Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-04 / 54. szám
Májusra új üzem Á Szojuz—28 nemzetközi legénysége a Szaljut —6-on Moszkvai idő szerint pénteken este nyolc óra után né. hány perccel sikeresen ősz. szekapcsolták az első nemzetközi személyzettel indult űrhajót, a Szojuz—28-at a Szaljut—6 űrállomással. Alekszej Gubarev és Vladimir Remek űrhajója ezzel része lett a 12 hete Földünk körül keringő űrkomplexumnak. Mint ismeretes, az űrállomás „főbejáratánál” a Szojuz—27 űrhajó van. amely, lyel korábban Dzsanibekov és Makarov érkezett az űrállomásra, s amely helyett Ro_ manyenko és Grecsko szállító járművével tért vissza a földre. A szovjet—csehszlovák űrkettős, amely csütörtökön a kora esti órákban rajtolt Baj- konurból, még a repülés első napján, a Föld körül tett negyedik és ötödik fordulat során pályamódosítást hajtott végre a földi irányító központ segítségével. Ezzel űrhajójuk olyan pályára állt, amellyel „utolérte” az űrállomást. Az éjszakai pihenő után — ez a késői manőverek miatt a délelőtti órákig tartott — a két űrhajós kipróbálta a különböző berendezéseket, mindenekelőtt azokat, amelyek a megközelítéshez szükségesek. Az űrhajósok rádiókapcsolatot tartottak a földi központal, ahol egyébként Jozef Lénárt, a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák KP Központi Bizottságának első titkára is látogatást tett és tanúja volt az űrhajósok és az irányító munkatársak közötti beszélgetésnek. Közben a Szaljut űrállomáson a két űrveterán, Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko, akik 12. hetük utolsó napját töltötték pénteken a világűrben, megtették az előkészületeket a vendégek fogadására. Az űrhajósok ellenőrizték az űrállomás berendezéseit, az összekapcsoláshoz szükséges szerkezeteket. (Folytatás a 4. oldalon) Kádár János fogadta Konsztantyin Ruszakovot Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására márc. 2-án és 3-án, hivatalos baráti látogatáson hazánkban tartózkodott Konsztantyin Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. Fogadta őt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón áttekintették a magyar —szovjet baráti kapcsolatok és sokoldalú együttműködés időszerű kérdéseit, és megvitatták a nemzetközi helyzet néhány problémáját Konsztantyin Ruszakovval megbeszélést folytatott Gye- nes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. A találkozókon részt vett Be- recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Konsztantyin Ruszakov és kísérete pénteken elutazott hazánkból. Az elmúlt évben átszervezett Ültetvény tervező Vállalattól a Nyíregyházi Mező- gazdasági Főiskola Tangazdasága vette át és végzi a megye lakosságának — a háztáji és a kisgazdaságainak, valamint a kiskerttulajdonosainak — szaporítóanyaggal történő ellátását. Ezt a tevékenységet a Kertészeti Szaporítóanyag-forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társasággal közösen gyakorolják. A nyíregyházi kirendeltségen lapunkat arról tájékoztatták, hogy a tavasz folyamán nagy tételben érkeznek gyümölcsfák, szőlőoltványok és dísznövények a megye lerakataiba, a nyíregyházi árudába. Almaoltványból mintegy 50 ezer darab áll a lakosság rendelkezésére. Ezt 40 százalékos árengedménnyel árusítják. Körteszaporító-anyag- ból 10 ezer csemete van raktáron. Cseresznyefából hétezer vár vásárlóra. Meggyfaoltványból négyezer van raktáron, de elmondták azt is, hogy új fehértói fürtös megygyet nem tudnak biztosítani. Kajszibarackból 2 ezer csemetét kaptak, de őszibarack egyáltalán nincs, mivel a korábbi években nem gondoskodtak az alapanyagról. Szilvákból négyezer oltványt juttattak el az üzletekbe. A köszméteültetők négyezer oltvány között válogathatnak. Piros ribizkébői kétezer oltvány várja a kistermelőket. A szőlőtermesztők 15 ezer különböző csemegeszőlőből kereshetik meg a nekik legjobban megfelelőt. Az árudába és a lerakatokba dísznövényféleségekből 80 fajtát rendeltek, darabszámúk pedig 20 ezer. A Nyíregyházi Mezőgazda- sági Főiskola Tangazdasága árudát üzemeltet Nyíregyházán a Korányi Frigyes úton, ahol műtrágyát is árusítanak. Lerakatuk van Nyíregyházán a vásártér mellett, valamint a Széchenyi út 14-ben, Ib- rányban, Kisvárdán, Vaján, Fehérgyarmaton és Nyírbátorban. (sigér) Helyükre kerülnek a zsákgyártó gépsorok. (G. B.) Űj üzemmel gazdagodik a nyíregyházi papírgyár. Május elején kezdik meg a próba- termelést a cementzsákgyár- tó üzemben, s teljes kapacitással június végén indulnak a gépsorok. Az üzem ötezerkétszáz négyzetméter alapterületű. tleíenleg az NSZK- gyártmányú gépek szerelését külföldi szakemberek vezetésével végzik. A nyolcvanmillió forintos üzemcsarnok kivitelezését a SZÁÉV végezte, a gyártó gépek értéke pedig eléri a 140 millió forintot. Ebben az évben négyezer tonna papírt dolgoznak fel, ami 110 millió forint értékű cementzsáknak felel meg. Évente ötvenmillió darab zsák gyártását tervezik. FÖLIA NAGYHALÁSZBÓL. Naponta 1800 kilogramm polyetilén fólia készül a nagy halászi zsákgyárban. Képünkön: Nagy László gépkezelő munka közben. (Cs. Cs.) TÖBB NŐT, FIATALT ÉS MUNKÁST JELÖLTEK Vasárnap időközi tanácsválasztás Időközi tanácstagi választásokat tartanak megyénkben március _ 5-én. Hetvennyolc tanács 206 választókerületében szavaznak a lakosok a jelölő gyűlésen elfogadott tanácstagjelöltre. Az évenként lebonyolított időközi tanácstagi választásnak az ad most nagyobb hangsúlyt, hogy az 1973-ban megválasztott tanácstagok mandátuma — az eredeti választás szerint — 1977-ben járt volna le. Az új választási törvény értelmében a megbízatásokat 1980-ig meghosszabbították, hogy a tanácstagokat ezentúl az országgyűlési képviselőkkel egy időben vátartiák Kisvárda kivételével a másik három városban egyaránt 3-3 választókerületben adhatják le szavazataikat a lakosok a jelöltekre. A városkörnyéki községekben először kerül sor időközi választásokra, a négy városkörnyéki községünk közül Nyírvasvárinak 3, Nyírcsaholynak 2 új tanácstagjelöltje van. A megye mind a hét járásában az urnákhoz járulnak a lakosok. A legkevesebb választás a nyírbátori járásban lesz, itt két körzetben szavaznak. A nyíregyházi és a kisvár- dai járás 8-8 községében állítottak új jelölteket. Több községünkben csaknem valamennyi választókörzetben új tanácstagok fognak dolgozni, így például Tyúkodon 9, Baktalórántházán 7, Deme- cserben és Kemecsén 5-5 új jelöltet állított a Hazafias Népfront. A kisközségek közül Dögén 6, Csaholcon és Cégénydányádon 5-5 új községi tanácstag kezdi meg közéleti munkáját. A jelöltek között emelkedett a nők (69), a fizikai dolgozók (89) és a harminc éven aluli fiatalok (89) aránya. Ha bizalmat kapnak a választóktól, még szélesebb rétegekből kerülnek a tanácstagok e fontos közéleti posztra. lasszák. Az időközi tanácstagi választásokon általában minden Almaoltvány olcsón évben száznál kevesebb a megüresedett hely. Az idei szavazást lényegében egy teljes választási ciklus végén Gyümölcsfacsemeték, díszcserjék nagy választékban XXXV. évfolyam, 54. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1978. március 4., szombat NYÍREGYHÁZI PAPÍRGYÁR: Készség |gyes pedagógusok körében nem aratott osztatlan elismerést Szent-Györgyi Albert emlékezetes tv-sze- replése. Már ami az oktatással, neveléssel volt kapcsolatos. Ugyanis a lexikális tudás helyett a gondolkodási készségnek, az ízlésnevelésnek a fontosságát hangsúlyozta. Még sok-sok vitára, küzdelemre lesz szükség, amíg valamennyi tantestület elfogadja, hogy teljes embert nem lehet a tantervkeretek közé zárt oktatással nevelni. Igenis szükség van az iskolán belüli és kívüli közművelődésre. Nem lógás, ha a tanulókat elviszik a filmvetítésre, a gyermekelőadásra, a múzeumba, a könyvtárakba. Természetesen akkor, ha tudatosan előkészítik, utána esetleg tanári vezetéssel megbeszélik. Ellenvetések: „Igen ám, de a tanóra az tanóra, a szorgalmi idő az szorgalmi idő. Annyiféle terhelése van a gyereknek — nincs csúszkálásra idő.”. Mindenki, aki hosszú éveket töltött iskolapadban, tudja, hány érdektelen tanóra hullott ki az emlékezetéből, ugyanakkor mennyi minden ragadt meg egy-egy jól sikerült kiránduláson vagy színielőadáson. (Különösen, ha maguk a gyerekek játszották, élték át a szerepeket.) Szó sincs arról, mintha szembe akarnánk állítani az oktatást a közművelődéssel. Csak az ellen a merev szemlélet ellen küzdünk, ami holmi felesleges dísznek vagy az iskola presztízsszerző lehetőségének tekinti — nem pedig az esztétikai nevelés eszközének! — a kórusokat, a kamarazene- karokat, a diákszínjátszást, a versmondást. Az új tantervekbe, illetve nevelési tervekbe — helyesen — már bekerültek az említett közművelődési elvárások. Bizonyára elősegítik majd a szemléletváltozás meggyorsulását is. Az iskolavezetés eddig is támogatta — nem egyszer elvtelenül, valóban a gyerekek tanulmányi előmenetelének kárára — a felkészülést a különféle versenyekre. Ha bejön a jó helyezés, „mennybe megy” az illető művészeti csoport. Ha nem kerülnek az élvonalba, fagyos csend fogadja őket. Senkit, vagy alig valakit érdekel, mennyit csiszolódtak szellemiekben, ízlésben, mondjuk a helikoni játékokon szereplők. korszerű nevelőig * iskola csak gyermek-, csak diákközpontú lehet! Sohasem intézménycentrikus. Az iskolán belüli és kívüli ifjúsági közművelődés harmonikus fejlődése csak a régi merevségek feloldása árán képzelhető el. H. Gy. Sikeres űrrandevú