Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. március 19. HÉTFŐ: A szocialista országok egyezménytervezetet terjesztenek elő Gentben a neutronfegyver eltiltására — A francia baloldal megállapodása: közös jelölteket állítanak a választások második fordulójában. KEDD: Todor Zsivkov tokiói tárgyalásai — A Szomáliái elnök bejelenti, hogy visszavonta az Ogadenbe behatolt csapatokat — Londoni megbeszélések Rhodesia jövőjéről, a Biztonsági Tanács elítéli a „belső rendezést”. SZERDA: Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a tanácskozás egyik napirendi pontja a nemzetközi helyzet áttekintése — Izraeli támadás a libanoni palesztin táborok ellen — Az amerikai bányászok sikerrel fejezik be sztrájkjukat. CSÜTÖRTÖK: Visszatér a Földre Romanyenko és Grecsko, a világrekorder szovjet űrpáros — Rómában bizalmi szavazatot kap az új Andreotti-kormány, amely a kommunisták támogatását is élvezi, s az olasz fővárost példátlan terrorcselekmény döbbenti meg, Moro kereszténydemokrata pártelnök elrablása — TASZSZ-nyilatkozat ítéli el az izraeli agressziót. FENTEK: Az amerikai szenátus megszavazza a módosított Panama-csatorna szerződést — A kubai külügyminiszter az etiópiai fővárosban. SZOMBAT: Nemzetközi fórum Amszterdamban a neutronfegyv«— ellen — Franciaországban véget ér a választási kampány második része — Libanon és Izrael kérésére összeül a Biztonsági Tanács. A hét három kérdése 21 Az űrkorszak visszavonhatatlan mérföldkövei, hogy a Szovjetunióban nemsokára felbocsátják az ezredik Kozmosz típusú mesterséges égitestet, s csaknem száznapos űrbéli távoliét után visszatért a Földre a Romanyenko—Grecsko világrekorder űrpáros. Teljesítményük nemcsak a napok száma miatt jelentős, hanem azért is, mert alaposan kihasználták az időt az űrkutatás tudományának és gyakorlatának gazdagítására. A földön sem panaszkodhatunk eseményte- lenségre, a most záruló héten — kedvező és kedvezőtlen értelemben — volt új a nap alatt... O Hogyan alakul a közel-keleti dráma legújabb felvonása? Libanonban megint házhoz jött a háború: az AP amerikai hírügynökség bejrúti tudósítója luxuslakásának 8. emeleti ablakából nézhette végig, miként lőnek ki a támadó izraeli repülőgépek 64 levegő-föld rakétát a Sabra menekülttáborra, amely 20 ezernél több lakójával a főváros nemzetközi repülőterének szomszédságában helyez-" kedik el. A leghevesebb harcokra természetesen Libanon déli részén került sor: a behatoló izraeli alakulatok csaknem 4 ezer négyzetkilométernyi területet szálltak meg, súlyos károkat okoztak, s nagy számú ott élő palesztint hurcoltak el. Az előzmények közismertek: a Fatah gerilláinak egy Izraelben végrehajtott akciójára hivatkozva, Begin izraeli miniszterelnök „totális háborút” hirdetett meg a palesztin mozgalom ellen. Először felhívással fordult az összes országokhoz, hogy szüntessenek meg minden sára, s kénytelenek voltak visszavonulni. A hivatalos izraeli bejelentések most úgy szólnak, hogy nem akarnak tartósan berendezkedni Dél- Libanonban, de csak akkor hagyják el az ország területét, ha egy széles határövezetben megtiltják a palesztinok jelenlétét. A közel-keleti helyzet újabb kiéleződése széles körű visszhangot keltett és az izraeli támadás nagy nemzetközi felháborodást váltott ki. Határozottan elítélte a TASZSZ közleménye, szolidaritást nyilvánítottak számos országból, s így foglalt állást az arab államok szövetsége is. (Bántó kivétel volt Kairó, amely sietett hangsúlyozni, hogy az „eset” nem akadályozhatja a további különtárgyalásokat.) Az Egyesült Államok viszont lényegében Izrael védelmére kelt, s egy formailag kiegyensúlyozott nyilatkozat ellenére, egyetértett az említett izraeli bejelentéssel. Csakhogy az elmúlt évek válságai bizonyították: a palesztin probléma rendezése nélkül nem képzelhető el közel-keleti kibontakozás. A palesztin mozgalomnak nem egyszer hadat üzentek már — volt fekete szeptember, fekete június és most fekete március. Egy nemzet jogos, igazságos függetlenségi, államalapítási igényeit azonban nem lehet tartósan elnyomni. Ez a tanulság változatlanul erősebben hangzik még a dél-libanoni sűrű ágyudör- gésnél is. O Melyek a francia választási küzdelem forró pontjai? A francia választások első fordulója nyomán, amikor a kormánytöbbség pártjai kisebbségben maradtak, de a baloldal sem felelt meg az előzetes várakozásoknak — kiéleződött a kampány és a politikai harc. A 491 képviselői mandátum közül csupán 68 dőlt el az első fordulóban stb.) szavazók állásfoglalásán, valamint azon, hogy a szocialisták és a baloldali radikálisok mennyiben tartják majd be a „köztársági fegyelmet”, ahol a közös jelölt ezúttal kommunista, mennyivel jobb lett volna, ha a szocialisták nem vádolják a kommunistákat, nem folytatnak ellenük kampányt, s nemcsak az első forduló után egyeznek meg. Minden látszólag lényegtelen elemnek is jelentős szerepe van, miután legalább száz választási körzetet tartanak olyan „forrópontnak”, ahol teljesen nyílt a küzdelem, s egy-két százalék dönthet. Ez a szoros küzdelem mindenesetre máris változást ígér Franciaországban: akárhogyan alakul a parlament összetétele, nem lehet számításon kívül hagyni, hogy eredetileg a szavazóknak csupán 46—47 százaléka állt ki a mai kormánytöbbség mellett.. © Mi történik Olaszországban? Ha mindez egy mozgalmas olasz filmben történne, a néző talán túlzásról beszélne. Az élet azonban megint mindent túlszárnyalt: egy órával az öt legnagyobb politikai csoportosulás, köztük a kommunista párt által is támogatott Andreotti-kormány beiktatása előtt, elrabolták Aldo Moro keresztény- demokrata pártelnököt. Az emberrablás a maga sokkoló hatásával és tragédiájával — a nyugati zsurnalisztika fordulatát használva —„ellopta” az újságok cím. feliratait. Végrehajtói éppen ezt akarták: elhomályosítani, hogy Itáliában történelmi esemény zajlik, a kommunisták harminckét esztendő után újra a kormány mögött álló parlamenti többség részesei. Végső soron ez váltotta ki a szélsőségesek provokációját, amely kegyetlenségével, aljas indítékaival és brutalitásával minden jó érzésű embert felháborított. (Nem volt itt szó „kezeket fel!”-ről, vagy figyelmeztetésről — háromszáznál több géppisztolygolyót repítettek az öt testőrbe. Moro sorsa is bizonytalan, a jelentések meglehetősen ellentmondóak.) Miközben őszintén reméljük, hogy Aldo Moro. a Magyarországon is jól ismert politikai személyiség mielőbb visszanyeri szabadságát — a történtek figyelmeztetnek: elszánt és jól szervezett ellenerők munkálkodnak az olaszországi kibontakozás megakadályozásán. Ami újabb nyomatékos érv lehet amellett, hogy ebben a kritikus közegben csak a legszélesebb demokratikus összefogás, egy nemzeti szükségkormány vezethet eredményre. Az elvetemült merénylet így fordul visszájára, hiszen annak elkerülhetetlen szükségességét bizonyítja, ami ellen a géppisztolysorozatokkal fellépett... Réti Ervin RÓMAI BESZÉLGETÉSEK (1.) Ja elfoglaltuk a Capitoliamot...“ Róma: piaci egyveleg Leonardo da Vinci repülőtér hipermodern utasterét géppisztolyos őrök pásztázzák, a Quirinale palota, a köztársasági elnök rezidenciája környékén pedig tíz méterenként áll egy-egy fegyveres. Rendőrök sorfala között jutok fel a Ca- pitolium pompás épülete, a városháza sok száz lépcsőjén, többször igazoltatnak, amíg megérkezem Luigi Arrata tanácsoshoz. A tanácsos kommunista, másfél éve — a baloldal választási győzelme óta — foglalkozik a római közügyekkel, az Örök Város általános irányításával. — Itália tíz éve a társadalmi-gazdasági bajok időszakát éli — mondja a tanácsos. — Ebben a helyzetben — egy sor spekulációt tapasztalunk azok részéről, akiknek nem érdekük, hogy fejlődjék az olasz demokrácia. Ez a feszültség stratégiája. Természetes, hogy mindazok, akik meg akarják zavarni a politikai életet, itt a fővárosban tartják azt hasznosnak. S miután Rómát baloldali tanács vezeti, ez elsősorban a város igazgatását érinti. Luigi Arrata azzal folytatja: kevés ország bírta volna ki a bizonytalanság ilyen légkörét. Itália azonban — ahol a demokráciának ősi és mély gyökerei vannak — kibírta. A munkásosztálynak erősek az idegei. A- legutóbbi választások is mutatják: a dolgozók nem hagyják magukat megfélemlíteni... E keretben Rómának sajátos a szerepe. Ha igaz, hogy Róma mindig is meghatározója volt az olasz történelemnek, akkor az is igaz: nagy dolog, hogy Rómát ma a baloldal vezeti. Milyen kérdések foglalkoztatják a város vezetését? — Azon kívül, amit elmondtam: a bevándorlás, a munkanélküliség, a kommunális létesítmények hiánya. Róma az utóbbi években nőtt naggyá. Ma hárommillió lakosa van, a gyors növekedés azonban sok negatív következményekkel jár. Az Örök Város fiatal, még ha nagyon is antik. Lakói közül nagyon sok a harminc éven aluli. Nagy gond tehát az ifjúság munkanélkülisége. A fiatalok jelentős százaléka néz bizonytalan jövő elé. Ez pedig az erkölcsi bizonytalanság, a türelmetlenség, a lázadások, a bűnözés melegágya. Azután a lakáshelyzet. Igen kevés az új, olcsó lakás — különösen a külterületeken. Sokfelé hiányoznak az olyan szolgáltatások, mint a víz, a gáz, a villany, az iskola. Mindaz, amit korábban elmulasztott a kereszténydemokrata városvezetés, a mostani városatyák, a baloldaliak nyakába szakadt. — Igyekszünk versenyt futni az idővel. Programot dolgoztunk ki a fiatalok foglalkoztatására, a külterületi lakásépítésre, az igazságos elosztásra, a színházak, a múzeumok, közkönyvtárak, az egészségügy arányos fejlesztésére. Talán hihetetlen, de így van: Rómának alig van közkézen lévő uszodája, s az is igen drága ... Intézkedéseket tesznek a környezet fokozott védelmére is. Víztisztító berendezéseket vásárolnak, amelyekkel 1980-ra gyakorlatilag tiszta vizet csinálnak a szennyvízből. Üj energiapolitikát is kidolgoznak, amely egyúttal megóvja a város tisztaságát. Róma most — szemetes. Ezek után, néhány más nagyvároshoz hasonlóan nem földelik, s nem is égetik el a hulladékot, hanem újra felhasználják. Hatvan százalékban hasznosítják például a vasat, az üveget, a papírt, a műanyagot. Az élelmiszer-maradványokból műtrágyát vagy ál- lateleséget csinálnak. Van-e pénz a tervek megvalósításához? A válasz: van, de nagyon kevés. Az út tehát a kormányhoz vezet. De mielőtt oda fordulnának, maguk is hozzátesznek. Például abból, hogy takarékoskodnak a városi adminisztrációval. Arrata tanácsos szenvedélyes hangon mondja, amióta baloldali vezetésű a római tanács, negyven százalékkal csökkent a hiányzás a városházán, megszüntették az indokolatlan túlórákat és állásokat. A Capitolium másfél esztendeje valóban a rómaiak bástyája. — Sokat kérünk a lakosságtól is, de soha nem lehetetlent — hangsúlyozza a kommunista tanácsos. — Felelős, nyílt várospolitikát folytatunk, az egész város színe előtt. Szigorú költséggazdálkodás mellett dolgozunk, olyan döntéseket hozunk, amelyek előtt azt is megnézzük, mire és hogyan kell úgy felhasználni a közpénzeket, hogy az a legnagyobb hasznot hozza a közösségnek. Arrata kimutat az esti Rómába. Mióta baloldaliak vezetik a fővárost, nem csak ebből a pompás, régi épületből teszik, s nem is elsősorban innen, hanem kerületekből. Ott tartanak népgyűléseket, ott kérik a javaslatokat, s ott is számolnak el velük. Jelentős változás ez egy tőkés ország, egy bur- zsoá kormány székhelyén. — Rómának eddig is volt pénze, csak rosszul használták fel az elődeink. Sok feleslegeset építettek a városmagban, amelynek következtében méginkább mélyült a gazdag- és szegénynegyedek közti különbség. Sokszor találkoztunk a közéletben pazarlással, tolvajlással. korrupcióval, jobb esetekben érdektelenséggel, hozzá nem értéssel ... Róma már a népi hatalom második esztendejét éli. Szűk három év múlva jön a következő választás. Kérdem a tanácsostól, elképzelhető-e, hogy nem választják újjá a baloldali vezetést? Azonnali és határozott nem a válasza. Sorolja az érveket. Az emberek nem azért szavaztak legutóbb a kommunistákra, hogy ezzel bosszantsák a kereszténydemokratákat, • hanem azért, mert ez a városvezetés az egyetlen biztosíték a jövőre. Ami itt történik, történelmi folyamat. A folyosón, kézszorítás közben így búcsúzik: „Ha elfoglaltuk a Capitoliumot, nehéz lesz minket innen kiverni...” Kopka János Következik: Merre tart Itália? o kapcsolatot a PFSZ-szel — erre egyébként, mint várható volt. sehonan sem érkezett egyetértő válasz, ám közben megtörténtek az utolsó simítások a régóta előkészített támadási terven. A csaknem 30 ezer katona a két ország határának 95 kilométer hosz- szú sávján hatolt be, közben tengerészgyalogosok szálltak partra Tyr körzetében, s a légierő nagyarányú tevékenységet fejtett ki, egészen Bejrutig. A palesztin erők s a libanoni hazafias mozgalom alakulatai bátran ellenálltak, de a túlerőben levő támadókkal szemben nem lehetett esélyük a frontvonalak tartá(ezekben a körzetekben szerezték meg a jelöltek az abszolút többséget) — a többi körzetekben ma újra szavaznak, s általában két jelölt, egy bal- s egy jobboldali áll egymással szemben. Jósolni nem lehet, s noha a hagyományok, a körzetek beosztása, a középen levők ingadozása a kormánypártoknak kedvez, még háromesélyes a politikai mérkőzés. Sok múlik a választási részvétel arányán, a töredékcsoportokra (környezetvédők, 1960. március 21-én a délafrikai Johannesburg Shar- peville nevű elővárosában betelt és kicsordult a keresűség pohara. A fekete gettó lakossága tudta, mire vállalkozik, amikor fegyelmezetten, fenyegető gesztusok nélkül, de egységesen és határozottan emberi jogokat követelő és az apartheidet, a faji elkülönítést elítélő táblákkal vonult fel az utcákon. Néma csendben haladt a tömeg, de mint egy francia tudósító írta akkor: „ez a csend maga volt a kétségbeDél-afrikai esés elnyújtott, messzire hallható kiáltása”. A csend hamarosan borzalmas zajjá változott. A rendőrség és a BOSS nevű titkosszolgálat fegyveres alakulatai egy utcatorkolatnál gépfegyverekkel várták a tömeget és figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak. A sortűz hét és fél percig tartott, utána 89 (!) halott és 186 sebesült maradt Sharpeville főutcáján. mementó Tizennyolc esztendő telt el azóta és Sharpeville után hasonló vonatkozásban tanulta meg a világ egy másik johannesburgi előváros, Soweto nevét. Ami akkor egyedi esetnek számított, ma napirenden van: a keserűség gejzírként tör fel az elnyomás „nehezékei” alól — és a pretoriai kormány most is, mindig, azonnal tüzet nyit... Semmi nem változott tehát? De igen és nemcsak Dél- Afrikában, hanem az egész fekete kontinensen, az egész világon. Hatalmas erők mozdulnak meg. a faj üldözés ellen a nemzetek világszervezetében is — éppen e New York-i fórumon nyilvánították Sharpeville szomorú évfordulóját a fajüldözés elleni harc nemzetközi napjává és 1978-at az apartheid elleni tiltakozás esztendejének. Sharpeville és Soweto, a többi gettók áldozatai nem haltak, nem halnak meg hiába. Harmat Endre
