Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
1978. február 12. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Itt és most K ét megyei munkahelyen kérdeztek egyébként kézenfekvőnek tűnő témákban embereket munkatársaink. Leírták az őszinte válaszokat, amelyekből egyértelműen kitűnt: a dolgozók — közöttük középvezetők is — tájékozatlanok az üzem, a termelő- szövetkezet fontos, világosan rájuk vonatkozó ügyeiben. A vállalati igazgató is, a tsz elnöke is megdöbbenve telefonált, s közölte, náluk nem lehet baj az emberek tájékoztatásával. Sorolták: ekkor, meg ekkor is értekezletet tartottak, az óv eddigi negyven napjából szinte tíznaponként jut belőlük egy-egy, mindegyiken gazdaságpolitikai kérdéseket vitattak meg. Hogyan lehetséges mégis, hogy az emberek nem ismerik üzemük ügyeit? A tsz-elnök közgyűlési beszámolóját is elküldte igaza bizonyítására. A tizennégy gépelt oldalas anyagban valóiban minden benne volt. Annyi szám, ameny- nyit kidolgozni egy közepes számítógépnek is dicséretére válna. Elemző közgazdászok, számviteli szakemberek — netán még agrármérnökök is — kitűnően tájékozódhatnak az oszlopokból, a számsorokból. ök igen. Am teljesen világos, hogy a munkában, a mezőn, a traktoron, a gyümölcsösben kiválóan jártas, de a közgazdaságban járatlan tsz-tagságnak ez alig mond többet a semminél. Az ipari üzemben is sóik alkalmat kerítettek a gazdaságpolitikai tájékoztatásra. A műszaki megbeszéléstől az éves tervismertető értekezletekig csaknem mindent elmondtak arról, milyen a külgazdasági helyzet, mit vár az ország a népgazdaságtól, sőt, hogy milyen éves feladataik vannak az üzemet is magában foglaló tröszti szervezetnek. Csak éppen az maradt el, hogy az elmúlt esztendőben miért nem sikerült teljesíteniük a saját tervüket, s kinek mi a feladata abban, hogy az idén még magasabb célokat zökkenőmentesen, hajrák és buktatók nélkül sikerüljön elérni. Lám: mindkét munkahelyen rendbenvalónak tűnik a tájékoztatás. Itt is, ott is elvárják az embereket, beszéddel töltik el az időt, aztán esetleg elégedetten állapítják meg a vezetők, hogy eleget tettek a munkahelyi demokrácia követelményeinek. Csakhogy téeszünkben ■ éppen a számok halmaza, üzemünkben pedig a konkrétság hiánya miatt maradtak el a hozzászólások, a kért javaslatok, maradt el a sehol sem nélkülözhető vita, amely a megértést, az egységes cselekvés alapját segített volna megteremteni. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a fenti példák megyénk minden vállalatára, munkahelyére állnak. Ügy igaz: különösen az utóbbi egy-két esztendőbe»: sokkal, de sokkal többet hallanak, vitáznak munkahelyi fórumokon és egymás között is az emberek a legkülönbözőbb dolgokról, mint korábban. Nem kevés kétkezi dolgozót ismerek, aki már-már külkereskedelmi szakemberként képes beszélni a világgazdasági helyzet változásairól, az ebből ránk háruló feladatokról és úgy érti abból saját üzeme szerepét, hogy ettől akár igazgató is lehetne. Sok példával lehetne aláhúzni a fenti mondatot, nemcsak a tiszavasvári Alkaloida egyik szocialista brigádjával történt beszélgetéssel, ahol még a járási vezetőt is meglepte, mi mindenről tudnak, mi mindenről érdeklődnek a brigád tagjai. ' Mégsem mondhatjuk, hogy általánossá válnak az ilyesfajta találkozások. Azt, hogy a munkahelyi vezetők kisebb csoportokban beszélgetve, valós helyi ügyekből kiindulva jutnak el a nagy közösséget érintő eredményekig és gondokig, vagy fordítva: általános helyzetképből, a gyár vagy a tsz kapuján kívül történtekből vonnak le helyileg is jól alkalmazható tanulságokat, tapasztalatokat. A tájékoztatás olyan jog és kötelesség, amely minden munkahelyi vezetőt kötelez rá, hogy információit közölje az emberekkel. Am ezt ne általában tegye, ne az unalomig ismétélje az egyszerű emberek számára egyszer is érthetetlen szöveget. Arról szóljon, miként állnak a dolgok abban a konkrét közegben, ahol vagyunk. Azokra válaszoljunk, amelyekre az emberek itt és most kíváncsiak, ami itt és most eredmény, vagy gond. Ami a tájékoztatás mennyiségét illeti, a legtöbb helyen már megfelelő — hangzott el a párt megyei végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén. De a minőség még sok kívánnivalót hagy maga után. Nem ritka, hogy az országos, a megyei, vagy éppen a járási helyzetképet tárják csupán az emberek elé, az ottani eredményekről és gondokról szólnak, és elhallgatják a sajátjukat. így bizony sok információ válik formálissá, szürkévé, megkopottá, mire az emberekhez kerül. Pedig a munkás, a tsz-tag nem csak szereti, de joggal el is várja a nyílt, az őszinte beszédet, a több élő találkozást, a gyors és pontos választ a felvetett kérdésekre. Mint a végrehajtó bizottság hangsúlyozta: a munka- és lakóhelyi tájékoztatás fejlesztése céljaink megvalósulásának nagyon fontos eszköze, a szocialista demokratizmusnak, a párt tömegkapcsolatának nélkülözhetetlen területe. Világos a képlet: a tájékoztatás kapcsolódjék jobban a helyi igényekhez és feladatokhoz. Legyen nyílt és őszinte, csakúgy, mint egész politikánk. Az emberek tájékoztatását pedig sehol senki ne tévesz- sze össze a deklarációval, hiszen az információ döntéseink jó előkészítését és magyarázatát szolgálja. A páit tájékoztatáspolitikai határozatából következő tennivaló a fentieknél sokrétűbb, a párt minden szervezete, az állami, a társadalmi szervek vezetői iránt is magasabb követelményeket támaszt. Természetesen következik ebből, hogy akinek feladata a körülötte lévők informálása, annak erre mind alaposabban fel kell készülnie. Enélkül az üzemi demokráciáról vallott felfogása csupán önámítás marad. Kopka János A gabonaforgalmi és malomipari vállalat központi szerelőműhelyében Ströbik László szakmunkás egy kuplungtárcsa belső furatának esztergálása közben. (Császár Csaba felv.) Korszerű lyukszalagos gép segíti a termelés szervezését a Csepel Művek nyírbátori gyárában. A gépet Nyíri Ottilia és Szabó Ferencné kezeli. (Hammel József felv.) r Á megoldás az ÁFOR-ra vár! Zavarok a megye üzemanyag-ellátásában Néhány hónapja az ÁFOR miskolci körzetének — ide tartozik megyénk is — egyik tankautója kigyulladt. Mondhatnánk: tűz- és robbanásveszélyes anyaggal megesik az ilyesmi. A bökkenő csak az, hogy a tüzet a gépkocsi biztonsági berendezéseinek hibája okozta, olyan berendezésé, amelyet ma Magyarországon beszerezni és javíttatni nagyon nehéz. Az ÁFOR nyíregyházi ki- rendeltségének vezetője Bánfalvi András szerint: 28 gépkocsijuk műszaki állapota mindössze 43—45 százalékos, a járműpark fele fontos javításra szorul, a kettes szemlére, Budapestre küldött autók két hónap elteltével sem jutottak vissza Nyíregyházára. A telep szűkös, a két szerelő a szabadban kényszerül a javítások elvégzésére. A- ■■ FT I ■ ■ jovo gondjai... A megyei tanács kereskedelmi és építési osztályain kapott információk sem szívderítők. A gondok, amelyekről szó esik, nem annyira a jelen, sokkal inkább a jövő gondjai. Jelenleg 29 töltőállomás működik a megyében, ebből 19 az ÁFOR, kilenc az ÁFÉSZ- ek és egy a VAGÉP kezelésében. Ez ma, ha nem is sok, de elegendő az igények kielégítéséhez. A fogyasztás — 1970 és 1975 között megduplázódott — emelkedése 1990-ig a kutak számának százra emelését tenné indokolttá. Csak egyetlen adat ennek igazolására: előzetes számítások szerint 1990-ben 99 ezer- személygépkocsi, 25 ezer motorkerékpár és kilencezer teherautó fut majd a megye útjain. Az igény tehát reális, de a megoldás késik. A múlt ötéves tervben 16 új töltőállomást kellett volna az ÁFOR- nak építeni. Lett helyette négy. Csak a pénzen múlik? Végül: a közeli években várható, hogy Csenger, Vásá- rosnamény és Nyíregyháza kivételével a megyében található tároló és műszaki telephelyeket felszámolják, a benzinkutak ellátását Nyírbog- dányból végzik majd el. Ma tehát ez a helyzet, de hol a kiút? Az ÁFOR területi központjában Miskolcon Ledniczky Árpád műszaki vezető mondja: — Legfőbb gond a javítóbázisok hiánya. Ha ez jobb lenne, akkor a jelenlegi járműparkkal minden szállítás elvégezhető volna. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a mező- gazdasági üzemek jelentős része nem rendelkezik elegendő tárolótérrel, szállító járművel. Az ÁFOR elsődleges feladata viszont saját hálózatának ellátása. Szállítási szerződést ezért nem kötünk, csak egyes esetekre vállaljuk a fuvarozást. Még ez sem volna nagy baj, ha a felhasználók előre közölnék igényeiket, és nem az utolsó percben figyelnének fel készleteik megcsappanására. Rendkívüli probléma a biztonsági berendezések alfcatréE gy átlagképességű, normális gyerek vagyok, akinek nincs semmihez különösebb tehetsége. De ezt csak én tudom. A szüleim csodagyereknek tartanak. Most ez a divat. Azonkívül én vagyok az utolsó reménységük. Arra kényszerítenek, hogy én valósítsam meg hajdan beteljesületlen álmaikat. Az apám mindig Newton szeretett volna lenni, és lett belőle egy mérnök. — Főmérnök — javít ki, amikor erre terelődik a szó. — Viszont te, — mondja á mamának — Csajkovszkij: „Első koncert zongorára, nagyzenekarra” c. művét akartad eljátszani és csak a „Kutyakeringővei” birkóztál meg, sőt azt is elvéted a második taktus után. — De van egy fiam! — jelenti ki büszkén a mama. — Nekem is — felel rá az apám. így hát, az apám beíratott egy angol—fizika—matematika szakos osztályba, vegyigépgyártás tagozatra. A mamám pedig mindennap zeneórákra cipel, ahol még csak egy zongorát gyötrök, zenekar nélkül. De ez még nem minden. Arról van szó, hogy szednek hiánya. A kocsikat sokszor nem is lenne szabad munkába állítani, ha minden előírást maradéktalanul betartanánk. — Kilátás? Lassú javulást hozhat a Rába tankautók fokozott beállítása. Segítség lenne, ha az új beruházások már a szükséges tárolókkal együtt épülnének fel. Ha néhány vállalat összefogva, közösen vásárolna tankautót. „Kevés a pénz.” Ez volt a lényege dr. Karádi István kereskedelmi igazgató véleményének az ÁFOR országos központjában. Ez nyilván tény, de azért gondolkodásra késztető az a banki megállapítás, amely szerint nem használták fel teljes egészében a töltőállomások létesítésére» szánt összegeket „Nem az ÁFOR akarta" „Nem az ÁFOR akarta, hogy így alakuljon a helyzet Szabolcsban” — mondta Karádi István, mert a nyíregyházi és a mátészalkai telep korszerűsítését a tanácsok akadályozták meg városrena nagymamám egész életében egy jégtáncos bajnoknőt vélt felfedezni az anyámban. Most bennem látja, ezért vele a jégpályára kell járnom. A nagyapám művész szeretett volna lenni, és csak a Szergej Hazanov: Az utolsó reménység nagymamám férje lett. Tehát mindehhez még rajzból is különórát veszek. Amikor a zenei előrehaladásomról csak rosszat tud mondani a zenetanámő, a mama könnyen elmondja az apámnak. — Teljesen rád hasonlít! Botfüle van, mint neked. — Ezek a te génjeid — vág vissza a papa fizika kettesem láttán. — Mindegy, a fiúból úgysem lesz Fenerbach. Ezt kiharcolom, bármibe kerül is! — Ha ilyen kitartásod lett dezési szempontokra hivatkozva. Ráadásul a MÁV Nyíregyházán a területi terjeszkedést is gátolja. Szalka helyett pedig Kocsordot javasolnák új helyül, de az ÁFOR az új telep építéséhez szükséges összeggel nem rendelkezik. Járművek, kutak, javítóbázisok, utak. Az úthálózat természetesen nem az ÁFOR hatásköre. A javítóbázisok és a tárolóterek építésében segítséget nyújthatnak «ugyan a megyei szervek és az érintett vállalatok, szövetkezetek, de csak mástól az ÁFOR sem várhatja a megoldást. A kutak és a járműpark kérdése azonban az ÁFOR ügye. A vállalat, mely monopolhelyzetben van a forgalmazásban, úgy tűnik, nem is törekszik hasonló pozícióra a szállításban. Sokrétű feladat tehát az 1990-ig szóló tervek megvalósítása. Mindez messze nem helyi jelentőségű ügy, elég a megye növekvő tranzitforgalmára és a rohamos iparosodásra hivatkozni. Az sem vigasz, amit az ÁFOR vezetői hangsúlyoznak, hogy egyes megyék helyzete még rosz- szabb. A fejlesztési igények jogosak, de úgy tűnik, ma még a szint tartása sem levolna 30 évvel ezelőtt is — jegyzi meg a nagymama — talán a dobogóra is eljutottál volna. A nagyapa csak hallgat. Meg van róla győződve, hogy bennem végül is az ő génjei fognak győzni, és ha nem is Repin, de legrosszabb estben egy Ajvazovszkij lesz belőlem. M indegyikőjüket szeretem. Tudom, hogy csak jót akarnak nekem, s nincs kedvem egyi- kőjüket sem elkeseríteni. De nem tudok egyszerre híres fizikus, ismert zenész, neves jégtáncos és nagy tehetségű festő is lenni... Annál is inkább, mert én egy átlaggyerek vagyok. Nincs se különösebb tehetségem, se szenvedélyem. Az egyetlen, ami igazán tetszik — építőkockával játszani, vagy homokból furfangos házakat, várat építeni. De a munkámat nem mutatom meg senkinek. Hiszen a mi családunkban senki nem akart építész lenni és nekem csak az álmokat kell megvalósítani. (Lityeraturnaja gazeta, 1977. szeptember). Fordította: Laczik Mária hetséges. Speidl Zoltán
