Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

XXXV. évfolyam, 46. szám ■■■■■■■■■■■■ Á béke őrhelyén H atvan esztendővel ezelőtt, 1918. február 23-án, Pszkov és Narva alatt, a hófödte orosz síkságon aratta első győzelmét a Vörös Hadsereg a né­met területrabló csapatok felett. Azoknak a feledhetet­len hősi napoknak az emlékére, amikor a szovjetha­talom védelméért folytatott ütközetben megszületett a Vörös Hadsereg, ünnepeljük minden évben a szovjet fegyveres erők napját. A Vörös Hadsereg létrejötte döntő jelentőségű ese­ménye volt, nemcsak a fiatal szovjet állam léte, hanem az egész emberiség történelme szempontjából. Ez a had­sereg azóta is maradéktalanul őrzi osztály jellegét; a proletárforradalomért, a szocialista hazáért, a nemzet­közi munkásosztály érdekeiért áll fegyverben. Nagy csaták, kemény próbák tüzében edződött és erősödött a szovjet hadsereg. Az intervenciósok felett aratott győzelmet követően, alig két évtized állt csak rendelkezés re harci szervezetének, fegyverzetének fej­lesztésére és máris honvédő harcra kelt a legveszedel­mesebb ellenség, a náci fenevad hitszegő támadásának elhárítására. 1941. június 22-én a fasiszta Németország, amely erre az időre csaknem egész Európát leigázta, rablótámadást intézett a Szovjetunió ellen. A szovjet nép és hadserege bátran felvette a harcot az agresszor- ral folytatott halálos összecsapásban. A Nagy Honvédő Háború négy esztendeig tartó hősies harcainak emléke ma is elevenen él az idősebb generáció emlékezetében, de zászlót hajt előtte az ifjúság is, amely csak a törté­nelemből ismeri — de elismeri — a roppant kemény, áldozatos küzdelmet. Ebben a harcban a szovjet had­sereg nemcsak megvédelmezte a szocialista államot, ha­nem saját fészkében zúzta szét a fasiszta fenevadat és internacionalista küldetését teljesítve felszabadított egy sor, addig elnyomott, jogfosztott és kizsákmányolt európai és ázsiai népet, megalapozta a szocialista világ- rendszer kialakulását. A második világháború befejezése óta 33 békés esz­tendőt ért meg Európa. Ez alatt nemegyszer a Szov­jetunió és a szocialista országok, s ezek fegyveres erői — már puszta létükkel is — meghátrálásra késztették a népek szabadságát, függetlenségét veszélyeztető erőket, a háborús gyújtogatókat öreg földrészünkön, de nem­csak Európában, hanem más kontinenseken is. így vált korunk reális lehetőséggé több veszélyes háborús tűz­fészek felszámolása, a feszültség csökkentése, a békés egymás mellett élés elveinek érvényesülése. ■■ ól tudjuk, hogy a nemzetközi enyhülés sikerei I nyugtalanítják a reakciós imperialista köröket. A NATO és más, militarista katonai blokkok vezetői mindent elkövetnek annak érdekében, hogy meg­gátolják vagy legalább zavarják az enyhülési folyama­tot. Ennek érdekében nem riadnak vissza a legkörmön­fontabb rágalmaktól, igyekeznek torz beállításba he­lyezni a Szovjetunió és a szocialista országok védelmi intézkedéseit. Valójában a rágalomhadjárat örve alatt a fegyverkezési versenyt szorgalmazzák és a legbusá- sabb profittal járó fegyverkereskedelmet leplezik le. Az újabb és újabb tömegpusztító fegyverfajták létrehozá­sával pedig katonai fölénybe szeretnének kerülni ve­lünk szemben. Ugyanakkor sem a Szovjetunió, sem a Varsói Szerződés más tagállamai nem növelték katonai kiadásaikat, fegyveres erőik létszámát, és csupán any- nyit költenek hadiipari célokra, amennyi a megbízható védelem szavatolásához, a szocializmus vívmányainak megbízható oltalmazásához szükséges. A szocialista or­szágok ismételten síkraszállnak az olyan gyakorlati in­tézkedésekért, amelyek a nemzetközi biztonság erősíté­séhez, a fegyverkezési hajsza korlátozásához, illetve megszüntetéséhez, a tömegpusztító fegyverek és az ez­zel kapcsolatos kísérletek eltiltásához vezetnek. Ezzel egyidejűleg viszont lépéseket tesznek saját védelmük erősítésére. A jelen viszonyok között a szo­cialista államok védelmi szövetségének további erősí­tése olyan intézkedés, amelyet az imperialista erők kényszerítenek ránk. Jóllehet, ezek az erők ma vissza­szorultak, de nem váltak ártalmatlanná. Ezért nap­jainkban, az új történelmi viszonyok között még erő­teljesebben mutatkozik meg a Szovjetunió korszerű fegyveres erőinek rendeltetése, igazi népi jellege. M i magyarok különösen nagy szeretettel emlék­szünk a szovjet hadseregre, mert a hatalmas véráldozatok árán hozta meg az új, a szebb életet jelentő szabadságunkat. És kegyelettel, tisztelet­tel emlékezünk elődeikre, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a polgárháború és az intervenció elleni küzdelem dicső vöröskatonáira, akikkel együtt a ma­gyar internacionalisták ezrei küzdöttek. Ugyanilyen tisztelettel viseltetünk a Szovjetunió fegyveres erőinek mai tagjai iránt is, akikkel a Varsói Szerződés meg­kötése óta különösen szoros, internacionalista, elvtársi, fegyverbaráti szálak kötnek össze. Büszkék vagyunk rá, hogy barátunknak, szövetségesünknek mondhatjuk azt a szovjet hadsereget, amely az egész földkerekség békéjének, biztonságának s az emberi haladásnak meg­bízható és leghatalmasabb védelmezője. Hegedűs Ferenc MA Tévéosztály az üzemben (2. oldal) Tovább lépnek Rakamazon Losonczi Pál és L. Brezsnyev üdvözlete a fiataloknak Megnyílt a DÍVSZ . közgyűlésé Berlinben, a Köztársasági Palotában, Pietro Lapiccirel- la, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke, szer­dán délelőtt ünnepélyesen megnyitotta a DÍVSZ X. köz­gyűlését. A közgyűlésen több mint 130 ország fiatal­jai vesznek részt. Az elnökségben a DÍVSZ irodájának tagjai, valamint különböző országok ifjúsági szervezeteinek vezetői foglal­nak helyet, köztük dr. Maró- thy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KISZ Központi Bizottsá­gának első titkára, a magyar küldöttség vezetője. Losonczi Pál, az MSZMP PB tagjának, az Elnöki Ta­nács elnökének üdvözletét dr. Maróthy László o’-^sta fel a küldöttek tapsától kísérve. Losonczi Pál üdvözletében egyebek között hangsúlyoz- za: ,,Tudjuk, hogy különböző világrészekből és országokból jöttek, s eltérő nemzeti kö­rülmények között folytatják harcukat. Az önök által kép­viselt eszmék és célok közös­sége ugyanakkor lehetővé és szükségessé teszi a közös fel­lépés kialakítását a békéért, leszerelésért és társadalmi haladásért folytatott harc­ban.” A közgyűlés résztvevői for­ró tapssal fogadták Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­ge elnökének üdvözletét, amelyet Borisz Pasztuhov. a lenini Komszomol KB első titkára ismertetett. Leonyid Brezsnyev a világ ifjúságának találkozójához intézett üdvözletében hangsú­lyozza: a szocialista országok következetes és tevékeny külpolitikájának, a világ bé­keszerető erői határozott ak­cióinak eredményeként je­lentős mértékben javultak a különböző társadalmi rend­szerű államok közötti, a bé­kés egymás mellett élés elve­in alapuló kapcsolatok. A DÍVSZ Végrehajtó Bi­zottságának a X. közevűlés elé terjesztett beszámolója elemezte a legutóbbi, 1974- ben megtartott várnai köz­Fogadás a szocialista országok honvédelmi miniszterei tiszteletére Dmitri) Usztyinov marsall, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere szer­dán fogadta a szocialista or­szágok katonai küldöttségei' nek vezetőit — köztük Czt- nege Lajos vezérezredest, honvédelmi minisztert —, akik a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta meg­alakulása 60. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken tartózkodnak Moszkvában. Dmitrij Usztyinov a szovjet hadsereg jubileumi emlékér mét nyújtotta át a szocialista országok honvédelmi minisz­tereinek. Kádár János látogatása a szovjet déli hadsereg­csoportnál Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a szovjet hadsereg fennállásának 60. évforduló­ja alkalmából szerdán elláto­gatott az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik dunántúli alakulatához. Tár­saságában volt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizott- gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Csémi Károly altábornagy, honvédelmi ál­lamtitkár és Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, valamint Vlagyimir Jakovlevics Pavlov budapesti szovjet nagykövet. A vendégeket Fedot Kriv da vezérezredes, a szovjet déli hadseregcsoport parancs­noka, Fjodor lsesenko altá­bornagy, parancsnokhelyet­tes és más magas rangú ka­tonai személyiségek -fogad­ták. Díszegység sorakozott föl csapatzászlóval a látogatók üdvözlésére. Felcsendült a (Folytatás a 4. oldalon) Berlinben megkezdte X. közgyűlését a DÍVSZ. Képünkön Pietro Lapiccirella, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke megnyitó beszédét tartja. (Kelet-Magyarország tele- fotó) gyűlés óta végbement, pozitív politi kai fejlődéit a világ­ban, s az ifjúsági szervezetek és mozgalmak nagy szerepét abban a helyzetben. Erre a helyzetre az jellemző, hogy az erőviszonyok a nemzeti függetlenség, a demokrácia és a szocializmus erőinek ja­vára módosultak. A referá­tum rámutatott, hogy a világ ifjúságának jelentős szerepe és befolyása van a nemzetkö­zi életben. A közgyűlés megkezdte a vitát a végrehajtó bizottság beszámolójáról és a többi re­ferátumról. (3. oldal) Sarlós István elutazott Vietnamból Egyhetes hivatalos, baráti látogatása befejeztével szer­dán elutazott Vietnamból a Sarlós István, az MSZMP KB PB tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára vezette magyar küldöttség. A delegáció eszmecserét folytatott a Vietnami Hazafi­as Front képviselőjével a két szervezet közti baráti kapcso­latok továbbfejlesztéséről, lá­togatást tett Hanoiban és Ho Si Minh-városban. Sarlós Ist­ván vietnami tartózkodása során találkozott Nguyen Duy Trinh-el, a VKP KB PB tag­jával, miniszterelnök-helyet­tessel, külügyminiszterrel. A Hazafias Népfront kül­döttségét Hoang Quoc Viet, a VKP KB tagja, a VHF KB elnökségének elnöke, Xuan Thuyn, a VKP KB titkára, a VHF elnökségének tagja és Nguyen Van Tien, a VHF főtitkára búcsúztatta, vala­mint a Laoszi NDK hanoi nagykövete. Jelen volt Kar­sai Lajos, a Magyar Népköz- társaság hanoi nagykövete. Ünnepségek Nyíregyházán a szovjet hadsereg jubileumán A szovjet hadsereg megala­kulásának 60. évfordulója al­kalmából szerdán Nyíregyhá­zán megkoszorúzták a Felsza­badulás téri szovjet hősi em­lékművet. A hála és a meg­emlékezés virágait a megye, a város, a nyíregyházi járás párt-, tanácsi, tömegszerve­zeti vezetői, MSZBT-tagcso- portok, a fegyveres erők és testületek képviselői helyez­ték el a szobor talapzatán. Koszorúztak a hazánkban ideiglenesen állomásozó szov­jet csapatok képviselői is. Délután díszünnepséget rendeztek Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskolán. Brenner Géza ezredes köszöntötte az el­nökségben helyet foglaló Gu- lácsi Sándort, a megyei párt- bizottság titkárát, dr. Pénzes Jánost, a megyei tanács elnö­két, Varga Gyulát, a nyír­egyházi városi pártbizottság első titkárát, a társadalmi és tömegszervezetek vezetőit, a fegyveres er"k és testületek képviselőit, veteránokat. A díszünnepségen részt vett a szovjet hadsereg több ma­gas rangú tisztje, köztük a szomszédos szovjet Kárpáton- túli területről érkezett kül­döttség. Jakobinyi Béla ezredes ün­nepi beszédében méltatta a szovjet hadsereg hat évtized alatt elért eredményeit, majd szólt a magyar—szovjet fegy­verbarátság erősödéséről. Ki­emelte: a Magyar Néphadse­reg tisztjei, honvédéi példa­képüknek tekintik a szovjet hadsereget, amellyel a Varsói Szerződés keretében együtt­működve őrködnek hazánk, a szocialista országok békéje, biztonsága felett. A díszünnepségen felszólalt J. M. Gemer ezredes is. A tanárképző főiskolán ren­dezett megemlékezés a Sza­bolcsi szimfonikusok és a ve­gyes kar kultúrműsorával ért véget. (Folytatás a 4. oldalon) ÁRA: 80 FILLÉR 1918. február 23., cgfl«8rt»k ít ■ ■ ■’ Koszorúzás Nyíregyházán, a Felszabadulás téri szovjet hősi emlékműnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom