Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-04 / 30. szám
1978. február 4. KELET-MAGYARORSZÁG 5 HÍREK Népi ellenőröket tüntettek ki a Parlamentben I KeletMagyarország KÉPEK Átadták a Móricz Zsigmond- ösztöndíjakat Az 1978. évi Móricz Zsig- mond-ösztöndíjakat pénteken adta át Pozsgay Imre kuítu- rállis miniszter. A fiatal költők, prózaírók és kritikusok részére alapított ösztöndíjat ebben az évben Apáti Miklós, Bán Zsuzsa, Benke László, Kiss Irén, Meliorisz Béla, Nyilasy Balázs. Oravecz Imre, Osztoj'kán Béla, Szentmi- hályi Szabó Péter, Szkárosi Endre, Tarján Tamás, Tárnok Zoltán és Zelei Miklós kapta. Tisztségviselőválasztás az ÉTE-nél Az Építőipari Tudományos Egyesület Szabolcs-Szatmár megyei Szervezetének vezetősége legutóbbi ülésén új tisztségviselőket választott a más munkakörbe való helyezés. illetve elköltözés miatt megüresedett helyre. A szervezet megyei elnökévé Zilahi Józsefet, a megyei ’tanács építési, vízügyi és közlekedési osztályának vezetőjét, a volt alelnököt, alelnökké Kerekes Imrét, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat igazgatóját választották meg. KÁLLÓSEMJÉNBEN A MESEKERT. Vidám vasárnap délelőttöt kínál a legkisebbeknek január 5-én Kál- lósemjénben a megyei művelődési központ Mesekert bábszínháza. A tudós kiskacsa, a Mézeshordócska és Az elátkozott malom című bábjátékokkal délelőtt 10/órakor mutatkoznak be a művelődési házban. Húszéves fennállását ünnepli a népi ellenőrzés szervezete; az évforduló alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kiemelkedő munkájuk elismeréséül népi ellenőröket tüntetett ki. A kitüntetéseket pénteken a Parlament Munkácsy-ter- mében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az ünnepségen megjelent Huszár István és Borbánéi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Szakali József államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke. A kitüntetések átnyújtása- kor Losonczi Pál egyebek között hangsúlyozta: — Állami, társadalmi és közéletünk nélkülözhetetlen tényezője a népi ellenőrzés, amelynek immár két évtizedes múltja, története van. A törvény a népi ellenőrzést, mint az állam általános hatáskörű és átfogó feladatokkal felruházott szervét azért hívta életre, hogy a dolgozó nép széles rétegeinek szervezett ég közvetlen részvételével oldja meg a gazdasági, a társadalmi, a szociális és kulturális ellenőrzés feladatait. A fennállása óta eltelt időszak tapasztalatai alapján bízvást elmondhatjuk, hogy a népi ellenőrzés eredményesen látja el kettős, ám mégis egységes feladatát: sajátos és nagy súlyú társadalmi, állami rendeltetését a dolgozók nagy tömegeinek részvételével és közreműködésével. — Pártunk és államunk vezetése rendkívül sokra tartja és nagyrabecsüli ezt a tevékenységet, amely úgy lát el nélkülözhetetlen állami-társadalmi feladatokat, hogy közben az állampolgárok tízezreit kapcsolja be ebbe a hivatás jellegű közéleti szereplésbe, teszi őket a hatalom gyakorlásának közvetlen részeseivé. Teljesen érthető, ha pártunk és államunk vezetése a kerek évforduló alkalmából elismerésének és köszönetének úgy ad kifejezést, hogy kitüntetésben Részesíti a népi ellenőrzés nagy családjából azokat, akik tevékenységük tartalmával, teljesítményük kiugró szintjével szereztek érdemeket. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend, arany fokozatát tíz népi ellenőrnek adományozta. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tizenöt népi ellenőrt tüntettek ki, köztük Szabó Miklóst, a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ főosztályvezetőjét. A Munka Érdemrend bronz fokozatát huszonötén kapták meg. Szakali József pénteken a KNEB székházában 69 népi ellenőrnek a Kiváló Népi Ellenőr kitüntetést nyújtotta át. Az ünnepségen részt vett Borbándi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. Névadó Első alkalommal rendeztek üzemi névadót a Nyíregyházi Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Intézetben. A nyolc gyerek február 2-án lezajlott névadóján, amelyet a városi tanács anyakönyvi hivatala és az iskola szak- szervezeti bizottsága rendezett, a négyes számú általános iskola gyermekkórusa adott műsort. Az ünnepeltek a kisdobosoktól nyakkendőt, a tanácstól emléklapot, a szakszervezettől pedig ajándékot kaptak. FOGADÓÓRA: László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese február 6-án, hétfőn 8 óra 30 perctől 10 óra 30 percig tart fogadóórát hivatali helyiségében. Orosz szakos diákok utaztak a Szovjetunióba AGROKÉMIAI TANÁCSKOZÁSRA KERÜL SOR a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán február 16-án a főiskola és a SZATÉV közös rendezésében. Előadások hangzanak el időszerű agrokémiai témákról, a Borsodi Vegyiművek szakemberei és a Debreceni Agrártudományi Egyetem tanárai tartanak előadásokat. Az előadások és viták után szakmai filmvetítésre is sor kerül. Esti iskola ! Hetvenen vizsgáztak eredményesen a Nyíregyházi 6-os számú Általános Iskolában a dolgozók iskolájának 160 órás tanfolyamán. Űjabb tanfolyamok megfelelő létszám esetén az 5., 6., valamint a 7. és 8. osztályban indulnak. A jelentkezés egyénileg és vállalat útján csoportosan is történhet. A tanulni vágyók naponta 10 és 15 óra között jelentkezhetnek az iskola Bá- thori utca 30. szám alatti épületének igazgatóhelyettesi szobájában. A magyar és szovjet kulturális szervek megállapodása értelmében orosz szakos egyetemi és főiskolai hallgatók folyamatosan utaznak szovjetunióbeli részképzésre Leningrád- be, Odesszába és Vlagyimirba. A következő turnusban, február 5-én 27 tanárképző főiskolai hallgató indul Vlagyimirba. A magyar diákok közel 5 hónapot töltenek intenzív nyelvgyakorlaton a Szovjetunió e történelmi nevezetességekben bővelkedő városában. TÉLEN SEM TÉTLENKEDNEK az emberek a Szatmár-beregi Vízgazdálkodási Társulat fehérgyarmati telepén. A csatorna- építés, terepegyengetés, földúthálózat-készítés szezonja jobb időt kíván, s így jut idő a gépek javítására, karbantartására. A saját erővel készített, tizennégy jármű befogadására alkalmas, fedett garázsban lehetőség nyílik a nagy gépek javítására is — így tavasszal zavartalanul indulhatnak a gépek. A telepen kilenc T—100-as munkagép, ugyanannyi kotrógép, tíz IFA billenő- platós teherautó és öt vegyes használatú jármű karbantartását és szükséges javítását végzik Szabó Gyula gépcsoportvezető irányításával. A képen: munkában a szerelők. LOTTÓ TARGYNYEREMÉ- NYEK. A lottó legutóbbi tárgy- nyeremény-sorsolása, amelyen a harmadik játékhét szelvényei vettek részt, negyvenkét értékes utalványt hozott a megyébe. Többek között egy 50 ezer forintos ötletutalványt, két színes tévét, és két darab 20—20 ezer forint értékű zenesarok utalványt. A tízezer forintos utalványokból 11 jutott Szabolcs-Szat- márba, majd ezeket követi számos kultúr- és hdztartásicikk- utalvány. A nyereményigényeket a kisorsolt szelvények tulajdonosai február 20-ig juttassák el az OTP-fiókok, totó-lottó ki- rendeltségek, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz. Meger egy mosolyt — A beteg a 21-es szobában jobban van. Ma már meg is szólalt. — Mit mondott? — Hogy rosszul érzi magát. HÁZIASSZONYI RAVASZSÁG — Holnap időben legyen kész az ebéd, mert vendégeink lesznek — mondja a férj feleségének. — Hogy főzzek: hogy újra jöjjenek, vagy hogy miskor otthon maradjanak? — Hogy többet ne jöjjenek! A GELKA jósavárosi fiókszervizében végzik a tévék, magnók, rádiók javítását. A műhely szerelői látják el a központi tévéantennák karbantartását is. A képen: televízió javításán dolgozik Ladányi Gyula és Liptai László. (Hammel József felvétele) Harmincéves zenekar A mátészalkai Zalka Máté Művelődési Központban tartja próbáit a munkás fúvószenekar. A 33 tagú együttes az 1947-ben alakult vasutas zenekar jogutódja. Akkor 16 fővel vonatkísérőkből, mozdonyvezetőkből és pályamunkásokból állt, tagja volt Cseppentő Sándor, a jelenlegi karmester is. Őrzik a fényképeket az egykori fellépésekről, amelyek a munkásőrség megalakulásán, gyár-, illetve üzemavatásokon, egyéb ünnepségeken készültek. A zenekar alapítói közül hatan ma is aktív tagok, összesen 14 nyugdíjas jár rendszeresen a próbákra. Az utánpótlással szerencsére nincs már nagy gond, ugyanis a városban lévő zeneiskolának fúvészenekara van, s az innen „kiöregedett” közép- és szakközépiskolások itt fejleszthetik tudásukat Természetesen a zenekar gerincét a dolgozó vasutasok alkotják. Többen járnak az együttesbe játszani Hajdúszoboszlóról, Debrecenből, valamint Nyíregyházáról is. Repertoárjukban az indulókon kívül elsősorban polkák, keringők szerepelnek. Nyáron a város központjában lévő parkban rendszeresen térzenét adnak májustól szeptemberig. Most pedig a munkás fúvószenekarok fesztiváljára készülnek. (zsb) Űjabb kertbarát- klubok a megyében Az elmúlt év közepéig még csak kilenc kertbarátklub működött a megyében, de ezt követően egyre több helyen jött létre a Hazafias Népfront által is patronált együttműködés. Mátészalkán, Nagykál- lóban, Vaján és Fehérgyarmaton új klubok alakultak, Baktalórántházán pedig a régit szervezték újjá. Legutóbb január 18-án Nyírlövőn, február 2-án pedig Nagydoboson alakult meg a kertbarátok klubja. Ezzel együtt már 16 kertbarátklub működik Szabolcs-Szatmár megyében. Szalag és szegfű Szalagavató ünnepséget rendez Fehérgyarmaton a művelődési házban február 4-én, szombaton délután a helyi Petőfi Sándor Szakközépiskola. A fiatalok a Kenyeres Imre tanár által ösz- szeállított, szerkesztette és rendezett Ady-emlékműsor- ral köszöntik az ünneplőkét. A két számviteli ágazatú és egy igazgatási ágazatú osztályban közel 90 fiatal kapja meg a szalagot, s mellé az immár hagyományos egy-egy szál szegfűt. A műsort követően a mátészalkai Astra együttes tánczenéjére szórakozhatnak az egybegyűltek. Tegnap reggel Nyíregyházán, a Rákóczi utca elején az IK 70—76 forgalmi rendszámú Zsiguli személygépkocsi összekoccant egy autóbusszal. Személyi sérülés nem történt. (Fotó: Mikita) Február 4., szombat KRÓNIKA RÁHEL NAPJA A Nap kél 7 óra 07 perckor, nyugszik 16 óra 50 perckor. A Hold kél 4 óra 00 perc- • kor, nyugszik 13 óra 30 perckor. ötven évvel ezelőtt, 1928. február 4-én halt meg — 75 éves korában — Hendrik Antoon Lorentz Nobel-dí- jas holland fizikus; nevéhez- fűződik a speciális relativitás elméletben használt és róla elnevezett transz- formáció. Arnheimben született, 1853-ban, s a leideni egyetem hallgatója volt. Alig három évvel doktori értekezésének megvédése után már az egyetem elméleti fizika professzora, s élete végéig itt, Leidenben fejtette ki a modem fizikát sok szempontból megalapozó munkásságát. Hatalmas életműve már kortársait is lenyűgözte; szakmai tekintélye akkora volt. hogy idős korában felkérték, készítse el a tenger sekély vizű medencéjéből elkerített Zuider-tó bekerítési tervét. Ezt a medencét azért képezték, hogy a tengerből termőföldet nyerjenek. Alapvető munkásságot végzett a mágneses terű sugárzások tanulmányozásában; az ezzel kapcsolatos transzformációnak a relativitás elméletben alapvető szerepet játszó formuláit ő vezette be. A fizikai Nobel- díjat 1902-ben nyerte el — megosztva tanítványával, T. Zeemannal — ,,a mágneses térben lejátszódó sugárzási jelenségek vizsgálatáért”. Időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Szórványosan gyenge havazás, napközben többfelé feloszló köd. Megélénkülő keleti, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2—6 fok között, a tartósan ködös helyeken nulla fok körül. A lottó nyerőszámai: 2, 22, 57, 60, 89 v CSEPEL MÜVEK SZERSZÁMGÉPGYÁRA NYÍRBÁTORI GYÁREGYSÉGE körülbelül 1 éves budapesti betanulásra, szerszámgép-szerelési munkák elsajátítására azonnali belépéssel felvesz géplakatos, gépszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: a gyáregység munkaügyi csoportjánál, Nyírbátor, Vágóhíd u. 39. LAKATOST ÉS HEGESZT^ SZAKMUNKÁST alkalmazunk KARBANTARTÓI MUNKAKÖRBE; GMV malomtelep. Nyíregyháza, Vöröshadsereg út 69. (89973) Elítélték a sikkasztó baktalórántházi felvásárlókat F orgalomkorlátozás Milota körzetében A nagymértékű felfagyástól megrongálódott a Fehér- gyarmatot Tiszabeccsel ösz- szekötő 4129-es számú út Mi- lotán átkelő szakasza. Ezért a KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatósága ezen a részen — a 31-es kilométer szelvénytől számítva 3472 méter hosszan február 2-án déli 12 órától súly- és sebességkorlátozást vezetett be, hogy a még nagyobb rongálódást megelőzzék. A járművek ezen a szakaszon csak 12 tonna súllyal és 40 kilométeres maximális sebességgel haladhatnak. Amikor a vádirat elkészült, már beszámoltunk Rebák István 21 éves baktalórántházi felvásárló és Vaskó Károly 32 éves nyíregyházi lakos, a Baktai ÁFÉSZ felvásárlási üzemágvezetőjének csalás- és sikkasztássorozatáról. Rebák „lezseren” végezte felvásárlói munkáját, sokszor zsebből fizetett, jószerint semmit sem törődött a bizonylati renddel, úgy gondolta, hogy ha elszámolásra kerül a sor, csak pluszbevétellel zárhat. A többlet reményében elsikkasztott 14 ezer forintot, s ezt hamis vételi jeggyel akarta leplezni. Ellátmányából egy alkalommal 50 ezer forintot adott főnökének, Vaskónak és amikor tévedésből javukra írtak egy vagon almát, — 126 ezer forint értékről van szó — fiktív vételi jegyet készítettek, s ezzel elleplezték a Vaskónak adott ötvenezret is. Hosszú lenne leírni az alma, a hagyma, a gyógylepény felvásárlásánál elkövetett csalásokat, tény az, hogy amikor elszámolásra került sor, 48 ezer forint hiányuk volt. A nyomozás kiderítette visszaéléseiket és bíróság elé kerültek. Reb%k Istvánt 1 év 8 hónap, Vaskó Károlyt 2 év 8 hónap börtönre ítélték. Rebákot 1, Vaskót 3 évre eltiltották a közügyektől, s kötelezték őket a szövetkezetnek okozott közel 83 ezer forint kár megfizetésére. A vádlottak enyhítésért fellebeztek.