Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
1978. január 8. o — 1972-ben kaptuk a lakást Nyíregyházán az Arany János utca 3. szám alatt. A vállalattól harmincezer forintos kamatmentes kölcsönt kaptam — s ez bizony sokat jelentett a „beugró” kifizetésében. Én magam egyébként jóval régebben kapcsolatban állok a gyárral, mint a hivatalos munkaviszonyom kezdete: ugyanis ösztöndíjasként végeztem el a könnyűipari főiskolát BudapesTÉCSY ÉVA: „Ha letelik a négy év, megszerezhetem a szakmunkásbizonyítványt: ez a legközelebbi célom.” ten. 1970-ben végeztem, s utána nyomban ide kerültem dolgozni. A főiskolán havonta nyolc-kilencszáz forintot kaptam — a tanulmányi eredményemtől függően. Mondanom sem kell, milyen sokat jelentett ez nekem anyagilag... Nem véletlen persze, hogy ezt a szakmát választottam, hiszen édesapám is itt dolgozik a gyárban. Jelenleg a meó vezetője vagyok, de már csak pár napig. Januártól szervezési csoportvezetőként dolgozom — egy nagyszabású átszervezés előtt áll ugyanis az üzemünk. MegvásárolMATOLCSI IMRE: „Egy nagyszabású átszervezés előtt áll az üzemünk... Ha ez beindul 25 százalékos termelésnövekedést várhatunk.” tunk egy nyugatnémet know—how-t, egy új munkarendszert. Ha beindul, 25 százalékos termelésnövekedést ígér! • Beszélgetésünk az óév utolsó napjaiban zajlott le — a raktár, ahol' Matolcsi Imre társaival az elszállításra váró nadrágokat ellenőrizte, csaknem teljesen kiürült már. A szabászat tágas termében is csak néhányan dolgoztak — annál nagyobb volt viszont a tempó a varrógépek mellett. A tervét teljesítette a gyár, s az időnként előforduló zökkenők (hol nincsenek ilyesmik!) sem akadályozták meg őket, hogy eredményes évet zárhassanak 1977-ben. És mindebben döntő szerep jutott a fiataloknak a nyíregyházi ruhagyárban... Szöveg: Tarnavölgyi György Fotó: Hammel József A kuvaiti nadrággombok esete A kis példa, amit beszélgetésünk elején Kozma Mária említett, nyomban érzékelteti: nem puszta formaság az a bizonyos pat- ronálás, hiszen a brigád több tagja otthon, este varrta meg a függönyöket — ami nyilvánvalóan „áldozat” volt részükről. Hogy az idézőjel jogos, azt pedig az bizonyítja: egészen természetesnek érezték és érzik ma is a fiatalok, hogy alkalomadtán szükség van a segítségükre. De hadd említsünk egy másik, jóval na. gyobb horderejű esetet. (Ami igaz, igaz: némi rossz fényt is vet a történet egyes felelősökre, akik kilétét most ne firtassuk.) Nemrégiben ugyanis négy és fél ezer nadrágot, amelyeket a közel-keleti Kuvaitban vártak az üzletek, rossz gombokkal láttak el. Mindez már csak a végén derült ki, amikor szállítás előtt álltak a nadrágok. — Nem volt más választásunk: sürgősen újra kell gombozni a nadrágokat — mondja Matolcsi István, a meó vezetője. — Szombat—vasárnap kellett elvégezni, hiszen máskor nincs rá idő: nyolcvanezer gombot kellett leszedni, és ugyanennyit fölvarmi. Korszerű gépek a nyíregyházi nagy munkacsarnokban. — Csupa fiatal van a brigádunkban, egyikünk idevalósi a Guszevbe. A tizenhár- mas általános iskolába járt annak idején — ő javasolta, hogy patronáljuk ezt az iskolát. Tavasszal például, amikor általános nagytakarítás, rendbehozatal volt az iskolában, az új függönyöket mi varrtuk meg az osztály- termek számára. KOZMA MARIA: „Ha a magunk munkájáról van szó, tisztességgel elvégezzük: ha valamilyen pluszmunkáról, ott sem húzódozunk.” Kozma Mária hatodik éve dolgozik a Vörös Október Ruhagyár nyíregyházi üzemében — ebből hármat tanulóként töltött el. Mindössze húszéves — és már második éve brigádvezető. — A Zalka Máté Szocialista Brigádot vezetem: a zakószalagon dolgozunk mindany- nyian. összesen tíztagú a brigádunk, és mondom: csupa fiatal. Ez egyben talán azt is megmagyarázza, miért jó a szellem a társaságban. Ha a magunk munkájáról van szó, tisztességgel elvégezzük; ha valamilyen pluszmunkáról: ott sem húzódozunk. A megállapítás, mely a nyíregyházi ruhagyárba vitt, és beszélgetésre késztetett négy fiatallal, közkeletű, mondhatni elcsépelten ismerős: „Ezek a fiatalok folyton csak kérni tudnak, de ha már rajtuk a sor, és adniuk kellene is — akkor csak a vállukat vo- nogatják.” Egy mátészalkai üzemben még cifrábban fejezte ki elégedetlenségét egy középkorú brigád vezető: „Idehallgasson, azt hiszem, elég, ha annyit mondok: jó pár fiatalunkat könnyebb arrébbtenni, mint küldeni. Magyarán: nem sokat törődnek a feladataikkal, még nógatásra is csak kegynek tekintik, ha csinálnak valamit. Egy vásárosnaményi hajósember — maga is matrózként kezdte annak idején, aztán az eltelt másfél évtized alatt hajóvezető lett — azt mondta, amikor az utánpótlásról faggattam: „Nem sok fiatal marad meg. Valahogy úgy van ez, hogy amíg csak a lábukat kell lógatni a fedélzeten, addig szép a hajósélet. De ha már meg kell fogni a munka végét — mert meg kell ám! — akkor csak fintorognak...” Nos, lehetne még sorolni a példákat — nincs olyan munkahely, ahol ne akadnának joggal vagy alaptalanul elégedetlenek, a fiatalok munkáját, „hozzáállását” szidó (főleg az idősebb korosztályhoz tartozó) dolgozók. Kozma Máriával, Auer Katalinnal, Técsy Évával és Matolcsi Imrével — a ruhagyár fiatal dolgozóival — erről váltottunk szót beszélgetésünkön. ért aztán sokszor szükség is van a segítségre. Elsősorban a technológiában tudnak segíteni: az átállásokat lerövidíteni, hogy minél kevesebb legyen a kiesés; vagy példáid a minőségnél lehetnek segítségünkre. — Én, mint meós, gyakorta ellenőrzőm a munkájukat, így hát, ha szükséges, tanácsot tudok adni... — teszi hozzá Matolcsi. Mitől függ az öltöny ára? Auer Katalin, ötödik beszélgetőtársunk az üzem legjobb brigádjának tagja: a Petőfi brigád kétszer szerzett bronz és ezüst fokozatot is eredményes munkájával. (Egy ideig egyébként Matolcsi Imre vezette a kilencfős kollektívát, mely a szabászaton dolgozik.) Auer Kati a legifjabb a brigádban. Itt ugyanis nagy tapasztalatú szakemberek dolgoznak: a szabás igen felelősségteljes munka — eldőlhet a készülő nadrág vagy zakó sorsa egy rossz mozdulaton... Az ő munkája se kevésbé felelősségteli: végbeosztó. — Ez azt jelenti, hogy a megmaradt ki- sebb-nagyobb anyagdarabokat nekem kell a leggazdaságosabban elosztani, hogy mi készülhet még belőle — a lehető legkevesebb hulladék maradjon! Részben rajta is múlik hát, mennyibe kerül egy öltöny — hiszen ha több szövet megy hulladékba... Napjában igen sok szövetvég megfordul a kezében — és sok kicsi már sokra mehet! ö és Kozma Mária a nyáron jutalom- úton vettek részt: a gyárból összesen heten látogatták meg a trencséni ruhagyárat, mely a VOR „testvérgyára”. A több napos gyárlátogatás-kirándulás élénken él ma is az emlékezetükben: amikor szó esett róla beszélgetésünkkor, Kozma Mária felsóhajtott: de jó volna még egyszer... Nekik tehát ez volt a jutalmuk — a húszéves Técsy Éva viszont — annak ellenére, hogy alig negyedik éve dolgozik betanított munkásként a gyárban — Kiváló dolgozó kitüntetést vehetett át az idén! Gégényből járok be mindennap dolgozni 1973 óta. Édesapám maghalt, egy bátyám van: ő is textiles. A demecseri szövőgyárban művezetőként dolgozik. Én nagyon megszerettem ezt a szakmát — annak ellenére, hogy még csak betanított munkás vagyok. De ha letelik a négy év, megszerezhetem a szakmunkás-bizonyítványt: ez a legközelebbi célom. Feltehetőleg nem lesz túl nehéz dolga a vékony, energikus lánynak: a kitüntetése is arról tanúskodik, hogy jól végzi a munkáját. Az sem közömbös, hogy — akárcsak egy végzett szakmunkás — minden reszortot ismer már a munkahelyén. Amolyan univerzális dolgozó, akire bármilyen poszton lehet számítani. Márpedig kiesők mindig vannak — sok a kisgyerekes anya, a gyes-en lévő... Ösztöndíj és „lakásbeugró" A legnagyobb „jutalmat” Matolcsi Imre kapta a gyártól: jelentős anyagi segítséget az új lakáshoz. Az irodai dolgozók, a kazánfűtők, a technikusok szedték lefelé a gombok ezreit, a két nadrágszalag dolgozói pedig varrták vissza a jó gombokat. Nagy munka volt! De elkészültünk, és a szállítmány elment Kuvaitba. Azt hiszem, ez jó példa a közös összefogásra — és a fiatalokkal is szoros kapcsolatban áll, hiszen a dolgozók döntő többsége harminc alatti... Á húszas szalag patránusai Matolcsi István egy ifjúsági szocialista brigád vezetője: technikusok, üzemmérnökök a tagjai a „Nagy Ica” nevét viselő brigádnak. Szokatlan, és ismeretlen név... — Sokan meglepődtek már, de jó okunk és magyarázatunk van a névválasztásunkra. Nagy Ica egy hősi halált halt textilgyári munkásnő volt — szabó. A valódi neve Klein Ilona — de Nagy Ica néven élt illegaliAUER KATALIN: „A megmaradt kisebb-nagyobb szövetdarabokat nekem kell a leggazdaságosabban elosztani — hogy a lehető legkevesebb hulladék maradjon.” tásban, mint kommunista, és e néven is halt meg a jugoszláviai partizánok oldalán a háború idején... A brigádunk egyébként héttagú, és mi elsősorban a gyáron belüli pluszmunkát vállaltuk el. A húszas számú szalagot patronáljuk, azt, amelyiken Técsy Éva is dolgozik — mutat a mellette ülő lányra Matolcsi Imre. — Nálunk is van tulajdonképpen brigád, de a gyakorlatban nemigen beszélhetünk róla! Nem nagyon megy a dolog. Hogy ki a hibás, azt nehéz lenne kideríteni. EzKM VASÁRNAPI MELLÉKLET
