Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-07 / 32. szám

Szabolcs-Szatmár me­gye ruhaipari szövetkeze­tei ebben az esztendőben is jelentősen növelik tér. melésfiket. Különösen nagy gondot fordítanak az exporttermékek előállítá­sára, ezen belül is jelentő­sen emelik a tőkés piacra szállítandó termékek mennyiségét. 1. A Baktalórántházi Vegyesipari Szövetkezet textilüzemében az év első három hónapjában többek között 3600 női blúzt, 8 ezer munkaruhát készíte­nek nyugati export meg­rendelésre. 2. A Kisvárdai Ruhaipari Szövetkezetben a múlt év­ben az eddigi legnagyobb tőkés exportot bonyolítot­ták le, több mint 15 mil­lió forint értékben készí­tettek gyermekruhákat bérmunkajelleggel nyuga­ti megrendelésre. Batta Edit az NSZK megrende­lésre készülő mikrokord nadrágok koptatóját varr- ja speciális géppel. (Elek Emil felvételei) Németh Károly a Honvédelmi Minisztériumban Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára hétfőn délelőtt látoga­tást tett a Honvédelmi Mi­nisztériumban. A vendéget — aki a Magyar Néphadse­reg vezetői, az MSZMP nép- hadseregi bizottságának ak­tivistái számára gazdásági építőmunkánk időszerű kér­déseiről tájékoztatót tartott — Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter és Popp Dezső vezérőrnagy, az MSZMP néphadseregi bi­zottságának első titkára fo­gadta. 1978: előbbre lép a tanácsi ipar Bővülő szolgáltatás, nagyobb termelékenység Ebben az évben túllépnek az 500 milliós termelésen a tanácsi ipar vállalatai. A megyében működő hat válla­lat (a Nyírbátori Faipari Vál­lalat átadásával eggyel csök­kent a számuk), tavaly közel 460 milliós termelést valósí­tott meg, az idén pedig közel tízszázalékos növekedéssel számol, elsősorban a termelé­kenység emelésével. Kedvező, hogy a szolgálta­tóipar az átlag fölött növeli termelését, amelyhez új be­ruházások elindítása, vagy korábban megkezdett beru­házások befejezése is tarto­zik. A vasszerkezeti és gép­ipari szolgáltató vállalat 73 millióról 88 millióra emeli termelését. A 20 százalékos növekedést a szervizhálózat kiterjesztése teszi lehetővé. A VAGÉP tervezi a tehergép­kocsik javításának megkez­dését, míg több személygép­kocsi-típusnál a garanciális javítást is végzi. A Patyolat 11,6 százalékos termelésnöve­lése a mind növekvő igények kielégítését célozza. Befeje­ződik a vállalat központi te­lepének rekonstrukciója, Vá- sárosnaményban egy kisüzem építése, míg a nyíregyházi, jó- savárosi felvevőhelyet gépek beszerzésével kisüzemmé ala­kítják át. A termelőüzemek közül a Tiszalöki Faipari Vállalatnál szinte teljes belső átszerve­zésre kerül sor, amit indokol, hogy a megszűnt Nyírbátori Faipari Vállalattól átvett profilokat, vonalzók, rajztáb­lák gyártását, faipari szer­számok készítését a tiszavas- vári üzembe telepítik, de a tiszalöki és a kisfástanyai üzemeket is érinti az áttele­pítés. A divatruházati válla­lat tovább folytatja a jól be­vált tőkés exportot jelentő bérmunkát, az év közepére bővíti szolgáltatásait is a Zrí­nyi utcai sávházban átadan­dó szalonnal. A Nyírségi Nyomda termelésében to­vábbra is nagy helyet kap a tankönyvkészítés, a tavalyi 115 milliós vállalati termelés után idén 124 milliót tervez­nek. A Kelet-magyarországi Faipari Vállalat tőkés ex­portról tárgyal, ennek reali­zálása esetén termelését nagymértékben tudná bőví­teni. (lb) EXPORT SZABOLCSBÓL Púja Frigyes Belgiumban * Megkezdődtek a magyar—belga külügyminiszteri tárgyalások Tanácsi „KST" Három és fél milliárd forinttal gazdálkodnak az idén megyénk tanácsai, a fejlesztésekre ebből 1,4 milliárd forint jut. Taná­csaink — főleg a kisebb településeken — több évig is gyűjtenek egy-egy be­ruházásra, iskolára, óvo­dára. Korábban ezeket a pénzeket minden esetben számlákon tartalékolták, s mikor együtt volt a szük­séges összeg, elindították a beruházást. A milliók kamatoztak ugyan, de a pénzeknek nem az a legjobb haszno­sítása, ha egyszerűen fél­reteszik. Ez a gondolat hívta létre két esztendővel ezelőtt a megye tanácsai­nak kölcsönalapját. Az alapelv az volt, hogy a be­ruházásra gyűjtő tanácsok meghatározott időre bead­ják pénzeiket a kölcsön- alapba, ahonnan mások, akik már közelebb állnak a beruházások befejezésé­hez — kölcsönkapják, s ütemesen visszafizetik. A tanácsok a fejlesztési ter­veikben előirányzott kom­munális, egészségügyi és kulturális beruházásaik­hoz vehetik igénybe a köl- csönalapot. Nehezen indult a kezde­ményezés megvalósítása, de a megyei tanács és az OTP segítségével (ahol a pénzügyi műveleteket le­bonyolítják) egyre több tanácsnál ismerik meg, s jelenleg már 15 millió fo­rintot kezel a kölcsön- alapban a lakosság és a tanácsok bankja, a taka­rékpénztár. Változó az el­helyezés időtartama: egy- négy esztendőre teszik be a pénzeket a tanácsok, kö­rülbelül ennyi idő kell ah­hoz, hogy egy-egy óvodá­ra, orvosi rendelőre, isko­labővítésre elegendő indu­ló összeg gyűljön össze a kisközségek tanácsainál. Általában égy-négy esz­tendőre veszik igénybe a kölcsönalap pénzeit. Előbrehoztak már segítsé­gével útkorszerűsítést, óvodaépítést és sok olyan kisebb — de helyben fon­tos, vagy gyors megoldást kívánó — építést, amire esetleg néhány évig még várni kellett volna. Amolyan gyorssegély, „KST” ez a tanácsoknak. Jelenleg (a visszafizetések révén) mintegy tízmillió forint a kölcsönözhető ösz- szeg. Ez azonban azt is jelzi, hogy megyei mére­tekben még nem működ­het kellőképpen a tanácsi kölcsönalap, mert az egyes ember számára nagy ösz- szegek a községi, nagyköz­ségi beruházások finanszí­rozásához kicsik, nagyobb arányokat tennének szük­ségessé. Az első két esz­tendő jó tapasztalatai alapján tovább kívánják szélesíteni a résztvevők körét, hogy ezzel is haté­konyabbá tegyék a taná­csok beruházási munkáját. M. S. Pu”•» Frigyes külügyminisz­ter belga kollégája Henri Si­monét meghívására hétfőn reggel hivatalos látogatásra Belgiumba utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Rácz Pál külügyi államtitkár, va­lamint a Külügyminisztéri­um több vezető munkatársa. Ott volt Wilfried Nartus, a Belga Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Külügyminiszterünk hétfőn délelőtt megérkezett Brüsz- szelbe, a repülőtéren a belga külügyminisztérium vezetői fogadták. Jelen volt Vince József, a Magyar Népköztár­saság brüsszeli nagykövete és a nagykövetség munkatársai. Hétfőn kora délután meg­kezdődtek a hivatalos tár­gyalások a Púja Frigyes ma­gyar és a Henri Simonét belga külügyminiszter vezet­te küldöttségek között. A magyar—belga kétoldalú po­A szovjet kormány meghí­vására hétfőn kétnapos mun­kalátogatásra Moszkvába ér­kezett dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár. Az osztrák kormányfőt a szovjet főváros repülőterén Alekszej Koszigin, az SZKP Hétfőn ülést tartott a me­gyei területi árvízvédelmi bi­zottság. Áttekintették a ha­zai és a hozzá kapcsolódó külföldi vízgyűjtők hidrome- teorológiai helyzetét. A bi­zottság megállapította, hogy a Tisza külföldi vízgyűjtői­ben — hóban tárolt csapa­dékból — hirtelen olvadás esetén közepes mértéket meg­haladó árvíz keletkezhet. Kedvezőbb azonban a hely­zet a Szamos vízgyűjtőjében, ahol az árvíz kialakulásának lehetőségei kisebbek. A folyók nagy részét, ki­sebb megszakításokkal, 20— 30 centiméteres jégtakaró bo­rítja. Néhány helyen kisebb jégtorlódás is keletkezett A jéghelyzet folyamatos megfi­gyelést igényel, hogy szükség esetén a szakemberek — jég­törőhajókkal és robbantó jár­őrökkel — beavatkozhassa­nak. A hazai vízgyűjtő területen az őszi csapadék az átlagos­nál nagyobb, a téli csapadék kisebb volt. összefüggő hó­takaró csak a megye keleti részén található. A talaj ned­vességtartalma és a talajvíz szintje az átlagosnál maga­sabb, ezért csapadékos ta­litikai-gazdasági kapcsolatok fejlesztése lehetőségeinek megvizsgálása mellett megvi­tatták az időszerű nemzetkö­zi kérdéseket is. Ezek között jelentős súllyal szerepeltek a kelet—nyugati politikai és gazdasági kapcsolatok prob­lémái, különös tekintettel az enyhülés további kibontakoz­tatására. Napirenden szere­pelt a többi között a helsin­ki záróokmány végrehajtásá­val, a belgrádi találkozóval, a bécsi közép-európai haderő és fegyverzetcsökkentési tárgya­lásokkal és általában a lesze­reléssel kapcsolatos problé­mák köre és érintették az afrikai, valamint a közel-ke­leti helyzet felvetette kérdé­seket is. A tárgyalások szí­vélyes, tárgyszerű légkörben folytak. Hétfőn este Henri Simonét belga külügyminiszter a brüsszeli Egmont-palotában vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. A vacsorán pc- hárköszöntők hangzottak el. KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisz­tertanácsának elnöke és más szovjet vezetők üdvözölték. A szovjet—osztrák hivata­los tárgyalások kedden kez­dődnek a Kremlben. vasz esetén számottevő bel­vízelöntéssel lehet számolni — állapította meg a bizott­ság. Kívánatos, hogy a me­zőgazdasági üzemek a mély­fekvésű területek vízelveze- zetését a szokásos módon a mélypontokról barázda kihú­zásával, a magasabb vonula­tok átvágásával — mindenütt elkezdjék. Ezzel egy időben pedig a csatornák vízszintjét — fokozott szivattyúzással — az előírt szinten tartsák. A megyei árvízvédelmi bi­zottság áttekintette az 1977. évi ár- és belvízvédelmi te­vékenységet, az ezzel kapcso­latos fejlesztő és fenntartó munkákat is. Elismeréssel nyugtázták a résztvevők, hogy a honvédség együttmű­ködésre kijelölt egységeinek parancsnokai, és a vízügyi igazgatóság szakemberei egyeztették az árvízvédelem eszköz- és munkaerő-állomá­nyát, és közösen megszemlél­ték a veszélyesnek minősíthe­tő árvédelmi szakaszokat. Majd részletesen foglalko­zott a bizottság az 1978. évi teendőkkel: az ár- és belvíz- védekezés létesítményeinek további fejlesztésével. Az osztrák kancellár Moszkvában Jégtakaró a folyókon Hirtelen olvadás esetén közepes árvíz lehet Már most védekezni kell a belvíz ellen Ülést tartott az árvízvédelmi bizottság | XXXV. évfolyam, 32. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1978. február 7., kedd MA Több halat eszünk (2. oldal) • Szabolcsi cigánysors (3. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom