Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. április 23. E MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINK Városmajori citerazenekar Makó Pál azt is mondhatta volna: nem tud eljönni a művelődési házba. Kétszer operálták nem is túl régen, úgy számítja, hogy ebben a tanévben már nemigen áll a katedrára. Mindenki más* meg- boesájtotta volna, ha távol marad a próbáról, csak ő. saját magának nem. Miközben az általa vezetett együttesről, a városmajori citerazenekar. ról beszélt, úgy éreztem: mégiscsak igaz, hogy fontos dolgokban az ember ereje megsokszorozódik. Beállították a magnót, s felcsendült a muzsika. Kitűnő stúdiófelvételről — a rádióban készült — szólalt meg a szatmári dalcsokor, s hozzá jókedvükben-örömükben rázendítettek: „Én kismadár létemre, mire vetemedtem, A szénából, szalmából, szemet szedegettem. Tőrbe estek lábaim, oda szabadságim, Megkötözték szárnyaim, elmúlt boldogságim.” Citeraszóló következett. A könyvtárban elhallgattak a beszélgetők, amikor Baku László keze alatt az első akkordok szárnyra kaptak. Egy verbunkfantáziát játszott. A húrokból folytogató szomorúság, keserves bánat majd áradó lendülettel féktelen jókedv fakadt. Aki egy kicsit is érzi a zenét, „kihallja” az előadásból, hogy mester kezében van a hangszer, azt csinál vele, amit akar. Az együttes műsoraiból felvett blokkok között, is több olyan dal található, amelynek tolmácsolása kivételesen ihletett pillanatoknak köszönhető. Ezeket a rádióban már bemutatták. Nem mindenütt egyenletes a, színvonal, a dalok között elcsépeltek is vannak, néhány igen jól sikerült összeállítás azonban azt mutatja: valami többet tudnak, mint amit egy hasonló korú, felkészültségű együttes. Pedig egyikük sem készült zenésznek. Sőt. ma sincs közöttük senkinek semmiféle zenei előtanulmánya, képzettsége. Az együttes alakulása is rendhagyó módon kezdődött. Makó Pál lakásán, ahol esténként megszólalt a saját készítésű citera. — Három citerát csináltam, egyet még egészen régen, kettőt mostanában. Tudom, azt kellene ilyenkor mondani, hogy apámtól, nagyapámtól tanultam. Nem igaz. egyikük sem játszott. Hanem az ötödik szomszédban, ahová a muzsika a környékbeli su- hancokat be-becsalogatta. Aztán amikor kimentek a háziak. mi leloptuk a mestergerendáról a citerát. De észrevették, mert a lúdtollat tönkretettük, úgy vertük a húrhoz... Csiszolódott, tökéletesedett a technikája annyira, hogy meghívták a III. kerületben működő citeraegyüttesbe. De nem maradt ott, hanem csak úgy. lesz ami lesz alapon Krasznai Lászlót, a nyíregyházi városmajori művelődési ház igazgatóját kereste fel. Addigra már megvolt a „bőgős” is. Láng Péter személyében. — Ismertem Palit, együtt tanítunk a 110-es szakmunkásképzőben. Egy alkalommal, amikor meghallottam, hogy játszik, fogtam a köcsögdudámat és felkopogtam. Felettünk lakik, csak egy emeletet mentem — és már próbáltunk is. Krasznai László is meghallgatta a produkciót — és azután elővette a furulyáját. A városmajori citerazenekar ezzel megalakult. Három éve. Jelenleg tízen vannak. A vezető azóta is Makó Pál műszaki tanár, basszusciterán játszik. Láng Péter műszaki tanár hangszere a köcsögduda. Krasznai László furulyaszólamaival gondoskodik a frissebb, hangulatosabb, színesebb hangzásról. Duleba Kálmán nyugdíjas vasutas főleg zengő, biztos hangjával erősíti az énekbetéteket, míg Balázs István. a Váci diákotthon karbantartója — afféle igazi ezermester módjára már saját készítésű szájsípját is bemutatta. A rikoltó csepp kis hangszer a gyors dallamokban érvényesül — vidámabb lesz tőle az egész dal. Az ifjak táborában Baku László a korelnök. Forgácsoló a MEZŐGÉP-nél. egyébként a jelenlegi halasztást is beszámítva a mezőgazdasági főiskola hallgatója. Németh Zoltán mezőgazdasági gépszerelő lesz. most harmadéves a 110-esben. Két másodéves ipari tanulójuk van. Marján László csőszerelő a 110-esben, Papp Tibor irodagép-műszerész tanuló a 107-esben. A legifjabb. Molnár László most kezdte a szakmát tanulni, elsős géplakatos tanuló. Nyírbélteken történt, hogy a gyűlaházi fiút. Molnárt játszani hallották. Ügyes, felfigyeltek rá. Egyszer csak jelentkezett a fiú tanárnője, hogy szeretné, ha régi tanítványa a 110-esben tanulhatna. mert akkor nem hagyná abba a muzsikálást... Hangszereik — megrendelésre — a dél-alföldi Móra- halmon készültek. Nyolc citera szól egyszerre, egy-két prímcitera — ezen játsszák a szólókat —, egy basszus, a többi tenor. No és a köcsögduda. amelynek ma már egy egészen korszerű változatát használják. Valaha marha-, vagy disznóhólyagot feszítettek egy egyszerű lekvárosszil- kére, most ezt gumírozott textil helyettesíti. A nádszál tolóka helyett lószőrből font, illetve egy másikon műszálas drótból készített húrt használnak. Ez aztán úgy szól, hogy Láng Péternek egy igen jó fülű. képzett zenész mondta egy megnófelvétel meghallgatása után: „Könnyű nektek, mert van nagybőgőtök”. Nem hitte, hogy ez „csak” egy köcsögduda... A citera hazája a Dél-Alföld. És a citeramuzsikáé is. Szűkebb pátriánkban. Sza- bolcs-Szatmár-Beregben nincsenek hagyományai a hangszeres zenének, inkább az énekelt, úgynevezett vokális dallam gazdagsága jellemzi e vidéket. Nem könnyű, ha hangszeres együttes válogat műsorszámokat, kivált akkor. ha e szűkebb haza népművészeti hagyományainak táplálását is felvállalják. Jelenlegi repertoárjukon, másfél órányira tehető, több blokkból álló műsor van, pásztorénekekből, szerelmi dalokból, katonamuzsikából. Ez utóbbi felöleli a kuruc dallamoktól kezdve a 48-as katonadalokon át a világháborúban, a 19-ben és a legújabb korban született dallamokat. Tájegységenként a Balaton vidékéről és a megyénkben gyűjtött anyagból választottak. Szatmári dallamokból ma már több blokkot tudnak. A kottát nem ismerik, minden dalt fül után. ösztönösen tanulnak. Vallják, hogy ez az igazi, mert így szinte „belülről” ismerkednek meg az új dallamokkal. Próbákon a magnónak főszerepe van. erről hallgatják a megtanulandó dalt — vagy más együttestől, vagy éppen zongorakísérettel Danes Lajostól, a tanárképző főiskola népzene- kutatójától. Legújabban a megye dallamkincséből válogató Gilicemadár című gyűjteményt forgatják — innen veszik a szatmári dalokat. Párszor találkoztak már Pri- bojszky Mátyással, a leghíresebb citeraművésszei. Ö tanította be például azt a verbunkfantáziát. Kétszer játszotta el egymás után — harmadszorra már Baku László vette át a citerát, s pengette végig, csaknem hibátlanul. Persze van. aki nehezebben „veszi” a dallamot, húszszor is meghallgat egy részletet, s még mindig bíbelődik vele. Van tehát közöttük kiugró tehetség — akire komoly művészi pályafutás várhat, ha azok, akik segíthetnek, odafigyelnek rá, s van. akinél a tehetséget a szorgalom pótolja. így egész a kép ... Sok meghívást kapnak. Idén a két főiskolán, két nyíregyházi üzemben, egy tanyabokorban, a szociális otthonban és egy táncházban muzsikáltak. Nagyobb nyilvános fellépésük a tavaly nyári volt. a nyíregyházi szabadtéri színpadon. Több meghívást is győznének teljesíteni; színvonaluk alapján bátrabban lehetne számítani produkciójukra városi, megyei rendezvényeken. Megérdemelnék, hogy végre legyen formaruhájuk, jó lenne egy-két új hangszer, szükségük volna arra is, hogy népzenei fórumokra a megyén túlra is eljussanak — tapasztalatokat gyűjteni. A megyei népzenei fesztiválra 1975-ben jelentkeztek először. Elnyerték a legjobbnak járó vándorserleget. Egy év múlva ismét, s tavaly újra. Harmadszor végképp náluk maradt a vándorserleg — amelyet maguk között csak sörkupának hívnak, merthogy sörrel tartották meg a kupaszentelőt. A felirat így szól rajta: „Megyei népzenei fesztivál — A legszebb népdalokért.” Jó lenne, ha ezeket a dalokat minél többen hallanák... Baraksó Erzsébet Próbál a citerazenekar (M. V.) A nyíregyházi Lenin téren épülő új megyei művelődési központ homlokzati része. (Cs. Cs. felv.) GYŐRI LÁSZLÓ: Beszakadt istálló tört szalma sár és hó mocskában szaglászó elrúgott versenyló szögön ostor és hám ablakban elalvó besüppedő mécsláng udvaron fehér sár eke és borona Bogáncs a csillaga vérzik a homloka csillag volt valaha ideges versenyló hárs voltam arany zümmögés vagyok sudár ezüstfenyő örökzöld füllel fülelek növekvő hósipkám alól DOBAJ zsokéval vágtató csillagos paripa Éjszaka éjszaka zöld fű tág dobaja a körök vakító futása csattanó korbács zöld füvön forró öntöttvaspata Dobog a vers dobog moraja dobaja korbács oldalamon csillaggal átkozott kölyökzöld szemem lekacsint — rajcsúrozzatok gyerekek gyantáznak holdi hegedűt fűrész-ütötte sebeim CSELÉNYI BÉLA: Öreg a vonaton a senkiföldjén a kocsárdon ott ül az öreg hideg ultrakék ingben kívül vastag vagonba öltözötten kőporos regényt olvas a hétbástyamadárról és szempillája csattog az öreg felrepül h o gy utazik! hogy utazik! simái mihály: Premier plan I Kiskörút — Kiskörút 3. bé. Földszint. Nekilendült a kocsi. A sofőr térdénél vékony csíkban világölt a rádió keresőskálája. Bécsi keringő recsegett elő a kis világítófal mögül. A férfi, Gerényi Edgár nyugalmazott középiskolai tanár nagyon szerette a keringőket. Etelka, a felesége felszisz- szent: — Edgár! Szóljon a vezetőnek, lassítson egy kicsit. A torkomban érzem a gyomromat. Lila, kék és piros neonködök suhantak el az autó ablakában. Éppen a Bizományi előtt járhattak. A tanár a pillanat töredéke alatt arra gondolt, vajon megvan-e még az az egyiptomi váza, amit talán egy hete látott itt. Hát a kolóniái íróasztal, azt vajon ki vette meg? — Uram! Nem lehetne kicsit lassabban? A vezető visszakapcsolt egy sebességfokozattal. — Lehet. Lehetni mindent lehet, uram. Csak ne tessék elfelejteni, hogy nekem a Kiskörút annyi, mint semmi. Egy ilyen fuvar, uram, kész leégés. — Kérem, a fuvart mi is megfizetjük. Egy kanyar után a sofőr folytatta: — Őszintén sajnálom. Szabad legyen viszont megjegyeznem, hogy én gebinben dolgozom, ez nem jelent államilag garantált jövedelmet. Ahogy futok, úgy élünk. Fékezett és megállt. — Itt volnánk, kézit csókolom. A tanár szállt ki elsőként a hátsó ülésről. Nehézkesen meggörnyedt, kezét nyújtotta a feleségének, úgy segítette ki a járdára. — Mennyi lesz? — kérdezte Gerényi. A sofőr visszacsapta a taxiórát, és csak annyit mondott: — Rendben. A társaság már előre fizetett. Ettől még dühösebb lett a tanár. Öt ne leckéztesse egy ilyen senkiházi sofőr; ne higgye azt, hogy a menhely- re szólt a fuvar. Belső zsebéből elővette a pénztárcát, s mielőtt a sofőr behúzta volna az ajtót, odadobott neki egy ötvenest. — Etel, kérem, adja a karját! Megérkeztek a földszinthez. — Parancsoljon, Etel. Másfél szoba étkezőfülkés volt a lakás. A nagyszoba ajtókerete fölötti feszületen Krisztus tárta szét a karjárt, azóta, amióta a lakáshivatal kiutalta Gerényi Edgár nyugalmazott tanárnak és feleségének, Főniczei Etelkának, mint főbérlőknek ezt a földszinti másfél szobát. Bent, a szobában kihúzható, négyszemélyes heverő fojtogatta a teret, festett kombinált szekrény nehezedett szemben, üvegezett vitrinjében metszett poharakkal, kávéskészlettel, porcelánfigurákkal, amiket a diákjaitól kapott a tanár emlékbe. A konyhában egy gyékény ruháskosárban élénkpiros paradicsomlabdák tornyosultak. Még tegnap,'szombaton délelőtt vette a tanár a közeli piacon, most a legolcsóbb és eltervezték, hogy vasárnap befőzik. A tanár kiment a konyhába. Néhány másodperc múlva egy pohár csörömpölve tört szét a kövön. — Ne ügyetlenkedjék, Edgár! Különben is, mi dolga a konyhában? Hiszen felséges vacsoránk volt! A tanár szódabikarbóna után kutatott. Most érezte, hogy mégiscsak nehéz volt neki az a dupla adag szatmári töltött flekken, meg a csokoládéval leöntött almás palacsinta. — Tudja, Etel, minden érettségi találkozó előtt megfogadom, hogy mindenből csak egy kicsit... aztán mégis. Persze, maga sem figyelmeztetett ... Etelka asszonynak szűnt a szúrás a lábában, csendesen elnevette magát: — Már hogy szóltam volna, drága Edgár, amikor én is olyan remekül éreztem magamat. A tanár közben visszajött a szobába, köntösbe bújt és hátát nekidöntötte a négyszemélyes heverő falának. Feje fölött egyet ütött az óra. A tanár a szemközti falat nézte. Most újra eszébe jutott, hogy festetni kellene, pereg a hengerezés. — Edgár! Csak nem érzi rosszul magát? . — Nem, dehogy, drága Etel. Az asszony lekapcsolta nyakáról az anyjától örökölt aranyláncot a kereszttel. — Akkor mi jár az eszében? Gerényi kissé előre dőlt. — Képzelje el, kedvesem! Délután az iskolai találkozón felállt a Pelesi és megkérdezte tőlem, „emlékszik-e még tanár úr, csak úgy tetANGYAL SÁNDOR:
