Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-21 / 144. szám
1978. június 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Történelmi igazságtétel Áz iskolák államosításának 30. évfordulójára Kőtajban kétmillió forintos költséggel 7 mé tér széles új vasbeton hidat épít a közúti építő vállalat. A munka első szakaszában b ontják az elavult régi hidat. (Hammel József felvétele) Szabolcsiak a fővárosban Szakenberek az új gyárkoz A hirdetést mindenki ismeri. Aligha akad az országnak olvasni tudó lakója, aki ne értesült volna róla, hogy mezőgazdasági gumiabroncsgyár épül Nyíregyházán. A hirdetések munkaerőt keresnek és a jelek szerint, sikerrel. F elszabadulásunkkal letűnt az a kor is, melyben a szellemi műveltség az egyházak kiváltsága volt. A magyar demokrácia 1948-ban nem tett egyebet, mint hozzáfogott annak a programnak a végrehajtásához, melyet éppen 100 évvel azelőtt Eötvös József és az első egyetemes és közös tanítógyűlés kidolgozott. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1948. május hó 15-i sajtófogadására meghívták a napilapok képviselőit. A miniszter nyilatkozatot adott részükre az államosítás helyzetéről. A nyilatkozat lényege a következő volt: a Minisztertanács bizottságot küldött ki, melynek vezetésével Ortutay Gyula minisztert bízta meg. E bizottság feladata volt, hogy egyezségre jusson az egyház és az állam viszonya kérdésében és a legfontosabban: az iskolák államosításában. A sajtótájékoztatótól az országgyűlés államosítási vitájáig egy hónap telt el. Az eszmei, politikai harc irányítását elsősorban az MDP vezette határozottan és szilárdan. Az országgyűlés 1948. június hó 16-i ülésén tárgyalta az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. Itt Bognár József beszélt az általános iskola addigi szervezetéről, szólt a szakoktatás bevezetéséről, a törpeiskolák működtetéséről, melyek egyazon községben működnek más iskolafenntartó felügyelete alatt, régi tanítási módszerekkel. Ez az iskolarendszer nagy károkat okozott és kerékkötőként jelentkezett — mondta. Olyan tanítási szellemet kíván a kormány megvalósítani — mondta a napirend előadója —, amely a magyarság legtisztább, legnemzetibb, forradalmi hagyományaira épül, s olyan történelemok-, tatást, amelyben nem királyokról, hercegekről, vagyis a „történelmi” osztályokról lehet hallani, hanem arról is, hogyan élt az elmúlt évszázadok során a magyar nép, a magyar parasztság ..., milyen terhek nyomták a vállát. A tankönyveknek tükrözniük kell a társadalom haladásáért vívott harcokat. A képviselőház 230 szavazattal, 63 ellenében megszavazta a törvényt. Ezzel mintegy 6500 intézmény került az állam közvetlen felügyelete, irányítása alá. Ebből 5052 felekezeti iskola volt. Mintegy 1500 kisiskolában, azok ösz- szevonásával kezdődhetett meg a szakszerű oktatás, a körzetesítés bevezetésével már az 1948—49-es iskolai évben. Megyénkben az államosítás elvi-politikai irányítását az MDP Szabolcs megyei Bizottsága irányította. E munkában a tömegszervezetek és a Pedagógusok Szakszervezete is hatékonyan közreműködött. A tanügyigazgatási és adminisztratív munkát a megyei tanfelügyelőség hajtotta végre. Itt is, mint az ország más megyéjében a törvény jóváhagyása előtti hónapokban rendkívül mozgalmas volt a pedagógusok és a község élete. Nagy szükség volt a felvilágosító munkára, magyarázatokra, a tények megvilágítására^ Egy-egy gyűlés — főleg, ahol pedagógusok vettek részt — felért egy jó szemináriummal. A megyében minden községben megindult az előkészítő munka, amely a különböző politikai szervek által tartott gyűléseken, értekezleteken keresztül történt. Szabolcs megye kommunista alispánja 1948. június hó 9-én tartott értekezletet. Ezen a községek akkori vezetői, a jegyzők és a rendőrség vezetői vettek részt. Az értekezlet az államosítás előkészítésével, a szükséges intézkedésekkel foglalkozott. Az előadó határozott utasításokat fogalmazott meg, politikailag is alátámasztotta az MDP határozott állásfoglalását. A megyében ezt követően a klérus felbujtására 13 helyen történt reakciós jellegű megmozdulás. Ebből a legtragikusabb a Pócspetriben lezajlott esemény volt, ahol a tüntetés során a faluban élő reakciósok meggyilkolták az államosítás védelmére kirendelt rendőrt. Sok volt a megyében a régi rend emberei által terjesztett rémhír. Biriben például a lakosságot felvonultatták, hogy „megvédjék a papot”, akit „az államosítással együtt más társaival összeszednek”. Ugyanez volt a helyzet Uj- fehértón. Tornyospálcán is gyűlést szerveztek. Főleg nőket vonultattak fel. A kommunisták méltó választ adtak a rémhírek kiagyalóinak és terjesztőinek. Kótajban mintegy 650 ember tüntetett a Pócspetriben lezajlott események következtében hozott ítélet, s az iskolák államosítása mellett. A kisvárdai járás községeiben a pedagógusok részére tartott gyűléseken a nevelők helyeselték az államosítást. Mán- dokon mintegy kétezren gyűltek össze a nagygyűlésre. A szakszervezet előadójának beszéde után egyhangú lelkesedéssel foglaltak állást az államosítás mellett. Jékén az Össz-szakszervezet, UFOSZ, FÉKOSZ, MNDSZ és az MDP együttes értekezletén követelték egyhangúlag az államosítást. Szatmár-Bereg vármegye törvényhatósági bizottsága is lelkesedéssel fogadta a demokratikus kormánynak az államosítási törekvéseit. Dombrádon és Fényeslit- kén a köztisztviselők és a pedagógusok szükségesnek tartották az államosítást, kérték az egységes nevelés biztosítását, s a tanítóság helyzetének javítását. Tiszanagy- faluban a Nemzeti Bizottság és a Függetlenségi Front gyűlésén hangzott el az egységes nevelés szükségessége. Érpatakon az EPOSZ szervezésében tartott gyűlésen az ifjúság is örömmel csatlakozott a javaslat mellé. Dögén az ún. összekötő bizottság tartott gyűlést. Határozatában az iskolák államosítása mellett foglalt állást, hogy a gyer— Irigylem ezeket az embereket. — Miért? Azt hiszi olyan könnyű nekik? — Nem, tudom, hogy nehéz munka, de kint a szabadban végezhetik. Friss levegő, madárdal, felettük a kék ég, s nem egy füstös, levegőtlen, napfénytől elzárt irodában poshadnak reggeltől estig. Én is mindig ilyenről álmodoztam. — Akkor miért ment el könyvelőnek, ha kertész akart lenni? — Ez hosszú nóta, majd egyszer elmesélem. De nézze csak, ahogyan ülnek ezek az asszonyok és férfiak a frissen vágott gyepen. És ahogyan falatoznak. Bizony mondom, összefut a nyál a számban. És érzi a gyep illatát? Fenséges. — Én nem látok benne semmi különöset. Inkább furcsának találom, hogy itt a parkban, mindenki szeme láttára tarisznyáznak. Nem így gondolja? — Egyáltalán nem. — Pedig nem felemelő látvány, pláne most, az idemekek demokratikus nevelése biztosított legyen. A megyei tanfelügyelőség és a pedagógus-szakszervezet szervezésében valamennyi nevelő részt vett gyűléseken. Központi előadók tartották meg a beszédeket. A VKM-ben kapott utasítások alapján magam is részt vettem ezeken a tanácskozásokon. Elkészítettük azon tennivalók tervét, amelyek végrehajtására intézkedni kellett az államosítás után. A tennivalók két fő téma köré csoportosultak. Az egyik a személyi ügyek rendezése, a másik a gazdasági terület volt. A megyében önkéntes adakozás indult meg. Személyek, szervezetek adományoztak az iskolák részére. Több száz ezer forintos társadalmi hozzájárulással indulhattak tehát az új szellemet árasztó népi iskolák — amelyek berendezése korábban alkalmatlan volt a tanításra/ Nagy jelentőségű tett volt, hogy minden olyan nevelő, aki az államosítás alatt akár helyettes, segéd- vagy óradíjas stb. minőségben működött, végleges állami státusba került. Az iskolák államosításának előnyei már az új tanév kezdetén megmutatkoztak. Kibontakozhatott az egész nevelés-oktatás ügyünk egységes irányítása, az iskohálóza- tunk egységes szervezetének kialakítása, a vallási különbségekből fakadó iskoláztatási nehézségek kikapcsolása, a tanerők szükség szerinti elosztása, áthelyezése, a tanügyigazgatás egyszerűsítése. M egszűntek a tanítóválasztások, ezzel együtt a visszaélési lehetőségek, feloldódott a helyhez kötöttség. Egységes lett a tankönyvellátás. Meggyorsulhatott az általános iskolarendszer kifejlesztése. A nevelők az állami kinevezéssel kedvezőbb anyagi helyzetbe kerültek. Megszűntek a helyi javadalmakból eredő viták és hátrányok. Valamennyi pedagógus munkakör részére megállapította a VKM a heti kötelező óraszámot, továbbá a vezetői, tanyai és nagy létszámú pótlékot és az óra- többleti díjat. Az államosítást követő időkben a kultuszminisztérium számos új rendelkezést adott ki, amely mind oktatásügyünk megszilárdítását, továbbfejlesztését szolgálta. genforgalmi szezon kezdetén. Képzelje csak! Jönek a külföldi turisták és majd viszik haza, hogy nálunk egyesek a parkokban étkeznek, mert máshol nem jut nekik hely. Ezt nem találja furcsának? Irigység — Nem értem magát, mindig csak akadékoskodik. Mi kivetni valót talál abban, hogy itt, a parkban ülve fogyasztják a kertészek tízóraijukat? — Igaza van, egyenek a munkahelyükön, úgy, ahogyan mások a hivatalban szokták. Nekik is joguk van ehhez, ha már egy bürokrata is megteheti. — Na, ugye, mégis csak megérti őket. És ezt úgy vegyem, hogy most már maga is irígyli a kertészeket? — Miért irigyelném? Nem jobb nekem szabadságon Több, mint kétszázan már a budapesti anyagyárban sajátítják el majdani szakmájuk fortélyait: év végéig ösz- szesen 260-an lesznek, akik tudományukat Nyíregyházán kamatoztatják majd. Az 1979-ben termelésbe álló új gyár létesítményi főmérnöke, László Géza úgy véli: „Nem biztos, hogy zökkenők nélkül sikerül elegendő embert szerezni”. Nyár végén visszajönnek Várkonyi László viszont, aki a pesti abroncsgyár személyzeti főosztályát vezeti, azt hangsúlyozza: — Menni fog ez. Mi már csináltunk új gyárat Szegeden. Májusban természetes, hogy nincs még jelentkező. A munkaerő mozgásának a .nyár a mélypontja. Idényben .a mezőgazdaság jobban fizet mint az ipar, az emberek elmennek, aztán nyár végén újra visszajönnek. Kétségtelen, hogy a feltételek, különösen a fiatalok számára, vonzóak. A fizetések sem alacsonyak, ehhez jönnek még a pótlékok. A gyár fedezi az IBUSZ-vendégszo- bák költségeit, a házaspárok kétágyas szobában lakhatnak. Aki szakma nélküli, az szakmát kaphat, akinek pedig már van, az újabbal is megismerkedhet. lenni és pihenni a park hűvös fái alatt? Most olvastam az újságban, hogy ismét napirenden a téli tüzelő beszerzése. Ezt nem furcsálja. Forrón tűz a nap, az ember legszívesebben nyakig bújna egy hideg vízzel telt medencébe, és az újságok már a telet juttatják az eszembe. Cikkeznek a szénről, meg mit tudom még miről. Ehhez mit szól? — Nézze, én nem ártom bele magam az ilyen témába, központi fűtéses lakásban lakom. — Ja, így könnyű. — Inkább azt nézze, milyen édesdeden pihennek a kertészek a levágott fűből összehordott csomón. Én mondom magának, őszintén irigylem őket. Nekem a telkemen nem nő annyi fű, hogy megkóstolja a szomszéd tyúkja, ezek meg itt hűsölnek. Szívesen közéjük heverednék. — Rajta, miért nem teszi? Talán szégyellős? — Ugyan, ezt nem komolyan mondtam. — Akkor meg miért beszél ilyeneket? — A férjem is itt dolgozik — mondja Pásztor Lászlóné vegyésztechnikus, aki a Nyíregyházáról felkerültek problémáinak letéteményese is. — A keresetek, a szállás, és végső soron a lehetőségek valóban jók. Azonban úgy tűnik, a megszokottnál több pénz és korlátlan lehetőségek, a sok szabad idő nem mindenkinek válik hasznára. Legtöbben, nem tudnak élni velük. Az is nyomja őket, hogy érzik az ideiglenességet, tudják, hogy nem maradnak itt. A fővárosban gyökértele- nek. Akiket „elcsábít" a főváros A kérdés azonban jogos: ami sokak számára probléma, nem csábít-e másokat a Budapesten maradásra? — Biztos, hogy egy részük nem jut el a nyíregyházi gyárba — ez Várkonyi László és Pásztorné egybehangzó véleménye—, azonban ezt is bekalkuláltuk. Ez — vélekednek —, tulajdoniképpen természetes is. Tölbbék szerint az a baj, hogy a budapesti gyár érdeke: minél többen maradjanak, hiszen kevés a munkás náluk is. A vidékiek munkájával eleve számolnak és az a kérdés, hogy a mai összlét- szám 10 százalékát kitevő szabolcsiak helyére kit állítanak majd? — Hagyja már ezt az irigységet, meg a kertészeket is. Egyáltalán férfi maga? Inkább azt a szőke hajú, csinos, húszéves nőt nézze. Uram teremtőm, micsoda lábak, és látja milyet kacsintott? — Ne vicceljen már. Hiszen az unokája is lehetne, kéz a kézben vihetné a cukrászdába, fizetné neki a fagylaltot. A kislány pedig megvallaná titkolt szerelmét, amit a szomszéd fiú iránt érez, csak éppen a szülei tiltják tőle. Erre nem gondolt még? — Na és aztán! Azért, mert fiatal, még megnézhetem. Ezt nem tilthatja meg senki sem. Vagy talán irígyli a fiatalos külsőmet? — Úgyan. Maga sem irígyli tőlem a kertészeket, én sem irigylem magától ezt a gyönyörű fiatal lányt. — Akkor? — Kvittek vagyunk. Sípos Béla — Ez nem iskola, ez egy működő gyár 2.5 milliárdos termelési értékkel. — mondja Várkonyi László —, érthető hát. hogy számolunk mindenki munkájával... A kérdések a valóságot nem másítják meg: 2400 forinttól 5000 forintig terjednek a keresetek. a betanítás a zökkenők ellenére is szervezett, sőt ősztől kezdődően egy kísérleti üzem kezdi meg munkáját. Abban már azok a gépek lesznek, amelyek majd a nyíregyházi gyárban is dolgoznak majd. Lent. az üzemcsarnokban valóban nincs hiány szabolcsiakban. — Káilósemjéni vagyok — mondja Orha János vegyész- technikus. Most a felépítődobnál dolgozom. Nekünk — ugyanis a feleségem is itt van — jó Budapest, mert jövő tavasszal Nyíregyházán épít - kezni akarunk. Megismerjük a fővárost, járunk színházba és moziba ... „Híre visszamegyünk..." Palásti János és felesége, mint két riadt madár, úgy ülnek a dohányzóban. Mindketten vékonyak, nehéz kinézni belőlük. hogy fizikai munkára termettek. — Két hete vagyunk csak itt — meséli az ifjú férj. — A vegyiáru-nágykernél dolgoztam, a feleségem pedig a háziipari szövetkezetben. Nyíregyházán szülőknél laktunk, itt vonzó, hogy lakás is van. Olyan önállóak, mint itt, még sohasem voltunk. Mire visszamegyünk, anyagilag is rendbeszedjük magunkat. Mindketten érettségiztünk, ősztől megint tanulni fogunk. Eddig nem volt nehéz a fővárosi élet. mertany- nyi a KISZ-program, hogy a fülünk sem látszik ki belőle. — Ök és Deák Mihály — mutat a beszélgetőkhöz csatlakozó fiúira Pásztor Lászlóné — a legjobbak közé tartoznak. Sajnálatos viszont, hogy a három hónapnál régebben itt lévők között alig akad. akinek ne lett volna eddig fegyelmije... — Úgy gondoltam, megtalálom a számításom — ismerteti ittléte indítékait Deák Mihály. — Ez az első munkahelyem. Szeptemberben jöttem, felépítőgépen dolgozom, még órabéres vagyok. A keresetem 3500 forint. Minden héten hazautazom: idős szüleimnek rám és a fizetésemre is szükségük van... A minden újságban olvasható hirdetés tehát csak any- nyit mond, amennyit a valóság is hitelesít. Ami gond van, az nem pénz, nem szálláshely és tanulási lehetőség kérdése, hanem a lakhelyüktől messzire ment emberek gondja. Ezen pedig — idő még bőven van rá — sokat lehet segíteni. Speidl Zoltán F Horváth József őket. Csak, mert irigylem M
