Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
1978. április 3. KELET-MAGYARORSZÁCT 3 Tiborszállásról indult világot próbálni... Erdei Bálint Állam díja Erdei Bálint gyárrészlegvezeto. Bujkálunk az új gépek alatt. A csarnokban az utolsó simításoknál tartanak az építők, a gépsort gondosan letakarták fóliával, ne piszkolódjon, ne porozódjon. Mellette hatalmas papírtekercsek sorakoznak, várják az indítást, a próbaüzem -kezdetét. — Ez a legújabb, a zsák- gyártó gépsor — magyarázza Erdei Bálint gyárrészlegvezető. — Szinte teljesen automatizált, a mellette dolgozó tíz embernek csak az ellenőrzés a dolga. A szerelés most ért véget, április 5-én indul a próbajáratás. Ez a 300 millió forintot érő gépsor évente hatvanmillió papír- zsákot készít. A nyíregyházi papírgyár újabb gépének üzembe helyezése ismét új feladat elé állítja a vezetőket és dolgozókat egyaránt. Üjabb izgalom, hogyan fog sikerülni a próba. mennyire sajátították el a külföldi tanulmányúton az üzemeltetés fortélyait, hogyan hasznosítják a gyakorlatban az eddig megszerzett szaktudást. Hint a mesében A papíripar hazánkban reneszánszát éli. Megújuló gyárak. újabb gyáróriások igazolják mindezt. A gyorsuló tempóval szükséges lépést tartani, a mind nagyobb csomagolási igényeknek kell utána menni ahhoz, hogy hazai gyárak készítsék el az exportra kerülő áruk tetszetős dobozait. Automatizált gépsorok beállítása, eddig ismeretlen gyártási eljárások meghonosítása jelzi az eddig megtett utat, s jelöli ki a következő évek irányát. Hogy mindez nem hiába történik, azt bizonyítja a nyíregyházi gyár nagyszerű termelésé, a közelmúltban indult dunaújvárosi hullámvertikum, a megújuló papíripar. Mindehhez pedig emberek, új tudás volt szükséges, nemegyszer szabad időt. éjszakát és nappalt áldozva a műszaki fejlődés oltárán. „A papíripari beruházások megvalósítása, a korszerű külföldi technológiák üzembe helyezése terén végzett kiváló munkájáért" — szerepel az indoklásban, amelynek alapján az egyik legmagasabb kitüntetést, az Állami díjat kapta meg egy héttagú kollektíva. Köztük van a nyíregyházi Erdei Bálint. Kis túlzással úgy kezdhetnénk, mint a mesében. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegénylegény, aki 14 éves korában vállára akasztotta tarisznyáját, elindult világot próbálni. Tapasztalatokat szerzett, meg- emberesedett, visszatért szőkébb hazájába, hogy másoknak is átadja tudását. A ti- borszállási parasztfiú így vágott neki 1962-ben a budapesti útnak, hogy a könnyűipari vegyészeti technikumba iratkozva talán egy életre elkötelezze magát a papíriparnak. Csepelről a Nyírségbe Technikusi oklevéllel a zsebében a csepeli papírgyárba került. Folyamatos műszakban, gép mellett kezdte. Közben két évig katona volt, majd újra a gép mellett folytatta. Változás annyi történt, hogy ekkor már ismert volt a nyíregyházi papírgyár építése. Erdei Bálint egyike volt azoknak, akiket kiválasztottak, akik vállalták, hogy Nyíregyházán indítják az új gyárat. Ennek megfelelően a hullámpapírgyártás szinte minden folyamatát megismerte, együtt dolgozott azokkal, akik Nyíregyházáról érkeztek, a csepeli gyárban tanultak be gépkezelőnek. — Szerencsénk, hogy ilyen jó munkásokat lehetett felvenni. hogy ilyen jó gépkezelői gárda alakult. Nekik. Lei- ler Ottónak, Kovács Imrének és a többieknek köszönhetők az eredmények — vallja. — A mi gyárunk harmadik éve első a Papíripari Vállalat 18 gyáregysége közül a Kiváló gyár címért indított versenyben. Másokra hivatkozik, amikor az eredményekről beszél, közben otthon fiatal kora ellenére több kitüntetést őriz. Volt már vállalati kiváló dolgozó, elnyerte a Könnyűipar kiváló dolgozója címet. Pedig nem egyedül a munka töltötte ki az életét. — Esti tagozaton kezdtem a Könnyűipari Műszgki Főiskolát, utána két évig — Nyíregyházáról — levelező tagozaton folytattam. Vasárnaponként, mikor, hogy volt időm. akkor tanultam. Á „harmincasok" csapata A diplomamunkája egy távlati fejlesztési terv kidolgozása volt a nyíregyházi hullámdoboz- és zsákgyárra. — Aminek nagyon örülök: amit 1973-ban leírtam a szakdolgozatomban, abból a 7—8 berendezésből azóta hatot már beépítettünk a gyárba. Az új gépek beszerelése pedig azt jelentette, hogy tovább növelték a termelést. A hullámpapírt gyártó alapgép nem változott, mégis az 1973- as 36 ezer tonnás termelés helyett ma már 47 ezer tonna az évi termelési csúcs. Pedig akkor is, most is folyamatosan üzemeltek a gépek. — Amit az ember kigondol, hogy jó lenne megcsinálni, az ma kell, mert egy év múlva talán már elavul. A nyíregyházi gyárban a szerelés idején, az induláskor művezetőként dolgozott Erdei Bálint. Később — ahogy a munkájával bizonyított — lett belőle üzemvezető, 350— 400 ember irányítója. A gyár újabb bővítése hozta, hogy három üzemet szervezzenek, külön gyárrészlegvezető fogja össze a munkát. A cét a még jobb termelés. — A harmincévesek csapatának nevezik a mi gárdánkat, akik az indítás óta itt vagyunk. A főmérnök is annyi idős. a művezetők, üzemvezetők többsége is ilyen korú. Nálunk van elképzelés. ötlet, hogy min kell változtatni. Csak legyen miből megvalósítani. Ezért aztán késhegyre menő viták vapnak — a gyáron belül. Végül aztán — már a gyáron kívül — elintézzük egy pofa sörrel a nézeteltéréseket. Milliárdos felelősség Az Állami díjat kapott kollektíva többi tagja a duna - újvárosi gyár indításánál szerzett érdemeket. Igaz, közel három hónapot Erdei Bálint is ott tevékenykedett. Többed magával odavezá- nyelték őket, hogy hasznosítsák a nyíregyházi gyár indításánál szerzett tapasztalataikat. Tavaly február—márciusban ingáztak Dunaújváros és Nyíregyháza között, hol itt töltöttek egy hetet, hol ott. Igen sok múlott a nyíregyházi szakembereken, hogy a gépek rendben indultak. hogy a 4.5 milliárdos beruházás sikerrel vette a rajtot. — Nekem a gazdaságpolitika és külpolitika a kedvencem, ezeket kísérem figyelemmel — mondja magáról. Ezek alapján természetes, hogy a szigorúan vett üzemi munkán túl is kiveszi részét a gyár közéletéből. Hét éve párttag, három éve a gyár pártvezetőségének termelésfelelőse. Ismereteit bővítendő másodéves hallgatója a marxizmus—leninizmus esti egyetemének. S mindamellett jut ideje a családra. A gyárban ismerte meg a feleségét, a gyártól kaptak lakást. a papíripar sokszor még otthon a gyereknevelés mellett is téma. Nem csak az átvett Állami díj, hanem az újabb feladatok, az április 5-én, szerdán induló próbajáratás kötelezik arra Erdei Bálintot, hogy ismét a műszaki fejlődéssel törődjön, ismét újabb feladat megoldásán szorgoskodjon. Lányi Botom! Sors váltás Szabolcsban □ ki régóta és jól ismeri megyénket, annak tűnik különösen hihetetlennek és nagyszerűnek a friss adat. amely szerint 133 ezer munkás dolgozik Szabolcsban Pedig igaz a hatvanas évek második felében robbanásszerűen bekövetkezett fejlődés, a mindenütt tapasztalható építkezés, a talán az egykori amerikai aranylázra, vagy az ipari forradalom időszakára, emlékeztető társadalmi mobilitás. A világszerte felgyorsult idővel — most látni csak igazán — komolyan versenyre tudott szállni ez a még három évtizede is csendesen szunnyadó krúdygyutás táj. Vallom, a szocializmuson kívül semmilyen más rend nem tenné lehetővé, hogy ilyen viharos ütemben változzék meg egy vidék, s ami ennél sokszorta értékesebb, az ott lakó ember. Emlékezzünk csak, mivel is kezdődött? 1945-ben a földosztással, az apró parcellákkal, a sokszor nyomorúságos körülményekkel a falvakban. Néhány kis üzemmel Nyíregyházán az asztalos, bőrös, lakatos szakmában, egy aprócska gyár Tiszavasvá- riban, Kisvárdán, Nyírbogdányban és De- mecserben, esetleg pár szeszfőzde a korábbi úri birtokok majorjában. Még most is torkot szorongató dolog a harminckét évvel ezelőtti Nyíregyháza újságjában lapozni és olvasni arról, hogyan kérnek munkát, csak puszta megélhetést a kétkezi városlakók, a férjek nélkül maradt asszonyok. Hogy a kommunista párt városi szervezete hogyan írta ki párt- helyisége homlokzatára 1946-ban a tízezreket érintő jelszót: „Ipart Nyíregyházának!" Nem néztem utána, nem adtam össze, de biztosan tudom, hogy ebben az időben 3 ezer munkása sem volt összesen Szabolcsnak. Most 130 ezerrel van több. Amikor a felszabadulás után elsőnek épült szabolcsi nagyüzemben, a nyíregyházi dohányfermentálóban megkezdték a termelést, százak jelentkeztek oda naponta munkáért és százakat kellett onnan elutasítani, mert a létszám pillanatok alatt betelt. S mikor a hatvanas évek elején jött a mainál kisebb konzervgyár, a csak pirospettyes labdákat készítő kis gumiüzem. azoknak is hogy örültünk, pedig ezek is cseppnek számítoltak a munkát keresők tengerében. Ügy tudom, ma egyedül Nyíregyházának 39 vállalata van, köztük jó néhány igen jelentős nagyüzem. Nagyipar települt Tiszavasváriba, Kisváráéra, Mátészalkára, Nyírbátorba, Vásárosnaményba és Fehér- gyarmatra. A munkalehetőség ma már nem igen gond annak, aki dolgozni akar. A szabolcsi ember megtanult bánni a gyárak legérzékenyebb gépeivel, a földeken a milliós értékű masinákkal, amelyek légkondicionált nyergében akár frissen vasalt fehér ingben is szánthat, vethet a paraszti ősű, a tegnap maga is paraszt munkás- fiatal A száraz szövegű jelentések természetüknél fogva mindezt a változást csupán ilyen mondattal képesek kifejezni: „átalakult a megye társadalmi, gazdasági szerkezete", vagy „a megye társadalmának legjelentősebb tényezőjévé a munkásság vált." Pedig jóval többről van itt szó. többről annál is, mint arra első olvasás után gondolhatnánk. Az, hogy 133 ezer munkása van már Szabolcs megyének, amely bármilyen fájó is — nevezzük a nevén — harminc éve az ország Szicíliája volt, az nem csak és nem is elsősorban üzemcsarnokokat, körülöttük épült új utakat, felüljárókat, lakótelepeket, kórházakat, iskolákat, gyermekintézményeket, áruval megrakott nagy és kis áruházakat, mai és rossz kifejezéssel élve infrastruktúrát jelent, hanem sokkal többet, minőségileg újat, másat. Új ember született. Hosszú és nehéz volt az út idáig. Küzdelmes út ez még ma is, s nem lesz köny- nyebb holnap és talán még inkább holnapután. Ám, hogy ma már nem munkaalkalmat keresnek gyárainkban, hanem munkáskezet, hogy túl vagyunk a legnehezebbjén, arra a megyei pártbizottság csütörtöki ülésén gondoltam először. Hallgattam a felszólalásokat. Ott találkoztam ezzel a frappáns kifejezéssel: sorsváltás. Azokról volt szó, akik tömegével kerültek be az üzemekbe a faluról, a háztartásból, akik életükben először láttak belülről nagyüzemet. Micsoda hátrányt kellett behozni ezeknek az embereknek azokkal szemben, akik másutt, szerencséjüknél fogva a korábban iparosított megyékben születtek, akik már apjuktól, nagyapjuktól elleshették majdani szakmájuk csínját-binját szinte otthon, a család környezetében. Mire megkezdték a munkát, már közel sem azzal kellett törődniük, amivel a mieinknek, akik most láttak először blokkolóórát és zárt csarnokban dolgozó közösséget. Ezért is tartom igen értékesnek az elhangzott adatot, amely szerint a szabolcsi iparban első munkahelyesként dolgozóknak még négy éve is csak húsz százaléka ment munkahelyére egyenesen a szakmunkásképző iskolák padjaiból, ma pedig — bár közben sok új munkahely teremtődött — már kétszerese. A szabolcsi munkásság fiatal és tett- erős. Átlagéletkora harmincegy év, és ez lényeges előny. Nem kell bizonyítani miért. Mint ahogy azt sem, mit jelent az egyenjogúság kiteljesedése tekintetében, hogy a munkásoknak csaknem a fele asz- szony és lány. ^ A fiatal kor olykor hátránnyal is jár. Itt több a feladat a fegyelmezett munkára nevelésben, egyáltalán a nevelésben. Talán éppen abban, hogyan lehet értelmesen eltölteni a szabad időt, elkölteni a megnövekedett keresetet. Mert a munkás attól, hogy felveszi az overallt, a gépek mellé áll, zárt közösségben dolgozik, vagy éppen olyan terméket ad ki a kezéből, amely a világ minden táján szívesen vásárolt áru lesz. még nem vált igazán öntudatos emberré Senki nem állítja, hogy a gyorsan nagyra nőtt szabolcsi munkásság homogén, hogy közülük már senkit nem kell ittasság miatt hazaküldeni, hogy mindegyikük azonnal látja egy-egy társa csellengésének rá is gyakorolt kárát. A tendencia azonban mégiscsak az. hogy tízezrével mérhető az érdeklődő munkások száma a tudás iránt, vagy hogy ahol ipar települ, ott az emberek hamarosan magasabb igényeket támasztanak maguk és mások iránt. A munkában, az életmódban. Mind több üzemben a minőségre húznak rá a mennyiség helyett. s töprengenek otthon, hogyan lehetne új módon többet, de egyúttal jobbat is adni a közösségnek. Sok köztük olyan, aki nem egyszerűen végrehajtja a technológiái utasítási, hanem partner is a vezetőnek a gyár. az üzem működtetésében. Sarlós István, a párt Politikai Bizottságának tagja mondta el a pártbizottság ülésén: a múlttal való összehasonlítás sok mindenre felhívja a figyelmet. Szép. jelképnek is beillő hasonlattal illette a szabolcsi iparosítás kezdetének évét. „József Attila írta egykor a börtönből: -Küldjétek könyvet, bármilyen ostobát...« A szabolcsiak 1965-ben kérték valahogy így a fővárost: Küldjétek ipart, bármilyen ósdit, elavultat . . És biztos, hogy ha ma ipart kínál Szabolcsnak az ország, a megye sok településén megnézik már, milyet is akarnak adni. És azt kérik: modern technikájú ipart küldjenek. Ez is tükrözi azt a nagy változást, amely az utóbbi évtizedben a megyében végbement...” Ez a változás viszont új tennivalókat sejtet A ma munkásai között megtalálható még az analfabéta segédmunkás, de ott van már a kezdő mérnöknél is többet tudó szakmunkás. A hatalom gyakorlója ez is, az is. Ezért is fontos, hogy a ma segédmunkása holnap betanított munkás, majd szakmunkás legyen. A munkások között olyan is van, aki hazaviszi a gyári szerszámot. de olyan is, aki otthon újít és szabad idejében másokért vállal áldozatot. Ugyancsak Sarlós István jegyezte meg: a munkások fele paraszti családban él. Nem kevés családban az értelmiségi is jelen van. Ez is jelzi, leomlanak a vélt, vagy tényleges falak, amelyek nem is olyan régen még természetesek voltak. A képzett, okos munkás tudása — és ezt egyre többen felismerik — nagyon sok íróasztal mögött ülő szintje fölött van. Az, hogy fizikai munkát végez valaki, nem zárja ki, hogy ne legyen szellemi magaslatokon, ahogyan a tétel fordítva is igaz. □ ma munkása a mi társadalmi rendünkben született, itt tanította az iskola, nevelte a család. Jogos hozzájuk a kérés, úgy neveljenek, oktassanak, hogy a most felnövő nemzedéknek legyen kedve a fizikai munkához. Az iskola és a család is sokat tehet azért, hogy magasabbra emeljük a fizikai munka rangját. A munkás iránti tisztelet annak a megbecsülése, aki azt az értéket hozza létre, amelyből a pedagógus tanít, az orvos gyógyít, az anya nevel. Kopka János
