Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

1978. január 22. Vita a korszerű népművelésről Ismerjük-e a művelődök igényeit ? Azzal kezdeném, hogy e bonyolult téma­kör alkotóelemei, amiket vitára bocsátottak, mint minden más, több-kevesebb kölcsön­hatásban vannak egymással. Pillanatnyi­lag a közművelődés borús helyzetéért nem okolható senki, ugyanakkor mindenki vá­dolható. Tehát ha hibát keresünk, mindany- nyiunkban felfedezhetünk. Minden embernek, akár bevallja — akár nem, van bizonyos kultúrszomja. Olyasmi, hogy valaminek a megtekintésére, tanulmá­nyozására szívesen fordít időt, rokonszen- vet érez iránta, közelebb áll hozzá. Két egy­forma ember nem létezik. Tehát az igények teljes kielégítése majdhogynem lehetetlen. Csak abban bízom, hogy a probléma vala­melyest megközelíthető. Mint a vitaindító cikkben olvastam: „közönség előtt játszanak a művészek”. Igen! Ez az! Közönség, vagy­is igény kell valami iránt. Tehát hiába eről­tetünk olyan kulturális rendezvényeket, amelyek sem az idősebb, sem a fiatalabb korosztálynak nem kellenek. Ezek eleve halvaszületett elképzelések megvalósulásai. Mindenki abból indul ki: „minek menjek el, ha tudom, hogy ez az egész téma nem ér­dekel”? Szerintem ugyanúgy kellene eljárni, mint az iparcikkek gyártása előtt. Először azt kellene felmérni, hogy mire van igény? Azt ne a központokban döntsék el, hogy mi­lyen műsorokon kulturálódjék 4 lakosság. Ha valamilyen rendezvénynél szeretnék az illetékesek tapasztalni a széles körű érdek­lődést, akkor ne feledjék el előtte megtud­ni a leendő részvevők véleményét, hogy egyáltalán kell-e nekik a tervezett program? Az óhajok felmérésekor a legkisebb mun­kahelyi közösségektől kellene elindulni. Meggyőződésem, hogy 10 ember között leg­alább egy ismeri munkatársainak beállított­ságát, fogékonyabb a kultúra iránt és tud­ja, hogy melyik embert milyen rendezvény­re lehetne elvinni. Az ilyen emberekkel a vállalati kultúros állandóan tartaná a kap­csolatot, és elkészítene egy statisztikát, ami nagyjából tükrözné az emberek igényeit a kultúrprogrammal szemben. Ezt minden vállalatnál elvégeznék és megfelelő helyen tiszta kép alakulna ki a város és a megye lakóinak igényeiről. Az előbbiek kapcsán valószínűleg egy igen széles skálájú igényhalmaz keletkezne, de nem egyforma megosztásban. Ezek után a kultúrprogramokra szánt összeget a felmé­rési eseményeknek megfelelő súlypontozás­sal használnák fel. S így végső soron köze­líthetnénk az igényekhez a rendezvények összeállításánál. Természetesen mindezek mellett helyet kapnának mindenhol bizonyos kultúrpolitikai elkéozelések is. Az érdeklő­dést nem minden esetben lehet plakátokkal, reklámmal felkelteni. Inkább ugyanúgy, mint a művészetek, keresni kell az embert, s at­tól függően, mennyire találtuk meg, úgy vá­lik sikeressé, vagy kudarccá a népművelési program. Az utóbbi időben játszott filmek és szín­darabok között egy-kettő kivételével nem találtam olyat, ami igazi élményt jelentett volna. Gondolom, így jöhet létre, hogy a színházak és mozik nézőterein a közönség tekintélyes részét a jegykezelők alkotják jó néhány alkalommal. Én nagyon szeretek beszélgetni. Szívesen eljárnék egy olyan klubba, ahol kortól és nemtől függetlenül találkozhatnék és elbe­szélgethetnék emberekkel. Hol magunk — hol tudósok, tanárok, munkások meghívásá­val — segítségével kutatnánk a világban történtek okát, vitatkoznánk kül-, bel-, va­lamint társadalom- és gazdaságpolitikai problémákon. Eszmecserét folytatnánk olyan dolgokról, amelyek érdekelnek bennünket és lehet, hogy nem is lenne annyira haszonta­lan. De még csak nem is hallottam arról, hogy létezik-e ilyen klub valahol. így magamra hagyatkozva keresem önmagamat. Részt veszek pályázaton, az emberekkel való ta­lálkozásaim alkalmával meghallgatok má­sokat és közben én is kiélem közlésvágya­mat. Szerintem ez ma az egyik legnagyobb probléma, hogy elszürkül az embernek em­berhez való viszonya, úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk egymásra. Cselényi Gyöngyi Oláh János: Két barát (Vörösmarty nyomán) Hajborzasztó bokorerdő Sűrűjében jár a szél Váltadra üt vén tekergő Sálad a földig leér Megpihenni itt is ott is Lángot gyújt alád a fű Ez marasztal az meg elvisz Beléd fészkel a tetű Jártam én is álltam ültem Bokros sáros part felén Kukoricán hegedültem Fejen állt elém a rém Gazdag este sül a nyárson Üres erszény énekel Kelmed velem ne vitázzon Nekem minden szó teher Hol az erdő hol a tarló Köpönyegedből a bél Bárhova lépsz ott van alvó Nyomodban a hó a dér Zalka Máté és OsztroYszkij barátsága Zalka Máté és Nyikolaj Osztrovszkij barátságáról számolt be egy olvasó kéré­sére a Pravda. Az ismert ma­gyar forradalmár és író a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gár­da) című lap révén ismerke­dett meg a nagy szovjet író­val. A lap egyidőben közölte Osztrovszkij „Az acélt még- edzik” és Zalka „Az üstökö­sök visszatérnek” című mű­vét. Személyes találkozásuk­ra valamivel később, Szocsi- ban került sor. Zalka Máté visszaemlékezéseiben a kö­vetkezőket írta: „Tulajdon­képpen nem megismerkedés volt, hanem két régi barát találkozása. Mintha régen megkezdett, befejezetlen be­szélgetést folytattunk volna.” Osztrovszkij Zalka iránti megbecsüléséről és szereteté- ről tanúskodik, hogy „A vi­har szülöttei” című utolsó re­gényének főhősében a ma­gyar forradalmárra ismerhe­tünk rá. MEGYÉNK TÄJAIN Tiszanagyfalu Diplomával falun Ö szanagyfalu: a falunév jól ismert. 1945. március 27-én itt ütötték a földbe az első karókat, melyek új gazdákat jeleztek: az addigi föld nélküli cselédeket. A földosztás pusztaszeri „hiva­talos” kezdetét két nappal megelőző aktus tette ismertté a tiszanagyfaluiak nevét — s ők máig is büszkék erre. A Rakamaz felé kanyargó műútról bal­ra mutat a tábl^ a község nevével, rövidke bekötő út után a díszes (itt-ott már csi­csás...) vakolatú új házak díszőrsége kíséri a faluba érkezőt. Körülbelül 1900-an élnek a községben, meg ötszázan a hozzájuk tar­tozó, mintegy nyolc kilométerre fekvő Virá­nyoson — így közelíti a lélekszám a két és fél ezret. „Falusi értelmiség” — a kifejezés száza­dos, csak épp a tartalma változott nagyot az elmúlt évtizedekben. Valaha (a földes­urak által titokban lenézett) üres zsebű, nagy eszű tanítócska, a lelkek-ura pap, meg a rangot-váltani-volna-jó jegyző jelentette az átlagos falusi értelmiséget. Esti kvater­kázások. kártyacsaták vagy pusztán időtöl­tő beszélgetések kötötték össze őket azon felül, hogy egyetértettek: a paraszt marad­jon az eke szarvánál, meg hogy nincs is tán szebb dolog, mint egy jó ebéd utáni szunyó- kálás. Engedelmet a gúnyorosságért, mely talán sérti annak a néhány öregnek az önérzetét, akik a „falu lámpásai” voltak harminc­negyven évvel ezelőtt, akik akartak is vala­mit az olyan szegény falvak népe láttán, mint például Tiszanagyfalu. Itt mindenki cseléd volt, a néhány két-háromholdas gaz. da már módos embernek számított, a falu határának négy földesura pedig oly távoli régiókba száműzetett az itt élők gondolatai­ban, hogy társukul talán csak a szenteket fogadhatták volna ... Tiszanagyfaluban a háború előtt négy ta­nító volt: kettő a református, kettő a kato­likus iskolában. Rajtuk kívül csak három ember számíthatott az „értelmiségi” névre: a két lelkész meg a főjegyző. Tiszanagyfaluban ma tizenhat nevelő ta­nít az általános iskolában, hat pedagógus foglalkozik az óvodásokkal, hat diplomás agrárszakember tevékenykedik a termelő- szövetkezetben, önálló körzeti orvosuk van, és mindkét felekezet papjait is ide számít­va, háromtucatnyi értelmiségi van a falu­ban. — Jómagam ugyan nem vagyok idevalósi, de mivel tizenhetedik évemet kezdtem idén Tiszanagyfaluban, úgy vélem: ismerem a községet, az itt élőket, a gondot-bajt, örö­met, ami adódik. — Bagi Ferenc, az általá­nos iskola igazgatója igazán nem mondhat­ja, hogy könnyen került oda, ahol ma van. A szolnoki születésű harmincöt éves férfi kisgyermek volt, amikor szüleit elveszítette — állami gondozottként nőtt föl Nyíregy­házán nevelőszülőknél. 1961-ben került ké­pesítés nélküli tanárként az iskolába — azóta két diplomát szerzett. Egyet az egri tanárképző főiskolán (magyar—történelem), a másikat pedig Budapesten, az ELTE nép­művelés—történelem szakán. — Az idei tanév a második, melyben is. kolaigazgató vagyok. A feleségem a községi óvoda vezetője. 1965-ben nősültem, akkor­tól kezdve Rakamazról jártam át tanítani, mivel a feleségem oda való. Addig itt lak­tam albérletben. Nyolcszáznyolcvan forint volt a kezdő fizetésem, ebből hatszázat a szobáért-ellátásért fizettem ki... Nemrég kaptunk szolgálati lakást a faluban. 1976-ig ő volt a falu művelődési házának vezetője is tiszteletdíjasként, aztán átadta ezt a posztot Veress Andrásné pedagógus­nak. — Nem volt könnyű dolog nálunk a mű­velődési munka, mivel igencsak kis összeg­gel gazdálkodhattunk a kezdeti években. 1966-ban, amikor felavattuk az újonnan épült művelődési házat, kilencezer forint volt a tanácsi támogatás. Ma ez negyven­ezer körül jár. De nem is ez a legnagyobb gond, hanem a helyiség! A kultúrház egyik szárnyát, amelyben a kisebb helyiségek van­nak — tehát különféle klubokra, foglalko­zásokra alkalmasak — óvodának kellett be­rendezni... így aztán maradt a nagyterem, meg az előtérben kialakított könyvtárunk. No, és pár évvel később az udvarban egy klubszobát sikerült létrehozni. Ebben a bizonyos klubszobában alakult meg a falu „értelmiségi klubja” 1970-ben. Kitűnő kezdeményezésnek látszott, de pár év után „belső problémák” miatt csődbe ju­tott a klub. — Harminc-negyvenen is összejöttünk egy-egy alkalommal — a szellemi foglalko­zásúak. És ebben volt a baj gyökere is: nem mindenki tartotta helyesnek, hogy nemcsak felsőfokú végzettségűek juthatnak be...' 'A viszályok oda. vehettek, hogy . megszűnt . a klub — az egyetlen fórum, melyen találkoz- gattunk időnként. Vagyis... van még egy másik is: a kispályás foci! Több falu „értel­miségi csapatával” mértük össze erőnket rendszeresen. Ma ez is halódik... Pákh Tibor, talán a megye legifjabb téesz- elnöke a maga 28 évével. 26 volt, amikor megválasztották. — Én idevalósi vagyok, és nagyon szíve­sen jöttem haza dolgozni. Először szakmun­kás voltam a növényvédelemnél, aztán já­rási ösztöndíjjal Keszthelyen elvégeztem az egyetemet. 1974-ben főkertész lettem, majd 76-ban elnökké választottak... Bonyolult do­log „lent kezdett” vezetőnek, fiatal vezető­nek és helybeli vezetőnek lenni. De én in­kább az előnyeit nézem: ismerem az embe­reket, tudom, kivel hogyan lehet szót érte­ni... Mindenesetre nem könnyű beosztás: teljesen kikapcsolódni a munkából csak ak­kor lehet, ha elutazom valahová. Vagy még akkor sem? Mindenesetre az elmúlt két évben csak egyszer sikerült elmennem 12 napra: szakmai tanulmányúton voltam egy csoporttal Hollandiában. Az iskolaigazgatóhoz hasonlóan vélekedik a falu diplomásainak helyzetéről: nem túl szoros a kapcsolatuk egymással, lényegesen jobb is lehetne. — Novemberben összehívtunk egy meg­beszélést a község szellemi dolgozói számá­ra — említette Láng Béla tanácselnök be­szélgetésünkkor. — Azt igyekeztünk tisztáz­ni, hogy mikénp lehetne jobban bekapcso­lódniuk a falu közéletébe. Reméljük, ebben az évben lesz némi változás ennek hatásá­ra. Az tény, hogy például a pedagógusok so­kat vállalnak. Pedig közülük hatan máshon­nan járnak tanítani nap mint nap. Két kez­dő tanítónő például Tiszaeszlárról. illetve Tokajból indul reggelenként Dojcsák Margit a nyíregyházi főiskolán végzett 1977-ben, Baán Zsuzsa pedig Sárospatakon. — Eszláron is taníthattam volna, de vala­hogy tartottam az otthoni környezettől, ezért pályáztam ide. Az első félév után nagyon- nagyon elégedett vagyok: fiatal kollektívá­ba kerültem, jó a légkör — és ez döntő je­lentőségű! A falubeliek is szívesen fogad­tak: meglepett a közvetlenségük, kedvessé­gük az első szülői értekezleten... — Én sem szívesen mentem volna Tokaj­ba — tette hozzá Baán Zsuzsa. — Ami meg­lepett: mintha másfajta emberek élnének a Tisza innenső oldalán... Az igazgató nemrégiben végigkérdezte a nevelőket — senki sem szándékozik a kö­zeli években elmenni... mindenképpen azt mutatja: Tisza­nagyfalu nem azonos a régi „bivalyos Nagyfaluval”, ahol még a fásszeke­ret húzó bivaly sem tudott megbirkózni az utcák sarával, ahonnan csak menekülni ér­demes — vagy belesüppedni a sárba. A szó nemesebb értelmében is száraz lábbal in­dulhatnak a községben élők — tovább ... Tarnavölgyi György m KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Kádas István: Vadkan.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom