplabda-szövetségben Racskó Tibor elnök, Kerék Pál főtitkár. Seres István a versenybíróság elnöke. Dömötör László, Éva István, Késmárki János, Pólyák Géza, Mészáros János és Máté Dezső játékvezetők a hét vége érdekesebb esemé- it beszélték meg. Dömötör László, a Nyírbátor—Mátészalka férfi bajnoki mérkőzésről tájékoztatta a szövetség munkatársait: — Nagyszerű mérkőzést hozott az első és a második helyezett rangadója. A színvonal NB Il-es volt! A hazaiak nyertek 3:2-re, annak ellenére. hogy a poénarány 68:61 volt a mátészalkaiak javára. Az első játszmát a mátészalkaiak nyerték 15:5-re. a harmadikat pedig 15:13-ra. A másodikban a nyírbátoriak győztek 16:14-re, a negyedikben 17:15-re. az ötödikben pedig 15:9-re. Nyírbátor veretlenül szerezte meg a tavaszi elsőséget, a két vereséggel „rendelkező" szalkaiak előtt. További eredményeket is megtudtunk, a férficsapatok közül Szatmárcseke 3:2-re nyert Fehérgyarmaton, a Nyíregyházi Korvin 3:l-re Nyírvasváriban, Kölese pedig szintén 3:l-re Tiszakóró- don. A nőknél a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola 3:2-re verte Mátészalkát. A főiskolás lányok ezzel veretlenül lettek tavaszi elsők. A szövetségben megtudtuk. Negyvenkét A hét végén fejeződött be Egerben az úttörő-olimpia területi döntője. A versenyről Körtvélyfáy Barna, a Nyíregyházi 2-es számú Általános Iskola testnevelő tanára tájékoztatta sportrovatunkat: — A négy sportág — atlétika, torna, úszás és tollaslabda — versenyein Szabolcsból 110 úttörő vett részt. Megyénk versenyzői kitünően helytálltak, atlétikában 8 arany-, 9 ezüst- és 13 bronzérmet. tornában pedig 5 aranyat, ö ezüstöt és 2 bronzot szereztek. A szabolcsiak helyezései: Kisdobos háromtusa leánycsapat: 2. Nyíregyházi 9-es számú iskola. Fiú: 3. Nyíregyházi 2-es iskola. II. korcsoport négytusa, fiúcsapat: 2. Nyíregyházi 5-ös iskola. Leány: 3. Nyíregyházi 2-es iskola. Fiú egyéni: 3. Szakács Csaba (5-ös iskola). Leány egyéni: 2. Koháry Ildikó (2-es iskola). I. korcsoport négytusa fiúcsapat: 3. Tiszalök. Egyéni A- kategória leány: 2. Téglási Eleonóra (2-es gyakorlóiskola). B-ka- tegória fiú: 2. Angyal Péter (1-es gyakorlóiskola). B-ka- tegória leány: 3. Burczin Katalin (Demecser). hogy július 6. és 9. között Nyíregyházán rendezik a Serdülő Kupa országos döntőjét. melyen hat-hat leány és fiú röplabdacsapat vesz részt. A lányok a városi stadion játékcsarnokában, a fiúk pedig a 9-es iskola tornatermében játsszák mérkőzéseiket. A lányoknál Budapest. Bács és Szabolcs megye esélyes a dobogóra, a fiúknál a hazaiak mellett pedig Bács és Zala a favorit. Válogatott mezben A Nyíregyházi Járási Labdarúgó Szövetségben Pásztor József elnök és Brincken Tibor főtitkár a nyári programot dolgozta ki. s közölte velünk. — Kijelöltük a járási labdarúgó-válogatottat. amely július 23-án a debreceni járással mérkőzik. Legjobbjaink július 16-án edzőmérkőzést játszanak Tiszadadán. A keretben a következők kaptak helyet: Tóth, Szpinyhért, Szalontai, (Nyírtura), Stál, Kőröshegyi, Szegedi (Kék), Kovács, Koleszár (Tiszanagy- falu), Podlovics, Muhajla, Turóczi (Búj), Nagy, Kovács, Csicsetku (Nyínkércs). Bodnár, Kiss (Napkor), Kondás, (Bihv), Gönczi (Oros), Pap- csák I. Papcsák és Juhász (Demecseri Kinizsi). — Június 26-tól július 2- ig a játékveztőknek szervezünk edzőtábort Tiszadobon. Július 9-én pedig a tanultakból a JT Kupa mérkőzésein vizsgázhatnak bíróink. Napkoron négy csapat, a helyiek, Nyírkércs, Búj és Nyírtura játszik. Kilenc óra is elmúlt már, amikor kialudt a fény a sporthivatalban. Pihenőre tértek az aktívák, a tollak, az írógépek, hogy egy nap múlva újra ott folytassák, ahol abbahagyták... A-kategória, 100 ra.: 3. Varga László (Nyírbátor). 1000 m.: 3. Balogh Tibor (Tiszalök). Távolugrás: 3. Kovács András (2-es iskola). Kislabdahajítás: 2. Takács József (Tiszalök), 4x100 m.: 3. Nyíregyházi 2-es iskola. 100 m.: 2. Mihalkó Anna (12-es iskola). «00 m.: 1. Melnylk Valéria (2-es gyakorló). Magasugrás: 3. Téglási Eleonóra (2-es gyakorló). Kis- labdahajítás: 3. Végh Rita (2-es iskola). Súly lökés: 3. Ladányi Lilla (Nyírbátor). 4x100 m.: 1. Nyíregyházi 12-es iskola. B-kategória, 100 m.: 3. Novák Tibor (Pátroha). ÍOOO m.: 2. Nagy Antal (Tiszavasvári), Magasugrás: 1. Hagymás! János (2-es iskola). Súlylökés: 1. Sipos Géza (Vasmegyer). 4x100 m.: 1. Tiszavasvári. 100 m.: 1. Kelemen Angéla (Mátészalka). «00 m.: 1. Bogdán Éva (Záhony). Távolugrás: 2. Héczey Gabriella (6-os iskola). Kislabdahajítás: 3. Virág Erika (Tiszavasvári). 4x100 m.: 1. Mátészalkai Zalka iskola. Torna, A-kategória, I. korcsoport fiúcsapat: 1. Nyíregyházi 2I Meghívás- utólag A múlt héten első alkalommal rendezték meg a Budapest Nagydíj nemzetközi atlétikai versenyt a fővárosban. Az 1966- os Earópa-bajnokság óta ez volt az első rangos viadal a Népstadionban. Etiópiától Űj- Zélandig, Kanadától Szovjetunióig, 26 ország 149 sportolója vett részt a parádén. A sportok királynőjének rajongói több világhírességet láthattak a negyedszázados jubileumát üneplő létesítményben. Három montreali olimpiai bajnok, az amerikai Wilkins, a lengyel Wszola és a magyar Németh Miklós mellett három világcsúcstartó, a brazil de Oliveira, a tanzániai Bayi és a kenyai Kimombwa szereplése emelte a verseny rangját, de több fedettpályás Európa-baj- nokság helyezettje is az indulók között volt. Ezek után megtiszteltetésnek és elismerésnek számított, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség Erdélyiné Szabó Ildikó mellett a szabolcsi atlétika egyik legtehetségesebb versenyzőjét Zarnóczay Klárát is meghívta. A meghívott azonban hiányzott a női távolugrás résztvevői közül! Miért? A Nyíregyházán szombaton és vasárnap lebonyolított atlétikai találkozón Zarnóczay 627 eni-es (!) egyéni csúccsal győzött távolugrásban. A Budapest Nagydijon Erdélyiné Szabó Ildikó 632 cm-rel nyerte ezt a számot. Tehát, ha Zarnóczay ezt az eredményt — amely egyébként aranyjelvényes szint — a Népstadion rekortánján éri el, a dobogó második fokára állhatott volna, amelynek az értékét nem szükséges különösebben kommentálni. A Magyar Atlétikai Szövetség érdeklődésünkre a következő tájékoztatót adta: a meghívót időben postáztuk Budapestről az illetékes nyíregyházi szövet- séghez, ami tudomásunk szerint meg is érkezett...! Zarnóczay Klára viszont — nem kis bánatára — csak utólagosan értesült az indulási jogáról! Érdeklődéssel várjuk: miért? (pauwlik) Kettős győzelem Véget ért Varsóban a hagyományos Kusocinski nemzetközi atlétikai emlékverseny, amelyen 15 ország több mint 350 sportolóval képviseltette magát. A gerelyhajításban Erdélyi és Boros jóvoltából kettős magyar győzelem született, a női 4000 m- en a .,B” futamban Mohácsi Éva volt a leggyorsabb, a női 800-on, s ugyancsak a „B” futamában Váczi Évának a harmadik hely jutott. es Általános Iskola. Leánycsapat: 2. Nyíregyházi 2-es Általános Iskola. Összetett egyéni: 3. Szabó Ágnes (2-es iskola). 5. Miskolci Mária (6-os iskola). 6. Ács Anna (2-es iskola). II. korcsoport, ösz- szetett egyéni: 1 Végső János, 2. Kardos László] 3. Pintér András (mindhárom 2-es iskola). Leány összetett: 2. Bán Zsuzsa (9-es iskola), 6. Kis Tünde (2-es gyakorló). B-kategória, I, korcsoport fiúcsapatverseny: 2. Kisvárda. Leánycsapatverseny: 4. Demecser. összetett fiú: 1. Kondor István (Kisvárda). II. korcsoport, összetett egyéni: 1. Lukács József (Baktalórántháza), 2. Paróda Csaba (Ajak). Leány: 1. Kántor Mária (Kisvárda). Tollaslabdában a Nyíregyházi 2-es Általános Iskola leány- és fiúcsapata a 4—5. helyen végzett. Úszásban Szabolcsból nem indult versenyző. A június 21. és 28. között Tatán sorra kerülő országos döntőbe 25 szabolcsi atléta és 18 tornász jutott. Napok óta ismert a lengyelek és a brazilok tiltakozása azért, hogy az egymás elleni mendozai mérkőzésük befejezése után kezdődik az Argentína—Peru találkozó Rosarióban. A hazai együttes a döntőbe jutásra egyaránt esélyes lengyel és brazil csapat mutatóit ismeri majd. tudja, mit kell elérnie Peru ellen. Hétfőn mindkét érdekelt szövetségi kapitány hivatalosan tiltakozott a FIFA-nál a kezdési időpontok ellen, s azt kérte, hogy a két találkozót egy időben játsszák le. A lengyel és brazil kérést, tiltakozást elutasították, mert a tv-közvetítésekben döntő szerepet játszó műholdak adási időpontját már régen meghatározták. s azon nem lehet változtatni — hangzik a hivatalos FIFA- döntés. A fehér gyöngyszem A holland védők mostanában sokat beszélnek Luque tudásáról. Ez két dolgot vetít előre: már az Argentína elleni mérkőzésre gondolnak (kérdés milyen tétért lép majd pályára a két válogatott), másrészt az argentinok csodacsatáráról van eddigi ellenfeleik közül a legjobb véleményük. Brandts, a fiatal beállós: — Két jelző jut eszembe az argentin csatárral kapcsolatban. Fehér gyöngyszem, ha más ellen játszik, de fenevad. ha majd ellenünk bűvöli a labdát. Haier és a szobor A mókás kedvű Sepp Maier is meglepődött a nyugatnémet újságírók ajándékán, melyet rekordjáért kapott: 474 percig nem találtak a hálójába. A toll mesterei egy kapust ábrázoló szobrot vettek Maiernek. A meglepetés akkor jött, amikor a kapus át akarta venni az ajándékot, az ugyanis 80 kilót nyom. így azután maradt egy barátságos ölelés a fotósok kedvéért. Piros lap után k. o.? Először a sárga lapot húzta elő, majd a pirosat. Barreto, a holland—nyugatnémet mérkőzés játékvezetője a tv-képernyőn is jól látható elánnal magyarázott huzamosabb ideig a holland Nanningának, aki végül enyhe gúnykacajjal vonult le a pályáról. Általános vélemény: Nanninga jobban tette, hogy nem vitázott tovább. Barreto ugyanis Uruguay félnehézsúlyú ökölvívó- bajnoka volt néhány évvel ezelőtt. Ha nem elég a piros lap. jöhet az ütés is, ami eldönti a kérdést. . . Nanninga egyébként kiállítása miatt egy mérkőzésen nem játszhat, így határozott a fegyelmi bizottság. Leao túlórája Rosarióban a Brazília—Argentína találkozón nemcsak a VB-t rendező ország csapatának csatárai foglalkoztatták a brazilok kiváló kapusát Leaót, hanem az argentin szurkolók is. Nem a bekiabálásokkal, a füttyökkel zavarták a kapust, hanem azzal, hogy mindenféle papírholmit dobáltak kapuja előterébe. Leao amikor az argentin csatárok nem tanyáztak közvetlenül ÍS-osán belül, akkor „túlórázott”, gondosan feltakarította a hulladékot a 16-oson belül, a papírtekercseket visszatekerte és kidobta a nézők közé. Emiatt néhány perc múlva mindent kezdhetett elölről. A világbajnok trónfosztása Megfosztották trónjától a világbajnokot. a világbajnok azonban mégis büszke arra, hogy méltóképpen helytáll Argentínában. Ez a vélemény alakult ki a XI. labdarúgó VB sajtóközpontjában. Buenos Airesben. amikor lefújták az NSZK— Hollandia mérkőzést, s a 2:2 után Helmut Schön kapitány együttesének jóformán csak elméleti esélye van arra, hogy bejusson a döntőbe. — Nekünk legalább öt góllal kellene megvernünk az osztrákokat, a holland—olasz mérkőzésnek pedig ugyanekkor döhtet- lennel kellene zárulni —.mondta Schön. — Tudjuk, hogy kicsi a reményünk, de mi mindent megteszünk, bár az 1954-ben az osztrákok fölött aratott 6:l-es VB- győzelem nem hiszem, hogy megismétlődik. Gentile eltiltása Gentile, az olasz válogatott kitűnő teljesítményt nyújtó jobb- hátvédje egy mérkőzésen nem játszhat, de nem a világbajnokságon. hanem az ősztől kezdődő BEK-ben. A Juventusban két sárga lapot gyűjtött be a nemzetközi találkozókon, ezért büntette így az UEFA. Hasonló okból hiányzik egyszer az őszi kupamérkőzésekről (sorsolás július 11-én Zürichben) a VB-n szereplők közül az osztrák Sara (Austria Wien) is. ★ Hivatalnok. elektromérnök, bankigazgató, földművelő is található a VB 32 játékvezetője között. Valamenyien sportoltak, a legtöbben természetesen a kerek bőrlabdának hódoltak, viszont korábbi ökölvívó és atléta is fellelhető soraikban. Egyértelműen Palotai Károly labdarúgó-pályafutása volt a legsikeresebb. Az 1964-es olimpián aranyérmet nyert magyar csapat kapitánya volt. Ki lesz közülük a VB-döntő bírója — még senki nem tudja, csütörtökön eldől. Sorokban MAGYAR GYŐZELEM Hazai sikerrel fejeződött be Budapesten a Magyarország — NSZK Davis Kupa teniszmérkőzés. Taróczy Balázs az utolsó napon győzött, míg Szőke Péter vereséget szenvedett, így a mieink 3:2 arányban nyertek. Teniszcsapatunk bejutott a B-zóna elődöntőjébe, ahol július 14—16-án ugyancsak Budapesten mérkőzik — Olaszországgal. DOBOGÓS HELYEZÉS KESZTHELYEN Befejeződött Keszthelyen az országos középiskolai labdarúgóbajnokság döntője, melyen két nyíregyházi együttes vett részt. A Kossuth Lajos Szakközépiskola csapata a 8 pontos Budapesti 36-os DSK mögött, hét ponttal ezüstérmet szerzett. Harmadik a Budapesti Erősáramú Szakközép- iskola 5, negyedik a Nyíregyházi I10-es DSK öt ponttal. AUTÓS SIKER Galyatető és Parádsasvár között rendezték meg az országos hegyi autóbajnokság harmadik futamát, melyen nyíregyházi versenyzők is rajthoz álltak. Közülük legjobban Franczel László szerepelt, aki a Széria Lada-kategóriában első lett a pécsi Máh- ler és a kaposvári Kárpáti előtt. DÖNTÖBEJUTAS Befejeződtek Zánkán az országos úttörő-olimpia labdajátékainak döntői. Röplabdában a Nyíregyházi 1-es számú Általános Iskola fiúcsapata továbbjutott a tatai „nagydöntőbe”, míg a 15- ös iskola együttese 4. lett, a 3-as iskola leányegyüttese pedig 5. helyezést ért el. A 12-es iskola fiú kézilabdacsapata 5. helyen végzett. „FELJÖVŐBEN” A BIRKÓZÓK A hét végén folytatták idei kitűnő szereplésüket az NYVSSC birkózói. Ezúttal Diósgyőrben, az úttörő szabadfogású versenyen értek el nyolc előkelő helyezést. Az A-kategóriában Krémért Ferenc edző fiai közül Talárovics Tibor második, Kéki Zsolt és Buchar László harmadik, Sitku János pedig negyedik lett. A B- kategóriában Czirják Mihály szerzett ezüstérmet, bronzot pedig ifj. Jeles István, Révész Zsolt és Virág Tibor. II Kalntnlagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Bagoly Dániel Úttörő-olimpia területi döntőn szabolcsi érem Egerben