Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
ÉRDEKTELENSÉG? ROSSZ SZERVEZÉS? Vita a korszerű népművelésről itát szeretnénk indítani lapunkban a köz- művelődés tartalmimódszerbeli kérdéseiről, a lényeget tekintve: a korszerű népművelésről. Mindennapos tapasztalataink és olvasóink észrevételei is arról győznek meg bennünket, hogy sokkal több a gond, a megválaszolatlan kérdés, konfliktus a művelődés berkeiben, mint amennyiről nyilvánosan is szó esik. Szemléletbeli különbségek is jócskán közrejátszanak a változó eredményeket felmutató kulturális munkában. Ki-ki a maga módján értelmezi a korszerűséget. Vannak, akik csák a formára gondolnak, azt erőltetik, mások a tartalom elsődlegességét hangoztatva ügyet sem vetnek a formákra. Avult, megcsontosodott sablonokat erőltetnek. Kísérő „sirámokkal” gyakran találkozunk: „Hiába, nincs igény a művelődésre, az emberek kényelmesek, közönyösek, a népművelő kiteheti a. lelkét...” Az „ellentábor” sem tétlen, ők azon fáradoznak, hogy mindent rózsaszínre fessenek. Jelentéktelen helyi, vagy megyei eseményeket igyekeznek felnagyítani, folyton hangoztatva, hogy „már itt tart Szabolcs”. Ebből a táborból kerülnek ki a helyi patriotizmus túlhajszolok akik gyakran még a dilettantizmust is készek pártfogásukba venni, mert az „szabolcsi siker”, még ha silány „érték” is. Nem fújhatunk persze egy követ az önmarcangolókkal sem, akik mindenre legyintenek: „persze, nálunk semmi sem sikerül”. Jöhet a világhírű együttes, külföldi karmester, az utolsó pillanatban jelennek meg a plakátok. Aztán az előadás elmarad! Érdektelenség? Rossz szervezés? Nehéz kideríteni, mert nem volt még példa rá, hogy a rendezvépy sikertelenségében ludas jelentkezett volna, hogy „ime, én vagyok a felelős...” önálló színtársulat létrehozásának küszöbén áll a megyeszékhely, nagy szellemi és anyagi energiákat „vetnek” be a megyei és városi tanácsi művelődési szervek. S közben a színházi előadások egy tekintélyes hányada negyed, vagy fél ház előtt zajlik. A számok persze tetszetősek, és igazak is a maguk módján: 140—150 színházi előadás egy évadban? Dicséretes. De mi lesz a negyed és félházakkal, az olykor „visszavont” plakátokkal (a nyár két zenei rendezvényére gondolunk)? A lényeggel, hogy közönség előtt játsszanak a művészek... Vitára ingerlő kérdések hangzanak el nap mint nap az öntevékeny művészeti csoportok háza táján is. Ha a számokra figyelünk — csaknem hétszáz különböző öntevékeny csoport van a megyében — ülhetünk is a babérokra. Nem rossz arány. De az élő folyamatosság,- az igazi közösségteremtő öntevékeny élet hány helyen van meg? S miként lehet, hogy az idén nem repül fel a szabolcsi páva? Hiába várták a tévénézők. Szervezési hiba, összhanghiány, figyelmetlenség? Csak egy válasz nem lehetséges, hogy valaki „fent” kirekesztette a megyét a szereplésből... 0 matőr tánccsoportjaink szép megyei és azon túli sikerei szívet do- bogtatóak. Nem így az egészségtelen rivalizálási küzdelem, amely egy-egy megyei szemlét kísér. Főleg az élvonalbeliek környékén. Előfordul, hogy a kisebb csoportok szereplésének, utaztatásának olykor filléres költségmeggondolások és nem kevés szervezetlenség is korlátot szabnak. Áttérve a színjátszásra, amely tudjuk, átalakulóban van, kérdezhetjük: miért nincs a megyében egyetlen országosan is jegyzet színjátszó együttes, vagy irodalmi színpad? Vajon a szárnyait bontogató — de csak szűkebb érdeklődésre- számot tartó — pantomimcsoport pótolhatja az előbbit? A közművelődési párthatározatot követő időszakban a megyében is nyitottabbá váltak a művelődési intézmények. Ezt főként a könyvtárak dolgozói értették meg, növelték a nyitvatartási időt és sokféle kulturális szolgáltatást vezettek be. Ebben különösen jó példát mutat a Móricz Zsigmond megyei Könyvtár. Négy év alatt az országosan csökkenő olvasószámmal ellentétben a megyében 0,6 százalékkal nőtt az olvasók száma. Más kérdés azonban, amire szintén válaszolni kell; mit olvasnak az emberek? Jó dolog, hogy a könyvtárak előadásokat, hangversenyeket, képzőművészeti tárlatokat is rendeznek. De a sokféle kulturális szolgáltatás közben nem tévesztik-e szem elől a legfontosabbat, az olvasó orientálását, nevelését? Volt időszak, amikor versengés folyt azért, melyik község épít nagyobb művelődési házat. Jó néhány már az építésekor elavult, célszerűtlen létesítmény volt: legtöbbször a nagytermet sürgetők győztek. A megyében 211 művelődési otthon jellegű intézmény létezik, többségük egytermes, és nincs tovább. Mi legyen velük? Van-e pénz az egyre romló állaguk fenntartására? Miért óvakod, nak, ahol ez megoldható, válaszfalakat húzni, és a célszerűség jegyében átalakítani a művelődési otthonokat? C supán jelzésszerűen — a vita erősítése miatt — írunk le néhány kérdést: mi az oka, hogy az üzemek közép- és éves terveiben nem kapnak helyet a művelődési beruházások? Vajon azzal, hogy egy-egy nagyüzem népművelőt alkalmaz (gyakran ő az oktatási felelős, az üzemi tanfolyamok mindenese), megtett-e mindent a dolgozók kulturális neveléséért? Milyennek ítélhetjük a műveltség társadalmi rangját? Mi az oka, hogy az értelmiség viszonylag kis számban vesz részt a közművelődésben, többségében a pedagógusok? Megfelelő-e a megyeszékhely két főiskolájának kisugárzó hatása? Szívesen adunk helyet a népművelőképzés, -utánpótlás, -elvándorlás kérdéseit boncolgató véleményeknek. A művelődési házakban főhivatásúként dolgozó népművelők többségének — 132-ből 108-nak — nincs népművelői képesítése, a könyvtárosok 35 százaléka szakképzetlen. Milyen okokkal magyarázhatók ezek? A képzőművészeti, zenei, filmforgalmazási helyzettel, az ismeretterjesztéssel, a tévés programokkal, a szabadidős szokásokkal, gondokkal foglalkozó véleményeknek is helyet adunk lapunk vitarovatában. Ha sok kérdést is tettünk fel, nem azért tettük, hogy megkérdőjelezzük az elért fejlődést, hanem azért, hogy arról szóljunk, ami probléma, szorító gond. Al vitában nemcsak a népművelők véleményére vagyunk kíváncsiak. Minden észrevétel, javaslat, jelzés segíthet, hogy a jelenleginél jobb, korszerűbb közművelődés honosodjék meg a megyében. Páll Géza Benéz még egyszer a kocsmába. Kikéri a féldecit, odaáll a pulthoz. Megtelik nyugalommal. Kigombolja a kabátját, szemreveszi az embereket. A lányok szája széle fakó, és magukban mosolyognak. A közelükbe húzódik. Fülel. Értelmetlen szöveget mormolnak. De szerencsétlenek vagytok, nézi őket, hát nincs hova menje- ték? Lassan, elgondolkozva a szájához emeli a poharat, és elmosolyodik ő is, mint a lányok. Egyedül van. Legjobb egyedül, állapítja meg. Akkor megyek, amikor akarok, akkor jövök, amikor akarok. Nagyot szív a cigerettájá- ból. Mellbévágja a füst. Keresztbe veti a lábát. Felkönyököl a pultra. Mély szemgödréből kivillan élénk szembogar-a. Érzi, hogy zu- borog a vére. — Jó estét, Ónodi úr — hallja a háta mögött. Pierrot nem mozdul. Nem neki köszöntek. Elálldogál az ember a melegben. Csikorog az ajtó, topogás. Barátságosan az érkezőkre pillant, aztán megint maga elé bámul. Körülötte buborékol a beszéd. Gondol egyet. — Csókolom, Erzsiké — köszön egy kökadozó lányra. Nagyon meg tud törni az ember. — Erzsiké, nem kéne elmenni valahová, ahol le lehet ülni? A lány odasündörög mellé. — Maga szólt? — Igen. Mi az, amit iszik, Erzsiké? — Mit? — Nem tudja? — Megint rátör a fáradtság. — Örüljön, hogy nem tudja. Lehajtja a pálinkát. Nézi, nézi a lányt, aztán elköszön: — Csókolom, Erzsiké. Még egy-két pillanat, aztán megmoccan, elindul kifelé. Az emberek a lánnyal együtt elnémulva figyelik. — Spicli? — csodálkozik Erzsiké. Jár a busz ablaktörlője. Gyalog megy inkább. Néptelen az utca. A szél a szemébe hordja a hópelyheket. — Erzsiké! Hogyan jutott maga ide? — kérdezi magában a lánytól. Erzsiké lesüti a szemét. — Miért érdekli ez magát? — Mert szeretem. Kuncogni kezd az utcán. Ütemesen lépdel. Hamis. Iszonyatosan hamis! Látni véli Erzsiké bomlott tekintetét. A szélnek dőlve törtet előre. Hosszúak lettek, kifehé- redtek az utcák. Egy ház előtt megáll. Felnéz, sokáig figyel egy ablakot. Egy ízben megkérdeztük tőle: — Miért vagy ilyen állati ideges? H a sokat ivott, rettenetesen csikorgatta a fogát. A lányok könyörögtek neki, hogy hagyja abba. Végre megmozdul. Hova megy? Honnan? Minek? Tapossa a ropogós, puha havat. Ütemesen, könyörtelenül, hosszan, végig a csúf városon. MEGYÉNK TÄJAIN SZAKOLY Az új házak otthonná válnak A régi kastély parányi dombra épült, mégis eltakarják az új házak. Mi jellemző ezekre a házakra? Magasak, tágasak, kényelmesek. Szépen illeszkednek egymáshoz, nyoma sincs a tipizálásnak. Mindössze öt hagyományos kétvégű parasztházat számoltunk meg a főutcán. Az a benyomásunk, hogy egy új községbe érkeztünk. Az udva_ rokon öblös pajták, szekerek, vontatók forgolódnak a füstölnivalóval, így az idegen is megérti: van itt dohány — átvitt értelemben is. Szakolyban van miből építkezni. Pár évvel ezelőtt a belvíz, illetve a belvizes kölcsön is segített a vályogházak eltüntetésében. Az utóbbi években az ittenieknek szinte ugrásszerűen változott az anyagi helyzetük és a környezetük. Vajon változott-e a szemléletük, az életmódjuk is? Az útkanyarban áll egy jókora sátortetős ház, még nem övezi díszes kerítés, az ablak alatt halomnyi sóder, a közelmúltban vált otthonná az épület. A bejárattól balra gyermekszobába toppanunk. Tóth József mezőgazdasági gépszerelő a házigazda, aki azonos nevű kisfiát az ölében ringatja. A kis Jóska csak egyéves és máris szépen berendezett szobája van. A szoba falán értékes, modern vonalú óra, csak tíznaponként kell felhúzni. Ez jelzi az étkezések idejét — és persze a sírás. A falat mintás subaszőnyegek borítják, ezek bizonyára kedvező hatással vannak a gyerekre, talán még szórakoztatják is. A nagyszobát ízlésesen rendezték be, minden a helyére való. A drága, csillogó szekrénysor polcain legalább kétszáz könyv elférne. De egyetlen könyvet sem találunk e polcokon, a könyvek helyét italosüvegek foglalják el. Furcsa hobbinak hódol a család. Teli üvegekből számolhatunk vagy hatvanat. Van itt tokaji, vodka és sok külföldi ital. A tágas konyhában mindaz megtalálható, ami egy modern háztartáshoz szükséges. A konyhaszekrény tetején egy ötliteres hordócska, a helyi sportkörtől nászajándékba kapta a házigazda. Szódavizet lehet benne készíteni egy focicsapatnak, de a kis létszámú család még nem használta a becses ajándékot... A fürdőszoba berendezésére még nem jutott idő és pénz, egyelőre szenet és fát tárolnak benne. A nagy lakásban lehetőség van a tanulásra is. A fiatal házaspár él ezzel a lehetőséggel? Tóth Józsefné nincs itthon. Mint férje mondja, képesítés nélküli ápolónő a helyi szociális otthonban. 1978-ban talán tanulásba kezd a fiatalasszony, s hivatásához megszerzi az oklevelet. Kirimi János tanácselnök csaknem nyolc éve áll a 3300 lelkes község élén. Tanúja és mozgatója a fejlődésnek. Azt mondja, sok kedvező változásról tud beszámolni, de a művelődés, a hasznos időtöltés még kifogásolható. Nem is oly régen még öt kocsmát számoltak a községben! Az ő közbenjárására a művelődési ház szeszes büféjét bezárták és tejet mérnek az alkohol helyett. Még így is egy eszpresszó és három kocsma található Szakolyban. Az elnök közli, hogy éppen látogatásunk napján lesz tanácsülés, ahol napirendre kerül a közművelődés is. Kérik majd a tanácstagokat: személyes példamutatással legyenek azon, hogy nőjön az olvasási kedv. Jó hír, hogy a tiszteletdíjas népművelő helyébe januártól függetlenített és várhatóan aktív személyt állítanak a korszerű művelődési ház élére. A tanácsi dolgozók azt várják, hogy az új igazgató munkája eredményes lesz — az új házakban is. A lakáskultúrával elégedett az elnök. Több házat belülről ismer, számos udvaron drága perzsaszőnyeget látott porolni. Sok helyre jár a Családi lap és a Lakáskultúra című képeslap. A háziasszonyok így a legújabb divattal, az új termékekkel is megismerkedhetnek. A kerítések széoen ívelők, változatosak, nincs rajtuk semmi csecsebecse. örvendetesen sok a virágágy és a környezetet szépítő fa. A tanácselnök visszatekintése is figyelmet érdemel. Régen a kétvégű házak egyik szobáját nem lakták, az utcára néző szobának csak nagytakarításkor lépték át a küszöbét, vagy akkor, ha nagyon kedves ven. dég érkezett. A mai házakat lakják az emberek. Jó közösségben él két-három generáció egy fedél alatt. Két emeletes ház épült eddig, tíz lakásban központi fűtés, illetve radiátor ontja a meleget. Most szó szerint idézzük az elnököt: „Fontosnak tartjuk a szépséget csúfító foltok eltüntetését is. Pár évvel ezelőtt nyolc putri volt a faluban, ma csak kettő van. A sáros külterületeket is felszámoljuk. Régebben a lakosság 4 százaléka élt tanyán, ma csak 1 százalék. A beköltözők nagy házban laknak és ha lassan is, de alkalmazkodnak az új körülményekhez. Sokat mond, hogy a helyi postán 9 millió forint a lakosság takarékbetét-állománya. Többen Balkányban, vagy másutt helyezték el a pénzüket.” Takács Ferenc vb-titkár arról számol be, hogy ügyelnek a falukép szépségére, az esztétikára. Az építtetők több típusterv és egyedi terv között válogathatnak. Saját, maszek vízvezeték-szerelője van a községnek, az építési kedv miatt alig győzi a munkát. A fiatalok szobája — a titkár szerint is — „városias”. Vagyis a falon gitár függ a sztárfotó társaságában. A kényelmes lakások miatt „csökkent” az elidegenedés. Diószegi Elemérné 14 éve védőnő a községben. Munkaköri’ kötelessége, hogy vigyázzon a tisztaságra, segítsen a járványok megelőzésében, tanácsokkal lássa el a kismamákat... Sok házat látogat, bőséges tapasztalattal rendelkezik. Mint mondja, munkába állásának idején egy-két szobában nyolcán, tízen laktak. Most a három szoba, fürdőszoba a jellemző. Több helyen „nagymami” szobával találkozott. A gyermekszobákban sok a korszerű, variálható gyermekbútor. Néhány éve egy fiatalasszonyt hazaküldött: „Ilyen koszos ruhában ne vigye orvoshoz a kicsit.” Majd mindenütt zúg a porszívó, szinte sehol sincs baj a higiéniával. Örömmel mondja, hogy az új konyhákban változás állt be a táplálkozásban, „divatba jött” a főzelék. A játszó gyerekek kezébe nem nyomnak már zsíros kenyeret, fűszeres kolbászt, legalábbis nem ez a jellemző. Tejes, könnyű ételek kerülnek az asztalokra. Lehet, hogy a fürdőszobát nem mindenütt szerelték be (vagy használják), mert néha még előfordulnak kisebb bőrbetegségek, lábgom- básodások. Papírba csomagolt forgófotel, drága pénzért vett új bútor az egyik tágas lakás folyosóján. Ifjabb Jászberényi Miklós még nem tudja, hol kapnak helyet ezek a bútorok. Egy meszelés előtt álló szobába vezet és ezt mondja: „Ezt rendezzük be nekem.” Az apja már tudja, hogy a bútorok közül mi hová kerül, de ő nincs itthon. Elment szerelőért, hogy a szerelő tegye helyére az új színes tévé antennáját. A fiú szobája várhatóan modern és ízléses lesz. Egy másik szobában a viszonylag új bútorok között megtalálható, az újmódi, gyöngyözött csillár, a kerti törpe, a gipsz télapó és a falvédő, amelyen az árva szarvas vízre szomjúhozik. A házhoz tartozó nyári konyha viszont egyértelműen modern, pavilonszerű épület, lehet, hogy a jövőben ilyen nyári konyhák épülnek Szakolyban és a többi falvakban^ Tóthszegi János az új házában maradék szabadságát tölti. Budapesten, a metró építkezésén dolgozik hegesztőként. Jól keres, megvan a havi ötezer forintja, néha még több is. Az udvaron a szükséggarázsban új Trabant áll. A magas lépcsőkhöz nem vezet járda, sárban gázolunk, hogy bejussunk a lakásba. 2 plusz 1 szobából és fürdőszobából áll a ház, a falból, vagyis csapból jön a víz, de még a gémeskút is megtalálható a régi udvar sarkában. Kontrasztként hat, hogy a 11 éves Jancsi gitárt kapott karácsonyi ajándékba. Szakolyban egyre kevesebb a régi, egyre több az új. Nábrádi Lajos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. január 8.
