Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
1978. március 19. KELET-MAGYARORSZÁG 3 T óni öt perccel fiatalabb Erikánál. Tőlük nyolc hónappal fiatalabb Jóska, — a nagybátyjuk. Az unokák idősebbek a fiúnál. Jóska sógor viszont fiatalabb az ikreknél. Az idősebb sógor kislánya fiatalabb a fiatal sógornál, vagyis Jóskánál. A sógor egyben az unokatestvérek, vagyis az ikrek atyja. A nagyapa fia fiatalabb az unokától... Bizony, bonyolult ez egy kicsit — de való. E nem mindennapi családi kapcsolatnak Nyíregyházán lehetünk tanúi. Csaknem tíz évvel ezelőtt különös gyermekáldásnak örülhetett a Filkó család. Filkó István leánya, Ménesi Antal- né 1968 májusában iker gyermekeknek adott életet: megszületett Erika, öt perccel később Tóni. Nyolc hónap elteltével, 1969 januárjában Filkó Istvánná, vagyis a nagymama világra hozta Jóskát, az ikrek nagybátyját. A szülők és a gyermekek ma is jó egészségnek örvendenek, valamennyien készülődnek a húsvéti ünnepekre. Mindkét család a Honvéd utcán lakik, közös udvaron. Filkó István és Ménesi Antal egyaránt Wartburg gépkocsit vásárolt. Tóni és Jóska egybehangzóan állítják, hogy felcseperedve csakis az autószerelő szakmát tanulják ki. Anya és leánya, vagyis Filkóné és Ménesiné közös munkahelyen, a Szabolcs Cipőgyárban dolgozik. A három gyermek együtt játszik az udvaron, a legharciasabb Erika. A gyerkőcök a Kert közi iskolába járnak. A cipőgyár nagy csarnokában az anya betanított munkás, a leánya művezető. Több mint másfél évtizede dolgoznak ezen a helyen teljes egyetértésben, közmegelégedésre. Filkóné: — Tíz évvel ezelőtt beteges voltam. Az új környezet a Honvéd utcán és a szülés meggyógyított. Eleinte élces megjegyzéseket tettek rám az ismerősök, a munkatársak, de megérttettem velük, hogy anyának lenni mindig felemelő érzés. A férjem olyan boldog és büszke már kilenc éve, hogy azt nem lehet leírni. Jóska 21 év után született, ha nem lenne, üres volna a családi fészek. Ménesi Antalné: — Meglepetés és szenzáció volt a mi esetünk. A gyári dolgozóktól sok kedves szót és ajándékot is kaptunk. Férjem természetesen elsősorban az ikreknek örült, de viccesen gyakran megkérdezett: „A kis Jóska mi nekem? A sógorom?” Egyébként van neki egy felnőtt sógora is. A nagyobbik öcsém, Pista brigádvezető a KE- MÉV-nél. Neki nyolcéves a kislánya. A nyáron a négy gyerekkel közösen üdültünk Borsodban. — Segítik-e egymást a gyermeknevelésben ? — Van amit anyu tud jobban, van amit én. Néha vitatkozunk, de mindig segítő szándékkal. A modern öltözködéshez, a gyermekholmik bevásárlásához például én adok neki tanácsokat. Tónit néhány tavaszi szeplő teszi jellegzetessé: — A legjobb haverom Jóska. Legtöbbször vele rúgom a focit. A kissé morcos Jóska: — Húsvétkor jól megöntözöm Erikát, majd apuval beülünk a Wartburgba és a többi rokonokhoz, ismerősökhöz is ellátogatunk. A beszélgetés elején azt hittük, a rokoni szálak gubancosak. Most már tudjuk, hogy erősek is... rfábrádi Lajos Ki kicsoda a Honvéd Víz minden utcában. Á Tisza partján Amíg megbeszéljük, hogy egy tag a tsz-ben évi 31 ezret keres, hogy a két kisbikából is bejön még 30 ezer körül, s kiderül, ennek se rabja a gávai, hiszen az otthoni istállóban is önitató van, már ki is érünk a Tiszához. Nem öncélú tavaszi séta ez, jól hozzá tartozik az előbbi beszélgetésekhez. Az épület, melyet villany- vezetékek, porcelán csigaerdők vesznek körül, a vízkivételi mű. Innen kapja az öntözővizet a tsz is. Kanyuk Ferenc és Szűcs István gépészek az áprilisi szezonra készülnek. Nyolc kilométernyi távra nyomják innen a vizet, a tsz-ek földjeit téve termővé. Elhasal a napfény a víztorony gömbjén. Aztán jön a futófelhő, szél hajtja a Tisza felöl. A füzek közt kelt fuvallat el is röpíti gyorsan a felleget, közben zápor mossa a gávai járdát. Üjra teljes a ragyogás. — Legyen is jó idő — mondja az eget nézve Bara András, az Űj Erő Tsz sofőrje. Már alig várom, hogy a családot az autóba tessékeljem, s elmenjünk egy kis hétvégi kirándulásra. Hajdúszoboszlóra, Miskolcra szoktunk menni. Feltéve, ha nem jön valami szállítmány, műtrágya meg miegymás. Akkor maradunk ... Rábólint a jó időt remélő mondatokra Csáki Sándor a tsz főagronómusa. — Elkezdődött a borsóvetés, indu a tavaszi munka, ránk ferne egy kis meleg — mondja —, s a szélben összébb húzza bőrzekéjét. Közben a gép lassan húz a dombra, Laub Béla kezessé teszi a traktort, s Kónya József, a faros, sorsára bocsátja a borsószemeket. — Ha jól sikerül, átveszik a vetőmagosok, ha nem, akkor megéri takarmánynak is — elmélkedik Hankó József, a gávai tsz-elnök. ö is nekiöltözött, hiszen napja java részét a szabadban tölti, a jó gazda szemével figyel mindenre. — Másként nem is lehet. A tavasz, a jó kezdés sok mindent eldönthet. Nem akarok mindent magam végezni, hiszen gazdaságunk szakvezetői kiváló tudású emberek. De csak nem hagy a kíváncsiság, kicsal az idő az irodából. Szűcs István a vízkivételi mű karbantartója Korszerűen Együtt nézzük a hatalmas John Deere-t. Laczi Mihály, aki vezetője, s jó gondozója, az utolsó simításokat végzi a gépen. Startra kész már, csak úgy ragyog. — Szeretem ezt a traktort. Régebben lánctalpason dolgoztam, de ez összehasonlíthatatlanul jobb. Aztán ez nyakkendös gép. Mármint úgy ülhet benne az ember, mint egy személykocsiban. Amikor megjött — így Laczi —, bizalmatlanul nézegették a gá- vaiak.-Aztán nagyon megbékéltek vele. Erről jut eszembe, amit az út közben meséltek. Az elmúlt évek valamelyikében; úgy augusztus táján bement néhány ember a tsz-irodába. Kérdezik az elnöktől: — Mikor aratunk már? Az elnök meglepődött. — Hogy hogy mikor? Hiszen már minden a magtárakban van! Az történt ugyanis, hogy a gávaiak észre sem vették, hogy a masinák szépen, csendesen végeztek az év legnagyobb munkájával. < vnö — Nem megy másként, csak korszerűen — magyarázza Csáki. A fő termékek gépesítettsége 100 százalékos. A gazdaságban a gyalogmunkások száma apad, de mind többen vannak gépvezetők, szerelők, műszakiak. Ez már a jelen, s ez a jövőnk is. Ugyan kinek is van kedve már kapálni? Fegyelem és fantázia K tréfálkozásaink mélyén mindig rejlik igazság, ezért az I ugratás mögött fölsejlett a valóság is, amikor a vál- U lalat vezetője úgy mutatta be a vendégeknek a termelési igazgatót, mint „a mi nagy organizátorunkat és improvizátorunkat”. Az organizátor, azaz a szervező ipari, termelői készség, képesség jelölése, ám mit keres mellette az improvizátor, azaz a rögtönző, az előzetes felkészülés nélkül is előadni — dönteni, cselekedni — tudó? A társítás nem az igazgatói szeszély szülötte; a gyakorlat tükre. A nagyvállalat termelési igazgatójának — s persze, szinte mindenfajta vezetőnek — gondolkodásmódjában, cselekvési stílusában, irányítói eszközeiben édestestvérként jelen kell lennie a fegyelemnek és a fantáziának, a szervezői szigorúságnak és a rögtönzési bátorságnak. Sokféle vizsgálat, elemzés nyomán ma már tényként áll előttünk az a korábbi feltételezés, hogy hatékonyságbeli gondjaink egy része nem technikai, technológiai adottságaink gyatraságára vezethető vissza, hanem az irányítás — s ami döntő alkotóelem, a szervezés alacsony színvonalára. Lecsupaszítva a sok ágra bontható gondolatot: nem elég rugalmas a termelőhelyek többségének vezetése. A változó feltételek és körülmények nem csupán feltételezik, hanem egyenesen megkövetelik a folytonos igazodást, aminek minősége — azaz hatékonyságának milyensége — egyben a munka végső eredményének meghatározója is. Ha e minőségből hiányzik az összetevők némelyike — így például a következetesség a technológiai fegyelem számonkérésében, vagy éppen a hirtelen támadt akadályok legyűrésének képessége —, akkor a végeredmény sem lehet az, amit vártak. A tetszetős célok elérésekor ezért derül ki gyakran, nem olyan vonzóak, mint amilyennek távolról látszottak, sőt átlagosak, tizenkettő belülük éppen egy tucat. Ilyenkor sokan hajlanak arra, külső körülményekben, adottságokban keressék a tervezett és a ténylegesen elért eredmények különbözőségének okát, holott a magyarázat másban rejlik. Abban, hogy a vezetés a fegyelem és az alkotás ötvözése, egyszerre tudomány és művészet, azaz egyik órában jó tisztviselői pontosságot, a másikban kifinomult ráérzési képességet követel, ám a vegyítésnek e készsége olykor hiányzik a cselekvőkből. Napjainkban a vezetéstudomány mind nagyobb figyelmet szentel az irányítók — jobb kifejezés híján — lelki fölkészültségének. E fogalom az emberi tulajdonságokat, az idegi teherbíró képességet, a kapcsolatteremtés igényét, az úgynevezett vezetési technikák elsajátításának gyorsaságát, azaz seregnyi jellemzőt értve. Nem valamiféle divat- irányzat követése ez a vezetéstudományban — bár mint fiatal tudományág, ilyesmitől sem mentes —, hanem a fölhalmozódott gyakorlati tapasztalatok szintézisei. Sokszorosan bebizonyosodott ugyanis, hogy a rátermett vezető csodákra képes. Csodák persze nincsenek, de egy-egy termelőhelyen a hosszú ideig tartó kínlódás, helybenjárás után annak tűnik a gyors fejlődés, a sikerek és a kudarcok arányának látványos változása, ám csupán annyi történt, hogy a vezetés — gyakran az új vezetés — tenni kezdte a dolgát. Akkor követelte meg a fegyelmet, amikor annak volt az ideje, s akkor nyitott utat az alkotó, demokratikus eszmecseréknek, amikor a feladatok azt megkövetelték. Nem cserélte föl e kettőt, s e cserebere következetlenségeinek elkerülésével máris az állandóság biztonságérzetét adta a közösségnek, de úgy, hogy nyilvánvalóvá tette: az elvek állandóak, a gyakorlat mindig más. A vezetés alkotókészsége — megengedve a leegyszerűsítést — a feladatmeghatározásban, fegyelme a végrehajtásban ölt formát. Csakhogy itt nem lehet éles határvonalat húzni, s nem is indokolt, mert adott körülmények között a rögtönzés a helyes, az egyetlen lehetséges megoldás, a másik órában viszont s más ügyben már hiba, korábbi mulasztások lát- szatkozmetikáia. A fegyelemmel hasonló a helyzet. ■ | | iúság lenne úgy vélekedni, hogy bármiféle végleges ■ I szövegű forgatókönyv kezébe adható az organizáto- I_l1 roknak és improvizátoroknak, azaz a különböző vezetői posztok betöltőinek. Éppen az munkájuk szépsége, vonzereje — s persze, nem kevésbé súlya, felelősége —, hogy dolgok sorában maguk határoznak, önállóan döntenek, folyamatosan beleavatkoznak egy élő, mozgó, változó szervezet sorsába, sőt, bele kell avatkozniuk abba. Ahogy a szobrászt kötik az anyag törvényszerűségei — azaz a feldolgozhatóság fegyelme —, úgy szükséges igazodniuk törvényekhez, jogszabályokhoz, objektív adottságokhoz az irányítók tehetsége, alkotói készsége, s az ezek vezette cselekvése is művet hoz létre; egy olyan közösséget, mely tudja, mit akar, s azt hogyan érheti el. ^ q Ma már Gáván is megcsodálják a bricskát. (Császár Csaba felvételei) GÁVAI TALÁLKOZÁSOK A Tiszahát nem ereszt el — Ugye egyre jobban érthető, hogy 2,5 ezer hektáros gazdaságunkban miért kell egyre több szakmunkás? Öntözés, repülős növényvédelem, rendszergazdálkodás, modern géppark. így köny- nyül az élet, s nő a pénz — summáz Hankó, az elnök. Pénz — jut az eszembe, s máris pörögnek a gondolatok. Fontos, de úgy látszik, nem az egyedül üdvözítő. Érkeztünkkor futottam össze ugyanis Bakó Dániellel, aki a gávai vegyes ktsz főkönyvelője. Beszélgettünk arról, mit gyártanak, mennyit. Körbekalauzolt az üzemen, az Adidas-táskák, a svájci, svéd, angol exportra készülő ruhák, bőrdíszművek, kesztyűk között. — Látja ezeket a lányokat, asszonyokat? ötszázzal kevesebbet keresnek, mint a tsz-ben dolgozók. De nem mennek. Az itteniek számára a meleg üzem, a kényelmes munka, a folyamatosság és kockázat nélküliség ennyit megér. Gazdag község? Igazság szerint Gávaven- csellöről kellene most szólni, hiszen jó frigy köti össze a két falut. De. ha- már az itteni tsz és ktsz került szóba, ám legyünk rendhagyók. Nos, Gáva gazdag község. Mutatja ezt az is, hogy a kényelemért szívesen áldoznak, olyanok a házak, mint a városban, kerítések útjelzői a gazdagodás állomásait mutatják, éppúgy, mint a félszáz autó. De ami több, a munkájuk jelzi, újféle emberek lettek. Úgy bánnak a korszerű technikával, mintha mindig ezt csinálták volna. így. van ez a tsz-ben, de a ktsz Pfaff- gépein dolgozóknál is. Márpedig az igazi gazdagság itt kezdődik, a fejekben. Nem véletlen hát, hogy az emberek gyötrik a tsz-t, adja már az üdülőjegyet. Hét végén indulnak a víkendezők a környékre. — Pedig homok az, amiből aranyat kell csinálni — mondta volt az imént Laczi Mihály. Aranyló búza, aranysárga napraforgóvirág, aranypénz a bőrdíszműből, aranyalma a kertekből. Mese lenne? Hankó és Bakó mesélték: innen jó ötven éve igen sokan kivándoroltak. Vitte őket a nincs, a bizonytalanság. Mostanság egyre többen látogatnak haza. Jólszituált emberek, akik bizony keresgetik, mi hol van, rá sem ismernek a falura. Furcsa nekik, hogy a főszolgabírói hivatalból ma gyerekzsivaj hallik, hitetlenkedve csóválják a fejüket, hogy már üzem is dolgozik itt. Az új házak láttán meg-megkérdik: nyaraló villák lennének? Utak a jövőbe — Idevaló vagyok — mondja Csáki Sándor, aki nagyon fiatal ember —, s szeretem ezt a községet. Múltunkat jószerével csak a kisvo- nat őrzi már. Buszok kötnek össze a városokkal, s ahogy a busz gyorsabb a vonatnál, úgy gyorsult a mi tempónk is a jövő felé. Aki idejön dolgozni, meg is ragad nálunk. — Nincs is elvándorló innen — toldja Hankó. A Tiszahát nem ereszt! Termelő- és ipari szövetkezet, környező városok ipara ad kenyeret, mégpedig nagy szeletet az itt élőknek. Gyorsan váltottak az újra, kezük rájár az automatára, a fürge gépre, s fejükben természetesen kavarognak ilyen szavak: export, haszon, víkend, John Deere, disco, klub, fürdőszoba, Zsiguli, bankbetét, hidroglóbusz. Büszkék arra, amit elértek. Rohanó korparipánk jő nyergelőinek bizonyultak. Bürget Lajos
