Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. május 7. o MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINK Az IQú Gárda-fúvószenekar Volt már „színpadunk" a budai Vár-udvar, de a ger- gelyiugornyai Tisza-part is. Ha kell, harsány indulót ját­szanak, pattogó menetzenét, máskor meg igényes kon­certmuzsikát. Otthon vannak utcán-téren-hangversenyte- remben. Ha csak úgy, talá­lomra megszólítanánk isme­retlen járókelőket: milyen megyei művészeti együttes­ről hallottak már, a legtöbb szavazatot valószínűleg ők kapnák. Hiszen ahhoz, hogy halljuk, lássuk őket. nem kell színházba menni, jegyet venni, elég. ha az utcán egy pillanatra megállunk, vagy kinyitjuk az ablakot: itt jön az Ifjú Gárda-zenekar. A legismerősebbek, sőt, a legnépszerűbbek közé tartoz­nak. És a legtöbbet foglai- kozkoztatottak közé. Ezekből a leg-ekből azonban bőven jut a másik oldalra is: a ze­nekar ugyanis egyike azok­nak a művészeti együttesek­nek, melyekkel fenntartó szerveiknek a legtöbb gond­juk van. De kezdjük az ele­jén. .. Kezdjük 1969-ben, a ma­roknyi csoporttal, amelyből a jelenlegi nagyzenekarrá fejlődtek. Űttörők, tanyai diákotthonosok voltak az alapítók, a zenei patronáló pedig a zeneiskola. Valami­lyen hangszeres előtanul­mánnyal szinte kivétel nél­kül rendelkeztek, ez azonban nem mindig vágott egybe a fő profillal. Jó pár éve la­punkban is bemutattunk az alapítók közül négyet: négy fivért, a Volosinovszki test­véreket. Ök mondták el, hogy esténként, csak úgy, unaloműzőnek egy tangó- harmónikán nyekergettek el­csépelt operettmelódiákat, mozgalmi dalokat, ami jött. Nálunk így kezdődött a zene szeretete. Ma már egyikük sincs az együttesben. Üj tagok jöttek, régiek mentek — elég nagy a vándorlás. A régebbiek még emlékeznek a „hőskor­ra", a rengeteg gyakorlásra, amíg eljutottak a mai szín­vonalhoz. De nemcsak a ze­nei oldal kívánt küzdelmet, hanem az emberi is, amíg az együttes közösséggé for­málódott. Jelenleg 46 réz- és 15 fa­fúvós, 10 menetdob és 7 ütős játszik a zenekarban. Reper­toárjuk igen gazdag: kiasz- szikus művek- átírt változa­taitól az indulókon át a mai muzsikáig. Erősségük a kor­társ fúvósirodalom, ebből készülnek következő orszá­gos minősítő versenyükre. Kétszer jártak külföldön, idén nyáron ismét részt vesznek a csehszlovákiai Cheb nemzetközi fesztivál­ján. Kinek mit jelent a muzsika, az együttes? Milyen élmé­nyeket adott, milyen küzde­lem elé állított? Moldván Erika arról beszélt, hogy eleinte sokuknak a munka­társak furcsa pillantásaival kellett megküzdeni. Megmo­solyogták őket, vagy meg­jegyezték: „még ilyet, kiáll­nak magukat mutogatni”. — Én a Kelet Áruházban vagyok eladó, és szerencsére nincsenek ilyen gondjaim. Ha megjövünk egy-egy ver­senyről, munkatársaim kö­rülfognak, érdeklődnek, mi történt, hogy történt? Morauszki Ilona műszaki rajzoló a NYÍRTERV-nél. Az együttesben klarinéton játszik. — Már öt éve. Közben le­érettségiztem. De ma is úgy várok minden próbát, mint az elsőt. Jó kis gárda, itt is­mertem meg a legjobb ba­rátnőmet. Csak sajnos, ő már kilépett.,. Torna Sándor ének-zene tagozatos gimnazista a Vas­váriban, egyike a legtehetsé­gesebbeknek. — Az iskola és a próbák nagyszerűen kiegészítik egy­mást. Itt a gyakorlat, amott az elmélet. Mindkettőt ko­molyan veszem, mert erre alapozok. A muzsika jegyé­ben tervezem az életemet: tanítani szeretnék. Éneket és zenét. Zámbori József a Kossuth szakközépiskola érettségi előtt álló diákja — és a ze­nekar egyik szólistája. Mi­lyen is volt az az első trom­bitaszóló? lám résztvevői egyszerűen nem jönnek el. No nem azért, mintha nem akarnának. A zenekar tagjai készségesen vállalják az áldozatokat az együttmuzsikálás szépségé­ért. Vállalják akár az illet­mény levonását is munkabé­rükből. vagy a hosszabb sze­replésekért a fizetetten sza­badságot. Amatőrök — a szó legnemesebb értelmében, ez­zel azonban igen káros visz- szaélni. A dolgozó fiatalok­Térzene (Paál L. felv.» — Az bizony nem valami híres. Az Aida bevonulási indulóját fújtam. Még ma is reszket a kezem, ha rágon­dolok, pedig már természe­tesnek veszem, hogy az én szólamom következik. Ne­kem a zene: hobby. Elektro­műszerész leszek — de sza­bad időmben muzsikálni fo­gok. Néhány arc villant fel a sok közül. S hozzá még azo- ké. akiket felidéznek. Kaczá- ri Istváné és Gyurcsán Ti­boré, akik zenekari tagból tanárrá lettek. Most ők ta­nítják egykori társaikat. Ko­vács Lászlóé, a harsonásé, aki most már zeneakadé- mista. Petz Ferencé, aki ha­zánk egyik legkiválóbb ütő­hangszeres művésze. Játszik egykori „ifjúgárdista” a rá­diózenekarban, a MÁV fil­harmonikusoknál, még az Expressz együttesben is. A nagynevűek útnak indí­tása és az új tehetségek fel­fedezése a sok éves „apró­munka" és a sok szép siker Tonté László zeneiskolai ta­nár munkája. Nem kis részt vállalt ebből B. István Ké­retlené a zenekar korrepeti­tora. Hol tartanak ma, ki­lenc év után? Tonté László válaszából egy gondokkal terhes, de művészi eredmé­nyekben igen gazdag kép bontakozott ki. — Ott tartunk, hogy ma már ez az egyetlen nyíregy­házi fúvózenekar — a többi nem működik —, melyre nemzetközi ünnepeinken, fel­vonulásokon, politikai ren­dezvényeken számítanak. Ügy érezzük, szükség van ránk. Az országos minősítés Aranylant fokozata jelzi, hogy minőségileg hol tar­tunk. Mennyiségileg azonban nem győzzük. Tavaly 68 sze­replésünk volt. Átlagosan minden héten több mint egy. Sok a szolgálat, nem marad idő másra, amit szintén fon­tosnak tartunk. Mikor pró­báljunk, mikor tanuljunk koncertdarabokat, mikor készüljünk fesztiválra, nép­művelési programokra, is­meretterjesztő műsorra? Valóban sok a kérdőjel. S még nem is szóltunk a többi gondjukról. Jelenleg heti öt­hat órát próbálnak. Ahány hangszer, annyi ember — és annyi munkahely. Sokszor azért nem tudnak próbálni, mert egyik-másik fontos szó­nak a kérezkedéssel, kiké­rőkkel van bajuk, a gimna­zisták azt nem értik, miért nem ismerik el ezt KISZ- megbiza tásnak? Nem kisebb gond a gaz­dálkodás. Tavaly a tervezett 90 ezer forintos költséggel szemben 211 ezerre volt szükség. Az idei költségvetés összege — papíron — 160 ezer forint, de „reális mini­mumként" több mint 400 ez­ret számoltak össze. Még így sincs benne luxuskiadás, csak a legszükségesebbek (A majorett-csoportra ebből átlagosan évente 15 ezer fo­rintot költenek.) Szervezési, fenntartási, anyagi gondok. Tudnak-e jó megoldást a fenntartók és működtetők-: az SZMT Mó­ricz Zsigmond Művelődési Háza és a KISZ megyei bi­zottsága? Kézy Bélának, a művelődési ház igazgatójá­nak és Siklós Ádámnak. a művelődési ház előadójának az a véleménye, hogy bősé­gesen elég volna az eredetileg meghatározott évi negyven szereplés. A próbákkal együtt még így is tetemes lenne az az idő, amikorra a dolgozó fiatalokat a munka­helyről kikérik. Ha valóban ennyire szükség van az együttesre, akkor azok, akik­nek szükségük van rá, töb­bet törődhetnének azzal, hogy a szereplések feltétele­it megteremtsék. El kellene dönteni, hogy kiemelt fela­datot lát-e eí az együttes, s ha igen, kezeljék is kiemelt­ként. Az együttes fenntartói más utakat is keresnek: hamaro­san egy találkozót szervez­nek, ahol a művelődési ház­ban működő művészeti cso­portok tagjai bemutatkozná­nak egy színes műsorral az érdekelt vállalatok vezetői előtt. Ettől a találkozótól azt remélik, hogy sikerül tisztáz­ni az amatőr együttesek mű­ködésének céljait, körülmé­nyeit, s talán rangját, meg­becsülését is. Meglehet, a körülmények ismeretében nem túl szemér­mes a krónikás javaslata, de miért ne lehetne néhány olyan gazdag nagyvállalat anyagi támogatását is kérni a működtetéshez, ahol jó szemmel nézik, ha dolgozó­juk ilyen nemes szenvedély­nek hódol. Hátha éppen ez az út vezetne el a többi­hez. .. Baraksó Erzsébet Mit tanulhatunk a rómaiaktól? Névtelen muzeológusok RÉGI KOROK tárgyai ele­venítik fel előttünk a mú­zeumban az évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt élt em­berek gondolkodásmódját, szokásait, életszemléletét. Ezeket a kiállításokat az adott kornak megfelelően berendezni nem kis munka a muzeológusnak sem. A lá­togatók mindezt megtekint­hetik. Vannak azonban a'ré­gészetnek, a kutatásnak olyan „aprómunkái” is, ame­lyeket nem a muzeológusok, hanem a múzeumot kedvelői, diákok, és idősebbek, lelkes közművelődési dolgozók vég­zik. A megye nyolc múzeu­mát mindenütt segítik a múzeumbarátok körének tag­jai. A vajaiak már nemzet­közi és széles hazai kapcso­latokra tettek szert, a többi­ekben is sok . érdekes és hasznos kezdeményezés szü­letik, nőtt a kutatási kedv. Ismét szép számmal vannak olyanok is megyénkben, akik ugyan nem tagjai a múzeumbarát köröknek, de egy-egy érdekes témát ala­posabban feldolgoznak, a honismereti pályázatok va­lamelyikére elküldik, s így gyűjteményükkel a további tudományos kutatásokat se­gítik elő. KISVÄRDÄN egy évvel korábban gyulladt ki a vil­lany, mint Nyíregyházán. Nemcsak az áramszolgálta­tás, hanem az egész szabol­csi ipar történetéből sok ér­dekes adatra bukkant Tarcsa Bálint. Nyugdíjasként több ér­dekes témát dolgoz fel, a nyíregyházi múzeumbarátok körének lelkes tagja. A ti­szántúli áramszolgáltatás mm történetét felölelő anyag Szabolcs megyei vonatkozá­sú részeit ő állítja össze. — Több érdekes tárgyat is sikerült összegyűjteni a ku­tatás során — emlékszik vissza a néhány éves mun­kára. — A kisvárdai áram- fejlesztő mását, amely a szá­zadfordulón készült, az egy­kori alkotó leszármazottaitól kaptuk meg. Ehhez a mun­kához eredeti német szak­könyveket is szerezni kellett, sok tervrajz, dokumentum is előkerült a kutatás során. Ez adta az ötletet, hogy jó lenne, ha minél több ipar- történeti tárgyat, fényképet, tervrajzot összegyűjtenénk és a múzeumnak ilyen jelle­gű anyagot is készíthetnénk. TARCSA BÁLINT szinte az ország minden múzeumát bejárta. Országjárási vezető­ként Express és IBUSZ-cso- portokat kísér hazánk sok szép vidékére. — A múzeumokban min­dig azt az élményt keresem, amely a mai problémák, technikai feladatok, művé­szeti kérdések megoldását világítja meg. A rómaiak például már ismerték a pad­lófűtést. mi mégis a mennye­zetről akarjuk levinni a me­leget a szobába. Tanulnunk kell egymástól, mai embe­reknek a régiektől is, s en­nek egyik legmegbízhatóbb közvetítői a múzeumok. KÄNTORJÄNOSI község monográfiáját készítette el Nagy Miklós még másfél évvel ezelőtt. Múzeumi pá­lyázatra küldte el, s szép si­kert aratott a község törté­netének alapos, hiteles fel­dolgozása Az ősi mezőgazdasági gépek többségére is amatőr muzeoló­gusok hívják fel a szakemberek figyelmét. Ezekből sok szép darab látható már a Beregi Múzeumban, Vásárosnaményban. (E. E. felv.) — Evés közben jött meg az étvágy — mondja az idős ÁFÉSZ-nyugdíjas. — Eleinte sokkal könnyebbnek tűnt a község történetét megírni, mint gondoltam. Beszéltem sok emberrel, az adatok meg egyre szaporodtak. Ér­dekelt a téma, hiszen itt is születtem, szerettem volna mindent beleírni. Mikor egy-egy résszel elkészültem, átjöttek a szomszédok, meg­hallgatták ők is, tanácsot ad­tak, elmondtak még sok-sok idetartozó eseményt. Még Romániában is gyűjtöttem adtokat a község monográ­fiájához. Az anyag elkészülte után Nagy Miklós kutatási kedve más témák feldolgozására irányult. Összegyűjtötte Kántorjánosi karácsonyi népszokásait. Most a község környéki határrészek és a régi, ma már kihalóban levő foglalko­zások neveit gyűjti Nagy Miklós. — Hátha hasznát veszi majd valaki — ezért csinálja. A KÖZÉLETIS'ÉG és a köl­tészet kapcsolata ragadta meg Váci Mihály életének tanulmányozásánál Dankó Mártát. Még tavaly, amikor a közgazdasági szakközépis­kolai érettségire készült, hal­lott a Jósa András Múzeum honismereti pályázatáról. — Váci verseit ismertem, de szakirodalmat még igen keveset találtam róla. Több­ször is elmentem a szüleihez, s így emberközelből ismer­tem meg Váci Mihályt. A 30 oldalas tanulmányt a múzeum is jónak tartotta. A Sárospataki Diáknapokon is sikert aratott, s amire senki nem számított, a budapesti munkásmozgalmi múzeum által kiírt országos honisme­reti pályázaton harmadik dí­jat nyert Márta dolgozata. Kétezer forintot kapott érte, s egy lemezjátszós rádiót vett a pénzből. — Tovább gyűjtöm az anyagot Váciról — mondja a fiatal lány — s szeretnék egy még alaposabb munkát írni róla. Nyáron pedig a nyírségi tanyavilág életét dolgozom fel. AZ ÉRTELMEZŐ SZÖTÄR szerint csak a múzeumokban dolgozó tudományos kutatók a muzeológusok. Azt hiszem, egyszer a múzeumbarátokat nem tudományba ütköző vé­tek névtelen muzeológusnak nevezni. Tóth Kornélia Május* A háború úgy múlt el rólunk, mint egy agyhártyagyulladás, és úgy hullott ránk, úgy ölelt körül a béke, mint egy lázas lük­tetést enyhítő, hűvös vízbe mártott törül­köző. Körülbelül ilyesmit mondtam a lány­nak, aki piszkos tornacipőben, röhögnivaló- an hosszú szoknyában ballagott mellettem, kezében csatos-hevederes szürke vászontás­kát lóbálva — nem is olyan régen a birodal­mi hadsereg birtokában volt fiz a felszere­lési tárgy —, és szemmel láthatólag sokkal kevésbé fennkölt dolgokon töprengett. Az­nap reggel arról volt szó, hogy a kooperatív módon vásárolt lisztből előző este sütött po­gácsát kivigyük-e a piactérre eladni, vagy csináljunk egy privát ünnepet, és nem tö­rődve az üzleti haszonnal, felfaljuk az egész, hihetetlenül csábító ételmennyiséget. A kér­dés már eldőlt, de a lány arca elégedetlen volt. Ö, nem a holnapra nem gondoló pa­zarlás miatt, nem a másnapi diákmenza ku­koricája vagy borsófőzeléke miatt, amihez akár darálót is mellékelhetnének. Meglóbál- ta a táskát, és rám nézett. — Megesszük a pogácsát, ez rendben van. Utána mit rakunk a zsákba? — Süt a nap! — Táskát üresen lóbálni, az manapság luxus, uram! *Május 9-én. a győzelem napján emlékezünk a má­sodik világháborút követő béke első napjára, a fasizmus feletti győzelemre. A 33 év előtti napok­ról szól Itt közölt írásunk. — Fussunk! Futottunk. Át a vágányokon, keresztül a réten, aminek túlsó szélén patak vize csil­logott. De nem jutottunk odáig, mert a lány felsikoltott, megbotlott, elesett, de úgy, mint­ha közben védeni akarna valamit, ami a fű­ben lapul. Két marka lecsapott egy cicafark- kóró tövébe, és felkiáltott. — Zsákbavaló! Egy fürj volt. Gegalábbis mi annak néz­tük a kétöklömnyi, barnás pettyes, pihegő madarat. — Hús — mondtam, de a lány legyin­tett. — Ez fürj. És ha nem fürj, akkor is ma­dár. Valami madár. Sokkal többet ér, ha e helyett a negyedkiló hús helyett szemlélte­tőeszköznek tekintjük. Nálatok nincs ilyes­mi a természetrajzi szertárban? — Van, de ahhoz ki kell tömni, és az­tán. valami vegyszerrel... — Egy kibombázott drogériából szerez­tem naftalint. Az egész^család évekre el van látva naftalinnal. — Gondolod, hogy elég, ha benaftali- nozzuk? — És timsó is van. Adhatok. Azt hit­tem mosószóda, de aztán kiderült, hogy tim­só. — Felnézett. — Na, azt hiszem, te nem túl gyakran borotválkozol. A fürj csipogott. Verdesett a szárnyával. A lány. szemén felhő suhant át, levegőbe dobta a madarat. — Röpülj hajóm, rajtad a Holnap Hő­se !... — a madár persze nem repült. Föld­re érve elfutott a majd térdig érő fűcsomók között. A lány lehúzta tornacipőjét, belegázolt a patakba. — Mit gondolsz, egy pár kiló naftalinért meg egy táskára való timsóért lehetne va­lahol cipőt cserélni? A patakon túl futballpálya lapult árván, hálótlan, tört kapukkal. KM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom